Körösvidék, 1921 (2. évfolyam) január-március • 1-68. szám

1921-02-19 / 40. szám

2 Köröm vidék Békéscsaba, 1921. február 19. Miiyanek a zsidók Debrecenben Az egyre jobban elzsidósodó Deb­recenben sok mozi van. E sok, jő vedelmező mozinak zsidók a tulaj­donosai. Fejér (Weisz) Ferenc dr. ügyvédnek és rokonságának markába ömlik a mozikból a magyarok verej­tékkel megszerzett pénze . . . Hogy Fejér-Weisz ur milyen szellemben vezeti moziját, arra csak a következő esetet emiitjük föl. A napokban a tröszt egyik mozi­jában a „Madame Tallien"-t adták. E kép egyik jelenete Robespierre le­fejezését játsza el. Ennél a jelenetnél a zongorista a Marseillaiset zúgatja fel hangszerén. Mikor a sziriai fülek meghallották imádott forradalmi in­dulójukat, viharos internacionalista, sőt kommunista tüntetésbe kezdtek. „Éljen a diktatúra!" „Éljen a nem­zetköziség!' 1 „Le a hazával!' — üvültötték a duzzadt sémi-ajkak. A Madame Tallien" után területvédő filmek következtek. Ezeknél is ér­zelmek viharzottak a zsidó mellek­ben. Megbotránkozó érzelmek. Le­pisszegték az irredenta-filmeket és gúnyos röhögéssel sivították: Hogyne, ugye kéne! És még több bárgyú, szemtelen felkiáltást merészkedtek ki magukból, ugy, hogy a rendőrség kénytelen volt az előadást megszün­tetni és néhány tébolyult ordítozó ellen büntető eljárást indítani. íme többek között ilyen „hü ha­zafiak a zsidók. Ilyesmire mernek vetemedni a „jogrend" nagyszerű idején. De mi van a debreceni ma­gyar marokkal ? ! i) febfrsüteménjek eltinésÉnek oka A népjóléti hivatalban pénteken délelőtt hosszas megbeszélést tar­tottak a GOK. képviselői az illeté­kes közigazgatási hatóságokkal a fehérsütemények további előállítá­sának és forgalonibahozatalának megszüntetésére. Ausztria csőd előtt Nem szűnt meg a tisztviselők sztrájkja Bécs, február 18. Az osztrák kormány tehetetlenül áll a tisztviselők követeléseivel szemben. A sztrájk következményei már veszedelmes méretekben kezdenek mutatkozni. A sztrájkolók megbízottai tegnap éjjel visszavonultak megbízóik pa­rancsára és megszüntették bizonytalan időre a kormány képviselőjével folytatott tárgyalásaikat. A tárgyalások megszüntetésének az az oka, hogy a kormány a tisztviselők áltál eléje terjesztett köve­teléseket kereken visszautasította. A tisztviselők szervezetének központjában ma délelőtt hosszas tanács­kozások folytak, amelyeknek eredményeként a sztrájk-bizottság proklamálta, hogy a tisztviselőié most már az elutasított fizetés­javitási beadványukban megjelölt összegek kétszere­sét követelik. Ez a követelés 13 milliárd ujabb megterhelést jelentene Ausztriá­nak és az osztrák lapok szerint feltétlenül csődbe juttatná. A tisztviselők sztrájkja megbénitoíta a közigazgatást és napról-napra tetemes károkat okoz az államnak, mely a súlyos kérdés megoldásának további halogatása által csaknem ugyanannyit vészit, mint a sztrájkolók jelenlegi követeléseinek teljesítése altal. Az értekezlet eredményét más helyen részletesen ismertetjük. Szilágyi Ferenc százados, a GOK. helybeli kirendeltségének vezetője, az értekezletről a következőket je­lentette ki munkatársunk előtt: — A közigazgatási hatóságokkal egyetértőleg abban állapodtunk meg, hogy a zsemle előállítását csak ad­dig engedélyezzük, mig a február hóra kiutalt hatósági fehérliszt-kész­let tart. A fehérsütemények árusításának megszüntetését véleményem szerint az emberies gondolkozás kívánja. Nem tartom ugyanis méltányos do­lognak azt, hogy amig igen sokan kenyérliszt fejadagjukat is csak nagy­nehezen tudják megszerezni, mások uton-utfélen fehérsüteményeket vá­sároljanak, melyeknek előállítása ké­nyelmes alkalmat szolgáltat csempé­szett lisztkészletek értékesítésére. 'T Meghívó. A „Körösvidék" Békésme­gyei Keresztény Nyomda­és Lapkiadó R. T. igazgatósága ff. hó 22-én, kedden délután 3 órakor gyűlést tart, melyre ez uton hivja meg az igaz­gató urakat és kéri az aláírások végett teljes számban való megjelené­süket az Elnökség. — A Városi Alkalmazottak Be­szerzési Csoportja f. évi február 23-án, szerdán délután 4 órakor, a városháza nagytermében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgy: Az elnökség előterjesztése a csoportnak a 8485­920. M. E. száma rendeletben elő­irt felszámolása iránt s ezzel kap­csolatban dr. Medovarszky és társai indítványa ugyancsak a csoport fel­oszlatása iránt. — Tilos a fehérsütemények utcai árusítása. Békéscsaba pol­gármestere rendeletet adott ki, mely a fehérsütemények előállítását és forgalombahozatalát korlátozza. A rendelet szerint mától kezdve csak zsemle süthető. (Kifli, perec stb. nem.) A zsemle anyaga csakis L fi­nom tésztaliszt (nullás) lehet s ki­sülve 5 deka súlyúnak kell lennie. Fehérsütemény csakis zárt üzletek­ben (péküzlet, kávéház, vendéglő, stb.) árusítható. Az utcai árusítás szigorúan tilos. Hatósági lisztből sült kenyeret csakis kenyérjegyre árusíthatnak a pékek. A kenyérje­gyekkel meghatározott időközönként el kell számolniok. Mindazoktól a pékmesterektől, akik nem tudnak ki­fogástalanul elszámolni, elvonják a sütésre való megbízást. A zsemle ára az uj megállapítás szerint vi­szontelárusitók számára 2 korona 70 fillér, kávéházban, vendéglőkben és általában kicsinybeni vételnél 3 korona. — Jön az oláh fa és petróleum. Romániából a napokban nagyarányú petróleum-, benzin- és faexport in­dult meg Magyarországba. A hé­ten közei 10Ö tele ciszterna futott át a határon benzinnel és petró­leummal s az aradi fatermeló cé­gek ezer waggonos faiiötéseiket most kezdték el szállítani. A német nagymama unokája (Életkép a nagy világháborúból) Irta: Gajdács Pál Idestova már 50 esztendeje annak, mert 1870—71. és 72-ben volt, hogy hallgattam a német egyetemeken: Berlinben és Halléban a hírneves theológiai professzorok előadásait. Halléban a hires Tholuck dogmati­káját, akinek európai hírnevét fénye­sen igazolja az az egy eset is, hogy egyszer kapott Amerikából levelet ilyen címzéssel: „An Herrn Tholuck in Európa" és a levél megtalálta a címzettet. Ugyanott gyönyörködtem a szintén jeles Erdmann bölcsész előadásában, aki minden órára tel­jes gálában: cilinderrel, fehér glacé keztyüsen jelent meg. Berlinben az öreg, már akkor 80 éves Twesten dogmatikai praetectióit csodáltam és ugyanott jól mulattam Mücke privát docens előadásain, aki minden mon­danivalóját e szavakkal kezdte: „Meine Herrn, ich bin stehen ge­blieben!" Halléban megismerkedtem egy igen kedves uri családdal, egy öreg há­zaspárral ; az öreg, ha jól emlék­szem, városi tanácsos volt. Ezeknek volt egy igen bájos unokájok: Ger­trúd Sachse, aki ennivaló módon tudott az ő észveszejtő ragyogó sze­meivel mosolyogni s rózsabimbó, vagy ha jobban tetszik, kettémetszett vérpiros cseresznye ajkaival az én akkori német beszédemre nevetni, mert mi türés-tagadás benne, biz én akkor hol a der, die, das-szal, hol pedig a német nyelv egyéb sajátsá­gaival nagy hadilábon állottam örökké. De az én kedves barátnőm oly an­gyali módon igazította helyre azt, amit én rosszul mondtam, hogy egy­általában nem iehetett érte haragud­nom, még akkor se, ha ezért néha meg is fenyített, amit szintén oly szeretetreméltó módon gyakorolt ő, hogv én csak azért is szándékosan hibát hibára tetéztem. Avagy melyik 23 éves fiatalember haragudnék azért, ha egy kedves 17 éves fruska ugy fenyíti meg, hogy vagy bársonypuha kezecskéjével, vagy pedig selyemnél is simább s a mellett forró ajakával lecsukja az emberszáját, nehogy az valami furcsát, vagy illetlent kiejteni merjen. Csináltam tehát én is német beszédemben akarva és akaratlanul is akkora hibákat, hogy ha azt Göthe vagy Schiller meghallaná, megfor­dulna tőle a sirban. De még sem mondtam oly rémeseket, mint az egy­szeri közismert magyar, aki azt, hogy „jóllaktam töltött káposztával", igy fordította a németre: „Ich habe mit geladenen Krant gut gewonht", vagy az én kedves Ch. Viktor barátom, aki egyszer Jénában lovagolni ment, de a kibérelt vén gebe ugy össze­rázta, hogy utána egy hétig kétrét összegörnyedve járkált. S midőn né­met tanulótársai kérdezték : mi baja ? igy magyarázta meg nekiek az ese­tet : „Ich bin Reiterei gewurden, aber dieser Pferd war ein altér Gebheit, a Himmelsteinjáf des dieses!" — vagy mikor egy német szépségnek udvarolt s azt akarta kifejezni: „Én szerelmének foglya vagyok" s igy adta ezt tudtul a szép dulcineának : „Ich bin der Rebhuhn ihres Liebes !" De nem folytatom tovább, mert még valami másodszülött olvasóm gyanúsítani fogna, hogy én ifjúkori kaladjaimmal akarok dicsekedni. Tá­vol legyen tőlem 1 de a következők kikerekitéséhez el kellett mondanom ezt mind. Két év előtt a Macedóniából háza­felé igyekező német katonák közül tizen nálam kértek éjszakára kvár­télyt s kaptak is. Másnap reggel, mikor felcihelődtek, kérdeztem egy 19—20 éves csinos fiatal hadna­gyocskától, hogy Németország me­lyik községéből vagy városából való. — Ich bin in Eisleben zu Hause — mondja. — Eizleben ! ? — mondok nagyot nézve az arcára, amely, mentől to­vább néztem, annál ismerősebbnek s kedvesebbnek tetszik előttem. Azután mondom neki: — Énnekem Eizlebenben volt egy igen-igen kedves barátnőm, nem tudom él-e még, vagy már ő is a föld alól hallgatja a fü növését? Gertrúd Sachse volt a neve annak s Eislebenből való volt s mikor én megismerkedtem vele, Halléban nagy­szüleinél tartózkodott. — Was sagen Sie, da Nerr Pfar­rer ? ! — mondja az én németem, nagy szemeket meresztve reám most. Das ist já meine Groszmama. Persze, most rajtam vott a cso­dálkozás sora. Eleinte azt hittem, hogy a fiatal német sógor csak tréfál velem. No, gondoltm magam­ban, majd mindjárt megtudom én, hogy igazat beszélsz-e, vagy ámi­tasz-e engem? Hogy igaz ember, vagy tartalékos huncut vagy-e, szép öcsém ? — S megismerné nagymamája fiatalkorabeli arcképét ? — Warum dem nicht? Wir ha­bén ja aush ihre Pfofographie zú Hause. Ezzel kihoztam egy nagy fénykép­albumot, amely vagy 150 fényképet, mindmegannyi kedves emléket, tar­talmaz. — No keresse ki a nagymamáját! Forgatja, forgatja az én emberem a lapokat, bámul egyik-másik képre hol rövidebb, hol hosszabb ideig, egyszer csak odabök ujjával az egyik fényképre. — Das ist meine theure Grosz­mama ! — Richtig, ez az! — mondom neki — hát él-e még a nagymama? — Ja wocht, sie lebt noch ! Sie ist auch heute noch schön, nur das sie schon schwach ist. — No ha él, adja át régi öreg barátja tiszteletét s kézcsókját a kedves, szép nagymamának. . — Auf Wiederschen ! — Igen, a viszontlátásig! — gondoltam magamban — majd oda­fent, ahol nincsenek sem központi ­hatalmak, sem entente, sem bolse­vizmus, sem pedig más, emberisé­get boldogító áramlat, más eget­földet igérő izmus, vagy ilyesmi törekvés. Negyvenhét év előtt, mikor az én németam még most is szép nagy­mamájától, akkor fiatal szép barát­nőmtől búcsúztam, sem azt nem hittem volna, hogy az ő unokája egy félszázad múlva egy éjszakát fog tölteni nálam, sem azt, hogy félszázad múlva lángba borul az egész világ s amit a tudomány, a művészet, az ipar, a kereskedelem s a mezőgazdaság, szóval az emberi ész és szorgalom évezredeken át szépet, nagyot, nemeset alkotott, azt néhány évnek pusztító vihara, fék­telen eszeveszettsége halomra dön­teni fogja.

Next

/
Thumbnails
Contents