Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) szeptember-december • 126-226. szám

1920-12-25 / 222. szám

Békéscsaba, 1920. december 25. körösvidék 3 ségtől eltöltve követelte, hogy a rabjainkat méltó bánásmódban részesítsük. Szabadelvűek voltak apáink és nagyapáink is, kik a gyengéket védték az erősök ellen. Ujabban a szó értelme gyökeresen megváltozott. Követelhetted a börtönrendszer reformját, írhattál köteteket a szenvedők érdekében, mindaddig nem voltál „liberális", mig az az/ég fajta egyeduralmát föltétlenül el nem ismerted. Akkor aztán nem is kellett írnod a börtönbüntetésről, vezérigazgató lettél, öt-hat állást kaptál és dijtalanul, egész életedre odabigygyesztették neved mellé a „liberális" jelzőt, ami az erősek világszövetségét jelenti a gyengékkel szemben. Fejlődés: Az ujabb magyar szótárban kizáróan azt értettük rajta, hogy az egészségeseket, az épeket és a szépeket spirituszba kell rakni, a göthösöket, a tehetségteleneket, az embriókat pedig minden költséget és fáradságot nem kímélően föl kell nevelni. Szociális gondolkozású: Szociális gondolkodásúnak neveztük azt a harminc-negyven év közötti aztég férfit, akinek villája van a Rózsadombon és a Pasaréten, egész életében magántudós volt, aztán érdekházasságot kötve, hatalmas vagyonhoz jutott és nem befolyásoltatva magát a pénz elpuhító hatásától, mint független szellem tele gyomorral hirdette a népnyomort és dörgött azok ellen, kik egy élet munkája után pár ezer koronát félreraktak gyermekeiknek. Klerikális: Mindenki klerikális, sötét középkori lovag és bagoly, aki nem tartozik az aztégokhoz. Fajkérdés: A fajgyűlöletet végtelenül elitéltük. Napról-napra hirdettük, hogy nem ember az, aki a fajták közt különbséget tesz, igaz ugyan, hogy lapjainkban állandóan förmedvények jelentek meg a világ legelső fajtái ellen s bírálgatni mertek olyan fajtákat is, mint a német, angol és francia. Mindez azonban rendjén volt. Az uszitó máról-holnapra bocsánatot kapott. Megértették, hogy valaki nem kedvelte a németeket, mert nagy a lábuk és bütykös az ujjuk, vagy a svédeket, a hidegségük folytán, az oroszokat a darabosságuk miatt, ellenben az, aki félénken és szelíden egy megjegyzést mert kockáztatni az aztégokra vonatkozóan, azonnai haladás-ellenes lett, ellensége az „emberiség"nek és fekete bélyeget ütöttek a homlokára, melyei egész életében viselhetett. Ismerjük el, hogy ebben a tekintetben kissé következetlenek voltunk. Progresszív: Progresszív az, aki semmi kishitüséget nem ismerve, biztosan megy a maga milliócskája felé. Öregek és fiatalok: Az irodalom két csoportra oszlott, az öregek és fiatalok csoportjára. Az öregek mind tehetségtelenek. A fiatalok mind tehetségek. Voltak aztégok, akik kinevezték magukat „fiatalokénak és harminc éven át verték a mellüket, hogy ők a fiatalok, amit a közönség már csak azért is kénytelen volt elismerni, mert oly hosszú időn át működtek ezen a téren. Igy történt, hogy az öregek csoportjában már sokkal több fiatal volt, mint a fiatalok közt. Ezt azonban az aztégok mai napig nem hajlandók elismerni. Linóleum-metszet: Ha a kétéves kisfiad kiönti itatósára a tintát, másnap kiadhatod egy képeslapban ezzel a címmel: „Linóleum-metszet" Opus I. Ma a huszadik században . . . / Egy szólás se volt népszerűbb. Egyszer ilyen formában is hallottuk: „Képzeld, ma a huszadik században sem szereti a poloskákat. . ." Természettudományos világnézet: Minden tekintetben szigorúan természettudományos világnézeten álltunk. Elfogultságnak, korlátoltságnak, butaságnak tartottuk, ha a tudományon kivül eső igazságokat hangsúlyozott valaki. Ettünk, mert éhesek voltunk és aludtunk, mert álmosak voltunk. Nem engedtük magunkat befolyásolni káros ideálok által. Ezen a címen: „jól is éltünk". Tudtuk, hogy a majmoktól származunk. Az embereket két csoportba osztottuk, a rövid- és hosszukoponyájukra. Nem tagadtuk, hogy a tigristől csak tigris, a macskától csak macska, a légytől csak légy születhetik. De mihelyt valaki az aztégokról beszélt, mint aztégfajtáról, melynek különvalóságát minden pillanatban éreztük, sutba vetettük a szigorúan „természettudományos világnézettet és az emberiséere mutattunk, mely magasztos dicsfényben áll, tul minden sötét, faji előítéleten. Emberiség: Ezt a szót nagyon szerettük. Az emberiségért rajongtunk, bizonyára, mert ez igen könnyű dolog. Hiszen az emberiség nem követel tőlünk semmit, az nem látogat meg, az nem kér szállást, az egy fityinget se akar soha. Aki tehát eladta a feleségét és neveletlenül hagyta gyermekeit, ruha és élelem nélkül, aki nem vitte a bőrét vásárra, mert f

yáva és önző volt, aki sohase merte imondani, mit gondol, aki mindig a divatos áramlatokkal és a többséggel tartott, az uj jövő előharcosa volt „az emberiség barátja" Igazi „sive kurei". Szabadgondolkozó: Szabadgondolkozó az volt, akinek szabad volt gondolkoznia. A többieknek egyáltalán nem volt szabad gondolkoznia. Stb. stb. stb. Lejegyezte : Talló. Mivel foglalkoznak a csabaiak ? Ma, amikor a megélhetési viszonyok súlyos volta elérte tetőfokát és nemcsak a menekülteknek, hanem az itthoniaknak is csaknem lehetetlen egzisztenciájukat biztositaniok, talán érdekes vizsgálat tárgyává tenni, hogy hogyan lehetséges, hogy még sem roppan össze társadalmunk és mindenki (ugy-ahogy) el tud helyezkedni benne. Nekem már régen szeget ütött a fejemben ez a gondolat és erős elhatározással láttam a kutatás nagy munkájához. Fáradozásomat siker koronázta, íme a titok megfejtése: A pap — nyomdát igazgat. A tanár — újságot ir. Az újságíró — meszet árul • A mérnök — ügynökösködik, A kórházgondnok versel. A kabarészinész —felcsap pincérnek. Az a va'lásosság, melyet nem tudott elseperni a kommunizmus, az a munkaszeretet, mely vérében van á csabai népnek, ma is mindennél erősebb biztosítékot nyújt arra, hogy Békéscsaba mindenkor egyik legerősebb vára, értékes tagja lesz a magyar Szent Koronának. V. KViszontlátás Tegnap reggel történt. A városba indultam. A szövőgyár előtt megszóllitott egy kopott ember, hogy a vállán levő két teli szakajtókosarat segítsem le. Amint egészen elébe állottam, merőn rám nézett, majd bocsánatkérő szavakat mondott. Megismert. A szakajtókosarakat letettem a földre, a fal mellé. Egy pillanatig még meglepetten bámult rám, aztán átölelt, magához szorított. Szeméből könny gördült nyírott, őszes szakállára, mely széles forradást rejtegetett jobb arcán. — Örömmel kiáltott fel: — Te meg vagy még ? I Nem tudtam szólni, a torkom összeszorult s talán én is könnyeztem már. Mikor is volt ? . . . Hogy is történt ? . . . Ráakadtam emlékeim között. . . . 1917 október 23 . . . A káli fennsíkon ... Az élső állást elfoglaltuk... Tovább kellett menni... Zárótűz... „Avanti!"... „Hajrá!"... Ellentámadás . . . Még egy „Utánam I" . . . és . . . arccal terült az éles sziklára, melyen a hideg esőlével összefolyva szivárgott végig párolgó vére . . . — Főhadnagy ur!. Fejemet mellére hajtottam, mintha el akartam volna rejteni az emlékezetembe idézett borzalmak elöl. — Te hogy kerültél ide ? — kérdezte szemeit törülgetve. — Én itt lakom. — Engem — látod — a nyomorúság hozott. — Bizony nyomorúság . . . —Azótaismindigcsak nyomorúság. Hirtelen valami rettenetes dolog jutott eszembe, amely nagy teherként kezdett lelkemre telepedni s amelyet nem tudtam elhallgatni. Rövid vivódás után bűnbánó hangon megindult belőlem: — Főhadnagy ur I Akkornap . . . mikor az áttörés volt... a második vonal után megint megálltunk . . . Egy ordonánc jött a brigádtól . . . Én magyaráztam neki azt a helyet, ahol főhadnagy ur elesett. Azt mondta, tudja . . . már el is temették ... Én aztán, ahogy postát lehetett küldeni, a század pecsétjével megírtam egy táborilapon a feleségének, hogy . . . elesett . . . Nem az én hibám volt. Azt hittem, jobb lesz, mint a bizonytalanság . . . Mert sokról nem tudnak még, aki ott pusztult el . . . — Köszönöm fiu. Tudom. Emlékszem a lapra. Akkor már másodszor operáltak . . . Pedig talán jobb is lett volna ugy . . . Vagy . . . mégse! Mit érzelgek! Látod milyen vén csacsi vagyok ... Ha akkor meghaltam "olna, most ki dagasztott volna kenyeret a családomnak, ki vinné el a szakajtót a pékhez?... Mert tudod, beteg az asszony . . . Aztán ki ismer itt engem? Ki veszi el a diplomámat? . . . Meghűtötte magát az asszony a waggonban. Egy hete fekszik . . . — A waggonban? . . . — Igen. Mikor hazamentem a kórházból nyomorékul, már nem volt semmim. Az ügyyédséget nem tudtam folytatni. Bekerültem a pénzügyigazgatósághoz. Az oláhok meg kidobtak ... De bocsáss meg, most már sietnem kell, mert kimaradnak a kenyereim. Keress fel. Elbeszélgetnénk ... Gyere el, amikor teheted. Kérésemre megengedte, hogy az egyik szakajtót elvigyem a pékig. Amint kinyitottam előtte a sütőház ajtaját, cselédlányok vihogását hallottam s láttam, amint ujjal mutogatlak lisztes, kizöldült kabátja felé. Hallottam, amint gúnyolódtak is vele. Egy sarokba telepedett kenyereivel és végtelen szomorúságával . . . • M. A fogalmazó — riportozik, (arról amiről segédfogalma sincs). A kantinos — népvezér. A pénztári ellenőr — rendőrfőparancsnok. A korcsmáros — fában utazik. Az iktató — hegedűt gyárt. Az exorvos — tartós szabadságolási kérvényeket szerkeszt. Az építész — terménnyel kereskedik. Az adótiszt — bellér. Az árvaszéki elnök — vigalmi bizottságokban elnököl. A gyepmester — szappant főz. A tanácsnok — tanácstalanul áll. A főjegyző — disznót hizlal. A jogász — beáll kisgazdának. A kisgazda — szövetkezik. A tornatanár — házat közvetít. Az intéző — minden lében kanál. Az iskolaigazgató — ügyvédi irodát nyit. Az evangelikus lelkész — vasat árul. A gyógyszerész — fürésztelepet dirigál. A gyógyszerész — kántorkodik. A hadimilliomos — köztisztasági intézményt létesit. A képviselő — reklám kormánylistát komponál. ... Igy valahogy aztán csak eléldegélünk . . . Apponyi az uj kormányról Budapest, dec. 24. Apponyi Albert gróf a beállott karácsonyi szünet miatt nem vehetett még részt a kormányprogramm megvitatásában. Rz uj Teleki kabinetről ma elismerőleg nyilatkozott, mert programmja fejlődést mutat annak a reálpolitikának az irányában, amelyet ő képvisel s amelynek mindig szószólója volt. Örömmel látja az uj kormány kereskedelmi és pénzügyi politikáját, melyet véleménye szerint minden igaz hazafinak támogatni kell. Különösen a pénzügyminiszter programmjában látja azt a mindent átfogó munkál, mely egyedül képes kedvezően kialakítani jövő helyzetünket azáltal, hogy minden téren lehetővé teszi majd a produktív munka beállítását. Reméli, hogy nem lesz visszafordulás ezen a megkezdett uton, mely az egészséges reálpolitika felé vezet. Az uj kormány programmja az egész nemzetnek jobb karácsonyt hozott, mint amilyent remélhettünk. Kolozsvár lakossága Felsültek az oláhok a népszámlálással Kolozsvár, dec. 24. Most vált ismeretessé az oláhok által elrendelt népszámlálás eredménye, mely szerint Kolozsvár lakosságának 60 százaléka magyar, 10 százaléka német és zsidó, 30 százaléka oláh. A bukaresti kormánynak tehát még a repatriálások által sem sikerült az eloláhositás.