Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) szeptember-december • 126-226. szám

1920-09-01 / 126. szám

2 Békéscsaba, 1920. szeptember 1. uj Magyarország alapköveit ugy akarjuk lerakni, hogy egy uj ezredévet építhessünk rá. Nem azért jöttem el erre az útra, hogy ígérjek, hanem hogy követeljek. Országunk ma siralmas állapotban van, hiszen minden európai állam sinyli a nagy háború következményeit. Végig szenvedtük a vörös uralmat és a megszállást, de örömmel konstatálom, hogy ezt az országot még az oláhok sem tudták kirabolni. Ha az épitő munkához hozzá látunk, virágzóvá fogjuk tenni hazánkat. Ma az első kérdés a pénzügyi helyzet megjavítása. Ahogy a mi valutánk ma áll, az természetellenes, mert a gazdag Magyarország valutája alacsonyabb, mint a haldokló, fuldokló Ausztria valutája. Amely állam gazdasági versenyben a nemzetek között győztes marad, annak mérhetetlen előnye lesz. Ebből az abszolút tönkremenésből csak önzetlen munka vezetheti ki az országot. Önzetlen munkára van szükség. Hazafi csak önzetlen férfi lehet, mert aki önmagának él, az ellensége saját hazájának. Ma a valuta emelése ebben az országban a fődolog. Mégegyszer azt akarom hangoztatni, hogy oly óriási kiadásaink vannak, amit az ország megbirni nem képes. A nagy kiadásokat főként az okozza, hogy sehol talán a világon nem virágzik a protekció annyira mint itt. Oly sok hivatalnok van, hogy némely hivatalban az emberek azt sem tudják mit dolgozzanak. De a fölöslegeseket az utcára kitenni lehetetlenség. Majd adunk nekik más produktív munkát, am: az országot gazdagítani fogja. Tudjuk, hogy ma, ha pénzünk értéke tovább is lefelé menne, akkor egy miiüót is hiába fizetünk valakinek, ezzel is éhenhal. Ha pedig valutánkat fel tudjuk vinni, akkor mindenkinek a pénze tízszeresére vagy a százszorosára emelkedhetik értékben. Azért ebben az országban mindenkinek vakon keil engedelmeskednie a felsőbbség rendelkezéseinek, de biztosítunk mindenkit, hogy azt nem fogja megbánni. Tudom, hogy itt Békésmegyében van még parázs a hamu alatt. Azok akik reménykednek, hogy valaha még egyszer a láng kifog csapni, azokat biziosithatom, hogy egészen hiába reménykednek, mert minden kísérletet vérbefojtunk. Én szeretem ilyenkor azt is kijelenteni, hogy nagyon sokat foglalkoztam szociális tanokkal. Sok szép gondolat van bennök és tisztaszivből mondhatom, hogy soha az életben szegény ember nem fordulhatott hozzám, hogy ne segítettem volna rajta, ugy ahogy tudtam. Én olyanokat, akiket tévútra vezettek, nem is tartok bűnösnek, de igenis azokat, akik félrevezették őket. Ha a faluban egy veszettkutya van, nem elég, hogy a Pasteur intézetbe küldjem azt, akit megharapott, hanem szükséges, hogy agyon üssem a veszett kutyát is. Fondorlatokkal és hazugsággal kilopták a fegyvert a kezünkből, de ma erősen fogjuk és azt senki a kezünkből kiverni nem fogja. Itt meg akarom azt is mondani, hogy az a földbirtokreform, ami jön, szükséges és üdvös, de azt is kiakarom jelenteni, hogy ezt nem azért valósítjuk meg, mert azt akárki is követeli, hanem azért, mert a haza szempontjából szükséges. Ezt a reformot ugy fogjuk végrehajtani, hogy a földet attól vegyük el, akinek nem árt és annak adjuk aki azt minden tekintetben megérdemli. Ezek azok, amiket mondani szerettem volna. Nagyon kérek mindenkit és ezt kétszer húzom alá, hogy egyesült erővel munkálkodjék a haza érdekében. A széthúzásnak, amely a magyar nemzet legnagyobb és legrégibb bűne, el kell tűnnie. Nem ösmerek vallási, felekezeti különbséget, épp ugy nem ismerek pártkülönbségeket. Csak egy pártot ismerek: a magyar pártot. Megvagyok győződve, hogy Békéscsaba közönsége odaadóan fog támogatni munkámban. Egy utam van és ebből egy milliméterrel sem hagyom kitolni magam, ha ezen az utón követ mindenki, ugy Magyarország boldogabb és gazdagabb lesz, mint valaha volt. A küldöttségek állandó éljenzése közben vonult vissza a kormányzó az oldalszobába, honnét rövid szünet után lement az utcára és a vigadóhoz hajtatott. Az utcán végig dörgött az éljenzés a kíváncsiakat alig lehetett visszatartani attól, hogy át ne törjék a kordont és közvetlen közelről lássák a szeretett kormányzót, aki azonban csakhamar eltűnt az épületben. A díszebéd. Békéscsaba városa 100 terítékű díszebédet adott a Kormányzó Ur Főméltósága tiszteletére. A meghívottak a városházai tisztelgés után gyülekeztek a Vigadó pompásan feldíszített nagytermében, ahol Csaba legszebb magyarruhás lányai szorgoskodtak a már megterített asztalok körül. Pontban fél egy órakor megérkezett a Kormányzó Ur őfőméltósága kíséretével s festői öltözetű magyarruhás-lányok sorfala közt vonult fel a terembe, ahol lelkes éljenzéssel fogadták. A cigányzenekar (Purcsi Pepi kitűnő bandája) nagyszerűen előadott indulója harsogott, mig a társaság elhelyezkedett. Bájos volt a szebbnél-szebb magyarruhás-lányok nagy csoportja, akik a felszolgálást intézték. A főispán beszéde. A díszebéd egyetlen üdvözlő, felköszöntő szónoka Zilahi Kiss Jenő főispán-kormánybiztos volt, aki nagy hatással előadott gyönyörű beszédében a következőket mondotta: Magyarországnak — bármily nagy szolgálatot tett is mindig a világnak — sohasem voltak igaz jó barátai. Nincsenek ma sem. Magára hagyva, szövetséges nélkül él. Csak irigyei vannak, akik irigylik, mintahogy mindig irigyelték gazdagságát, kato • nai erejét, egyszóval ezt a szép hazát. De e külső ellenségnél nagyobb veszedelem a belső, amely itt rágja testünket. Hogy ezek mit tettek, azt a közelmúltban fájóan tapasztaltuk. Akadtak hitvány konkolyhintők, akik felforgatták enriek az országnak békéjét, rendjét. Még ma is itt bujkál sok közülök. Eszközeik különfélék: hangos jelszavak, melyekkel megtévesztik a jóhiszemű polgárságot, ennél veszedelmesebb azonban az az alattomos munka, amelyet az egész világra kiterjesztve végeznek. Akik ezt támogatták, azok csalódtak legjobban. Ma már tudjuk, kik ezek. Ismerjük a bomlasztó baktériumokat, melyek az egész világon a bajt okozzák. Titkos világszervezet működik, mely támogatta a szabádkőmüvességet és minden romboló, destruktív irányzatot. E szervezetnek volt tagja Marx is. Céljuk a bomlasztás, a romlás előidézése. A forradalmaknak, melyeket ez a szervezet olyannyira táplál, nem a szegénység, a proletárság felsegitése a céljuk, hanem az, hogy a hangos jelszavak, forradalmi téboly okozta zűrzavar folytán végre megteremthessék ideáljukat a judeooligarohiai világuralmat. A mi országunkat is tönkretették, de meg nem ölhették. Csak súlyos betegek vagyunk, de kiheverjük betegségünket. Mint mindig a megpróbáltatás idején, most is küldött az Isten hivatott vezért (zugó éljenzés közepett egyszerre feláll mindenki s a beszéd további részét igy hallgatják), ki határozott utat mutat felénk. A mi boldogságunk, jövendőnk nagyságának, dicsőségének biztosítéka az, ha őt rendületlen bizalommal követjük, neki vakon engedelmeskedünk, hozzá halálig hűek maradunk. Ót ünnepeljük most, ki már ott él a történelmi halhatatlanok közt, a Novara hősét, Magyarország erőskezű Kormányzóját. Az Isten áldja, kisérje magasztos, szent munkájában! A lelkesedés vihara csak percek múlva el ült a pompás beszéd u-tán. A Kormányzó Ur beszéde. A díszebéd végén szólásra emelkedett még Horthy Miklós Kormányzó Ur Őfőméltósága. „Köszönet úgymond — a meleg, szives fogadtatásért. Köszönetet mondok az ünnepség rendezőinek s az itt buzgólkodó hölgyeknek. Komoly időkel élünk. Meg kell ragadni minden alkalmat, amikor komolyan beszélhetünk. Déielőtt emiitettem, hogy e világ kavarodásban a győztesé lesz a jövő. Minden győzelemnek alapfeltétele az erő. Ezt az erőt képviseli a magyar nemzeti hadsereg. (Lelkes éljenzés.) Azé a jövő, akié a legjobb hadsereg. És én nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ez a mienk. Nagy tisztesség az, ha valakit méltónak találunk a hadseregbe való felvételre, lelkiismeretesen megvizsgáljuk szivét, lelkét, de aki méltó e tisztességre, az jöjjön zászlónk alá. S ha kell, legyen ott mindenki. Csak akkor állhat meg az ország, ha harcrakész hadserege van. Sok mindennek tenyésztésével foglalkoztak ebben az országban, de azzal nem, ami a legfontosabb. Nem foglalkoztunk saját fajuuk tenyésztésével. Pedig ez mindenek felett való. E kedvenc eszmén megvalósítását szolgálják a vitézi telkek. Azok, akik arra valóban érdemesek, akik szolgálták hazájukat, akik testileg és lelkileg épek, akik nem tántorodtak meg, ezek most u. n. vitézi telkeket fognak kapni azzal a kőtelezettséggel, hogy hadkötelesek maradnak mindaddig, mig gyermekeikben utódott nem állítanak maguk helyett. Természetesen nyugodtan müvelik földjüket, de ha a haza hivja, ott kell lenniök ahol baj van. Különösen a határok mentén lesznek ilyen vitézi telkek, olyan falat alkotván, melyen többé semmiféle ellenség át nem hatol ! üdvözlöm mégegyszer Békésvármegye, Békécsaba hazafias lakosságát s a kormánybiztos urai." A lelkesedéssel fogadott energikus szép szavak után a Kormányzó Ur Főméltósága szívélyesen vett bucsut a tiszteletére összegyűlt uraktól, többeket megszólításával tüntetvén ki, azután kíséretével együtt kihajtatott a vonathoz. Elutazás. A kormányzót ugyanak a végtelennek látszó kocsisor kisérte ki az állomásra, mellyel bevonult. Az állomáson melegen elbúcsúzott a polgármestertől, azután felszállt vonatara, mely azonnal eiindult. A kormányzót a búcsúzók harsány éljene és a Himnusz kisérte ki Békéscsabáról. A kiséret. A kormányzó közvetlen kíséretében .a következők voltak : Magasházy, Görgey, Kónya, Hardy százados szárnysegédek, a kabinetiroda részéről dr. Ambrázy osztálytanácsos a katonai iroda részérő! Holnok főhadnagy, továbbá dr. Bekeny őrnagy, Mitterpacher százados, dr. Szaiay, szegedi ker. főkapitány, dr, Zilahy Kiss Jenő főispán, dr. Nóvák titkár, a. szegedi körletparancsnok, Janky Kocsárd tábornok vezérkarifőnök. Szem/e Tisztelt Állomásfőnök ur! Tekintettel arra, hogy Ön tegnap, a kormányzói vonat megérkezése előtt el akart távolítani bennünket minden áron a perroriról és játszotta a kis kormányzót a pályaudvaron, úgyannyira, hogy szóbaereszkedni is csak amúgy félvállról kegyeskedett mivelünk, ezúton bátorkodunk szives tudomására hozni (mert ugylátszik, eddigi életkörülményei között nem volt alkalma tapasztalhatni) hogy mi, hírlapírók, szolgálatban voltunk és maradtunk az Ön birodalmában — a szépen, frissen sotterezett perronon — s ahoz, hogy ott tartózkodhassunk kivételesen az Ön nagyon villogtatott méltóságánál valamivel magasabb fórumok adták meg nekünk az engedélyt. Különben kérjük, méltóztassék a jövőre nézve is tudomásul venni, hogy a hírlapírók a: ilyen nevezetes alkalmakkor mindenütt legelői szoktak lenni. Ugylátszik ezeken kivül, hogy az állomásfőnök ur holmi szélhámosnak, vagy éhenkórásznak néze' bennünket, hogy először a perron; , majd onnan a jo ég tudja hov^ „parancsolt" volna. Nem egészen ugv van ám. Annyira kis emberek mi sem vagyunk, hogy az Ön szeszélyeinek tárgyai legyünk. Ugylátszik Békéscsabán nem tudják, hogy a hírlapírók sokkal közelebb állanak a nagyokhoz, mint némeb állomásfőnökök.