Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) június-augusztus • 50-125. szám
1920-06-26 / 71. szám
most a hazafias, tisztességes tanítóknak felvilágosítani a jövő nemzedéket, hogy a Tatárjárás gyerekjáték volt ahhoz, a még soha elö nem fordult rémuralomhoz, amelynek 132 napon át volt kitéve Magyarország. Azt mondom hazafias és tisztességes tanítók, igenis! E sorok irója azok közé tartozik, akik a tanítóság nagy fontosságát mindig elismerték és hangoztatták, hogy az állam első kötelesség őket olyan helyzetbe hozni, hogy jól megérdemelt megélhetésük biztosítva legyen. Viszont azonban a népoktató elvitathatatlan kötelessége — akár tanitó, akár tanítónő, — a nemzet jövőjét hazafias, erkölcsös és vallásos irányban nevelni, hogy az iskolából kikerülő mindkét nembeli ifjúság, a nemzetnek, a hazának, a társadalomnak becsületes hasznos tagja lehessen. Az ország pénzügyei — sajnos — nem engedték, hogy ez a fontos kérdés megfelelő megoldást nyerhetett volna, bár minden kormány ennek jogosságát belátta és a kedvező megoldást kilátásba helyezte. Nagy kár, hogy ezt még eddig nem valósíthatták meg. Ehhez semmiféle politikának köze nincsen, ez pénzkérdés. Aenál megdöbbentőbb, hogy azt a tapasztalatot kellett tenni, az utolsó nemzetfelforgató hónapokban, hogy éppen a tanítóosztályból kerültek ki nagy számban kommunisták. Össze egyeztethető-e az « természetes kötelességük azzal, hogy vannak közöttük — sajnos — nagy számban, akik megfeledkezve nemes hivatásukról, a nemzet zászlóját hütlenül elhagyták és a vörös zászlóhoz pártoltak és azok táborába szegődtek, akik máról-hónapra megfeledkezve minden nemzeti hagyományunkról, bűnnek minősítették, ha valaki merte volna a nemzeti zászlót kitűzni és azt követni. Valóban szomorú tapasztalat és undort keltőbb azáltal, merthogy mindennek a nyitja a hitvány pénz! íme a tény: egy tanítónak az előbbi kormányok alatt 3 és 4 ezer korona közt váltakozott a fizetése, ez a kommunista rablóbanda 29 ezer koronára emelte ezt. Ez egy olyan eltántorító különbség, hogy érthető ha meginog a legjózanabb, legbecsületesebb ember is. Már most kérdem a müveit tanítót, — mert neki annak kell lennie, ha másokat akar oktatni — létezik-e egy olyan állam, amelynek pénzügyei olyan fényesek volnának, hogy ilyen hallatlan nagy fizetést máról holnapra megadhat ? És fordítsuk meg a dolgot, ha a királyság adott volna 29 ezer koronát és a rabló kommunista 3 vagy 4 ezret, akkor is kommunista maradna ? Vörös zászló, Vörös hadsereg. Intézem pedig ezen kérdéseket, nemcsak a tanítókhoz, de mindenkihez, a vörös hadsereget is beleértve. Mert hogy a kommunista minden neki szükséges tényezőt maga számára lekenyerezzen és megnyerjen, ilyen óriási pénzösszegekkel iparkodott eltántorítani a legjózanabb gondolkodót is. Azért hogy öt az ő táborába, a vörös zászló alá kergesse. Mit müveitek pedig ezen vörös zászló jeligéje alatt ? Gyalázták az ezer éves szent koronát, csúfolták összes nemzeti hőseink emlékét, akiknek a nemzet mig fennáll lekötelezett hálával tartozik. Sárba tiporták a nemzeti zászlót, bepiszkolták a templomokat, megköpték az urnapi kc nenetnél a szentséget, börtönbe zárták a nemzet nagynevű, nagyérdemű dolgos fiait. Kikergették hajlékaiból a hazafias oktatást osztogató apácákat és szerzetes rendeket. Megkínozták azokat, akik akkor, mikor a haza veszélyben volt, az egész háború alatt milliókra menő jótékonysággal segélyezték a szegénysorsuakat, személyesen ápolták a sebesülteket. Rablókkal, tolvajokkal egy fülkébe zárattak olyanokat, akik valaha is mertek hazafiságot és nemzeti érdeket hirdetni. Kigúnyolták a becsületességet, a vallásosságot és a tisztességet. És mindezeknek kik voltak a vezérei, kik lobogtatták magasan a vörös zászlót? Hitvány jövevények, rovottmultu tolvajok, piszkos csalók, zsebmetszők, népámitók. És mert ez közismert dolog volt, annál súlyosabb bünt követtek el azok, akik bár maguk jobb érzésüek voltak — mégis ilyen gaz kolomposok által vakon vezettették magukat. Tanulságok; Teendők. Drágán fizette meg az ország ezt a tapasztalatát. De egyre mégis jó volt, elrettentő példának fog szolgálni nemzedékrőlnemzedékre. Mert lesz elég kézzelfogható anyag, amelyből bizonyítani lehet, hogy az állami és társadalmi rendnek felforgatása, a fegyelem, a köztekintély sülyedése rosszra vezet és tönkreteszi nemcsak az államot, de érezteti bomlasztó hatását minden téren. Ma még nem ismerjük egész terjedelmében azt az örvényt, amelybe ez a szép ország belesodortatott. Egyet azonban már ma tudunk és ez az, ha ezen boldogtalan helyzetből ki akarunk bontakozni; összes erőinket egyesítenünk kell és kérlelhetetlenül el kell távolitanunk mindent, ami a sikeres újjáépítés munkáját akadályozhatná. Előttünk sok mindenről le lett rántva az álarc és a lepel. Láttuk politikai pártok és osztályok felfordulását, láttunk megváltozott vagyoni viszonyokat, megismerhettünk ugy a köz-, mint a magánéletben sok becstelen embert, ezzel szemben sok becsületes jellemet is, kiket sem a terror, sem a csábítás meg nem tudott ingatni. Két főtapasztalattal már eddig is gazdagabbak lettünk. Az egyik az, hogy nem engedjük meg a jövőben, hogy a magyar politika Budapest főváros által vezettessék. Nem szabad megengedni, hogy egy pár százezer lakós akaratát rákényszerítse nyolc vagy tiz millió lakóra. A főváros pedig most már átélte azt a nyomort és éhínséget, amelyet eddig még soha nem ismert és ebből örök időre megtanulhatta, mit tesz az, ha a vidék elzárja magát a városoktól. A másik teendő az lesz: jól megválasztani azokat, kikben megvan az igazi képesség arra, hogy az ország gyeplőit a nemzet javára kezükbe vehessék. Ebben is világos helyzet van teremtve. A szociáldemokrata párt a forradalom első napjaiban magához ragadta a hatalmat és nemcsak félremagyarázhatatlanul bebizonyította, hogy még csak fogalma sincs a kormányzással járó nagymérvű felelősségről, de tudatlanságában, tehetetlenségében még oda is lesülyedt, hogy meghódolt egy maroknyi csirkefogó kommunista előtt. Amely párt ilyent tesz, az teljes mértékben csődbe került. De ezek még nagyobb bűnbe keveredtek, mert a szociáldemokrata párt régi jól ismert munkásvezérei, kikben a jobbérzésü emberek bíztak, teljesen a kommunisták karjaiba vetették magukat és a legvégső rombolásig Kun (Kohn) Bélával tartottak. Szónoklataikban a leges-fosabb módon izgattak a tisztes polgárság ellen, sőt még Szamuelly, e bestia hóhértetteit is igyekeztek szépíteni. Lehet ugyan valaki királypárti, lehet köztársasági, lehet szocialista, vagy bármilyen nézetű: értelmes józan emberek mindig megérthetik egymást. Miután azonban a kommunisták az eszközök válogatásában nem kényesek, náluk a lopás, a rablás, a népvagyon pusztítás, a hamis pénznyomtatás, másnak vagyonából való vesztegetés, sőt még gyilkolás is napirenden van: becsületes ember velük nem érintkezhetik és akik velük egy tányérból ettek, azokat megvetheti és a társadalomból kiközösíti. Végszó. Befejezem fejtegetéseimet az orosz szociálisták egyik leghíresebb vezérének szavaival, aki Oroszországot az összes nemzetközi szocialista kongresszusokon képviselte és aki igy nyilatkozott: ,16 évi nagy küzdelmek után — dacára a minden szabad gondolatot csirájában elnyomó cárizmusnak — kezdett fejlődni az a fa, mely az orosz szocializmus számára meghozta volna a gyümölcsét, de jött a kommunizmus, amely ezt a szép reményű fát egy csapással kidöntötte gyökerestől és most ez a fa ott hever, gyökerei kitéve a napnak, az idő viszontagságainak, elszáradva, kihalva." Mióta ezen röpiratot megírtam, ki kell egészítenem Tisza István grófról irt megemlékezésemet azzal, hogy azóta fényesen bebizonyosodott, hogy Tisza volt az egyedüli az államférfiak közt, aki a háborút ellenezte. Itt újra láthatjuk, mily könnyen lehet a népet és a közvéleményt félrevezetni lelketlen hazug népámitók által. Ép igy állunk most a választással. Tisza az ő nagy eszével, a magyarság iránti buzgó jóakaratával ép ugy, mint a nemzet józan gondolkodó és számottevő politikusai mindig hangoztatták, hogy a mi országunk még nem érett az általános titkos választójogra. Ez most is minden józan hazafi nézete. Van egy régi közmondás: A szerencsétlenség sohasem jön egyedül. Hazánk fennállása óta soha hasonló bajban, hasonló szerencsétlenségben nem volt, mint most. És e rettenetes bajban még ez is kelletett hozza, hogy most amikor minden eszünket, képességünket, erőnket össze kell szednünk, hogy ebből a mély sülyedésből kimásszunk, most kísérletezünk olyan választással, amely egyenlő a sötétbe való ugrással, ahelyett, hogy a jogfolytonosság elve alapján összeült volna a régi országgyűlés és az idők komolyságához mérten megalkotta volna a jól megfontolt és átgondolt választótörvényt, amelynek alapján kiírták volna az uj választást a nemzetgyűlésre, ez lett volna az egyedüli helyes, üdvös, méltó és törvényes megoldás. De akár igy, akár ugy, egy bizonyos, válasszunk és szavazunk olyanra, aki jellemiieg fedhetlen multu becsületes hazafi, aki nemcsak szavazógép, de aki a közügyek terén bir elég tudással; élettapasztalattal és képességgel, hogy teljes erővel nemcsak egyes osztály érdekeit, hanem a lakosság minden rétegének jogos érdekelt egyformán kielégítve, mindenek előtt a közérdeket szolgálja. Okulhatunk a közel múltból és láthattuk hová vezetnek az üres jelszavak Károlyi Mihály már az ellenzék padjairól ámította e népét hazug állításaival. Hogy is tudott volna máskép ilyen szerepre feljutni ez a betegagyvelejü ember? Az ország józan része azonban undorral fordult el tőle már akkor, mikor álarca még nem volt lerántva. De most kérdem, mit tartsunk azokról a politikusokról, akik ezt az embert végigtámogatták, éveken át vele egy húron pendültek, még a forradalmat is vele csinálták. Hol volt ezek politikai érettségük és hazafiságuk ? Ebből azt a tanulságot kell levonni, hogy ezeket a közügyek vezetésétől távol kell tartani, ezek politikailag csődöt mondtak, mert aki olyan vak és nem tudja kit fogadott vezérének az egy ország ügyeinek beleszólására teljesen alkalmatlan. Károlyi Mihály szülte a kommunizmust, a kommunizmus legyőzése adott ogcimet az ellenséges megszállásra. Román, szerb, csehet hozott ez be a nyakunkra. Most sinyljük ezt minden téren, itt áll a nemzet megtépázva minden téren és minden oldalról. Most segítsünk magunkon, hogy méltók legyünk arra, hogy a magyarok istene az ő jóságával megsegítsen ! 1919. október hó. Nyomatott a Bé. Ke. nyomdában, Békéscsaba.