Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) június-augusztus • 50-125. szám
1920-08-18 / 115. szám
4 Körösvidék Békéscsaba, 1920. augusztus 18. étteremben 888 pénteken Halestélyi Rántott harcsa. Halászlé. Tok, balatoni fogas! Tokaj vidéki faj bor oki FOGAK brassói GREISING ALBERT. Békéscsabán egyedüli keresztény államilag vizsgázott műfogász műtermét a mai kornak megfelelően — fogtechnikai laboratóriumával is — berendezte. Ennélfogva abban a helyzetben van, hogy a nála megrendelt bárminemű fogmunkákat, műfogak készítését, aranykorona és hidmunkálatokat a megrendeléstől 24 óra alatt elkészíthet. Ezeken kivül mindennemű fogplomhálást és foghúzást is a legnagyobb szakértelemmel végez, valamint elromlott fogsorokat teljesen újjáalakít. Fogbetegeknek Kinizsi-u. 7. szám alatti lakásán, ("Pápai-ház) egész napon át rendelkezésére áll. Kérem nem összetéveszteni a nem vizsgázott fogtechnikusokkal, akik a szájban müveleteket nem végezhetnek. 25—26 Kovács műhely. Van szerencsém a nagyérdemű közönség tudomására hozni, hogy néhai Suoh György III. kerület Péky-utca (volt Kereszt-utca) 1. szám alatti kovács műhelyt átvettem s azt a kornak megfelelően kibővítettem. Elvállalok különféle luxus kocsik, stráf kocsik és bárminemű jármüvek készítését és javítását, ló patkolást, továbbá gazdasági gépek és szerszámok készítését. Szíves pártfogást kér Vimláti Ede kovács mester. Pálinka kifőzéshez Bcsabai Kisgazdák Szövetkezete 10-15 hektoliteres hordót keres. — Jelentkezni lehet a Kisgazdák Nagy sziktéri irodájában. 1—3 Szőlő; gyümölcsös- és zöldséges kert kezeléséhez kerestetik gyakorlatilag képzett egyén. Ajánlatok a Fási uradalom címére Körösladány küldendők. 2—3 Eladó föld. A gyulai határban, az ókigyósi állomos mellett 66 katasztrális hold eladó. Érdeklődni Kovács Sz. Mártonnál Békéscsabán, Kistabáni-utca 8. szám alatt. 1—2 Monarklsták ujabb tllatlala Kínában Peking előtt állanak — Ujabb japán segitöcsapatok Szentpétervárból eredő szikratávirat szerint a monarkista csapatok egész Kínában ujabb toborzások eredményeként több százezer főnyi ujabb erőkkel gyarapodtak és napok óta hevesen ostromolják Peking külső erődítményeit. A kormánycsapatok mindenütt a hatalmas ,,Kinai fal" mögé vonultak vissza. Élelmezésüket és a lőszerek utánpótlását nagyban megnehezítette részükre az a körülmény, hogy a monarkisták a japán segitö csapatokkal karöltve három irányból folytatják már támadásukat megszakítás nélkül. A kormánycsapatok helyzete válságos és valószínű, hogy már csak napok kérdése a köztársaság bukása s a monarkia visszaállítása Kínában. s Alaptőkeemelés és részvényaláírásifelhívás. A. „Körösvidék" Békésmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó Részvénytársaság folyó évi julius hó 25-én megtartott rendkívüli közgyűlésén egyhangú határozatával felhatalmazta az igazgatóságot, hogy a vállalat részvénytőkéjét 508.000 koronáról 1,000.000 koronáig felemelje uj részvények kibocsájtásával. Az igazgatóság ennek a felhatalmazásnak alapján elhatározta az alaptőkének most 508,000 koronáról 750,000 koronára való felemelését oly módon, hogy az ezúttal kibocsájtandó 1210 drb egyenként 200 korona névértékű uj részvényből 846 darabot a régi részvényeseknek ajánlja fel átvételre, mig 364 darabot aláírásra bocsájt. Az átvétel, illetve részvényaláirás feltételei a következők: 1. Minden három régi részvény után egy darab uj részvény vehető át a névértéken darabonkint 200 korona árban. 2. Az átvételi jogot a régi részvényesek 1920 augusztus hó 1-től augusztus 31-ig bezárólag gyakorolhatják. A határidő leteltével az átvételi jog megszűnik. A régi részvényes, aki átvételi jogát gyakorolni kívánja, tartozik ideiglenes részvényelismervényét lebélyegzés végett a vállalat irodájába (Békéscsaba, Szent István-tér 18. sz. a motoros piactéri megállójával szemben) behozni, vagy postán beküldeni. 3. A bemutatott ideiglenes részvényelismervényeket lebélyegezzük és azonnal visszaadjuk, illetve visszaküldjük. 4. Az elővételi jog alapján jegyzett részvények átvételi ára darabonként 200 korona legkésőbb 1920 augusztus hó 31-ig egyszerre egy összegben befizetendő. Aki fizetési kötelezettségének a „KÖRÖSVIDÉK"-ben megjelenő felhívás közzétételétől számítandó 8 nap alatt eleget nem tesz, az az igazgatóság választása szerint vagy birói uton kötelezhető a fizetésre, vagy elveszti az elővételi jog gyakorlásával szerzett jogait és esetleg már befizetett részletét, az utóbbit a tartalékalap javára. 5. Nem részvényes, uj részvényjegyzők az uj részvényeket az elővételi jog gyakorlására megállapított időn belül darabonként 215 koronáért jegyezhetik. A befizetésre és annak elmulasztására nézve a 4-ik pontban megállapított szabályok az irányadók. 6. Az uj kibocsájtásu részvények jegyzői a befizetés ellenében ideiglenes részvény elismervényeket kapnak, melyek az igazgatóság által megállapítandó időben végleges részvényekkel fognak kicseréltetni. 7. Az uj részvények névértéke után a vállalat 1920 szeptember hó 1-től, illetve ha a befizetés későbben történnék, a befizetés napjától 1920 december 31-ig 5 százalékos kamatot térit. Az uj részvények csak az 1921. év január 1-től kezdődő üzletév eredményében részesednek. 8. Az igazgatóság jogosult a régi részvényesek által át nem vett, valamint az uj jegyzésre kibocsájtott részvényekből a részvényjegyzésre meghatározott időn belül le nem jegyzett részvényeket szabad kézből értékesíteni. A névértéket meghaladó többlet összeg elsősorban az uj részvény kibocsájtási költségeinek fedezésére és ezután a tartalékalap növelésére fordítandó. Békéscsaba, 1920 julius hó 25-én. Az igazgatóság. kishold föld felibe kiadó. Ugyanott lovak és gazdasági eszköz eladó. Értekezni Csabán, Zsilinszkyutca 46. szám alatt lehet. 1—2 4132—1920. szám. Hirdetmény. Alólirott Elöljáróság közhírré teszi, hogy Békés község határán gyakorolható vadászati jogot 1920. évi augusztus hó 28-án délelőtt 9 órakor Békés községháza tanácstermében tartandó nyilvános árverésen haszonbérbe adja, feltételek a számügyi jegyzői hivatalban tudhatók meg. Békés, 1920 augusztus 12. Békés község Elöljárói: Kocsor András Hídvégi Imre jegyző. bíró. Ruhafesték kapható minden színben Ievelenkint I-50 koronáért HAJDÚ LAJOS üzletében Békéscsaba- Erzsébetheíy. Viszonteladóknál árengedmény! 5863—1920. szám. Hirdetmény. A m. kir. Minisztérium 5397—1920. M. E- számú rendeletével az összes az ország területén lévő gépkocsik ós motorkerékpárok kötelező bejelentésót rendelte el, miért is felhívom a gépkocsi és motorkerékpárok tulajdonosait (polgári hatóságok, közintézmények, vállalatok stb.) hogy a tulajdonukat képező, akár üzemképes, akár nem, akár javítás alatt lévő, vagy más okból üzemképtelen gépkocsijukat vagy motorkerékpárokat, ha nem is akarják ,orgalomba hozni, továbbá azokat is, akiktől 1918. novembdr hó 1. óta ilyen jármüveket térítés nélkül elvettek, valamint a gyárakat, tároló helyeket, garage-okat, üzleteket és javító-műhelyeket, hogy a náluk lévő idegen említett jármüveket a békéscsabai államrendőrség kapitányságánál folyó évi augusztus hó 23-ig okvetlen jelentsék be, mert ellenkező esetben ellenök a kihágási eljárás meg lesz indítva, melynek során a gépkocsi elkobzása is elrendeltetik. A szükséges nyomtatványok, valamint a szükséges útbaigazítások az uj forgalmi engedélyek elnyerése, a szakértői vizsgálatok kérvényezése és az ezért dijak fizetése iránt a m. kir. államrendőrség békéscsabai kapitányságnak 23. számú szobájában nyerhetők. Békéscsaba, 1920 aug»sztus 16-án. ' Karsay, m. kir. áll. rkapitány. 1BEÍ Klinghammer István kalaposmester Békéscsaba, VI. Berényi-u. 2. sz. Nagy raktár férfi- és gyermek:: kalapokban és sapkákban.:: Elvállalok mindennemű női- és férfi puha, kemény ős szalmakalapok javítását — átvarrását is — festését, vasalását és átalakítását a legújabb divat szerint gyorsan és tökéletesen! Az uj nöikalap 10—36 formák megtekinthetők.