Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) június-augusztus • 50-125. szám

1920-06-06 / 54. szám

Békéscsaba, 1920. junius 6. Munka és a tőke. Szülő és gyermeke . . . A természet ugy alkotta az embert, hogy ösztöneinek egyik legerősebbike, a fajfenntartás ösztöne, a gyermek utáni vágy. De az újszülött magával tehetetlen, ápolás, gondozás nélkül életképtelen lény. Bizonyára azért oltotta a szülőkbe azt az önfeláldozó szeretetet, mely a csecsemőt, — ezt a törékeny emberpalántát, — születése percétől kezdve dédelgeti, kényezteti, széltől, hidegtől óvja, neveli, mindaddig, mig létfenntartásáról önmaga gondoskodni nem tud. De azután sem szűnik meg bálványa tárgyának tekinteni és amikor és ahol csak teheti erkölcsileg és anyagilag támogatja, azzal a biztos tudattal, hogy munkaképtelen, törődött, aggkorában ez a szerető gyöngédség viszonzásra fog találni és meg fog húzódhatni annyi gonddal, bajjal és áldozattal felnevelt gyermekei szerető hajlékában, ahol már igénytelenné váló lényének szűkre szabott idejét békességben és megértéses egyetértésben nyugodtan eltengetheti. Vajmi ritka kivétel az, hogy a szülő gyermeke ellen forduljon, vagy hogy a jólétben élő gyermek rut hálátlansággal fizessen szülője gondoskodásáért. És az ilyen kivétel nemcsak teljes hiányára vall a keresztényi erkölcsnek, de természetellenes is. R tőke szőlője a munka, a tőke tehát a munka édes gyermeke. Innen van, hogy olyan szívósan ragaszkodik mindenki tőkéjéhez, vagyonkájához, legyen az bármily kicsiny, különösen, ha azt maga kereste, maga gyűjtötte, maga takarította meg és meghozott minden áldozatot, hogy azt minél nagyobbá, minél erősebbé, minél életképesebbé tegye. A jó szülő elvonja szájától a legjobb falatot, ha kell a legszükségesebb táplálékot is, csakhogy gyermeke táplálék hiányában ne szenvedjen. Igy a maga szerezte tőkét gyermekeként szerető kereső ember is leszállítja igényeit a legkisebb mértékre. Inkább kész egyet-mást nélkülözni, csakhogy keresetének minél nagyobb részét félretehesse, megtakaríthassa és azzal eleinte lassan és nehezen, később mind gyorsabban és könnyebben szaporodó tökéjét gyarapithassa, növelhesse, biztos tudatában annak, hogy ez az önfeláldozással létrehozott, féltő gonddal megőrzött tőkéje lesz öreg,' elfáradt, munkaképtelenné vált, törődött énjének egyedül biztos támasza és függetlenségének legerősebb biztositéka. R töke nem is hagyja cserben szülőjét, ha megbízható munkáskezek használják. R töke után nem vágyó, azt nem szerető, és növelni nem igyekvő munkát nem tekinthetjük másnak, mint a gyermektől irtózó, annak még születésétől is rettegő, a legrutabb önzéssel természetellenesen megátkozott szülőt, ki ha szándéka és akarata ellenére hozzájut gyermekéhez, inkább kiteszi, elhagyja, megfojtja, vagy gondozatlansággal, könnyelműséggel pusztulni, veszni hagyja azt, nehogy csúf önzéséből engednie, igényeit a legkisebb fokkal mérsékelnie, kényelméből, megszokott életmódjából a legkevesebbet is nélkülöznie kelljen. Amilyen természetellenes ez, éppen oly hálátlanság, ha a másoknak munkájától gyarapodó tőke mostoha gyermek módjára csak addig ismeri szülőit, — az őt növelő munkást, — mig az felnevelte és nem törődik többé vele, ha megrokkant, munkaképtelen, elesett emberré vált, ha mint eltartásra szoruló jelentkezik, hogy meghúzódva egy sarokban tengethesse hátralevő napjait. Nem fellázadás-e az örök természet rendje ellen, nem ördögi fajzat gonosz csábításának átkos befolyása-e, ha a munkásosztály megmételyezett lelkéből kihalt a gyermek utáni vágy, a bölcsességében kifürkészhetetlen Isten akaratából életre hívható gyermek megtartása, felnevelése, boldogulása iránti ösztön és kötelességérzet ? Mert mig vajmi ritka eset, hogy az élete munkáját egy és ugyanazon tőkének szentelt munkást végnapjaiban ridegen elutasította volna az a tőke, melyet szülő módjára ápolni és növelni segített, addig ritka kivétellel általános a szervezett munkás fanatikus gyűlölete és irtózása nemcsak a munkájával táplált idegen tőkétől, de a sajáttőke létrehozására való törekvés minden gondolatától is, nehogy keresetéből csak egy fillért is el kelljen vonnia jólétének, kéles értékű szórakozásainak önző és megszokott céljaitól. Ez alól csak egyetlen kivételt ismerünk, amikor a legnagyobb fokú önzetlenség tanujeleit is képesek szolgáltatni, t. i. ha a leiküknek természetellenes erkölcsi megmételyezését tervszerűen és céltudatosan munkáló nemzetközi szociáldemokrácia hallatja segítségre hivó hamis hangjainak csábító szavát. Mennyivel természetesebb volna és menynyivel áldást hozóbb, ha munka és tőke, munkás és munkaadó kivétel nélkül mind megértené a természet szavát és szülő és gyermek módjára szeretné, tisztelné, becsülné egymást. Ha végre belátná a munkás osztály, hogy amint a szülő nem kizárólag a maga szolgálatára neveli gyermekét, ugy a munka sem kizárólag az azt teljesítő munkás saját tőkéjének, hanem a munkaalkalmakat és keresettforrásokat kínáló idegen tőkének is kell, hogy szolgáljon. Ha a munkás önzetlenül és önfeláldozóan először saját magának igyekezne tőkét teremteni és megtartani és másodszor annak a tökének gyarapodását is édes gyermeke fejlődésének tekintené, melynek munkaalkalmát igénybevéve jut keresethez; ugy mindkettő fejlődésében, erősödésében és növekedésében igaz örömét lelné és nem is maradhatna el a termelés fokozódásában nyilvánuló Isten áldása, ami a teljes odaadással végzett munka elmaradhatatlan következménye. Ha a munkás gyűjtött tőkéjét ugyanabban a vállalatban igyekezne elhelyezni, melyben munkáját hasznosítja, fáradozásának kétszeres eredményét élvezhetné. Rz apa teremtette tőkét, — édes gyermekét, — emberi gyermeke munkája tovább szolgálhatná, mignem az igy nemzedékeken át fennálló viszony és nemzedékek növelte saját tőkéknek elhelye zése végeredményében sajátjává tenné a munkaadó tőkét a vállalatnál, bizonyára nem hosszabb idő alatt, mint amennyi idő lefolyása szükséges volt ahhoz, hogy a mai tőkének ugyancsak nemzedékeik megtakarított munkájának felhalmozódásából megteremtsék a mostani tőkéket. Rz ősi vagyonokban fekvő tőkékben is a munkát kell tisztelni, mert azok is a hazának teljesített értékes szolgálatok, tehát nagy értéket képviselő munka jutalmazásából erednek, bár ez a munka nem is szemünk előtt folyt le és a történelem évszázadainak távol ködétől elhomályosítva ma már nem is értékelhető. R munkát alacsonyítja le, aki nem tiszteli a tőkét, mert a munka szentségétől nem választható el a tőkének, — vagyis a megtakarított, elraktározott és gyakran nemzedékeken át felhalmozott munkának és takarékosságnak és igy a magántulajdonnak szentsége sem. Azzal becsüljük meg igazán a munkát, ha annak minél nagyobb részét megtakarítjuk, elraktározni, megtartani és gyarapítani igyekszünk. És becsüljük meg a munkánál is jobban a tőkét, mint a munkának munkával életre keltett és takarékossággal megtartott édes gyermekét. Eljegyzési és esküvői meghivók ízléses kiállításban készülnek a Keresztény Nyomdában. Levél Nagyságos Balla Aladár urnák a békéscsabai járás képviselőjelöltjének. Uram 1 Megelégedéssel veszem tudomásul, hogy Ön reflektált az én felelősségem alatt a „Körösvidék" 1920 junius 5-iki számában megjelent „Ki hát az a Balla Aladár" című cikkre. Uraságod tegnap délelőtt ugy határozott, hogy a cikk ama kitétele miatt: „Kegyelmességed tehát koncért köpönyegforgató volt egy olyan könyv szerint, mely ma még minden cáfolást kísérlet nélkül forog közkézen", az ügyet lovagias uton kívánja elintézni, ami annyit jelent, hogy velem, mint aki a cikkért felel, a párviadal rendes szabályai szerint megverekszik. E célból Uraságod elküldte hozzám megbízottait: Ferenczy Sándor alispán és Szmolenszky József urakat azzal, hogy adjam tudomására, hogy SOHA ! Irta : Gyarmath B. János. Maradjon benn addig, amíg visszatérnek Hegedű méhében zár alatt a nóta. Ne vágyjon a legény s ne gondoljon a lány Szép álomországban ölelésre, csókra. Ne virassza által lármás tivornyával Mámoros jó kedvben senki az éjszakát. Hiszen fejünk fölött fájdalom fellegek Az ég kristálytestét feketére vonták. Ahova csak megyünk . . • amerre csak járunk Jajj könyeket simák a szivek, a lelkek . . . Krasznahorka várán a lágy tavaszi szél Magyar zászló helyén cseh rongyokat lenget. S ha jő az éjszaka öreg hegyek között Nem alszik el senki kuruc altatóra . . A nagy Rákóczy is érckoporsójából Visszakívánkozik ismét Rodostóba. Maramora mellé, hol szebb volt az álom S a siri nyugalmát nem zavarta semmi . . . Ne álljátok útját I . .. Rabszolga-föld mélyén Ugy se tudna soha , " . soha megpihenni! Diszes bölcsőjének pázsit takaróján Gyászba öltözne a rét minden virága. Ha gyöngyharmat helyett siró magyaroknak Szomorú szemvize hullana le rája, Szomorú szemvize siró magyaroknak ! Csaba országában is csak ilyen járja. Még kötés alatt a régi sob s melléje Már is ujat vágott az oláh bicskája, A lelkek telítve robbanó gázakkal A székely falvaknak gyász, sötét a fáklya Bezárt kapu mögött szegény bánatasszony Vár a gyermekére s szerelmes urára. Egyik orosz földön . . . nagy jégmezők hátán Hordja a Megváltó mogácsolt keresztjét . , . A másik bujdokol. Koldus tarisznyával Útszéli brigantik vándorlásba verték. Kicsiny házak táján árulók ekéje Szakit mély barázdát a szent magyar földbe És a határhegyen agyonvert Turulnak Idegen udvarban van a temetője. Idegen udvarban? Hazugság! Gyalázat!! Hívjátok tetemre a Hargitát, Cenket! Hallgassátok meg a mezők, rónák szavát S a Marost átfutó zokogó felleget. Kérdezzétek meg a kertek orgonáját A Nagy-Szamos menti szomorú füzeket — Az illatos kertek mindenik vén fáját S a tüvet, hogy melyik milyen réten termett? Ki volt a gazdájuk és mi volt a bűne Annak a megvasalt nyomorult embernek — Azután nézzetek be egy pillanatra Bánatos lelkébe óh , . . és ítéljetek!! Sújtsátok! De mégse! Hiszen TI tudjátok, Hogy ezer éven át nem bírt vele senki S a magyart nem lehat halottas ágyán sem Hitvány, gaz férgeknek rabigába verni. Mert fölsir az a föld, a rét, mező, erdő Életre kelnek a bus temető körtek S a gyászoló anya daliás fiai A vén óriásban újra együtt lesznek, Mint ahogy volt hajdan, mikor azt izente, A sziklák mélyéből megint vérviz fakad Tábortüzek felett — nagy harci lármában Fog majd elvonulni, megpihenni a nap. Éjjel csöndesség lesz, nappal vihar támad Az uj Gábor Aron csodaágyujától, De letörik a vas szolga Erdélyország Minden tömblöcénelc minden ajtajáról. Pusztitóbb lesz a tüz, mint a tavalyi volt Több halottvivéssel, mint amilyent láttak A kárpáti erdőt is kiirtják ismét. Az utols szállig koporsó deszkának, Tépje darabokra gránát a templomot!! Harang se konduljon! Orgona se búgjon! Dűljön romba minden ezen a világon S siró patak partján csak vérrózsa nyiljon! Álljon utcasarkon béna — béna mellett, A nagy kapuk alatt százával az árva ! Mégse lesz a magyar, ha ítélt is Páris, B rtön ajtó mögé sohase bezárva!