Körösvidék, 1920 (1. évfolyam) március-május • 1-49. szám
1920-04-04 / 5. szám
yest Békéscsaba, 1920.. április 15. Békés átvétele. A^árcius 3:-én d. e. érkezett Békésre az első így -zázad. Az állomáson a Rákócziindulóval ogadi Moldoványi János főszolgabíró üdvözete után Kabdebó Ilonka hatalmas csokrot nyuj tott át a századparancsnoknak. Mialatt a katonák a községháza előtt felállított diszkapun keresztül vonultak, a lelkes közönség megilletődötten énekelte a Himnuszt. A polgárság nevében Faragó László gimn. tanár mondott beszédet, melyre a századparancsnok válaszolt. A békési magyar lányok nevében Moldoványi Elluska üdvözölte a kedves vendégeket, bájos szavakkal és gyönyörű csokorral. A Szózat eléneklese után a katonák elvonultak Rátvay őrnagy előtt. Este a községháza dísztermében pazarul megvendégelte Békés a Horthy katonáit. A vacsorán dr. Tóth Kálmán főjegyző üdvözölte először a katonákat. Moldoványi főszolgabíró elismeréss 1 nyilatkozott a békési gazdaközönségről, mely annyi zaklatás és rekvirálás után is minden áldozatra kész, a magyar nemzeti hadsereggel szemben. Karácson András ref. lelkész a nemzet feltámadásáról, Faragó László a hazaszeretetről, Barabás György esp. plébános a keresztlel ékített magyar korona jelentőségéről, dr. Emperl Gyula ügyvéd a keresztény eszme megszilárdításáról mondottak beszédet. A vendégek nevében Haspra Ferenc százados beszélt, kijelentvén, hogy Horthy katonái nem nyugszanak, amíg a keresztény Magyarország vissza nem lesz állítva, Bezsovszky Fndre főhadnagy a felszolgáló magyarruhás lányokra mondott szellemes köszöntőt. Kenyér helyett — sortűz. Csehszlovákia gazdaságilag csődöt mondott. Széltében éhínség pusztít, amely százával szedi áldozatait. Az utcán katonai szanitéckocsik szedik össze az éhségtől összerogyott áldozatokat. Kassán a minap lázadásban tört ki a lakosság az éhség miatt. A tótok és rutének megrohanták az élelmezési hivatalt és megölték a cseh élelmezési biztost. Az éhező népre cseh katonaságot vezényeltek ki, amely hidegvérrel adott sortüzet elszakított testvéreinkre. • Hát ezért szakították e] őket tőlünk? Ezek azok a rokoni kötelékek ? Kenyér helyett tömeggyilkolással traktálják felvidéki testvéreinket 1 Üduözlégy . . . Csillagok nem égtek, Hold nem tündökölt, Gyászban volt az ég És vérb- fult a föld ... Éj voit... fertelmes, hosszú éjszaki ! Csak a sújtó villám Világolt reánk S békés háztetőnkről A felcsapó láng . . Éj volt... fertelmes, hosszú éjszaka ! Égve mart sebünkbe Fertő' és üszök, Minden legutolsó Rugdosott, ütött 1 Éj volt... fertelmes, hosszú éjszaka ! A vész romokt i vert Egy fenyes Év.zert S a szent romok felett Hóhér sereg legelt! Éj voit... fertelmes, hosszú éjszaka! De már elég !. . elég ! Hajnal pirji kél... A bus romok felett Fénybe ful az éj És végig reszket riadónk szava! Napsugár csókolgat Sz Hő simogat, Pacsirta szól újra ... Hal játok a dalt ?!, Rettegjen hóhérunk, rettegjen a gaz! Ha van még könnyetek, Örömkönny legyen ! Ha van még hitetek, Kiáltsatok velem: „Üdvözlégy Megváltónk : Új magyar tavasz !. Sebestyén A Bé. Ke- Nyomda megalakulása. Mikora bolsevizmus réme elöntötte ezt a szerencsétlen országot, mikor a kommunizmus fantasztikus gonosz tanítása ásogatta Magyarország sírját, a nemzetüket sirató igaz magy ar emberek ajakán ezerszer hangzott el a panasz : romlásunkat, mélységes gyalázatunkat főként a hazafiatlan, nemzetközi, fékevesztett sajtó garázdálkodása okozta. Ezen a véleményen volt minden gondolkodó ember. Hiszen nyilvánvaló* - hogy ha a hazafiatlan sajtó piszkos acsarkodása nem rontotta volna meg hónapokon keresztül a szenvedésben megfáradt népet, akkor a mi értelmes magyar társadalmunkban sohasem lett volna tere azoknak az otromba eszméknek, amelyekről minden józan ember előre tudta, hogy általános romláshoz vezetnek Már akkor megfogamzott néhány lelkes csabai emberben az a gondolat, hogy mihelyt a viszonyok engedik, teremtenek egy mindentől és mindenkitől független sajtó orgánumot, amelynek feladata lesz batran küzdeni a nemzetköziség rombolása ellen, harcolni a magyar nemzeti érdekekért, hirdetni a keresztény erkölcsiség örökfenségü eszméit. Olyan sajtót akartunk létesíteni, amely czéljának még az üzleti érdeket is alárendeli, Természetesen egy ilyen vállalathoz sok pénz kell, Ez is összejött A fölvetett eszme a legszélesebb rétegekben megértésre talált. Az egész keresztyén társadalom nagy lelkesedéssel karolta fel a független nyomda felállításának gondolatát. Jól tudjuk, hogy a közlekedési viszonyok milyen roppant rosszak voltak, ugy, hogy nem lis lehetett alkalmunk propagandát csinálni, mégis rövid idő alatt több mint egy félmillió koronát jegyeztek e célra. Ez év január 12-én a városháza nagytermében hatalmas számban összesereglet részvényjegyzők nagylelkesedéssel kimondották a „Békésmegyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó Részvény Társaság" megalakulását, azzal az egyhangú határozattal, hogy a már lejegyzett részvények teljes befizetése után egy millió koronára emelik fel a nyomdavállalat alaptőkéjét. A megválasztott igazgatóság teljes odaadással fogott hozzá a munkához. Nem riadva vissza a kockázattól, amely iparüzem berendezésével járt £ román megszállás alatt, megvett egy teljesen modern, pompásan felszerelt, vonalzó intézettel és gyönyörű könyvkötészettel is rendelkező nyomdát. Rengeteg áldozattal Békcscsaüa legforgalmasabb helyén bérelt helyiséget, hozzálátott a nyomda berendezéséhez, ezer akadályt legyőzve papirost szerzett, hogy azonnal a közönség rendelkezésére álljon, mihelyt szabadon terjesztheti azokat az eszméket, melyet maga elé tűzött. Óriási munkának, nagy anyagi áldozatnak, sok-sok önzetlen fáradozásnak gyönyörű gvümölcseként áll már a Bé. Ke .Nyomda, a környék legnagyobb nyomdai üzeme, A nagy közönség szeretettel, örömmel nézegeti. Mintha tudná, hogy ez az iparvállalat egészen az övé. Mintha már is tudná, hogy a Bé. Ke Nyomdának mindenekfelettvaló célja az, hogy a nagy közönség érdekeit, annak boldogulását szolgálja becsülettel, önzetlenül, bátran, álárendelve az üzleti érdeket is a magasztos eszmének, melyet akar és fog szolgálni. FELHÍVÁSl A Békés megyei Keresztény Nyomda és Lapkiadó R.-T. felhívja részvényeseit, hogy a még be nem fizetett második részletet (részvényenként 100 K-t) magyar bélyegzésit pénzben április hó 20-ig üzlethelyiségünkben — Békéscsabán, Szent-István-tér 18 — befizetni szíveskedjenek. HÍREK. Lapunk legközelebbi száma a húsvéti ünnepek miatt kedden este jelenik meg. — Istentiszteletek rendje. Evang. nagytemplom. Húsvét vasárnapján d e. fél 10 órakor tótnyelven beszél Szeberényi Gusztáv lelkész, ugyanő tart istentiszteletet húsvét hétfőjén d. e. fél tíz órakor. Evang. kistemplvm. Húsvét vasárnapján magyar nyelven beszél Korén Pál lelkész. Húsvét hétfőjén d. e. 10 órakor magyarnyelvű konfirmáció ünnep lesz. Róm. kath. templom. Húsvét vasárnap d. e. fél 8 órakor első mise, fél 9-kor plébánosi mise, egynegyed 10-kor katonák miséje, 10-kor szentbeszéd, mondja Beöthy György, fél 11 -kor ünnepélyes nagymise, fél 12-kor utolsó mise. D. u. 3-kor vecsernye, 6-kor szentségbetétel, szentbeszédet mond Timár Gyula. Húsvét hétfőn ugyanazon ünnepi rend, d. e. 10-kor szentbeszédet mond tótnyelven Mecséri György. Ret. templom. Húsvét vasárnapján d. e. 10 órakor prédikál és urvacsorát oszt Koppányi Gyula, A hazafias ünnepi intentiszteletnek áhítatát két gyönyörű női szóló ének emeli. Ugyanekkor az adakozás a hazájukból kiüldözött éhező székelyek felsegélyezésére történik. Húsvét másodnapján d. e. 10 órakor istentisztelet. — Máriás zászló zsidó kirakatban. A magyar nemzeti hadseregnek szánt zászlók ott díszelegnek egy zsidó kirakatban. Nem szégyenlik magukat azok a magyar keresztény lányok, akik ezeket a gyönyörű zászlókat készítették, Szűz Mária képével díszítették ? Inkább befelé fordították a Máriaképet, csakhogy zsidó kirakatba tehessék. Nincsen Csabán elég keresztény kereskedő ? Milyen szomorú és milyea tanulságos ez a dolog. Szomorú, mert a keresztény öntudat teljes hiányára vall és tanulságos, mert leleplezi a zsidó érvényesülés egyik titkát. Vájjon melyik zsidó tenne ki egy zsidó öntudatot hirdető jelvényt keresztény kirakatba s vájjon melyik keresztény kereskedő engedné ablakában díszelegni a „mogendovid<-ot, ha még mindjárt haszna volna is belőle ? — Berényi Jenő százados halála. Barényi Jenő, a Csabán általánosan ismert, előzékeny, kedves modora százados, Nagycsütörtökön délután lakásán főbe lőtte magát. Az örömtefjes viszontlátás, szomorú gyászszá változott. Általános és mély részvét kisérte sírjába szombaton délelőtt a tragikus végű férfiút s ugyanaz a részvét veszi körül elárvult családját. — A leiszabaduló Bihar. Biharmegye újonnan felszabadult és kiürítés alatt álló részei ideiglenesen Békés megyéhez fognak tartozni közigazgatásilag. — Nagy ünnep a Szent Istuán-téreu. Kedden, f. hó 6-án délelőtt 10 órakor nagy ünnepséget rendez Békéscsaba közönsége a városháza előtti téren, kifejezést adván a hadsereg iránt való hódolatának. Az ünnepség programmja a következő: 1. A katonaság fölvonulása bandérium kíséretében. 2. Hálaadó istentisztelet. Tartják az evang., róm. kath., és ref. egyházak lelkészei. 3. A polgármester üdvözlő beszéde a katonasághoz. 4. Zászlók ünnepélyes átadása. 5. Elvonulás. A közönség elhelyezkedéséről vasárnap délelőtt 10 órakor lesz értekezlet. — fl Csabán letartóztatott kommunistákat és „nagyrománokat" csütörtökön délután Gyulára szállították, törvényszék elé való állításuk céljából. •— Politikai pártélet Gyulán. Gyula nem aludt. Tisztánlátó, erős bizakodásu emberek, már akkor készítették elő a talajt arra a nagy munkára, amellyel az ország talpraJlása jár, amikor még az oláhok nagyképű szemtelenséggel szedegették le a magyar cégtáblákat és hslálra üldöztek mindenkit, aki kételkedni mert a nasjyrománíáho z tartozandósá<íban. A keresztény nemzeti egyesülés pártjának hivei még a román megszállás idején szervezkedtek, hogy abban a pillanatban, amikor tettre kerülhet a sor, kész programmal léphessenek a nyilvánosság elé. Ma már biztosra vehető, hegy Gyulán csak a keresztény nemzeti egyesülés pártjának lesz talaja. Csütörtökön Dobay Ferencz pártelnök vezetésével népes gyűlést tartottak, ameiyen a gyulai társadalom minden rétege óriási számmal és mégnagyobb lelkesedéssel vett részt. A kisgazdák legnagyobb része is csatlakozott a párthoz. A helyzet azt mutatja, hogy mig tul a tiszán a kommunizmus, nálunk főleg a román megszállás kegyetlen szenvedései teremtették az egységes összeforrást.