Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2006 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2006-03-23 / 3. szám
6 Az út másik vége JOHN BARTH ____ Paul Auster mellett John Barth a kedvenc amerikai íróm, így nagy volt az örömöm, amikor a Kalligram Kiadónál megjelent Az Úszó Opera, Barth 1955-ben írt és 1956- ban megjelentetett első regénye. Az 1930-ban született John Barth neve ismert a magyar olvasók előtt, de művei kevésbé. Az amerikai posztmodem irodalom egyik méltán nagynevű öregjének eddig ez a harmadik magyarra lefordított kötete. Az út vége című kultikus népszerűségre szert tett regényét — mely Az Úszó Opera „ikerregénye" és 1958-ban jelent meg először — Teliér Gyula fordításában 1970-től olvashatjuk magyarul (Európa Kiadó, Modern Könyvtár sorozat). Ezt még három kiadás követte: 1977-ben és 1987-ben szintén az Európa adta ki (utóbbi kiadás az Európa Zsebkönyvek sorozatban), majd 2005 tavaszán a Kalligram Kiadó. 1977-ben Bolyongás az elvarázsolt kastélyban címmel jön ki Barth 1968-as könyve Abádi Nagy Zoltán fordításában (Európa, Modem Könyvtár). Ezeken kívül 1981-ben az Entrópia című antológiában szerepelt Önéletrajz című írásával (Európa, Modem Könyvtár, 286—291., ford. Abádi Nagy Zoltán.), a Nagyvilágban és a Helikonban esszéivel, regényrészietekkel. Raymond Carvernek az 1997-ben megjelent Nem ők a te férjed című elbeszélésgyűjteményét Barth Néhány szó a minima-Az amerikai posztmodern irodalom egyik méltán nagynevű öregjének eddig ez a harmadik magyarra lefordított kötete. lizmusról című esszéje vezeti be előszóként (Kalligram, 7—14., ford. Vajda Róza [1986]). Az irodalomtudományban, ha a posztmodemről van szó, megkerülhetetlennek bizonyult A kimerülés irodalma, majd Az újrafeltöltődés irodalma című esszéje (Nagyvilág, 1982/4. és Helikon, 1987/1—3.). Barthról kevesen írtak (magyarul) részletesen, hiszen életművének kb. hűsz kötetéből csak az említett három érhető el magyar nyelven. Az 1970-es kiadás utószavát jegyző Taxner-Tóth Ernő ismertetésén kívül, mely észrevehetően nagyrészt szekunder irodalmon alapul, Abádi Nagy Zoltán írásai vehetők komolyan: a Bolyongások az elvarázsolt kastélyban-hoz írt utószava, valamint Mai amerikai regénykalauz 1970-1990 című könyve (Intera Rt., 1995), ahol részletesen elemzi a Kimérát (Chimera, 1972) és az Alkotószabadságot (Sabbatical, 1982). A tudományos igényességgel megírt Kánon és nem-olvasás. Egy példa John Barthtól című tanulmányt Molnár Gábor Tamás jegyzi (In Kánon és olvasás. Kultúra és közvetítés., szerk. Bengi László és Sz. Molnár Szilvia, I. kötet, Budapest, FÍSZ, 2002, 83-93.). Hasonlóan számtalan szerző esetéhez, ha Barth műveit akarjuk olvasni, el kell sajátítanunk az angol nyelvet, mert a néha felbukkanó fordítózsenik sem képesek főbb műveit hitelesen átültetni magyar nyelvre sokrétű telítettségük miatt (The Sot-Weed Factor [1960], Giles Goat-Boy [1966] — lásd még például Joyce: Finnegans Wake, Pynchon: Gravity's Rainbow; bár ez utóbbi állítólag már fordítás alatt áll). Az ezen való szomorkodás helyett fordítsuk figyelmünket inkább a megjelent regényre, amely kerek ötven év késéssel, de megérkezett a magyar olvasókhoz. Szerzői elképzelések szerint az „ikerregények" egyike (Az Úszó Opera) nihilista komédia, a másik (Az út vége) nihüista tragédiának íródott. Míg Az út végében Rennie Morgan, a szerelmi háromszög női karaktere meghal angyalkacsinálás közben, addig Az Úszó Operában az elbeszélő Todd Andrews mégsem lesz öngyilkos és az Úszó Opera varieté vendégeit sem robbantja fel. A végkifejlet szempontjából tehát megfelelnek a komédia és tragédia írói koncepcióinak. Ahogy az ikrek egyívásúságuk ellenére is lehetnek különbözőek, ügy a két regény között is számos hasonlóság és eltérés fellelhető. Az egzisztenciális indíttatás mindkettőnek alapmotívuma, de a dramaturgiai hasonszőrűség ellenére más-más hangsúllyal, más-más kelléktárral köti le olvasóit. Ahogy (bizonyos értelemben) Jacob Horner a Morgan házaspár női tagjával, Az Úszó Operában Todd Andrews a Mack házaspár hölgytagjával keveredik intim viszonyba a férj tudtával, beleegyezésével és némi ösztönzésére. Jacob mitoterápiával kezelt egzisztenciális és fizikai lebénulása Todd esetében egy bizonyos dátumhoz köthető fordulópontként jelentkezik (amelyet azonban maga sem tud pontosan behatárolni: 1937. június 21. vagy 22.), amikor elhatározza, hogy mégsem lesz öngyilkos, mert végeredményben „Az életnek nincs végső oka (akárcsak az öngyilkosságnak)." (253. o.) Todd visszaemlékezéseit olvashatjuk regényként, amelyben tulajdonképpen ennek a sorsfordítói?), Leopold Bloom-i napjának kitágított horizontját, krónikáját írja meg. Todd élethez és halálhoz (gondoljunk csak a nevében hordozott omen re) való viszonyát apjának öngyilkossága, a háborúban tapasztalt állati ösztön és a diagnosztizált halálos kór alakítja, mely aztán stüusilag a fekete és morbid humor nagymesterének, Vonnegutnak az ironikus írásmódjához közelíti a regény hangnemét és karakterét. Todd Andrews a szavak embere, bármennyire tiltakozik is ez ellen, az első fejezet (Behangolom a zongorám) hangsúlyosan másról sem szól, mint a prózaírás nehézségeiről, a szavak súlyáról vagy éppen súlytalanságáról. Ez a súly/súlytalanság mérlegelése játék az egész regény során jelen van a történet szintjén is: a minden értékek átértékelése folyamatában az élettörténet során, egészen a bizonyos értelemben felszabadító végkifejletig. Barth intellektuális regénye kacagtató humorú etikai alapvetés. Bár nekem Az út vége most már meghatározóbb olvasmány marad mindörökké, Az Úszó Opera semmivel sem alábbvaló teljesítmény. A Barth művei iránt érdeklődő olvasóknak ajánlom a következő, gazdag információs bázisú honlapot: www.davidlouisedelman.com /barth. Rácz I. Péter
