Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2006 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2006-02-23 / 2. szám
8 Könyvjelző Nyugtával dicsérd A Naplemente szimptóma címet viselő kötet Pablo Urbányi harmadik magyar nyelvű kötete. Bár sem az 1992-ben Budapesten kiadott A hagyaték című szatíragyűjtemény, sem a 2004-es Silver című regény (Dunaszerdahely, NAP Kiadó) nem aratott zajos sikert, számos sajtóbeli érdeklődő megnyilvánulás kísérte az 1939-ben született író munkáit, elsősorban a regényt. Ezek legtöbbje kevésbé (irodalomjkritikai hozzászólásként, leginkább a publicisztika egyes műfaji formáiként (interjú, Elszomorító, hogy éppen a könyv irodalmisága nem említődik, vagy éppen a hallgatás miatt kérdőjeleződik meg ismertető, riport) jelent meg. Talán ez a stílusbeli moduláció is közrejátszik abban, hogy már a Silver kapcsán is és a Naplemente szimptóma megjelenését követően is elsősorban tartalmi kérdések foglalkoztatták az interjúk készítőit, a recenziók íróit, a publikus módon megnyilatkozó olvasókat. A Silver kapcsán az emberi magatartásformák elé állított görbe tükör játszotta a fő motívumot az értelmezésekben. Az a tény, hogy ez részben egy nem humán főemlős szemszögéből ábrázoltatik, csupán a groteszk esetleges technikájának tudható be ezen olvasásmód szerint, az esztétikai öszszetettséget eszközként rendelve alá a szöveg úzenetjellegű tartalmának. A Dobos Éva által fordított második Urbányi-regény (A hagyaték és a Silver is az ő fordítói munkáját dicséri) általam olvasott recepciója szintén a regény tartalmi kérdéseivel foglalkozik, részben a gyermekeutanázia problémájával, részben a főszereplő-elbeszélő, Pedro és a könyv szerzőjének (Pablo) életrajzi adatainak vélt vagy valós analógiájával. Ez utóbbiak közül sem egyik, sem másik kérdés nem elvetendő a regény értelmezésének játékterében, viszont elszomorító, hogy éppen a könyv irodalmisága nem említődik, vagy éppen a hallgatás miatt kérdőjeleződik meg. írásom célja, hogy ráirányítsam a figyelmet más lehetséges olvasatokra is, valamint, hogy rámutassak azokra a szerzői intenciókra, amelyek a fentebb említett olvasói értelmezői öntudatlanságot kiválthatták. Essünk át gyorsan a legkínosabb részen, azaz a már unalomig tárgyalt szerzői és regénybeli elbeszélői én közti distancián. Mennyivel jutunk közelebb a regény megértéséhez, ha azonosítjuk az én-elbeszélőjű szereplőt a szerzővel? Tudjuk, nagyon sokaknak „segítséget" jelent, ha kvázi önéletrajzként olvashatnak elbeszéléseket, csak az a kérdés, hogy ekkor valóban az elbeszélést olvassa-e az olvasónk, vagy a szerzőt találja szimpátiára érdemesnek, avagy csupán az jelent könnyebbséget számára, hogy készen kap egy víziót (akárha filmet nézne) a szereplő alakjáról (azaz azonosítja a szerzővel), rövid ütőn tárgyiasíthatja a betűk sorjázásaként létező irodalmi „papír"-figurát, még képzelődnie sem kell. Nézzük, mit is jelent ez esetünkben: Pedro Argentínába emigrált magyar szülők gyermeke, aki később (1977-ben) egy olyan országban rendezi össze iratait, amely északon van és ahol hoszszabbak a telek, mint a nyarak. Felesége orvostanhallgató, van két gyermekük, írói ambíciói vannak. Pablo Urbányi Ipolyságon született, szüleivel Argentínába emigráltak, amikor ő hét-nyolc esztendős volt, majd Kanadába emigrált (1977-ben) politikai okokból. Felesége gyógyszerész, vannak gyermekei, író. Hihetetlen irodalmi tett így fikcionalizálni a valóságot! Jóval érthetőbbé vált az egész történet: Pedro az Pablo, így sokkal hitelesebb az egész! „Bovaryné én vagyok.", Woody Allen pedig Alvy Singer (Annie Hall) és persze Isaac Davis (Manhattan). Érdekes, hogy Silver esetében ez az önéletrajziság nem merült fel. Sokkal figyelemreméltóbb jelenség a reflexiókban, hogy a regény egyik történetszála, mely Pedro családjának a gyermekeutanáziával való szembesülését mutatja be, hogyan kerül az olvasói figyelem középpontjába, miközben vakfoltként kezeli a többi történetszálat, az irodalmi „csomagolást" nem kevésbé. A gyermekeutanázia kérdésével való foglalkozás nyilván valós társadalmi problémák reflektálása, bár ennyi erővel a regényben szereplő gauchók szociokultúrája csakúgy, mint az argentin szegénység is beszédtéma lehetne. Mégsem ezek keltik fel az olvasói érdeklődést. (Odüszszeusz kalandjainál is csak parciális kérdés, hogy miként épít tutajt és ez milyen korabeli technikai fejlettségre utal, legalábbis irodalmi olvasatok terén nem igazán fontos szempont.) Ebben az egy vonalra koncentrálásban bizonyára van Az írói távolságtartás tehát nemcsak Pablo és Pedro között létesül, de a fiatal Pedro és az idősebb Pedro között is. szerepe a könyv' végi Dr. Eduard Verhagen orvos jogász professzor által jegyzett utószónak, amely a következőképpen alkot véleményt a regényről: „A Naplemente szimptóma szép regény egy házaspár megpróbáltatásairól és gyötrelmeiről: gyermekük komoly fejlődési rendellenességgel, súlyos meningomyelőkelővel született. (...) Orvosként sok szülőt láttam Pedróéhoz és Anáéhoz hasonló helyzetben (...) Pablo Urbányi ebben a regényben hiteles képet ad arról, milyen gyötrelmeken mennek keresztül a szülők, míg megbirkóznak ezekkel az etikai kérdésekkel. (...) A könyv elolvasása ráébresztett, hogy a művészetnek egyedi funkciója van: érzelmeket kelt ben„...Pedro Argentínába emigrált magyar s olyan országban rendezi össze iratait, an mint a nyarak. Felesége orvostanhallgató,' Urbányi Ipolyságon született, szüleivel Argdős volt, majd Kanadába emigrált (1977-t vannak gyermekei, író..." PABLO URBÁNYI napler szimpt
