Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2006 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2006-10-19 / 10. szám
6 Könyvjelző A táblázat bűvöletében A vegyészet esetében általánosan ismert hiedelem, hogy története az alkímiával kezdődött. Keresték a bölcsek kövét, amelynek segítségével végrehajthatják a transzmutációt, egyik anyag átalakítását a másikba. Érdekes módon mindig higanyból meg ólomból akartak aranyat készíteni, soha nem fordítva. De hát az ember már csak ilyen. Az iskolai oktatás is sokat rontott a helyzeten: fejből kellett tudni az elemek tulajdonságait, a Mengyelejévről elnevezett táblázatot. Hát lehet szeretni egy ilyen tudományágat? Valószínűleg mazochistának kell hozzá lennie az embernek. Lacza Tihamér bebizonyította, hogy a kémia története voltaképpen az emberi civilizáció történetének egy nagyon fontos szelete. Bebizonyította, nincs egy perc az életünkben, amikor ne kerülnénk vele kapcsolatba. Hiszen az egész élelmiszeripar, a mosó- és mosogatószerek, az élvezeti és piperecikkek, valamennyi kozmetikum, a gyógyszerek, mind a vegyészet termékei. A Bűvös táblázat című ismeretterjesztő mű elolvasása közben tudatosult bennem, hogy naponta elrohanunk azok mellett az értékek mellett, amelyek ismerete szebbé, tartalmasabbá, tudatosabbá teszi mindennapjainkat. E könyv nélkül biztosan kimaradt volna az életemből annak felismerése, hogy a fizikán túl is van szép, izgalmas, kalandokkal kecsegtető világ. A könyv első része törvényszerűen nem a vegyészeiről szól. Kiderül ugyanis, hogy a kémiai tulajdonságok hátterében fizikai részecskék húzódnak meg, amelyek mozgásukkal, erőhatásaikkal alakítják ki a mélyben azt, amit a felszínen vegyi tulajdonságként érzékelünk. Ráadásul nem is hagyományos módon, hanem meghatározott állapotokat felvéve, amit a félelmetesen hangzó kvantummechanika néven illetnek a beavatottak. Ahhoz, hogy a szerző igazolja állításait, kénytelen a tudomány nyelvéhez, a matematikához fordulni. Annak is a legmodernebb ágához. Ne essen kétségbe az olvasó, ha az általa felvonultatott apparátus nagy részét nem érti. Annál is kevésbé, mivel olyan Nobel-díjas tudósok is bevallották, hogy számukra ez magas, mint Max Planck, a kvantumelmélet felvetője és Albert Einstein, a modern fizika kialakítója. Nos, amennyiben túl nehéznek bizonyul az első száz oldal végigolvasása, ne legyen lelkiismeret-furdalása az olvasónak, nyugodtan ugorja át, a többi fejezet enélkül is érthető. Amikor azokat elolvasta, vegyen egy mély lélegzetet, és kezdje a könyvet elölről. Mert a második fejezettől kezdve átéli azt, amit Ali baba érzett egy évezreddel korábban, amikor körbenézett a kincses barlangban. A vegyészet, akárcsak a fizika, egyidős az emberiséggel: ahogy őseink elkezdték gyűjtögetni fű, fa bokor és ezernyi növény termését, szárát, virágát, levelét, a különféle alakú és nagyságú köveket, kisgyermekként szájukba véve mindazt, ami útjukba került, rá kellett jönniük, csodálatos, egyben félelmetes világba csöppentek: van, ami táplál, más élvezetet jelent, viszont számtalan anyag akár halált is okozhat. Azt is mondhatnék, akik túlélték ezeket az ősi kísérleteket, átadhatták tapasztalataikat, hogy a következő generáció már bizonyos tudással felvértezve kikerülhesse a legnagyobb buktatókat. Nem oktatták szervezett körülmények között, de valahol épp a kőkorszakban ringott a vegyészek (kő)bölcsője. A könyv második fejezete dióhéjban ezt a nagyjából tízezer évet foglalja össze. A következők már igazi csemege: végigkövetjük az alkímia történetét, amelynek ugyan legfőbb célja az egyes elemek egymásba való átalakítása volt, de hát már akkor is a hatalmasok adták a pénzt a kísérletekhez, így e dicséretes tevékenység jóformán teljes egészében az aranycsinálásra korlátozódott. Hogy végül is ez miért nem sikerült, azt megtudjuk a könyvből, ugyanúgy azt is, hogy a számtalan sikertelennek bizonyult próbálkozás vezetett el az új tudomány, a kémia kialakulásához. Egy detektívregény izgalmát nyújtja ez az áttekintés. Érdemes ezt a fejezetet figyelmesen elolvasni. Mert kiderül belőle, hogy nagy álmodozók miként változtatják meg a vüágot. Az is, miért törvényszerűen egy olyan nemzet fia jött rá a megoldásra, amely évszázadokon keresztül ontotta magából a szent őrülteket. Mert Mengyelejev nemcsak rendszerezni tudta vegyi tulajdonságaik szerint az egyes elemeket (ami tőle függetlenül Meyernek is sikerült), ő azt is meghatározta, hogy a táblázat hiányzó kockáiba milyen tulajdonságú elemek kerülnek. (A két tudós úgy viszonyult egymáshoz, mint a nagyszerű iparos a virtuózhoz.) Ha csak a tömegszámúkat adta volna meg, hagyján. De Mengyelejev megjósolta, hogy milyen vegyi kötésekre lesznek képesek, hogyan reagálnak savakkal és lúgokkal, milyen lesz a sóik képlete. Hihetetlen, de olyan elemet is megjósolt, amelyet hetven évvel később fedeztek fel. A könyv harmadik része sorra veszi a periódusos rendszer minden elemét, beszámol felfedezésének körülményeiről, az adott elem vegyi és fizikai tulajdonságából, előállításának módjáról, arról, hogy miként és miért kapta a nevét. Az is kiderül, hogy a legutóbbi másfél évszázadban több új táblázat is keletkezett. Ezek némelyike háromszög, rombusz, vagy éppen kör alakú, akár a palacsinta. Persze ezek a táblázatok már tartalmazzák azokat a mesterségesen előállított vegyi elemeket is, amelyek csak a pillanat tört részéig élnek, viszont fontos adatokat szolgáltatnak a világegyetem kialakulásának folyamatáról. A szerző, saját bevallása szerint, abból a megfontolásból fogott munkához, hogy csaknem fél évszázada nem jelent meg összefoglaló mű e témáról, holott a kémia mérföldes léptekkel fejlődött. Engem meggyőzött. Nemcsak nagyon élveztem ezt az aránylag nagy terjedelmű könyvet, de azt is érzékeltem, mi minden kimaradt belőle. Érdeklődéssel várom a folytatást. Megírásra vár a méregkeverés, a gyógyszeripar, a kozmetika és még vagy tucatnyi, őskorba visszanyúló résztudomány kultúrtörténete. Ozogány Ernő