Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2006 (5. évfolyam, 1-12. szám)
2006-08-24 / 8. szám
Könwielző 3 Bállá: Igényes dolgok Rajtakaptam a volt szeretőmet, amint a könyvesboltban színes borítójú kiadványokat nézeget. Kimérten üdvözöltük egymást. Szigorúan betartottam a távolságot, mert fontos a jelenlegi társam, a soros egész életre szóló, az üjabb csakis egyetlen. Ezenkívül azért sem közeledtem az exszeretőmhöz, mert az éjjel a felső ajkamon egy hatalmas undorító sömör jelent meg. Rápillantottam a könyvekre, melyeket a kezében szorongatott, és megkérdeztem: — Ezeket akarod olvasni? Ismeri a kompromisszummentes nézeteimet, felfuvalkodottságomat és álízlésemet, tehát rutinosan kivágta: — A barátnőmnek válogatok. Egy kicsit egyszerűbb, üyeneket szeret.- És te mit olvasol? Vizsgálódó-méregetó pillantást vetett rám, álláspontját latolgatva:- Én igényes dolgokat olvasok. Ilyen könnyű könyvek már nem érdekelnek.- Igényes dolgokat? Azok müyenek?- Hát, bonyolultabbak.- Jó, de mégis milyenek? — emeltem fel a hangom.- Hát... — habozott. De aztán önérzetesen befejezte: — Azokban már azért gyilkosság is előfordul. A mininovellát a szerző (Vladimír Bállá) De la Cruz című kisprózakötetéből (Koloman Kertész Bagala, L.C.A. Publishers Group, Levice, 2005) vettük. Hruska Nóra fordítása Nyerteseink Mellékletünk legutóbbi feladványában néhány könyvnek (ugyanarra) a szerzőjére kérdeztünk rá; a helyes megfejtés egyetlen rejtvényfejtő olvasónknak sem okozott gondot: igen, Duba Gyuláról volt szó. Három nyertesünk, akik sorsolással könyvet nyertek: Orbán Gabriella (Krasznahorkaváralja), nyereménye: Báthori Csaba Boldog ólom című verseskötete (a Kalligram ajándéka), Őszi Irma (Kamocsa), nyereménye: Szlovákiai magyar szép próza 2006 (az SZMÍT és a Lilium Aurum ajándéka), valamint Vankó Henriett (Fülek), nyereménye: Szlovákiai magyar szép versek 2006 (az SZMÍT és a Lilium Aurum ajándéka). Mindhármuknak gratulálunk! Szíovek/aín HALOTTI POMPA A feladvány beküldőjének, Motesiky Árpádnak Borbély Szilárd Halotti Pompa (a Kalligram ajándéka) című kötetét postázzuk. („Borbély Szilárd könyve valóban nagyszabású költői vállalkozás. A Halotti Pompa minden elemében, a legapróbb részletekig kidolgozott, csiszolt műalkotás, melyben még a Cranach-művek és Mantegna festménye, valamint az egyéb apróbb illusztrációk is az egész alkotás jelentéskörét erősítik; a könyv külső megjelenésének szépsége tehát nagyon is belső tartalmak által jön létre." - Dérczy Péter: A fájdalom katedrálisa, részlet. Élet és Irodalom, 48/25.) A hónap mondata „Miként a madárnak nem kell tanulnia a fészekrakást, nekem sem kell tanulnom, mit miért írok, s nem is érdekel, érti-e ezeknek a soroknak az összefüggését más is." (Hogya György: Agyagtáblák. Irodalmi Szemle, 2006/8., 58.) Nem a sors teszi a könyvet A helyzet a szörny és a királylány ominózus esetére emlékeztet azzal a bölcs férfiúi megállapítással megtoldva, hogy „a csúnya nőbe is bele lehet szeretni." Külleme alapján ugyanis egy újgazdag új könyvtárát messze ívben el kellene kerülnie. Tulajdonképpen a végső megoldás stádiumában leledzett, amikor lemondó tekintetem tétován megakadt rajta, hogy több társával együtt kiragadjam a megannyi bezúzásra szánt könyv közül, s amolyan Schindler módra, bár nem azonos anyagi lehetőséggel még egy időre megmentsem az enyészettől. Más alkalmakkor a hasonló tevékenységem az antikváriumok szűk, de financiálisán meghatározott területére korlátozódik, ahová a könyvek volt ajándékként kerülnek, a hálátlan megajándékozottak közvetítésével. A szóban forgó könyv azonban egy nagyobb könyvtár felújítása során került volna kiselejtezésre. Mi tagadás, sokat nyomott a latban a szerző neve, bizonyos Móra Ferencé. Ami viszont a címet illeti, nem hangzott bizalomgerjesztőén: A fele sem tudomány. Az embert elgondolkodtatja az ilyen cím. Manapság sok finom küllemű könyv bizonygatja határozottan magáról, hogy tudományos, menet közben azonban kiderül, hogy bizony a fele sem tudomány. Akkor pedig mit kezdjen az ember egy piszkos fedelű, kissé salátába indult könyvvel, amelyik csak ügy kijelenti magáról, hogy ami benne foglaltatik, annak a fele sem tudomány? Ilyenkor az ember úgy véli, az őszinteség megér egy misét, illetve Párizs egy rongyos könyvet, s csak azért is elviszi. Odahaza, könyvnyüvés közben azután kiderül, hogy egy régi vágású úriember típusú könyvről van szó, amely szerény, nem dicsekszik, s csak közben derül ki, micsoda egyéniség. Igazi nemes lélek a könyvtársadalomban. Átolvasva valóban azt a következtetést vonhatjuk le, hogy tényszerűsége semmilyen tudományosságot sem igényel, annyira érthető és egyszerű, amiről ír. Az egészhez azonban egy múzeum- és könyvtárigazgató több évtizedes tájékozottságára és türelmes kíváncsiságára volt szükség. Ma már talán nem minden megállapítása állná meg a helyét, de nagy része mindenki számára tanulságos lehet. Értve ez alatt azokat, akik magyar nyelven olvasnak és beszélnek. Tárgyüagosan és korabeli dokumentumokra hivatkozva értekezik a magyarság nagy nemzeti ünnepeiről, évfordulóból. Az aradi tizenháromról, akiknek a sírhelyét pár évvel a tragédia után már nem is tudták teljes bizonyos-I< 0A. «»« t tWfr fcÍFííl p'i rí MífiyMJlV* /-rU **ywy*!**- i *%' ***** 4>ú> * >i *»»««» «f ? í1/£*•*"«• , ... t, grSr«"'-H*rí Sággal megtalálni, s hogy az első nyilvánosan vállalt megemlékezésen csak egy — azóta réges-rég kiszáradt — fát ültettek el a szomorú helyen, amely alkalomból nem hangzottak el nagy szólamok. (A könyvből megtudhatjuk, hogy a forradalom és szabadságharc egyik szimbóluma, Táncsics Mihály nincstelen koldusként fejezte be életét.) A magyarság virágairól szóló esszéből többek között az is kiderül, hogy az ispilángi rózsa nem egy helységnévvel jelölt virág, hanem az Arad megyei sváb leányok „ich spiel' ein..." kezdetű énekéből öröklődött ránk. Továbbá korabeli olvasatban szerezhetünk tudomást arról, hogy nimbuszromboló és nimbuszépítő nemzetirokonságkereső elméletek már jóval korábban is voltak szép számban. S nem utolsósorban az ásatásokat személyesen vezető polihisztor panaszaiból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az igazi értékekre abban az időben is kevés pénz jutott, és az illetékesek dilettantizmusa sok esetben akkor is a gazdag tárlatok elsorvadásához vezetett. Szóval, visszatérő olvasmányaim egyike ez a több mint negyvenöt éves csúnya könyv, amelyet a szép múltú Magvető adott ki boldogult csikókoromban, s bárkinek ajánlanám, aki nem bútordarabnak szánja. Csóka Gábor
