Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-20 / 1. szám
osztén monta neki lesi nene, hogy gyisznóganajvá kénnyé be a mellit, ma az nagyon büdös és akkor nem min hozzá a boszorkány. Úgyis vöt. ” (80. o.) Részben átdolgozva, kibővítve olvashatjuk a Szokások fejezetet, mindenekelőtt az újévi köszöntők, az István-napi illetve a gergelyjárás mondókája jelent új színfoltot. A Mondókák is új gyűjtésekkel gazdagodott. Teljesen új fejezet az Amikor még szólt az ének, a Szakrális emlékek bemutatása, valamint a Tájszavak gyűjteménye — ezen belül csoportosítva a növények, állatok, ételek, tárgyak, eszközök kifejezései. Megújult a képanyag is. A fényképek Arany A. László hagyatékából és a Fórum Kisebbségkutató Intézet archívumából kerültek a kiadványba, nagyban emelve a munka esztétikai értékét. A második kiadás további új eleme az Amikor még szólt az ének fejezet kottaanyaga, amely Huszár Ágnes munkája. A szerzőnek kiterjedt a figyelme a szőlőtermesztésre és -feldolgozásra, a gyümölcstermesztésre és a jellegzetes gyümölcsfajták felsorolására, valamint a vidék jellegzetes foglalkozásának, a mészégetés folyamatának aprólékos ismertetésére is. Szakavatott stílusban tálalja az egykori koloni viselet leírását: a kender vetésétől a kendervászon elkészítésén át a gyermekek, a felnőtt férfiak s a nők viseletének aprólékos, mesteri leírásáig. E fejezetet egy óhajjal zárja: „Micsoda gyönyörűség, öntudatot ébresztő, hovatartozást erősítő látvány lenne, ha ifjúságunk legalább egyszer egy évben, búcsú napján népviseletbe öltözve menne a templomba!” (70. o.) A község rang szerinti megosztása nem csupán a templomi ülésrendben nyilvánult meg, hanem a sírhely kijelölésekor is érvényesültek az íratlan szabályok! „A temető bejáratától távol jobbfelé egy sorban temették el a cigányokat, balfelé az öngyilkosokat. A kapu közvetlen közelében volt a csecsemők, kisgyermekek sora. A temető hátuljába azok a koldusok, vándorok, ismeretlen személyek kerültek, akiket a község volt kénytelen eltemetni. A házastársak egymás mellé temetése csak az utóbbi ötven évben vált szokássá.” (73- o.) Zoborvidéken annyira természetes a kicsinyítő képző használata (kápolnácska, tehénke, fazekacska, papocska, kenyerke...), hogy nem róható fel a szerzőnek, ha ez a nyelvi jelenség a közlő szövegben is előfordul: „...a legközelebbi kutacskáról vizet hoztam. ” (133- o.) A személyek megszólításakor használt „nene”, „bácsi” (Katyi nene, Adam bácsi) kifejezéseket a szerző következetesen alkalmazza. A nevek írásakor is a következetesség elve vonul végig a könyvön: az anyakönyvezett nevek mellett feltünteti az illető mellék- (s nem csúf-!) nevét is. A tájnyelvinek vélt kifejezéseket idézőjel használatával különíti el a szövegben:,,...megállva áldásra a »bujdékná’«”, „Az én dolgom volt a »szírő« megtisztítása, ahová hordáskor az asztagot rakták”. Amikor a szövegen belül nehézkes, körülményes lenne a szó értelmezése, lábjegyzet segítségével értelmezi a kifejezést, pl.: ördögbőr = kordbársony, abájdóc = a rozs és a búza keveréke. Az igen gazdag Függelék többek között tartalmazza az 1918—2004-es évek eseménynaptárát is: itt olvasható, hogy 1956-ban a községben szimpátiatüntetést szerveztek „a magyar forradalom mellett, amiért öt személy, Balkó József Szlovák József, Bencz Mihály, Sándor István és Vranák Károly egytől négy hónapig tartó börtönbüntetést ” kapott. Sajnos, a könyvben erre nem találtam máshol utalást. Pedig ennek feldolgozását nem csupán a felvidéki, de nemzetközi vonatkozásokban is értékes, hiánypótló adatként értékelhetnénk A hagyománytiszteletéről, kultúraszeretetéről közismert község talán egy számon nem tartott rekorddal, a szórakoztatva nevelés rekordjával is büszkélkedhet, ugyanis 1923-tól mindmáig nem múlt el év a faluban színdarab bemutatása nélkül(.Q; 1970 s 1980 között a koloni színjátszók hat alkalommal lettek a járási verseny győztesei, három ízben pedig kerületi bemutatókon szerepeltek. A könyvben ugyan nincs rá utalás, de a két kiadvány összehasonlításakor nyilvánvalóvá válik, hogy az asszimiláció Kolonban, a mély nemzettudattal felvértezett községben is végzi romboló hatását. Az első kiadásban az 1991-es népszámlálási adatok (1380 lakos, ebből magyar nemzetiségű 902, szlovák 463, egyéb 15) szerepelnek, a másodikban a tíz évvel későbbiek (a falu lakosainak száma 1444, ebből magyar nemzetiségű 859, szlovák 563, egyéb 22). A könyv egyes fejezetei — kellő szelektálással — a valaha elkészülő felvidéki néprajzi tankönyv értékes elemeit alkothatnák. Pénzes István Könyvjelző 1/2005
