Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-17 / 3. szám
8 rfrlWiJELZŐ 1 in 2 — (ismétlés) Király Levente (1976) költő, író, szerkesztő Budapest Tőzsér Árpád (1935) Kossuth-díjas költő, műfordító, irodalomtudós Pozsony A két könyv lehetne akár egy is, mindenesetre jól kiegészítik egymást. A Tanulmányok költőportrékhoz (továbbiakban Portrék) címével ellentétben versekből áll, míg a Milétoszi kumisz (továbbiakban Kumisz) tanulmányokból, kritikákból, jegyzetekből, satöbbikből. A Portrék elnevezése kifejezetten pontos, ám egyúttal konfliktuskerülő is, aminek elsősorban az összetett szerkezet az oka, hiszen ha csak az első ciklust vesszük, érzésem szerint inkább paródiákat kapunk. Tőzsér a szerény „stílustanulmány” kifejezést használja, vagyis az adott szerzők stílusában ír. De inkább ne is lovagoljunk tovább a definíciós problémán, hanem nézzük meg, milyenek lettek maguk a művek - az mindennél beszédesebb. Tőzsér Kukorellyvel kezdi, a versben sorról sorra fel is lehet fedezni a megidézett poéta stílusjegyeit, ám eddigi tapasztalataim szerint világlátása más, nem ilyen összefüggésekben gondolkodik, illetve a poénzárlat (annak ez a fajtája legalábbis) idegen tőle. Nahát, elkaptam a legyet, gondoltam, vagyis hogy értem már a stílustanulmány kifejezést: valakinek a stílusában saját verset írni - akkor ezentúl ezt várhatom el a könyvtől; érdekes kalandozás ez is. Kettős a játék: hogyan ír Kukorelly-verset Tőzsér, és egyúttal meg is fordítottuk: hogyan írna Tőzsér-verset Kukorelly - nyilván nem így, de a játékszabályok mégis nagyjából ezek. Aztán a második vers, a Kemény Istvánról szóló mindjárt romba is dönti a gondosan felépített konstrukciót (nem árulok el nagy titkot, hogy csak átmenetileg), hiszen egy igen szellemes paródiát olvashatunk. Az Uzsonnatáskámon veréb ugrált a címétől eltekintve vérbeli Kemény-vers, a retorika és a gondolkodásmód is szinte azonos, miközben érezni a háttérben somolygó szerzőt, hiszen mégiscsak mókás a felütés („A mi ovinkban mindenki kiscsoportos volt / az utcánkban nem született nagycsoportos”). Hasonló a helyzet a Lábjegyzet az Anyeginhezzel: a.Tóth Krisztina-féle líra hangulatát tökéletesen megidéző versben apró kiszólás erősíti a paródiajelleget: „először írok verset nem rólad”. Vagyis összegezve: a könyv első ciklusában paródiák váltakoznak stílustanulmányokkal. Utóbbiak közül szerintem a Rakovszky Zsuzsát idéző Kísértetmakett és az Oravecz Imrét idéző kettő sikerült a legjobban, míg a Petri-paródia elég lapos lett - legalábbis nem elég erős ahhoz, hogy a végén a szójáték (Petri-csésze) dupla- vagy triplacsavarral átfordítsa a gyermeteg poént valami másba. A vékonyka ciklus után következnek a nagy általánosságban művészettel, költészettel foglalkozó versek. Leginkább Orbán Ottó 1994-es gyűjteményes kötetéhez, A költészet hatalmához lehette hasonlítani: a pályatársakhoz írt személyes hangú verstől az anekdotán át szinte minden fellelhető benne. Az összehasonlítás nem is véletlen e helyütt, mindkét kötetben (a Portrék ban és a Kumiszban is) szerepel Orbán neve és alakja, és természetesen elsősorban költészete - a két alkotó életműve sok ponton kapcsolódik egymáshoz. Tőzsér többek között megidézi még Szabó Lőrincet, Weöres Sándort, Madáchot, Vörösmartyt - és itt ismét szóba kell hoznom a másik könyvet, a Kumiszt: nemcsak versben értelmezi az életműveket, hanem egyúttal esszében is. Míg a versek szellemes nyelvi- és stílusjátékok, a tanulmányok értelemszerűen „szárazabbak" (elnézést minden tanulmányírótól), ám a felvetett kérdések nem kevésbé érdekesek. A Kumisz egy tömör, ám rövidségében és rövidségével egyaránt sokatmondó tanulmánnyá indul, címe Az első ok léte és az olvasó valósága. Ebben Tőzsér másfél oldáon tudatja velünk, hogy részéről a váóság és a vers (bátran mondhatjuk: váóság és művészet) viszonya tisztázott kérdés, vagyis értelmetlen annyit rágódni rajta. Az előbb már említett Orbán Ottónál is hasonló hozzáállást táálunk - ismét egy kapocs a két költő között Egy rendkívül tááó mondatban összefogláva mindez: „a versjelentésnek sokká inkább van köze a vers sztáagmitként növekvő önszövegéhez, mint az eleve adott ún. váósághoz, áapjelentéshez, a priori tételekhez.” Tőzsérrel együtt mi is kitehetjük a pontot, és elkezdhetjük az átfogó, szintetizáó gondolatok, vagy éppen a megfigyelt apró részletek olvasását és értelmezését. Az előbb említett szöveg természetesen valamivel hosszabb, és folytatásában Tőzsér egy saját versének kiáakulását elemzi: milyen hatások áakították a szöveget. Mindig érdekes egy ilyen kísérlet, gondoljunk csak Weöres Sándor egykori tanulmányára, A vers születésére. Vegyünk néhány önkényesen kiragadott példát a tanulmányok közül. Orbán kapcsán (Orbán Ottó négynegyedes költészetéről) Tőzsér ezt írja: „0. 0. lírai énjét, legyen az bár nyelvi megelőzöttségű, egy sajátos (s épp a nyelvi megelőzöttséget is bekákuláló rafinátsága miatt sajátos) akarat szervezi. S ezen akarat fő eleme éppen a nyers, az anyagi létet is átható erotika és episztémé indulata, szertelensége. S váószínűleg ez a voluntas, ez a mohó élni, megismerni és hatni akarás az a váami, amit a »posztmodem« irodáomtudomány doktorai nem tudnak a költőnek megbocsátani.” Azt hiszem, ennél tömörebben és taláóbban nem lehet megfo-Tanutmdnyok költőportrékhoz új versek }rátc SiafcztrreMle Szépjurfatu fflúiyvitt&iefy Tőzsér Árpád Tanulmányok Kalligram Kötve, 216 old., 12x18,5 cm bolti ár: 210 Sk kedvezménnyel: 189 Sk
