Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-17 / 2. szám
4 ■tl.kW/iiilfcl.M Nyelv révén a filozófia Mészáros András (1949) filozófus, egyetemi tanár Pozsony Megrendelhető kötete: A felsőmagyarországi iskolai filozófia lexikona Kalligram Kötve, 280 old. 15x21 cm bolti ár: 310 Sk kedvezménnyel: 279 Sk FtlSŐ-MAOAÍOKSMGl ISKOLAI WLÖZÓFIA LEXIKONA Király V. István (1952) filozófus Kolozsvár Az alábbi recenzió címét magyarázandó, álljon itt egy rövid idézet a bemutatott könyvből: „...a nevek értelem-eredeteire irányuló medi, táció a szavakban a gondolkodás lehetséges - történeti - komolyságával, de esélyeivel is szembesíthet bennünket” (50.). Ezt a mondatot azért választottam a cím értelmezéséhez (vagy a címet választottam a mondat alapján?), mert visszautal arra a. beszélgetésre, amelyet magával a szerzővel, Király Istvánnal folytattam idestova három évvel ezelőtt a pozsonyi Ferencesek borozóban. Ő akkor azt fejtegette, hogy az ún. magyar filozófia történetével az a gondja, hogy nem találja mögötte a magyar filozófia meghatározását. Szerinte a magyar filozófiát a magyar nyelvből kellene kifejteni. Akkor - mivel sok minden másról is beszélgettünk - nem ástunk mélyebbre ebben a témában. Most, könyvét elolvasván, újból felmerült bennem ez a kérdés, és kezdtem megérteni (de legalábbis tematizálódni kezdett bennem) akkori állítása. Ezért ezek után nemcsak a magam címadását, hapern a szerzőét is megpróbálom értelmezni, mert van egy olyan sejtésem, hogy az alcím sokaknál megrögzült nyelvi szokásokba ütközik. Előtte azonban még egy személyes emlékemet kell felemlítenem. Király István nevével akkor találkoztam először, amikor anno Domini elolvastam tanulmányát a titokról a Magyar Filozófiai Szemlében. Aztán sok évvel később találkoztunk a Domus Hungarica vendégházában, és kiderült, hogy tudunk egymásról. Sőt, mi több: egymástól teljesen függetlenül, eltérő környezetben (ő Kolozsvárott, én Pozsonyban), hozzávetőlegesen ugyanabban az időben ugyanazokkal a témákkal foglalkoztunk, amelyek közül kiemelkedik az emberi létezés időiségének, valamint a halálnak a kérdése. (Király ezt a témaválasztást meg is magyarázza könyve 60. és 61. oldalán.) Az ilyen egyezések mögött kereshetnénk akár misztikus összefüggéseket is, de alighanem arról van inkább szó, hogy a filozófiai tematizálás kérdéséhez mindketten hasonló módon viszonyulunk. Mégpedig úgy, hogy az ún. aktualitást nem a jelen pillanat felvetette problémák fényében, hanem az adott téma felvállalásában, magyarán szólva: a személyes idő „most”-ot meghaladó idődimenziójában értelmezzük. De lehetne ez egzisztenciális kérdés is, amely azt érinti, hogyan határozza meg a léthelyzet magát a filozófiai tematizálást. Sőt, előrevetítve a könyv egyik központi kérdését: magának az alkalmazott filozófiának a státuszát is. Ezek után lássuk a könyv címét. Alcímének - „több-csendbeni alkalmazott filozófiai zaj-háborítás a szabad(ság) kérdezés(é)ben" - értelmét maga a szerző adja meg rövid bevezetőjében, amelynek szintén szimptomatikus felirata van: Előzőleg. (Ami ugyebár a megelőzés szót hozza be, vagyis azt az értelmet, hogy ez a rövid írás csupán megelőzi, de nem biztos, hogy megelőlegezi a rákövetkező tanulmányok tartalmát. A ,,-leg”-nek ugyanis alighanem „mintha” jelentése van. Vagyis az előszó egy dekonstruktivista előszó funkciójában jelenik meg, amely utólag utal a többi írásra, de ugyanakkor magának tulajdonítja az értelmezés szerepét is.) A zaj megtörése a csend által egyértelmű alapállás: a gondolkodás sosem a hangerő alapján ismerszik fel. A hallgatás (ez a heideggeri fogalom) az, ami a valódi közlés, az értelemfelfogás és -átadás lehetősége. A „kérdés” és „kérdezés” kifejezésekről azt hinnénk, hogy tudjuk, mit jelentenek. De azért nézzük csak meg, Király mit mond róluk. A kérdések ugyanis sok mindenre vonatkozhatnak. A leggyakrabban és a köznapokban különböző problémákra. Heidegger nyomán azonban tudjuk, hogy a probléma olyan kérdés, amelyre csak a választ kell megtalálni, és azután ez a kérdés lezárul. Vagyis a probléma lezárja a további kérdezés lehetőségét. Király azt a kérdezést helyezi előtérbe, amelyiknek nincs ilyen időbeli rögzültsége, vagyis az „aktualitása” és a „sürgőssége” nem elsősorban az adott dologban magában, esetleg külső összefüggéseiben rejlik, hanem „reánk tartozik” (47.). Tehát a kérdezés önmagunkra vonatkozása az, ami fontos. Ez pedig nem más, mint a tematizálás. (Van ennek egy más és fordított előjelű, Hrabal-féle változata, amelyben a főhős azt mondja, hogy a világ szép; nem azért, mert valóban olyan, hanem mert ő olyannak akarja látni.) Király könyve ebben az értelemben nem filozófiai problémákról szól - azaz, szoros értelemben véve, nem belterjes filozófiát prezentál, még ha fogalomhasználata erre utalna is -, hanem olyan „örök” kérdésekről, amelyekbe mindannyian beleütközünk, amennyiben létezésünket komolyan vesszük. Ezt bizonyítja az is, ahogyan a kérdezés tényéhez hozzákapcsolja a szabadságot mint a „létre nyitott lét(ezés)”-t és. a módszert is. Egyébként éppen a módszer elemzésénél láttatja leginkább, ahogyan minden tematizálásnál segítségül hívja a nyelvet és annak eredendő struktúráit, jelentéseit. Vagyis mindazt, amit recenziónk első bekezdésében már említettünk. És akkor már ne is játsszuk végig azokat a lehetőségeket, amelyeket az alcím két változata nyújt: 1. „szabad kérdezés”, 2. „a szabadság kérdezése”. Az olvasónak azt ajánlom, próbálja feltárni a könyvnek mindkét olvasatát. A fentebb mondottakról a legalaposabban és részletesebben magától a szerzőtől kapnak tájékoztatást az olvasók a könyv legterjedelmesebb, utolsó részében, amely a Hagyomány és a szabadság kérdezése címet viseli. Amelynek prológusában egyébként a szabad kérdezés (azaz a szabad tematizálás és szabad gondolatkifejtés, valamint szabad gondolatnyilvánítás) személyes vonzatairól is elmond a szerző egy tanulságos történetet. Ez a prológus egyébként kitűnő bevezetőként szolgál a könyv egyik legfontosabb témakö-Az alkalmazás magában az eljárásban fedezhető fel akkor, amikor felvállaljuk a kérdezést, amely önmagunkra irányul.
