Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-24 / 11. szám
KÖNYVU.3**# n is Janiga József: Csallóközi táj henteredett, odagurult a szalmára. Ott is maradt fekve. Száján piros folyadék buggyant ki. Cilié néne nagyot sikított, a Julisban elakadt a szó, csak nézte a bátyját halványan, tátott szájjal. Mihály a legényhez szaladt. — Péter! Péterkém! Nem akartam, no! Éledj föl, no! A legény nyújtózott egyet, de nem nyitotta ki a szemét. Mihály felordított: — Gyilkos dög! Elkapta a disznót a szörnyű, bosszúálló harag erejével. Iszonyú erőfeszítéssel leteperte, s a következő pillanatban beleszaladt a kés a nyeléig a torkába. Cilié asszony mit tegyen? Odahajolt, a lábasban felfogta a vastag sugárban kiömlő vért. Pétert a Julis keltegette, a Janival, aki a veszedelemre átugrotta a sövényt. Mihály a disznó mellkasát gyömöszölte a térdével, Cilié asszony meg keverte a vért és szidta a disznót. — Gyalázatos dög, te! Ezért bántam veled jól, ezért etettelek, ezért tartottalak! Az én fiamat, az én drága jó fiamat nem átallottad bántani! Szemeiből potyogtak a könnyek a hurkatöltelékbe. Mihály bátyó igazat adott neki mindenben. — Az egész faluban nem volt még egy ilyen derék legény! Te kutya! Mert hát, ha a disznóra haragszunk, azt mondjuk rá, hogy kutya. A kutyára meg azt, hogy disznó. A vérforrás elapadt, már csak egy-egy aludt vércsomó jött ki a seb száján. Most már megint a fiúval lehetett törődni. Hej, jaj! Nehéz sor! Talán meg is halt eddig! Úgy látszik, valami ilyesféle lehet vele, mert a Julist úgy rázza a sírás, hogy a Janinak át kell fognia a derekát. — Mihály, te! — szepegi Cilié néne. — Mihály, hallod? Már hörög szegény! Azok meg ketten megfordulnak a szóra. Hangos, nagy, tele szájú nevetéssel. — Hortyog a disznó, úgy elaludt egyvégbe, ahogy puha almot érzett maga alatt! — De a vér, amit hányt? — Vörösbort mértek a szövetkezetben, hát nem hányhatott kéket! Cilié néne boldogan rohant a fiához. — Péter! Péterkém! Hát nincs semmi bajod? Az már ébredezett. — Nekem? Nincs. Csakhogy ihas vagyok! Meg éhes is! Botló Mihály büszkén nézett végig a kivégzett ártányon. — Gyere, Jani, tegyük dereglyére, aztán vigyük hátra megpörzsölni. — Nehéz lesz! Van vagy másfél mázsa! — Van, hála Istennek! Erős is volt a kutya, nem tudom, hogy bírtam volna vele, ha a fiam idejében itt nincs segítségül! Földes György Százhúsz évvel ezelőtt született (és Budapesten hunyt el 1978-ban) Földes György bacsfai származású földbirtokos író, a Tátra folyóirat szerkesztője. Életében egy regénye és a csallóközi anekdotikus történeteket elbeszélő Kukkónia lelke látott napvilágot, mely 1993-ban a Csallóközi Kiskönyvtársorozat második darabjaként újra megjelent. Földes György itt közölt novelláját a Szlovenszkói magyar elbeszélők (Kazinczy Könyv- és Lapkiadó Szövetkezet, Tornaija, 1935) című antológiából adjuk közre. Nyilván sokkal több vers került elő, mint amennyit a könyv terjedelme elbírt. Szempont volt, hogy a szerző ismert legyen? Nem a költő személye határozta meg a válogatást, hanem az, hogy folytonosság legyen a versek között. Sok esetben nem kortárs költők alkotásai kerültek egymás mellé, a költeményeket olvasva mégis folytonosságot találunk, mert az egyik vers szinte folytatása a másiknak — vagyis verses történelmet tartunk a kezünkben. Melyik verset tartod a kötet legérdekesebbjének? Nagyon sok olyan van, amely a szívemhez nőtt. Az elismert költők mellett megemlítenék két nevet, amely a köztudatban nincs benne: Kerecseny János emigrációba kényszerült, Clevelandben hunyt el, a másik Vargha Gyula - tőle szintén sok verset közöltem; viszonylag hosszú életű volt, Magyarországon halt meg. Csak a húszas-harmincas években megjelent kötetei ismertek, összegyűjtött verseit nem adták ki. Az ötvenhatos forradalom idejéből Petri György és Eörsi István verseit emelném ki. A kiadó nem tervez további kötetet? Erről nem volt szó. Mindenesetre dicséretes lenne összeállitani a határon túl rekedt magyarság viszontagságairól, történelmi megpróbáltatásairól tudósító versek antológiáját, ügyelve arra, hogy valamennyi tájegység - a Felvidék, Erdély, a Partium, Székelyföld valamint a Vajdaság és Bánát magyarsága küzdelmeinek is méltó irodalmi emléket állítsunk. De a huszadik századi egyetemes magyar irodalom nem tárgyalható a nyugati magyar irodalom nélkül. Az emigrációban élő és alkotó írókat is illő lenne egyszer bemutatni. Érsekújvár, 2005 novembere Kopasz- Kiedrowska Csilla, szerkesztő, újságíró
