Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2005 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2005-01-24 / 11. szám
10 IKOwWUELZÓ Naplemente szimptóma Csanda Gábor(1963) szerksztő Pozsony Pablo Urbányi (1939) író Ottawa Urbányi, Pablo Naplemente szimptóma Nap Kiadó Kötve, 306 old., 13x19 cm bolti ár: 380 Sk kedvezménnyel: 340 Sk A Naplemente szimptóma című regény Pablo Urbányinak sorrendben har. madik, magyarul megjelent műve; mindhárom Dobos Éva fordításában került a magyar olvasók elé: az első, A hagyaték című szatíragyűjtemény Budapesten jelent meg 1992-ben (évszám és kiadó megjelölése nélkül), a másodikat, a Silver című regényt a Nap Kiadó jelentette meg (Dunaszerdahely, 2004), csakúgy, mint ezt a mostanit. Mindháromnak közös jellemzője az ironikus-szarkasztikus, fekete humorú előadásmód. Jelen dolgozat ez utóbbi könyv bemutatása helyett a regénynek mint irodalmi szövegnek és referenciájának az egymás mellettiségét mutatja be szemléltető szövegidézéssel. Az ilyen irányú olvasói elvárásoknak a mű minden tekintetben elébe megy, s ezek az elvárások nemcsak a regényből igazolhatók vissza, hanem a szűkén vett szövegén kívüli paratextusokból is. Ilyen rögtön a kötet fülszövege, mely a szerzőtől származó szöveg; az idézőjelek közé fogott néhány sor a következőkről tájékoztat: „Az élet nem olyan szép, mint amilyennek Walt Disney rajzolja. Mindig mérlegelendő az élet minősége is. És van egy skála: van olyan gyermek, aki halva születik; van, aki félholtan született, akinek talán jobb volna, ha meghalna; és van olyan, aki defektussal születik és az orvosok nem hagyják, hogy meghaljon (passzív eutanázia). Megmentik, mintha istenek volnának, hogy a gyermek szenvedjen egész életében. Hogy az orvosok ezt miért csinálják, pénzért, a törvények miatt, félelemből vagy jóságból: mindegy. Isten szerepét játsszák szadista módon.” Adva van tehát ez a műhöz szervesen nem tartozó, mert nem a regényből vett részlet, mely a témát a gyemekeutanázia problémájára szűkíti le, ugyanakkor — az élet, a halál s az Isten szavak variációival — a metaforikus olvasat felé is teret nyit. S ha már a művet megelőző, ahhoz integránsán nem kapcsolódó fülszöveget idéztem, szabadjon utalni egy ennél is távolabbi szerzői közlésre: Urbányi egy a Vajda Barnabásnak adott interjújában (Könyvjelző, 2005. 9. szám, 8-12.) a regény referenciális olvasatát erősítve a gyermekeutanázia megoldatlan és megoldandónak tételezett kérdését járja körül. Igaz, maga a kérdező is ebbe az irányba tereli, amikor felveti: „Mit gondol, hogyan segíthet hozzá a regény a több szempont alapján történő diskurzushoz a magyar nyelvterületen, ahol a gyermekeutanáziáról még soha nem folyt komoly társadalmi vita?”, s ezzel a regényről folyó diskurzust egyértelműen a szóban forgó orvosiszakmai területre utalja. Urbányi ugyan az interjúban óvakodik attól, hogy a regénynek konkrét, az irodalmi jellegén kívüli szerepet tulajdonítsanak, s egyértelműen elhatárolja magát attól a lehetőségtől, hogy az irodalmat olyan tartalmak közlésére használja, melyeket más nyelven kifejezhetőbbeknek vél (azt válaszolja: „Hogy irányt is kell mutatnia, abban már nem vagyok biztos. Nagyon tartok a túlságosan okító jellegű művészettől, ami már nem művészet.”), mégsem veti el az irodalmi műnek a művön kívüli valósághoz való viszonyát: „Én nem tudok elképzelni egy regényt vagy egy novellát, de még egy verset vagy egy festményt se, hogy az ne mutasson rá valamilyen társadalmi problémára”, a továbbiakban pedig az olvasó hatáskörébe utalja annak eldöntését, vajon az irodalmi mű, esetünkben a Naplemente szimptóma lehetséges olvasatai közül melyikre talál rá: „Az olvasónak a szívében és a lelkében kell megszületnie a helyes út keresése iránti igénynek.” Élve az olvasóra átruházott keresés lehetőségével, megjegyzem, hogy a regény nyelvi megformáltsága, narrációja és szerkezete éppenséggel abban érdekelt, hogy az olvasó ne tudja egyértelműen elválasztani egymástól a mű metaforikus és referenciális útjait, tehát a regénybeli (azaz művi, mesterséges, szépirodalmi) jellegét attól a másiktól, mely ugyanilyen megalapozottan a téma szakmai (tudományos, orvosi, etikai és lelkiismereti) oldala felől ragadható meg. Elmondható ez a címről is, mely már szervesebben része a szövegvilágnak; míg az eredeti spanyol kiadásban a cím mindössze Naplemente (Puesta de sol), a magyar változatban Naplemente szimptóma. Az eredetiben tehát a cím olyan egészre kíván részként utalni, mely egészhez asszociatív módon pozitív képzetek társulnak, ezzel szemben a magyar címváltozat már magában hordozza az általa reprezentált és a műből az olvasás során fokozatosan kibomló orvosi tartományt is: a naplemente szimptóma ugyanis a vízfejűség egyik tünete, a folyadéknak a koponyában való nyomása okozza, ami által a súlyosan fogyatékos gyermek szeme hatalmasra tágul és kidülled, és a gyermek arca olyanná válik, akár a képzeletbeli Megformáltsága és szerkezete épp abban érdekelt, hogy az olvasó ne tudja elválasztani egymástól a mű metaforikus és referenciális útjait.
