Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2004 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2004-07-15 / 7. szám
Gyerekszobában, emlékekkel Amikor ötven évvel ezelőtt, július 4-én apu kihozta rádiónkat a gangra, hogy a szomszédokkal együtt szurkolhassunk..., amikor ötven évvel ezelőtt, szeptember 1-jén újdonsült elsősként szüleim elkísértek az iskolába..., amikor harminc évvel ezelőtt, február 23-án igent mondtam Maricának a városházán..., amikor harminc évvel ezelőtt, augusztus 15-én az Új Szó szerkesztője lettem, s ezzel, talán kimondható ilyesképpen, hivatalosan is újságíró..., amikor tíz évvel ezelőtt, október 15-én az Atlanti-óceán fölött repültem, Washington felé... - akkor nagyon boldog voltam, intézhetném el imigyen ezeket a félbehagyott mondatokat, és még igazat is állítanék, de valamennyi esetben többről van szó, magántörténelmem önmagukon túlmutató évfordulóiról, melyeket váratlanul sodort elém a minap egyetlenegy, az a bizonyos berni döntő. 1954. július 4., hatvanezer néző a Wankdorf stadionban, a 84. percben Rahn góljával 3:2, vezetnek a németek, de még bízunk ott Királyhelmecen, a Samo Chalupka utcában, a gangra kitett rádió körül álló, ülő szomszédokkal, hátha sikerül fordítani az eredményen, mi az egy Puskásnak, Kocsisnak, Hidegkútinak, izgulok én is rendesen, hatévesen, Szepesi már majdnem sír, aztán az utolsó sípszó, vége. Apám felkapja a rádiót, a rádiónak is vége. Mindazonáltal az újabb magyar nemzeti gyász sem változtatott apu természetes meggyőződésén, miszerint magyar gyereknek magyar iskolában a helye, ez nem volt kérdés számára, eszébe sem jut fölemlegetni, ha más felfogást valló magyar ismerőse nem kényszeríti ki belőle. Később tudatosítottam csak, hogy a rádió halála, valamint apám idézett kijelentése, melynek fültanúja voltam, életem első szakaszának két meghatározó élménye, egyszersmind kijelölték előttem az utat, legfeljebb az merülhetett fel kérdésként, hogyan járom végig. Fél évszázad telt el azóta, időközben lányunk és fiunk is kirepült a csallóközi lakótelepi családi fészekből. Az üresen maradt gyerekszobából ismét dolgozószoba lett, mint házasságunk első éveiben, amikor Ildikó és Attila még velünk aludt a hálószobában. Persze, ez a dolgozószoba nem az a dolgozószoba, ahol a cigarettafüstben sárguló tapétaminták és könyvek között cikkek, riportok, jegyzetek, tárcák, karcolatok, interjúk százait kopogtattam öreg írógépemen, melyhez sok esztendő múlván vettem egy másikat, nem kevésbé öreget, fillérekért, ha netán az egyik összeroppanna ujjaim csapásai alatt, ne kelljen megállnom az írásban. Amióta lecseréltem őket számítógépre, a hátam mögött porosodnak, újabban unokáim írnak rajtuk, amikor megjelennek, csakhogy abban a gépelésben nincs köszönet, el lehet képzelni, ha papír sem kell nekik. Meg is jegyezte a minap Marica, lehet, hogy újra van dolgozószobád, de ez gyerekszoba marad örökre. Ami végeredményben igaz is. Nem csupán azért, mert alkalomadtán, ha például összejön a család, a legkisebb unoka, Lehel ebben a szobában szokott aludni déltájban, éjszaka hol Noémi, hol Levente, olykor jókat rúgva rajtam, amikor az ágyelosztás során én kerülök melléjük hálótársnak, hanem mert a szekrény tetején ott sorakoznak eredeti dobozaikban gyermekeim egykori játékaiból azok, melyek többé-kevésbé épen túlélték a velük töltött órákat, a polcokon meg a könyveik, gyermekkönyvek hazai magyar íróinktól, költőinktől, Keszeli Ferenctől, Tóth Elemértől, Simkó Tibortól, Tóth Lászlótól, Dénes Györgytől, Gál Sándortól, Barak Lászlótól, Zs. Nagy Lajostól, Kulcsár Ferenctől, hosszú a sor, és szerencsére éppen abból az időszakból, a hetvenes évek derekától, amikor gyermekliteratúránk kezdett magasabb minőségi pályára emelkedni, hoszszú a más magyar szerzőké is persze, nem tudom, honnan, kitől kezdve Tersánszky J. Jenőig, Weöres Sándorig, aztán ismeretterjesztő sorozatok vonulatai, fiam első számítógépes könyvei, angol, amerikai regények, tanulmánykötetek, melyeket a lányom vásárolt olcsó pénzen még a nyitrai egyetemi évei alatt, emlékszem, a nehéz táskákkal belépve a lakásba, lihegve, de örömmel mondta, „apu, néhány könyvvel rád is gondoltam”. Mindezen túl akadnak még itt a gyerekszobára emlékeztető apróbb tárgyak, játékok, sőt babakocsi is, de mástól más most ez a dolgozószoba, mint az elején. A titok kulcsa pedig bennem rejlik. Ha eltekintek a téli tátrai, a nyári balatoni családi kirándulásainktól, Királyhelmecre, a szülőföldemre vezető útjaimtól, húsz évig tartó országjáró, néhány külföldi szolgálati úttal tarkított utazókorszakom Washingtonnal ugyan véget ért épp egy évtizede, viszont a közben felhalmozódott emlékek természetüknél fogva nem tűntek el. Nem más ember ül itt, mint annak idején, mint akár anno a gangon, csak emlékekkel, élményekkel, tapasztalatokkal gazdagabb. Végül is, dolgozószoba, gyerekszoba, oly mindegy. A kérdés az, lerövidült útjaim között mit tudok kezdeni kincseimmel. S tudok-e egyáltalán? Nem mintha több akarnék lenni újságírónál, hiszen amikor hivatalosan is azzá lettem, hetedikes álmom vált valóra, amelyhez nem volt köze apám akkori halálának, de addigi életének egészen biztosan. Meg aztán azt csinálom, amit szeretek, ami a szenvedélyem. Annak ellenére, vagy azzal együtt, hogy harminc év múltán is még mindig gyötör a kétely, meg tudom-e találni azt a szót, az egyetlent anyanyelvem végtelenül gazdag szótárában, szinonimaerdejében, mellyel a legpontosabban fejezhetem ki magam — magam? —, a valóságot, egyetlen szóban egy egész embert... Bodnár Gyula Balázsy Géza Furgfangos Péter Mesés foglalkoztató óvodásoknak és kisiskolásoknak ABART Kapcsolt 32 old., 15x21 cm bolti ár: 39 Sk kedvezménnyel: 35 Sk Bettes István Tio-tio-tio-tinx Méry Ratio Kötve, 96 old., 19,5x31,5 cm bolti ár: 390 Sk kedvezménnyel: 360 Sk Könyvjelző 7/2004
