Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2004 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2004-05-27 / 5. szám
Végh Fernec Párbaj a csatatéren Lilium Aurum Végh Ferenc Párbaj a csatatéren című könyve már a Könyvjelző 1. évfolyamának 2. számában fölkeltette érdeklődésemet. Már a fedélterve okán is: fehér alapon piros-fehér-zöld lobogó, az előtérben pedig egy csatajelenetet ábrázoló kép. A kötet a Lilium Aurum Kiadó gondozásában jelent meg, alcíme: Egyjókai-hős nyomában. Nekem még alapiskolás koromban beszélt a magyartanárom erről a Jókai-hősről, aki nem más, mint a csilizközi Színi Sebő Alajos — róla mintázta Jókai (ha a valóságot csak érintve is) Baradlav Richárdot, A kőszívű ember fiainak hősét. A könyvnek azért is örülök, mert bizony, a történet mára csaknem feledésbe merült, s most, hogy adott a lehetőség véleményt formálni és kedvet csinálni a könyv elolvasásához, tollat fogtam. A párbajhős huszár Szini Sebő Alajos Csiliznyáradon született, a bécsi királyi gárda testőre lett, a gyermek Ferenc József főherceg, a későbbi osztrák császár és magyar király lovaglómestere. A szabadságharc kitörése után lovasszázadaival elhagyta Bécset, sok harcot követően a tápióbicskei csatában megvív báró Herman Riederei zu Eisenbach őrnaggyal, s legyőzi. (Riederel mellesleg Bécsben még hősünk barátja s kollégája volt, a Jókairegényben pedig Palwitz Ottóként szerepel.) Ez a győztes párbaj új erőt adott a bátor magyar huszároknak, akik megfutamították az osztrák ellenséges csapatot! A szép kivitelű könyv több térképet, rajzot, csatajelenetet tartalmaz, s képeket a magyar hadjárat vezérlő tábornokairól, az osztrák seregek vezéreiről, magáról a császárról, továbbá színes fényképeket a felújított nyáradi sírról (itt nyugszik hősünk), a Tápió patakról és a párbaj emlékművéről, valamint a szabadságharcnak a győri Xantus János Múzeumban található ereklyéiről. Szép János, Csicsó Dénes György Vaskabóca Lilium Aurum Dénes Györgynek a nyolcvanadik születésnapjára, 2003- ban jelent meg a Vaskabóca című gyermekkönyve, amely válogatást nyújt a költő ismert és legszebb gyermekverseiből, valamint az újabbakból is közöl egy' csokorra valót, összesen több mint száz verset. A természetet, az évszakokat, az állatokat, a gyermekkort és a szülőföldet, a csodaszép gömöri tájat játékossá varázsló Dénes György gyermekversei a zeneszerzőket is megihlették: a kötetben olvasható régebbi versek közül a legszebb és legkedveltebb Sétálni ment három kalap és a Kunok című a Sétálni ment három kalap című kazettán megzenésítve is hallható. (A hanghordozó még 1991-ben jelent meg, a rajta hallható verseket Dusík Gábor válogatta és zenésítette meg. A Vaskabóca című színes, ellenállhatatlan, valódi versélményt nyújtó kötetet a költő unokája, Matrka Simon grafikái díszítik. Az új versek közül a gyermekek körében a Kilenc boszorkány bokázik, az Ördögök a padláson és a Kuvik című a legkedveltebb. A játékos, pergő ritmusú versek bizonyára sok-sok gyermeknek szereznek vidám perceket. Nyilván azért is, mert Dénes György őriz magában valamit a hajdan volt gyerekből. Lapozzák fel a könyvet, érdemes! Méry Júlia, Nagymagyar A Könyvről könyvre rovat szerzőinek az általuk megjelölt kiadványokat postázzuk: Szép Jánosnak Bödők Zsigmond Nobel-díjas magyarok (a Nap Kiadó ajándéka), Méry Júliának Nemes Nagy Ágnes Bors néni könyve (a Kalligram ajándéka) című kötetét. Jó olvasást! A milétoszi komisz A friss Kossuth-díjas Tőzsér Árpád korábbi tanulmánygyűjteménye (A nem létező tárgy tanulmányozása) után öt évvel és a Finnegan halála című verseskötet sikerét követően adta ki a Milétoszi kumisz című, az utóbbi évek tanulmányait, kritikáit jegyzeteit tartalmazó kötetét. Hogy némi fény derüljön a Tőzsér-kötet címét jelentő metaforára, álljon itt az a magyarázatféle, melyet maga a szerző nyújt: „Az ókori Elea nem megvetette Milétoszt, hanem vitatkozott vele. De nem a filantrópia vezérelte a vitában, hanem a kényszer: Milétosz jelentőségét nem lehetett nem tudomásul vennie. A ■ mai magyar irodalomban szinte csak Eleának vannak műhelyei, Milétosz képtelen Elea partnere lenni. (...) »1919-ben Mandelstam így hódol Paszternák előtt: ’Paszternák verseit olvasni olyan, mint megköszörülni a torkunkat... Olyan, mintha kumiszt innánk amerikai konzervtej után.«’” (144—3. o.) Ez utóbbi tehát már egy Susan Sontagtól, illetve Mandelstamtól kölcsönvett metafora. S mint ilyen éppen a szövegek vándorlását, az intertextuális viszony bonyolultságát szemlélteti, s így Tőzsér kötetében a „valóságirodalom” mellett az egyik főszereplővé váló „szövegirodalom” jegyeit viseli magán. Ez a címben rejlő metafora határozza meg az egész kötet elméleti irányultságát, vagyis egy olyan terület meghódításáról van szó, mely az uralkodó irodalmi és irodalomelméleti kánonok között nyílhat. Mindeközben igaz — ahogy a metafora kifejtéséből nyilvánvaló —, hogy ez az irányultság valami ellenében jelöli ki helyét, ugyanakkor azonban hangsúlyozottan a tanulni vágyás dominál benne. Tehát nem klasszikus ellenpólusként definiálódik, hanem ténylegesen egy elképzelhető harmadik út a tét. Tőzsér ehhez egy saját nyelv kialakítására tesz kísérletet, mely szintén valamiféle kánonközi utat jár be: a minőség hangsúlyozása mellett a referenciális, valóságelvű irodalom és a szövegirodalom eszköztárából egyaránt merít. Mindenképpen csodálatra méltó, ahogy Tőzsér Árpád évtizedek óta lépést tud tartani az irodalom változó elméleti és gyakorlati oldalával. Miközben az újat elfogadja, szövegeibe illeszti — természetesen, helyzetéből adódóan —, a régi dolgokra is figyel, emlékeztet, őriz. Lírájában és tanulmányaiban, kritikáiban egyszerre fedezhetünk fel ún. modern és posztmodern elemeket. Ezek párbeszéde azonban a költészetétől eltérően az elméleti írásokban talán nem kap elég teret — a posztmodem elképzelések így inkább fenyegetően tornyosuló, azonban a hullámverésnek nem igazán ellenálló szirtek, zátonyok lesznek a modern Milétoszt övező tengerében. Bizonyos elméleti pozícióból ugyanis megkérdőjelezhető ez a fentebb említett „harma-Könyvjelző 5/2004
