Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2004 (3. évfolyam, 1-12. szám)

2004-02-19 / 2. szám

AGymnasiologia című kötet Zeman László dolgozatait gyűjti egybe a „keleti végek” iskolatörténetére vonatkoztatva. Maga a köteteim Johannes Rezik ismert oktatástörténeti művére utal. A szerző élményszerűen idézi fel az eperjesi evangélikus kollégiumot, amely szellemisé­gének sajátos jellemzője volt az etnikai és vallási tolerancia, s az, hogy főképpen a há­rom együtt élő nemzetiség (a magyar, a né­met, a szlovák) fiai nevelkedtek benne, de kötődtek hozzá a rutének, sőt a délszlávok is. Mindez Zeman feldolgozásában nem mint elvont történeti tények és események egymásutánja jelenik meg, hanem bizonyos gyújtópontok, más művek tárgyalása révén. A Gymnasiologia című bevezető tanul­mányban Zeman a legendás Gömöry János­nak, a kollégium krónikásának, 1903-tól 1926-ig (formálisan 1928-ig) a főgimnázium tudós-tanárának és igazgatójának Eperjes és az evangélikus kollégium története című művét „ismerteti”. Gömöry mint történész dolgozta fel a kollégium történetét, a város történetével egybevonva, tömör változat­ban még 1933-ban. A Gömöryre vonatkozó mottó a kötet első oldalán Auszterlitz Tiva­dar ismertetéséből származik, amely az Új Világ (1931, 42,1—3.) cimű eperjesi hetilap­ban jelent meg. Auszterlitz, az Eperjesről Kassára távozó volt igazgatót, Gömöryt bú­csúztató beszédében így méltatja: „Tanító­­mesterem és papom! Tanítómesterem, bár soha tanítványa nem voltam. Papom, bár más hitben születtem”, ahogy arra köny­vünk szerzője már korábban rámutatott a Polis kalendáriumában. A meglévő kollégi­umtörténetek közül a Gömöry-féle feldol­gozást mondja Zeman László a legösszefo­­gottabbnak (vö. 116.), abban a formában, amelyben a Szlovenszkói városképek (Bratislava-Pozsony, Tátra Kiadó, 1938) egyik fejezeteként szerepel. A kötetet nem­régen újból, változatlan szöveggel jelentette meg a Minerva Kiadó (1999). Ebben a ki­adásban is benne maradtak azonban a té­vesztő sajtóhibák, és magának Gömörynek is a tévedése Weber János városbíró felesé­gét illetően (az eredeti szöveget meghagyva jegyzetben lett volna szükséges utalni erre). Ismertetését Zeman tollából lásd a Fórum Társadalomtudományi Szemle II. évf., 2001. 1. számában, 177—181. Zeman megfogalmazásában Gömöry egy „letűnt világ” értékeire hívja fel a figyelmün­ket, egy városra és egy iskolára, amelyek örökségét kívánta ránk hagyományozni (vö. 25.). Zeman Gömöry nyomán taglalja, hogy az ún. „eperjesi filozófiai iskola” alapítói Bayer János és Czabán Izsák voltak. Joannes Bayer még wittenbergi teológiai és filozófiai tanulmányai befejezése után, az egyetem fi­lozófiai karának oktatójaként ismerkedik meg Czabán Izsákkal. Később, amikor Bayer Eperjesen rektor lett (1662-ben), része volt abban, hogy a konrektori tisztséget Cza­­bánra bízzák. Az egyébként szlovák szárma­zású Izak Caban (Czabán, Czabány, Zaban, Isaacus Zabanius) legjelentősebb műve, az Existencia atomorum Wittenbergben jelent meg 1667-ben. Zeman rámutat: „A Bacont és Comeniust követő Bayerral és az atomok reá­lis, fizikai létének tételét hirdető Czabánnal kapcsolatban Gömöry kiemeli, hogy »a két kiváló tudósnak a maga idejében nálunk pá­ratlanul álló állásfoglalása olyan tudományos kérdésekben, amelyek külföldön is még tel­jesen újszerűek voltak — bizonyítja a kollégi­um szabad szellemét« [...]. Épp ily nemű jelle­gével e filozófiai iskola a történelmi Magya­rországon a szó legszorosabb értelmében páratlan.” (l6.; vö. még 116.) Gömöry János alakjának és munkásságá­nak bemutatásáról az iskola elődjeként szá­mon tartott „régi városi iskola" úgyszintén országos hírű rektorának, Gyalui Zsigmond­­nak a személyére tér át a feldolgozás, a Comenius Egyetem volt klasszika-filológia tanszékvezető professzorának, Miroslav Okálnak a ’Gyalui Torda Zsigmond élete és műve’ című tanulmányát ismertetve és ki­egészítve. Gyaluiról a múltban maga Gömöry is írt, s elfelejtett humanista szerző­nek nevezte; Okál a humanizmus legjelentő­sebb képviselőjének tüntette fel, annak Janus Pannonius és Zsámboki közötti szaka­szában. Az összefüggéseknek ilyen tágabb vázolá­sából fény derül arra, hogy a Zeman-kötet milyen történelmi és művelődéstörténeti kontextusba van beágyazva. Ezt jelenítik meg háttérként a kollégium főgimnáziuma további, immár 20. századi tanárainak port­réi (Ludmann Ottó, Wallentínyi Samu, Schöpflin Géza). A főgimnázium mellett szerveződött az eperjesi magyar cserkész­­csapat, nyomban az első világháború után. Ennek tagja volt Maiéter Pál is. A nevével fel­tüntetett fejezet Bornemisza István legutóbbi kötetében (ismertetését lásd a Könyjelző 2003/3. számában) a közölt fényképekkel és a cserkészcsapat tagjainak megemlítésével tartalmas hozzájárulás szerzőnknek az itt be­mutatott könyvbe belefoglalt összeállításá­hoz, amelynek címadásában az „élménysze­rű” explicit. A Könyvekről toldalékkal című fejezet egy­részt kitekintés a holocaust irodalmára, más­részt a kollégium zsidó származású tanárai­nak (hittantanároknak), érettségizettjeinek és diákjainak sorsára. Hogy nemcsak a regio­nális körülhatárolás határozza meg a szerző vizsgálati körét, az kitűnhet mind Sas Andor­nak, a pozsonyi magyar tanszék egykori ve­zetőjének, mind a dunaszerdahelyi zsidóság sorsát nyomon követő Engel Alfréd könyvé­nek az ismertetéséből. A szerző a mű összeállításában, megírásá­ban alapvetően támaszkodott az Új Világ cí­mű eperjesi hetilapra (1919—1940). S amit rá Zeman László ItVMNASIOI.OUlA Y 1 Zeman László Gymnasiologia Fórum Kisebbségkutató Intézet, Lilium Aurum Fűzve, 183 old. + 15 oldal képmelléklet, 14,5x20,7 cm bolti ár: 150 Sk kedvezménnyel: 139 Sk vonatkozólag közöl, a lapnak tulajdonkép­pen első sajtótörténeti jellemzése, s mintegy felhívás bibliográfiájának „lényege szerinti” feldolgozására, s közölt anyagának beépülé­sére (a cseh/szlovákiai magyar sajtó- és iro­dalom-, sőt művelődéstörténetbe.) A kötet bepillantást enged — s ezt a rendkí­vül gazdag jegyzetanyag és bibliográfia meg­támogatja — a város, a régió és Közép-Kelet- Európa kultúrtörténetébe. A kollégium je­lentősége nyilatkozik meg abban, hogy szel­lemi hagyatékának feltárása, számbavétele Phare-programként van vezetve (Az eperjesi kollégium az európai gondolkodás fejlődé­sének összefüggéseiben). A többi, eddig megjelent szlovák nyelvű kiadvány mellett e munka egyik első eredményeként jelent meg a Filozófia I. kötet, amelynek egyik ki­tüntetett címzettje Mészáros András profesz­­szor is. Mészáros ugyanis már 1967-ben fel­dolgozta az eperjesi filozófiai iskola magyar nyelvű műveit, természetesen az akkor még csak latin nyelven létező Greguss-féle Compendium Aestheticaet is. Újabban a nemrég megjelent A felső-magyarországi is­kolaifilozófia lexikona (Pozsony, Kalligram, 2003) című műve nyújt e vonatkozásban kel­lő tájékozódást. Zeman könyvének épp az volt a célja, hogy megfelelő betekintést biztosítson és ki­tekintést tegyen lehetővé az egykor „három­nyelvű város” és kollégiumának létére és eu­rópai szintű összefüggéseire. Ennek a célki­tűzésnek nyilvánvalóan eleget is tesz, még­pedig az egyes fejezetekben más-más arány­nyal kapcsolva be az élményszerűt, s nem ke­vésbé a mindmáig ható s a mai részvétel té­nyezőit. Simon Szabolcs 14 Könyvjelző 2/2004 Ércnél maradóbb...

Next

/
Thumbnails
Contents