Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2004 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2004-10-21 / 10. szám
A kék és a sárga „De vajon ki van abban a helyzetben, hogy megállapíthassa, mikor térünk le a hitelesített ösvényről?” (Gazdag József: Kilátás az ezüstfenyőkre) Amióta olvasni tudok, regénypárti vagyok. Szeretem, ha a megelevenedő szövegtér időt kér tőlem. Szeretem, ha sokáig olvashatom. A rövid szöveg nekem mindig túl rövid, túl kev^s. Mégis vannak kedvenceim. Az első nagy szerelem Boccaccio. Mikor találkoztunk", még nem tudtam, hogy ő a legelső, a legfontosabb. Csak azt láttam, hogy szép testes könyvet írt, és hogy a történeteket egy megismerhető-elmesélhető keret rendszerezi. Mire észrevettem, hogy amit olvasok, az nem regény, már annyira rabul ejtett, hogy megbocsátottam neki. Kiválasztottam! száma később is alig gyarapodott. Julio Cortázar és Örkény lettek a rövidek új lakói. A Nagyítás, az Összefüggő parkok és az Egypercesek. Addigra már tudtam, hogy a novella, az elbeszélés nem regény, mert nem akar regény lenni, de tudtam azt is, hogy csak autonóm, felismerhető világot teremtő szerző léphet be azok köze, akiket a regény iránti elfogultságom ellenére még szeretni tudok. A rövid műfajok szövegei ekkorra már túl gyakran hagytak magamra valahol félúton. Túl gyakran ígértek teljesíthetetlent. Bár az is lehet, nem lévén bennfentes, túl sokat vártam egy-egy szövegtől. Az eddig mondottak logikáját követve, miután Gazdag József kötete nem regény, azzal kéne folytatnom, hogy a számomra kiválasztottak legszemélyesebb listája új szerzővel gyarapodott. Sőt talán az a gyanú is felébredt már egyesekben, hogy a folytatásban Gazdag és az eddig felsorolt szerzők közötti valós vagy vélt összefüggéseket próbálom majd igazolni, hiszen nem illik csak úgy vaktában vagdalkozni, nem illik bejáratott játékszabályoknak és elvárásoknak hátat fordítani. Ha a puska ott lóg a falon, akkor a darab során el is kell sülnie (Váradi: A dramaturgia kézikönyve). Ami talán valóban közös az eddig említett szerzőkben - szövegeikben -, az esetleg elsősorban az lehet, hogy a megszólalás nyelve (nyelvi közege) bizonyos értelemben valamennyiüknél irreleváns, szövegeik a nyelv által meghatározott közösségen túlra tekintenek, és talán az is, hogy ezek a szövegek a kritikától és az elmélettől független, önálló életre képesek. Az olvasni tudás képessége az olvasás igényével társulva elég ahhoz, hogy az olvasó előtt megnyíljon a szöveg. Az olvasás aktusának idejétől és helyétől függetlenül. Gazdag szövegei olvasásának nem feltétele a specifikus közép-kelet-európai beavatottságtudat, nem csak azt az olvasót várják, aki képes átérezni és megérteni a területi sajátságokat. Vannak ugyan nyelv- és területspecifikus terepei a szövegnek, de ezek csak kiegészítik, nem csorbítják a jelentést (annak érvényét). Az én hangsúlyosan szubjektív olvasatomban ezt a nyelvhaza-jellegzetes szempontot a mindenki számára — így számomra is — felismerhető Fonzi (Alfons Knudsen, Az árnyak kifürkészése) mellett Tompa Mihály képviseli. Az ezüstfenyők látványába feledkező álmatlanság (Kilátás az ezüstfenyőkre) az, ami bennem Tompát idézi fel, Tompa a hazai tájat és ettől a bezártság, az alkotni képtelenség gyötrelme sokkal személyesebb és tapinthatóbb lesz. A miénk. Kivételes. Gazdag József szövegeinek azonban nincs szükségük ilyenfajta mankóra. A világra nyitottan kommunikálnak az olvasóval a végességbe dermedt dinamika paradoxonjairól, a halálba hajló élet köreiről, a merev ikonképek érvényességének kérdőjeleiről... A Kilátás az ezüstfenyőkre c. kötet kilenc szövege a remény kilátástalanságának bizonyosságával szólítja meg az olvasót. A világra ma jellemző információdömping igényének helyenkénti ntegidézésével (Kísérlet egy Vencl-paradigma felállítására. Az árnyak kifürkészése) ugyanakkor ironikus zárójelbe is helyezi az így megképzett világot:,,#; egyáltalán, a sötétség tényén kívül semmiben sem lehetünk, egészen bizonyosak.. ” (Az otthonról való bizonyosság, 102.) A kötet elbeszéléstechnikai szempontból egyik legösszetettebb szövege Milos Krug története (Mozgásterünk szűkülésének fokozatai), melyet az elbeszélői nézőpont folytonos változásai jellemeznek (időnként egy pók — a pók? — szemszögéből látjuk a dolgokat, aki egyébként is jellegzetes szereplője e szövegvilágnak; A kegyelem pillanatában: „Bálint arra gondolt, elmondja a lánynak., hogy mi történt a pókkal, hogy részletesen elmeséli azt a hajnalt, amikor végül agyonnyomta a pókokat. ” — 49.0; a Mozgásterünk szűkülésének fokozataiban: „Ez a tér. A pók azt mondja: világ. Talán.”-77.). Hangsúlyosan többösszetevős szöveg Az árnyak kifürkészése is — Alfons Knudsen (Fonzi) életének nyomolvasása — Vesaliustól a halálba érés állapotáig: „Mondd el az igazat!”... „De vajon ki van abban a helyzetben, hogy megállapíthassa, mikor térünk le a hitelesített ösvényről?”^ 117.) \\ ■ t -V KILÁTÁS AZ EZÜSTFENYŐKRE Gazdag József Kilátás az ezüstfenyőkre Kalligram Az első kötetes szerző hőseit az állandó keresés, a méltóságukhoz való kétségbeesett ragaszkodás jellemzi, egészen addig, míg minden hideg kék nem lesz... A Pozsonyban élő prózaíró elbeszélései arról győzhetik meg az olvasót, hogy a kaland, az útvesztőben való bolyongás megéri, hiszen kiforrott stílusú, önálló nyelvi világgal és eredeti szemléletmóddal rendelkező novellista lépett irodalmunkba. Kötve, 192 old., 11x18,5 cm bolti ár: 220 Sk kedvezménnyel: 200 Sk Gazdag József szövegalakító stratégiájának legszembetűnőbb jegye a visszatérés és az ismédés. Szövegkomponáló eljárásai a szakrális szövegek monoton állandóságát és a refrént az értelmezés középpontjár ba emelő dalok struktúráját egyaránt felidézik. A szakrálissal való elhatárolódó együttélés egyébként témaként is meghatározó módon van jelen a szerző szövegeinek terében (Kísérlet egy Venclparadigma felállítására. A sziklaomláson túl, A kegyelem pillanata. A sötét, ha eljön). Az egy korábbi pontba, való visszatérés mint a világbavetettség fogódzójaként felkínált lehetőség a legalapvetőbben talán Az otthonról való bizonyosság és a Kilátás az ezüstfenyőkre szövegterében van jelen. Hasonló fogódzóként olvasható Ágnes jelenléte, de míg a szövegegységek szintjén történő ismétlés a bezártság állandóságát erősíti, Ágnes ismétlődő jelenléte a bezáruló szövegvilágnak a szöveghatáron túlival való kapcsolattartási lehetősége. Ágnes az önfelszámolásba billenés ellensúlyaként jelenik meg (a kötet más szövegeiben is!), résztvevő/részvevő kívülállása a kintiként megképződő, paralel világgal való kommunikáció talán egyedüli esélye. (Akár madáchi értelemben is. Dusík Anikó Könyvjelző 10/2004 «
