Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2004 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2004-07-15 / 7. szám
Könyvről könyvre Csicsay Alajos Csicsay Alajos Királyok, fejedelmek, kormányzók Hajnali álom Nagy érdeklődéssel olvastam a Királyok, fejedelmek, korr mányzók című könyvet, mely a magyarok történetét foglalja össze az országot vezetők cselekedeteinek bemutatásával, időrendben, ahogyan egymást követték a történelem során. Ezek közt voltak dicső uralkodók, de gyámolatlan bábok is. Nagyon tetszett, hogy nem csak a jó tulajdonságaikat ismerteti, hanem szól a gyengéikről is, de az is jó, hogy a rossz uralkodók erényeiről, hozadékáról sem feledkezik meg. Ebből a könyvből sokat lehet tanulni, mert bemutatja egy nép sorsának alakulását és azt is, hogy az ország vezetői mi mindent tettek, milyen szövetségeket alakítottak a nép és az ország megmaradásért. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a történelmet. Szmutko Mária, Királyhelmec A pedagógus író második novelláskötetéből a címadó, a Hajnali álom a kitelepítésekről szól, arról az időszakról, amikor a magyarokat a második világháború után Csehországba vitték, s mint a rabszolgákat adták-vették. A novellákat egyébként a valóság és az álom kiegyensúlyozott viszonya jellemzi. Az álom mint elvágyódás jelenik meg, vagy mint elvesztett világ (gyermekkor), a valóság pedig az emberi sorsokban, a megalázott emberek küzdelmeinek leírásában. Olyan groteszk helyzeteket mutat be, amelyek elindítják az olvasó fantáziáját. A következők tetszettek a legjobban: Hajnali álom, Hát ilyen a világ, Találkozás nagyapámmal, A kapun belüli árnyak, A panaszos, de a többit is szívesen ajánlom. Méry Júlia, Nagymagyar CSacsap Vtaá**y KIRÁLYOK FEJEDELMEK KORMÁNYZÓK A bemutatott könyvek a megjelölt kedvezményes árukon megrendelhetők. 1000 Sk feletti megrendelés esetén nem számítunk fel postaköltséget (65 Sk). Könyvtárak és iskolák, figyelem! 1000 Sk feletti megrendelés esetén 25% kedvezményt biztosítunk. Szerző(k) és cím(ek): A megrendelő neve: Lakhely, utcanév, ház- és irányítószám: Postacímünk: \ ydavatelstvo Kalligrain. s. r. o. Staromcstska (> l> P. O. Box 22.5 810 00 Bratislava I Tel. l ax: 00421 -2 Sn 15 028 c mail: distribucia** kalliurani.sk Könyvjelző 7/2004