Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2004 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2004-07-15 / 7. szám
Korkép—Kórkép—Körkép Mert („Nem szeretem a »gyenge« embereket... mondhatta volna Klára) „...szerelmesnek lenni egy Klárába, Bratislavában” (217.) — foglalhatnám össze azt, amit e „románról” mondani szeretnék, gondolom első felindultságomban, de aztán mégis, vagy mindenek (talán a józan ész) ellenére úgy döntök, megpróbálom megtalálni a románon átsegítő utat. Ha ezek után valaki azt hinné, irodalmi förmedvény teszi próbára türelmünket, az — biztosan! — téved. Norbert és György, avagy az Ikrek (avagy mégsem) könyve valahogy, valahol mégis: izgalmas — és olvasható. Magyarul tanulni vágyók számára ennek ellenére nem ajánlanám, sőt feltételezem, hogy valamennyi jóérzésű nyelvművelő sikítófrászt kapna, ha a Klárából tanult magyar nyelvvel szembesítenénk. Mert Klára szlovákul magyar (illetve Klára egyáltalán nem magyar, talán, de ez nem érdekes, mert angolul aztán nagyon tud, de ez egyébként is más kérdés, hogy a lehető legfinomabban fogalmazzak). . Tehát Klára (a regény - a román) jófajta helyi módon teszi próbára anyanyelvűnk teherbírását, itt, Bratislavában, na meg ott, Fil’akovón. És talán (talán mégis) ez a nyelv az, ami itt és ott a miénk és az Ikreké (bár a Dunaj-parthoz való következetes ragaszkodás kicsit mintha durva lenne, mert mi baj van a régi, jól bevált Dunával, kérdezem). Az itt és az ott, a kint és a bent, és mindez mindig csak és kizárólag most, mert a volttal nincs elég erő együtt létezni (Fil’akovo és a Mérleg), a lesz pedig megragadhatatlan. Leszből csak a Kláráknak jut, mert egyetemre járnak, mert angolul tudnak {„...a Komenskyn tanul [angol—torit], készül ki az usába — ez minden. ” — 102.), mert a baptisták segítségével a Columbián tanulhatnak amcsiinglist és mert már megtanulták, hogy hazug k...-nak lenni az egyedül üdvözítő út. Mert a világ Klára, és mert az Ikrek Amerikának sem kell, mert ő oda csak úgy, mert, Klára miatt (hiába kér kölcsön 4000 koronát a kollégától, teszi letétbe a Tatra Bankában — vízum nincs, mert, és talán majd egy év múlva). Marad Mahler (mert Klára is szereti) és a „kalóz Sinatra bestof’ (New York, New York... — pedig ezt Klára már nem annyira) és a papugok (egy kék és egy sárga, „..stabil nevük a későbbiekben sem lett, pedig voltak az elején minden: Pascal és Pierre, Zib és Zuluba, Tip és Tap, Ördög és Pokol, Beavis és Butthead, Kistomi és Nagytomi, Totem és Tabu, Ikrek és Klára”- 57.). Mert neve nincs senkinek. Senkinek sincs neve. Még Klárának sem, pedig „...hogy tudnám szeretni! Ezt a Klára Karafiátovát — hogy hogy tudnám!” — (226.) mondja az Ikrek, aki nem tudja (ne is tudja meg!), hogy akit szeret, az nem az, akinek szerelmet vall a karácsonyra küldött ajándékkal. Mert a Könyvjelző 7/2004 kláraság csupán játék, melyet valaki, „Klára” (feketére festett hajjal és 5-6 kiló plusszal már valóban nem ér 10 pontot, korántsem ér annyit, ismeri el utólag a kolléga igazát az Ikrek) és talán a költő játszanak az Ikrekkel. Valaki, az elképzelt Klára Krafiátová — szecessziós kiskanál — 9. emelet, a Romanován, egy megállóval a Technopol előtt. Mert a város megtervezett és ellenőrzött járatok pókhálója: 81-es (ez Klára;....a Hlavná stanicáról indul, át a Hodiovo námestie, a Zochová, a Novy most megállókon. Aztán már Petrzalka jön.” — 19.), Petrzalka felől a 94-es, az ötös villamos... és az Ikrek a próbaidős ellenőr, a revizor, aki a kolléga tanácsára nem néz az emberek szemébe, csak Klára tekintetét keresi, a kobaltkéket. „Ne játssz velem, Klára!” (134.) De Klára sikamlós, akár a hal, és csak addig van és csak úgy, ahogy ő akarja; még a Süllyedő Hajón is inkább John the Sad kell neki. A női ruhába (Kláráé) öltöztetett Ikrek pedig nem tud dönteni: a történet első változatában ezért megvárja Klárát, hajnalban, a Romanován és....az Ikrek másodszor is megütötte. Tarkón ezúttal - akkora erővel, hogy a lány a földre (a betonra) esett. Kelj fel, ribanc, ha beléd rúgok, üvöltötte önkívületben már, és belemarkolt a hamuszín hajába. ”(158.) Aztán megijed, és újrajátssza a nap történetét, inkább nem megy el a Süllyedő Hajóra (azt mondja, fáradt), október 31-én, mert 'Klára kell, még mindig kell, mindenek ellenére kell. „Itt már az ablaknál ült — és hangtalanul sírt." Hiába hívta Klára „huncutul csillogó szemekkel”, az Ikrek inkább sírt, inkább hazament, inkább egyedül, Dúbravkára, bérelt garzonba, a papugokhoz, a kékhez és a sárgához. Mert az Ikrek nem tud dönteni. Lehetne bent (állandósítanák Bratislavában), de ő inkább a kintet választja (pedig nem tud viszszamenni Fiíakovóba, és nem mehet Amerikába sem), a kint viszont nem elég az élethez, ezért ajándékba kapja a halált, hajnali három és négy között, mert karácsony van (csupa kisbetűvel) és mert statisztikailag bizonyított tény, hogy három és négy óra között hal meg a legtöbb ember, ezért: Jlárom és négy között le sem hunyom," - mondja az Ikrek a telefonba (113 )- Annak a valakinek, aki nem Klára, mert neki nem, neki úgyis hiába. Az U 239 anjela restiben, egyszer másnap, 23-án, karácsony előtt is hiába: „Klára már nem figyelt, hiába az expresszívák a vége felé, úgysem figyelt. Forgatta a fejét csak, jobbra-balra, fészkelődön egy sort, majd kimondta még egyszer utoljára a bűvös Kláramondatot: azt hiszem, megyek. ” (228.) Norbert György Klára Nap Kiadó Kötve, 256 old., 13x18 cm bolti ár: 230 Sk kedvezménnyel: 210 Sk Hiába ismétlődik meg a nap története (egyszer már bevált, és az Ikrek jutalomképpen megtarthatta Klárát), másodszorra már nem sikerül a trükk. December 23-án az Ikrek egyedül marad, és egyedül marad december 23-án is. Egyedül, Klára nélkül, és így is, úgy is meghal (vagy mégsem, de ez mellékes, mert a történetnek vége kell, hogy legyen, valahogy, valamiért, mert): „Igazándiból. Bratislavában, a dúbravkai garzonban. Valamikor hajnali három és négy óra közön. ”(238.) S mert a garzonból egy idő után fojtogató bűz árad (Quasi), a postás, aki az egész reggelijét az ajtóra hányja, végül mégis kihívja a rendőröket, akik megtalálják az Ikrek „bomlásnak indult kadáverét”: „Hogy ő volt, vagy nem ő volt, ezt most már nehéz eldönteni, mindenesetre az Ikreket január 6-án (aznap, mikora »mama lánya« repült vissza N. Yorkba) eltemették Fil’ak'ovón (csikorgóit a föld — éjszakánként kemény húszasok), a városszéli temetőben. ” 250. Talán ez a vég, és talán mégsem, mert van az itt és van az ott, mert van a valóság, és a valóságnak van képe (és mert a papugok sem tűnhetnek el nyomtalanul), és mert Klára, az igazi, a csillagokat ismerő diszpécserhölgy, a mama, a kobaltkék szemű mamája azt meséli, „...hogy nemrég látta az Ikreket (de mama!), igen, ahogy ott áll térdig az alkonyodé Drazdiakban (forró nyár tombolt már ekkor), sortgatyában, félmeztelen, és egy műanyag tányérról kolbászt, hurkát evett. Nevetett, igen, Klára mama felé nevetett, integetett is talán, bár erre már nem emlékszik pontosan... ” (250.) Kicsit depresszív, kicsit hipochonder (?), kicsit fekete-fehér (hiába a kék, és hiába a sárga), de jó, mindenek ellenére — furamód — valahogy, valamiért, mégis: jó. Dusík Anikó m
