Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2004 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2004-01-22 / 1. szám
pésről, a parasztoknak kedvező Hunyadi Mátyásról, továbbá arról, hogy a 17. században Szlovákia 36 nyomdájában „nemcsak csehszlovák és latin, hanem magyar és német nyelven is adtak ki műveket”, a magyar csendőrség „undorító atrocitásairól, gyilkosságairól és akasztásairól", nemes egyszerűséggel magyarnak nevezve Tukát, Tisót és az egész - magyar támogatással fennálló - hazaáruló szlovák rezsimet. Folytatja a romantikus szláv történelemírás nem egyforma mércével mérő magyarfóbiáját is, ti. hogy rendszer és rendszer, hatalom és hatalom, eszköz és eszköz között különbség van, ha magyar versus nem magyar rendszerről, hatalomról és politikai eszközről van szó. Egy ilyen gyöngyszem az a megállapítása, hogy „egészében véve a középeurópai demokráciákat, Magyarországot kivéve, a nemzeti hovatartozás érzése erősíti, és nacionalizmusuk demokratikus elvek mentén fokozódik”, ugyanott viszont „alapvetően demokratikus népeknek” nevezve a szlovákokat és cseheket. Amikor Hodáa ezeket írta, háború zajlott, de az sem menti verbális sovinizmusát. Nem mintha időnként nem lenne igaza, pl. a kiegyezés utáni Magyarország merev politikai elitje felé tett kritikai megjegyzéseiben. Ha valamely szlovák politikus szellemi hagyatéka alkalmas a modern szlovák nemzettudat fejlesztésére, akkor Hodzáé igazán az. S ha véleménye, iratai később (azaz mostantól) történelmi referenciául szolgálnak, és ugyanúgy fognak rájuk hivatkozni, mint mi Kossuthra vagy Deákra, nem maradhatnak említés nélkül elfogultságából eredő történelmi „tévedései”. A forráskiadványt jegyzetekkel ellátó egyik történész, Simon Attila (feltételezhetően ő) nagyon helyesen állapítja meg, hogy pl. 1848-cal kapcsolatos megállapításai szöges ellentétben állnak a történettudomány ismereteivel. Hodza érveivel nem szükséges szembeszállni, bizonyos tárgyi pontatlanságokat viszont szükséges lett volna korrigálni. Károlyi Mihály vezetésével nem „a Magyar Tanácsköztársaságot” kiáltották ki (114.), hanem a Magyar Nemzeti Tanács határozata értelmében Magyarország független népköztársasággá alakult (1918. november 16-án); javítani kellett volna a 116. oldalon a téves dátumot („1908. november vége felé,”); jegyzetelni kellett volna a „Benes mint szlovák külügyminiszter” (123.) kitételt; táblázat feltüntetésével helyre kellett volna tenni az Osztrák—Magyar Monarchia népeinek írni-olvasni tudására (79.) vonatkozó hibás adatokat stb. Nagyon örülök, hogy a rendszerváltozást követő kiadói tendenciák részeként egy újabb izgalmas forráskiadvánnyal gazdagodtunk. Hodia összességében elvi politikus volt, akinek írásaiban, nyilatkozataiban az első szótól az utolsóig méltánylandó a nyílt felelősségvállalás: ha nem rögzítette volna az utókor számára Közép-Európa általa elképzelt integrációjának menetét, ma nem tudnánk, milyen hatalmasakat tévedett Ez a könyv legnagyobb tanulsága. Dr. Vajda Barnabás Könyvjelző 1/2004 Zöldremény Nem mindennapi kötésben látott napvilágot két évvel ezelőtt Milos Urban cseh író Hastrman című regénye. A könyv, amelynek alcíme „zeleny román”, azaz „zöldregény”, maga is zöld - világoszöld lapokra sötétzöld betűkkel nyomtatták. A látványnak sem utolsó megoldás arra csábíthatja az értelmezőt, hogy a regényt korunk természetvédő mozgalmának dokumentumaként olvassa. Talán nem árt rögtön az elején leszögezni, hogy ez a megközelítés alapjában téves. A Hastrman nem zöldmozgalmi röpirat, hanem regény, mégpedig nem is akármilyen. Lebilincselő, szórakoztató, megrendítő. A regény első könyvét szinte egyöntetű elismeréssel fogadta a kritika. Dicsérték nyelvi gazdagságát, kiemelték érdekfeszítő cselekményszövését. Urban könyve kétségkívül a modern cseh irodalom legjobb hagyományaiból merít. Olyan szerzők műveivel hozható kapcsolatba, mint Bozena Némcová, Karel Hynek Mácha vagy Jan Neruda. Különösen Némcová Nagyanyájával tart szembetűnő — tematikai és műfaji — rokonságot. Mindkét regény a 19. század első évtizedeiben játszódik egy csehek és németek lakta kis faluban és annak környékén. A helyszín mindkét regényben idillikus, a főszereplőt mindkettőben szoros szálak fűzik a természethez. Nagyanyó afféle ideális ember, aki harmóniában él az emberekkel és a természettel. Mindenhol megbecsülést vív ki magának, mindenki szereti. Urban regényének főhőse (és elbeszélője), Johanes Salmon de Caus báró is természeti lény, csak egy kicsit másképp. Ő ugyanis se nem ideális, se nem ember. Hanem hastrman, vagyis vízimanó. A cseh mese- és mondavilág közkedvelt figurája azonban nem marad identikus önmagával. Hastrmanként az emberek elrablása és gyilkolása lenne a fő feladata, de őt szíve az emberekhez húzza. Főként a bíró csodaszép lányához, Katinkához. Urban hastrmanja nem tudja eldönteni magáról, hogy kicsoda valójában, így aztán nem meglepő, hogy az egyik jelenetben szó szerint kettéválik. A második könyvben - akár az örök körforgást végző víz - a hastrman visszatér. Már nem báróként és nem a 19. századba, hanem terroristaként a huszadikba/huszonegyedikbe. Figyelemre méltó átalakulás. Nem meglepő, hogy a regénynek ez a része okozta a nagyobb fejtörést a kritikusoknak. Sőt egyesek (mint pl. Kvétoslav Chvatík) egyenesen elhibázott lépésnek tartották a megírását. Mások (így Hana Hrzalová) azt vetették a szerző szemére, hogy a második könyvvel megbontja a regény egységét és nyíltan politizál. Én azt gondolom, hogy a második könyv (is) nagyon jó, nem bont meg semmiféle egységet (sőt produktívan olvassa vissza az első könyv egyes szöveghelyeit), és politizálni Hastrman, a vizek fejedelme Urban, MiloS Hastrman, a vizek fejedelme. Zöldregény Kalligram A tizenkilencedik századi vízi ember a természet egyensúlyának megtartásáért folytatott küzdelemben elbukik, ezért kénytelen kétszáz évvel később, napjainkban is felvenni a harcot a korrupt és pénzéhes hivatalnokokkal, a hatalmi és gazdasági érdekek már-már kafkai szövevényében. Hátborzongatóan naturalista regény. Beke Márton fordításában. Kötve. 312 old., 16x21,5 cm bolti ár: 320 Sk kedvezménnyel: 289 Sk sem akar jobban, mint egy átlagos kortárs regény. Ezenkívül lendületes, felkavaró és súlyosan könnyed (vagy könnyedén súlyos). Valószínűleg önmagában nem ütne ekkorát, az első könyvvel együtt azonban nagyon hatásos. Van viszont egy gyenge pontja — a befejezés. A hastrman a második könyvben megismerkedik a Víz Gyermekeinek nevezett, idealista fiatalokból álló természetvédő csoport tagjaival, akikkel kezdeti fenntartásai ellenére végül barátságot köt. (A csoport vezetőjének neve — Tomás Mór — önmagáért beszél: nyíltan utal az utópia műfajának atyjára, Sir Thomas More-ra.) Nézeteik jórészt fedik egymást, de módszereik alapvetően különböznek. A regény végére aztán a zöld anarchista maga is idealistává lesz. A hastrman második átalakulása sokkal kevésbé tűnik hitelesnek, mint az első. A befejezés csak akkor menthető, ha a második könyvet utópiaként olvassuk. Ez azonban az első könyv megbontott idillje után nem csekély olvasói manővert igényel. Legjobb, ha az olvasó erről maga győződik meg. Megteheti, hiszen a Hastrman nemrég magyarul is megjelent Beke Márton kitűnő fordításában a Kalligram kiadónál Hastrman, a vizek fejedelme címen. Keserű József
