Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2003-03-13 / 3. szám

A kiegészítésről az egész helyett

E napokban került a könyvesboltokba Bornemisza István újabb könyve: I. Töredékek az életemből. II. Ha engem megkérdeztek volna. (A szerző magánkiadása a Madách-Posonium Kiadó gondozásában, 2002, 210 1.).

Az első részbe foglaltak nagyrészt a korábbi kötetek anyagát egészítik ki. 'A „Személyiségek” témakörben (10—93.) Bornemisza elődeit és pedagógusait veszi számba és jellemzi, egy időben költői példaképét, Mécs Lászlót, továbbá Esterházy Jánost és Habsburg Ottót. Négy fejezete — Bornemisza Lajos (47—59.), Maiéter Pál (72—81.), az „Események”-ből pedig a Túl az Óperencián s a Felvettek a máltai lovagrendbe (103—114.; valamennyihez számos fényképfelvétel csatlakozik) — szorosabban illeszkedik a megjelentetés sorrendjében első és harmadik kötetéhez élettörténete trilógiájából: Egy letűnt világ tanítja emlékezik. 1997, 341 1.; Kifosztva és megalázva... (is)... élni kell. 1999, 2241. (Kiadásukra vonatkozólag, mint a fentinél).

Bornemisza Lajos — apjának öccse — tisztként végigharcolta az első világháborút, majd csak rövid ideig maradva otthon, a francia idegenlégióba szerződtetett. Ott az elérhető legmagasabb rangig vitte, s a szolgálat leteltével a párizsi Renault cégnél vállalt tisztviselői állást. Véglegesen apja elhalálozása után tért haza. A második világháború utolsó őszén egy eperjesi vendéglőben sértően nyilatkozott a német hadviselésről, minek következtében a Gestapo lefogta. A börtönből a város szovjet bombázása, azaz 1944. december 20-ika előtt koncentrációs táborba szállították, ahol 1945 januárjában meghalt. Hozzátartozói az értesülések alapján először Mauthausenre gondoltak, 1997- ben azonban értesítették B. Istvánt a valós dátumról és helyről (1945. január 22., Sachsenhausen). Az eperjesi temető sírkertlOHNEMItl^A ISTVÁN

Kifosztva és megalázva.../is/ ...........élni kell

jének kövén elhelyezett emléktáblájába még a vélt adatolást vésték (A kötet 55. lapjának fényképe és a magyarázat a véltet tünteti fel, illetve helyesbíti).

A Maiéter Pál fejezetben a szerző igyekszik valamennyi találkozását vele felidézni. Gyermekkoruktól ismerték egymást, s huzamosabban az eperjesi Rózsa utcai elemiben kerültek össze, amikor a harmadik osztálytól azt időlegesen ugyan, de Bornemisza is látogatta. A tanítónő Sándor Iza néni volt (Sándor Lászlónak, az ismert publicistának rokona). A felsorolt diáktársakat mind ismertük, de csak a Pozsonyban tavaly elhunyt Weiszer Pált említjük, tőle tudta meg Bornemisza Maiéter sorsának alakulását a háború alatt. A jogász Weiszer Prágában három évig együtt lakott az orvostanhallgató Maléterrel, erről 2000-ben interjút adott a pozsonyi magyar nyelvű rádióadás számára, tudtunkkal budapesti adásban is sugározták.

S még hosszabbra nyúló együttlétet jelentett a palocsai-gromosi cserkésztábor. A mellékelt képek bemutatják a tábori életet (78- 79-). A rákövetkezők az eperjesi Vecerníkbői vettek (Az adatolást lásd Adalékok egy cserkészcsapat történetéhez című dolgozatunkban. Fórum Társadalomtudományi Szemle. 2000, 3,91-104.).

A Túl az Óperencián az Egyesült Államokban (Gladsone) 1993-ban megrendezett Fogathajtó Világbajnokság leírása, amelyre B. István társaival és hat lóval repülőgépen utaztak. Egyik epizódja, a megkésett jelentkezés miatti bírságolás és meglepetésszerű törlése egyebek közt „karnevalizáló” motívum (a jelöléshez még visszatérünk).

Az ismertetett rész lezárása a verses formájú, felező nyolcasokban írt Társalgásom egy varjúval (130—132.). A Kérésem a varjúhoz (132) felerősödő iróniája révén tűnik a leginkább lirizáltnak — „szállj fel varjak ős helyére, / templomunknak tetejére, ...károgj el egy imát értem”. A templom a borító egyik festményleképezése, s teljességében az első kötet felvételén rajzolódik ki. Átellenben vele a Tarca túloldalán meredek lejtő ejt, vezet fel; ezen sokat síztünk a felvonók és a műanyag sícipők korszaka előtt T. barátunkkal (a kifejezést a szerzőtől vesszük át, aki azt saját síelésére vonatkoztatja, a határolás a 70-es éveket jelenti). Édesapja még Pécsújfalun született, a rokonságukból való volt a kis T. Mária, akit az önéletrajzíró vágtázó lova, mely elől a többi gyermek szétrebbent, őt a libalegelőn hagyva, élő akadályként ugrott át; ló és lovasa későn vették észre („Önkéntelenül arra kellett gondolnom, hogy mi lett volna, ha ez másképpen végződik. Rettenetes érzés volt, most sem szabadultam meg teljesen tőle.”; Egy letűnt világ tanúja emlékezik. 84). Ugyané kötetben vázolja ifjabb Bornemisza István a Péchy család történetét; nemcsak anyja, Péchújfalusi Péchy Mária, hanem apai nagyanyja és dédanyja is Péchy

volt: „tulajdonképpen Péchy vagyok, csak Bornemiszának hívnak” (35).

AII. Ha engem megkérdeztek volna hangnemváltás stílusában, a sokat próbált és jogvégzett szerző ítélete is a történelmi jogtalanság, az embertelenség fölött. Ezek mindegyik kötetében többé vagy kevésbé vannak jelen, de megfogalmazásuk itt fedetlenül szókimondó, s az a verses formájúban még felerősödik, mint Történelmi elbeszélő költemény műfaj jelölt (135—204.; a kommentár próza).

A trilógia első és harmadik kötete tematikailag és kompozicionálisan átfedődik, akképpen is, hogy a harmadikban a magyar kisebbséget, családját és osztályát ért sérelmek jegyzőkönyvszerű és dokumentált felsorolása áll, s lajstromba foglalva ugyanerről szól az első kötet bevezetése. A színhelyet fényképek mutatják be, és utalnak a történtekre. Az első elején a pécsúj falusi templom alatt épített családi sírboltban az 1945 márciusában szovjet deportálásban, Dombaszban elhunyt édesapa — Kálnói és ádámföldi Bornemisza István jelképes emléktáblája látható. Grafikailag elővétel és árnyvetés tartalmában a gyermekkor idilljét, az ifjúságot, a sárosi társadalmi életet, sportolást, az iskolalátogatás, a magyarországi gimnázium, főiskolák-egyetem éveit, állam- és jogtudományi doktorátus elnyerését részletező tárgyalásnak. A bahtyini karnevalizálás a színhelyek váltásával, a környezetek és az életmód ellentétes jellegével, sőt még a nyelvi stílus síkjában is (háromnyelvűség a kezdetekben, amely a szövegezés szintjén másutt is kimutatható) már egy köteten belül itt is megvan, s a kötetek összevetésekor tovább formálódik. Bornemisza műveiben a lineáris egyben mindig ciklikus, azaz visszatérő, egyszerre érvényes kavargás. Olvasáskor egymásra rétegződik, felfokozza a teóriában „jelentésfelhalmozásnak” nevezett folyamatot.

Könyvjelző 3/2003