Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-11-13 / 11. szám
Cselényi László olvasónaplója Otven év - ötven vers még nem létezne - ki kellene találni. A Lilium Aurum és a Nap Kiadó közös vállalkozása szerencsés csillagzat alatt született, hiszen költészetünk — mint ahogy általában minden közösség költészetének — tetőzése a lírikusok ötvenedik születésnapja tájára tehető, s mai, költészetellenes korunkban ötven versnél többet tartalmazó kis füzeteknél terjedelmesebb kiadványokat a mai olvasók aligha olvasnak el, avagy borsos áruk miatt aligha tudnak megvenni. Márpedig e sorozat, gondolom, elsősorban kispénzű középiskolásokat, esetleg nyugdíjasokat céloz meg, s a kis terjedelemnek mindenképpen nagyobb esélye van arra, hogy elérje a megcélzott olvasót, mint több száz oldalas, több száz verses tormásoknak. A sorozat gerincét az egykori Egyszemű éjszaka nemzedékének éllovasai alkotják. Voltaképpen alighanem azért született meg az egész, mert egyikük, Kulcsár Ferenc, akkor még főszerkesztője volt a Lilium Aurumnak, s természetes, hogy vele s két egyszeműs társával, Tóth Lászlóval és Varga Imrével kezdték a sorozatot. Születésnapjuk sorrendjében előbb Tóth László kötete jelent meg 1999-ben, majd ugyanebben az évben Kulcsár Ferencé (az övé a Nap Kiadó gondozásában), 2000-ben pedig Varga Imréé, szintén a Napnál. A negyedik, Barak Lászlóé az idén (ezt a Lilium Aurum jegyzi), s a következő beharangozott kötet az ugyancsak idén jubiláns Kövesdi Károly verseit tartalmazza majd, utána nyilván jönnek majd a további jubilánsok. Olvasónaplónkban nemrég foglalkoztunk Tóth László költészetével, s minthogy még nem jelent meg, a következőkben szólunk majd Kövesdi Károly kötetéről, így a jelen pillanatban csupán a vállalkozás három közbülső protagonistájára vetnék némi reflektorfényt. Nevezetesen Kulcsár Ferencre, Varga Imrére és Barak Lászlóra. A három közül kettő, mint említettem — ahogy Tóth László is — Egyszemű éjszakas. Mégpedig a hajdani nevezetes antológia élcsapata (legföljebb a korán elhunyt Mikola Anikó hiányát érzékeljük, mégpedig nagyon). „Az 1945 és 1997 közötti szlovákiai magyar irodalomnak két markáns korszaka volt: az első az Egyszemű éjszaka megjelenését követő két-három év, amikor is a hagyományos témákat és formákat egyaránt elvető s meghatározóan a nyelvi anyag öngenerálódására hagyatkozó Varga Imréék és Tóth Lászlóék költészetét — a hazai negatív fogadtatás után - a budapesti kriüka az erdélyi, a jugoszláviai és a magyarországi líra összefüggésrendjében értékelte” - írja Tőzsér Árpád. Ám írása másik helyén megjegyzi: „Csak természetes hát, hogy mikor egy olyan szlovákiai magyar írói nemzedék jelentkezett, amely nyelvközpontúságánál fogva nem fért, nem férhetett bele a felsorolt paradigmák egyikébe sem, a hazai kritikai élet képviselői felhördültek... a debütáló kilenc fiatal költőt olyan kritikai össztűz, dühödt ellenállás fogadta, amilyenre azóta sem volt példa irodalmunkban.” A nemzedék induló korszakának talán legnépszerűbb versét, az Emelje könnyű szél címűt Kulcsár Ferenc írta: „Aranyló déltáji időben / lejárok ide újra s már örökre / tenni egy kicsiny, benső honfoglalást. / Tenni egy kicsiny, benső honfoglalást.” Kulcsár a Mikola Anikóval kiegészítendő négyes fogat leghagyományosabb, a kisebbségi lét gondjaival leginkább megküzdő lírikusa, aki „egykor valóságos vihart kavart a (cseh)szlovákiai magyar irodalmi életben”. Az ő jubileumi kötete a sorozatban Tündöklő hontalanság címen került a könyvpiacra (másodikként egy korábbi válogatás, Az idő hallgatása után), s természetesen tartalmazza legszebb versei mellett az Emelje könnyű szél címűt is: „És ideköt valami egész is, / könnyekkel küzdő, kezdeti láz, / emelkedés, verdeső szürke szárny, / a fészekrakó, benső honfoglalás. / A fészekrakó, benső honfoglalás.” A nemzedék Benjáminja a ma már ugyancsak ötvenéves Varga Imre (1950) volt. Nagyszerű indulás (Crusoe-szaltók, A medve alászáll, Boszorkányszombat) után, Tóth Lászlóhoz hasonlatosan ő is áttelepült Magyarországra, ám örökmozgó, mindenütt jelenlevő társaival ellentétben a visszahúzódó, szemérmes Varga alig-alig rúgott labdába a pesti tülekedésben. Pedig a Szelek városa című, Pozsonytól írt versciklusa s az Iletrajs című, Domonkos István ihlette kötete, valamint egy előbbi, a Budapesten megjelent válogatása (Önarckép - nélkülem) jelentős teljesítmény volt, talán a legjelentősebb körtársaié közül. Mindezek után jelent meg az Ötven év - ötven vers sorozatban, s hosszú szünet után nálunk, jubileumi válogatása Tanuld a fényt címmel. Végül a nem egyszeműs, de már ugyancsak jubiláns Barak László. Akinek csudálatosképpen szinte egyszerre jelent meg két gyűjteményes kötete is, a kalligramos Miféle szerzet vagy te? és a sorozatbeli Meg volt ám szenvedve minden! Azt majd persze a jövő mutatja meg, kiérdemelt-e Barak két gyűjteményt is egyszerre, volt-e (lesz-e) olyan jelentős munkása költészetünknek, mint az egyszeműsök legjobbjai. Most csupán előlegezhetjük neki a bizalmat, hisz főként a pazar kivitelű Miféle szerzet vagy te? valóban meglepte az előbbi költészetével szemben szkeptikus olvasót is, s ma már elmondható, hogy az egyre fáradtabb egyszeműsökkel ellentétben Barak most rohamozza legintenzívebben a Parnasszust s az ugyancsak elsekélyesedett, elhalt, elhallgatott iródiás mozgalomnak igyekszik megszerezni nemcsak a politikai-publicisztikai, hanem a költészeti súlyát is. íme, egy jellemző (már címében is milyen jellemző!) verse (Inzultusok kora)-, „ülünk most/ most ülünk csak / ülünk a kocsmaasztaloknál / tanakodunk / analóg helyzeteket idézünk /analóg helyzetben / patetikus testtartásban / bíbelődünk egy álommal / nem kevésbé egy állammal / itt minden csupa piszok / nem nyúlunk semmihez / minden egy rakáson / minden kérdés perdöntő”. A sok pozitívum után egy kritikai megjegyzés az Ötven év - ötven vers sorozattal kapcsolatban: azon túl, hogy nemzedékiideológiai szekértábor, ugyan mi indokolja, hogy csak a mai ötvenévesek érdemlik ki e fontos sorozatot? Vajon az idősebbek (Tőzsér, Zs. Nagy vagy akár a nyolcvanéves Dénes György is) nem érdemelnek meg akár 68 vagy 80 verssel hasonló valamit (ahogy a 65 éves Gál Sándor épp 65 verssel jubilált)? Mind a két kiadónak, mind egész költészetünknek csak gazdagodását jelenthetné e szűkkeblű vállalkozás ilyen értelmű kibővítése. Béke velünk! Könyvjelző 11/2003
