Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-11-13 / 11. szám
A Bódva völgye a néprajzi köztudatban Bodnár Mónika — aki jelenleg a putnoki Gömöri Múzeum igazgatója — Bódva-völgyi születésű, s bár a magyarországi Gömör lett az új otthona, mindig hú maradt szűkebb pátriájához, a Felső-Bódva völgyéhez. Egyetemi szakdolgozatát Tornaújfalu népi táplálkozásából írta, s azóta is számtalanszor vezettek kutatóútjai erre a vidékre. A hajdani Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság választmányi tagjaként ő kezdeményezte, hogy a nyári néprajzi továbbképző tanfolyam keretében a Bódva völgyébe menjenek kutatni. E néprajzi táborban részt vevő diákok, amatőr néprajzgyűjtők dolgozatai aztán meg is jelentek a Társaság Utánpótlás című kötetében, az ő szerkesztésében. Az említett néprajzi továbbképző tanfolyamon Rémiás Tibor, a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa is felvetette egy alapos Bódva-völgyi kutatás ötletét, amelyet lelkesedés fogadott. Számos magyarországi kollégát sikerült megnyerniük az ügynek, s 1992-ben a kutatások anyagi biztosítását is sikerült megoldani egy hároméves kutatási ösztöndíj keretében (Szlovákiából Ág Tibor vett részt a kutatási programban). A Bodnár Mónika és Rémiás Tibor által vezetett kutatások a Bódva-völgy teljes szakaszán, azaz a Szlovákiához és Magyarországhoz tartozó településeken egyaránt folytak. E hároméves kutatómunka eredményeként 1999-ben a Putnoki Múzeum Baráti Körének kiadványaként Tanulmányok a Bódva-völgye múltjából címmel egy 805 oldalas vaskos kötet látott napvilágot — természetesen Bodnár Mónika és Rémiás Tibor szerkesztésében. A kiadványban olvasható tanulmányok a természetismeret, régészet és történelem, valamint a népismeret és topográfia témakörét ölelik fel számos illusztráció kíséretében. Bodnár Mónika 2002-ben önálló kötettel jelentkezett, amely a Fórum Társadalomtudományi Intézet komáromi székhelyű Etnológiai Központja által indított Interethnica sorozat első darabjaként, Etnikai ésfelekezeti viszonyok a Felső-Bódva völgyében a 20. században címmel látott napvilágot. A szerző ebben a kötetben — ahogy azt maga a cím is jelzi — a soknemzetiségű Felső-Bódva völgye, azaz a Bódva-völgy Szlovákiához tartozó részén található településeket vizsgálta, felhasználva az eddig megjelent szakirodalom, statisztikai-demográfiai adatok, illetve az ez ideig közéletien levéltári forrásokat is. Először a Bódva völgye néprajzi körülhatárolására tesz kísérletet. Nincs könnyű helyzetben, hiszen a szakirodalomban a közelmúltig csak nagyon elvétve találkozhattunk ezzel a megnevezéssel, a Kosa László és Filep Antal által összeállított, a magyar tájak táji-történeti tagolódását bemutató, 1975- ben megjelent kötet sem említi. Bodnár Mónika meghatározása szerint a Bódva völgye terület „magába foglalja az egykori Abaúj, Bodnár Mónika Etnikai és felekezeti viszonyok a Felső-Bódva völgyében a 20. században Lilium Aurum A szerző alapvetően a régebbi szakirodalom, továbbá statisztikai-demográfiai adatok, illetve részben eddig közületien levéltári források felhasználásával a Felső-Bódva völgye településekre lebontott etnikai és felekezeti képét nyújtja az utóbbi jó két évszázad tükrében. Mivel jól tudjuk, hogy a népi kultúrában nyomon követhető interetnikus kölcsönhatások sok esetben további telepítésekre és az azokat követő asszimilásiós folyamatokra vezethetőek vissza, a térség népi kultúrájának további kutatása során fontos kiindulópontként szolgálhat majd ez az összeállítás. A sorozatszerkesztő Liszka József előszavával, szlovák és német utószóval. Fűzve, 136 old., 23,7x16,6 cm bolti ár: 250 Sk kedvezménnyel: 239 Torna és Borsod megye területén, a Bódva folyó mentén létrejött településeket, valamint tágabb értelmezésben a Bódva jobb- és baloldali mellékvizeire települt falvakat. Észak felől természetesen határa a Gömör- Szepesi-érchegység, kelet-délkelet felől a Cserehát, nyugat felől a Galyaság, délnyugat felől pedig a Sajó völgye határolja. A Bódva völgyét a szlovák—magyar államhatár osztja ketté. Ez a határvonal egyúttal elválasztja Felső-Bódva völgyét a déli területektől”. Az itt található településeket két kategóriába sorolja: az ún. „szűkebb és tágabb értelemben” vett Bódva-völgyi települések csoportját. A „szűkebb értelemben” Szlovákiához tartozó, közvetlen a Bódva mentén fekvő települések a következők: Stósz, Mecenzéf, Jászó, Pocskaj, Debrőd, Hetény, Szepsi, Makranc, Bodoló, Jánok, Péder, Zsarnó, Somodi, Torna, Tornaújfalu, Tornahorváti és Bódvavendégi. A tágabb értelmezés szerint pedig ide sorolható még Luciabánya, Hacsava (vagy Falucska), Áj, Szádelő, Udvarnoki, Jablonca, Körtvélyes, Szádalmás, Tornagörgő és Méhész is. A kötet második fejezetében a szerző A Felső-Bódva völgyével kapcsolatos eddig megjelent néprajzi szakirodalmat összegzi. Nincs könnyű dolga, hiszen a már fentebb említett Rémiás Tiborral közösen szerkesztett tanulmányköteten, valamint Bodnár Mónika különböző helyeken publikált írásain kívül a Bódva völgye mint tájegység eddig nem volt részletesen tárgyalva, (tehát ez ugyanúgy vonatkozik a Felső-Bódva völgye meghatározásra is), s a néprajzi köztudatba csak az utóbbi néhány évben, részben magának a szerzőnek köszönhetően került be. Bodnár Mónika ezért időrendi sorrendben számba veszi mindazon forrásokat, amelyek valamilyen mértékben érintik az általa kutatott területet: a különféle korokból származó népszámlálási adatoktól kedve a történeti adatokon át az utóbbi évtizedekben megjelent szakirodalommal bezárólag. A kutatott témához sok hasznosítható, értékes adattal szolgáit számára az 1920-ban kiadott Lexikon Locorum, amely Magyarország helységneveinek 1772— 73-as hivatalos összeírását tartalmazza. E kiadvány értéke elsősorban abban rejlik, hogy képet kaphatunk belőle pl. a települések vallási és oktatási viszonyairól, továbbá a lakosság nyelvéről is. A kötet harmadik, legterjedelmesebb részében az adott településeket ábécérendben tárgyalja. Minden falut azon a nevén említi, ahogyan azt a környékbeliek és a helyiek használják. A sort a Szoroskő alatt fekvő Almással (hivatalos neve Szádalmás) nyitja, amely a „tágabb értelemben” véve tartozik a Felső-Bódva völgyéhez. Minden helységről részletes adatokat közöl, bemutatva az etnikai és felekezeti viszonyok változásait s az ezeket kiváltó okokat is, és a legtöbb esetben valamilyen fényképanyagot is mellékel. A Felső-Bódva völgye népessége vallási és nemzetiségi összetételének alakulását a történelem során számos esemény és körülmény befolyásolta. A törökkel való háború, a Rákóczi-féle szabadságharc stb. hatásai ugyanúgy rányomták bélyegüket az itt fekvő települések sorsára, mint a történelmi eseményektől független 1710-es pestisjárvány. Az említett történések jelentős hatással voltak a vidék népessége összetételének változására, hiszen az itt lakók többségét újra kellett telepíteni. Az 1773- évi helységnévtár adatai szerint a tárgyalt tájegység településeinek zömében magyar ajkú lakosság élt (Bodolón, Bódvavendégiben, Debrődön, Jabloncán, Jánokon, Jászón, Körtvélyesen, Makrancon, Méhészen, Péderben, Somodiban, Szádalmáson, Szádelőben, Szepsiben és Tornagöra Könyvjelző 11/2003
