Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-02-13 / 2. szám
• • AA KONYVIELZO L ’S AZ UJ SZÓ MELLEKLEIE 2003. február 13., csütörtök 2. évfolyam, 2. szám Az öreg tekintete a szövegen függött, akárha rátapadt volna. — Megálljunk csak! — ugrott fel helyéről az öreg, minden látható (vagyis külső) indíték nélkül (hacsak valamilyen nem látható) (vagy belső) (nem késztette erre) (például, hogy valami hirtelen az eszébe jutott), és kapott le a szoba északkeleti sarkát elfoglaló heverő fölötti fali könyvespolcról egy nem túlságosan testes, zöld félvászon borítású kötetkét (ugyanazt, amelyet az utóbbi időkben) (miként erről a maga helyén beszámoltunk) (gyakorta és sok haszonnal forgatott, kiváltképp hálás elégtétellel adózván bizonyos soroknak a kötetke 259. oldalán) (melyeknek idézését a megfelelő helyen úgyszintén nem mulasztottuk el, ismétlése tehát felesleges volna) (annál is feleslegesebb, mert történetünk e pillanatában az öreg) (szélsebesen lapozgatva) (nyilvánvalóan valami mást keresett benne, nyilvánvalóan egy másik oldalon) (hogy melyiken, azt nyilvánvalóan ő maga sem tudta.) „És ma is nehezemre esik az írás, mert sok levelet kellett már írnom, úgyhogy fáradt a kezem ” - olvasta az öreg. „A jövő, kedves Kappus úr, szilárdan áll, mi ellenben a véghetetlen térben mozgunk. ” „Ez az” — örült meg az öreg. „Mint ahogy az ember sokáig tévesen ítélte meg a nap mozgását, úgy csalódik még most is az eljövendő mozgásra nézve”, — olvasott az öreg tovább (vagyis — pontosabban - visszább) (minthogy az utóbbi sor a megelőző előtt állt). „nyilván most költözött beléjük, mert esküdni mernének rá” — olvasott az öreg tovább (vagyis — pontosabban — visszább). „zavartfélelmükben ” „És ez szükséges. ”- Úgy van — mondta az öreg. „Szükséges - és egyre inkább efelé tart majd fejlődésünk —, hogy semmi se történjék velünk, ami idegen, hanem csak az, ami régóta hozzánk tartozik. Oly sokféle mozgatóerőt kellett már átértékelnünk, majd csak felismerjük hát lassanként azt is, hogy amit mi sorsnak nevezünk, az az emberből indul ki, s nem kívülről hat reá. Csakhogy a legtöbben, amíg sorsuk bennük élt, nem szívták fel magukba, nem alakították át, és így fel sem ismerhették azt, ami belőlük eredt; olyannyira idegen volt számukra, hogy zavart félelmükben azt hitték: nyilván most költözött beléjük, mert esküdni mernének rá, hogy azelőtt semmi hasonlót sem találtak önmagukban. Mint ahogy az ember sokáig tévesen ítélte meg a nap mozgását, úgy csalódik még most is az eljövendő mozgásra nézve. A jövő, kedves Kappus úr, szilárdan áll, mi ellenben a véghetetlen térben mozgunk. ” Az öreg szilárdan állt, kezében a könyvvel. Bizonyos idő múltán mégis megmozdult (ha nem is a véghetetlen térben, de legalább hogy a könyvet a helyére) (a szoba északkeleti sarkát elfoglaló heverő fölötti fali könyvespolcra) (visszategye)Kertész Imre: A kudarc (1988); részlet Czóbel Béla: Ülő férfi (1906)
