Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2003-09-25 / 9. szám

Test és gyönyör, erotika és szakraiitás, szerelem és misztikum, szex és beavatás — olyan címszavak ezek, melyek a Pályi András műveit ismerők számára bizonyára ismerősen csengnek, s a szerző új regényének, a Megérkezésnek fogadtatását befolyásoló elvárások kialakításában is döntő szerepet játszhatnak. A mű újdonsága — a korábbi regények fényében — abban ragadható meg, hogy Pályi ezúttal az érzéki gyönyör kalandjait, a szerelem titkait a politikai hatalomgyakorlás, a kommunista diktatúra és a 89-es rendszerváltás eseményeinek összefüggésében tematizálja. Az erotika és a politika az intim és a hivatalos szféra ellentétekkel teli viszonyaként nyer megvilágítást. A Megérkezés ebből a szempontból egy Milan Kundera, Grendel Lajos és Pavel Vilikovsky műveivel fémjelezhető közép-európai regényhagyomány folytatásaként, továbbításaként is olvasható, (szem előtt tartva persze az említett szerzők műveinek műfaji, stílusbeli és egyéb különbségeit).

Regényében Pályi olyan elbeszélésmódot érvényesít, mely az izgatott belső monológ sodró lendületét és a nézőpontváltásokból, illetve az önreflexiókból származó elidegenítés effektusát együttesen engedi érvényesülni. Ennek lényege, hogy a szöveg beleringatja az olvasót abba az illúzióba, hogy egy szubjektív narrátor vallomásszerű magánbeszédét „hallja”, hallgatja ki, közben pedig rendszeresen megbontja ezt az illúziót azzal, hogy az elhangzottakat egy fölérendelt külső elbeszélői szólamnak rendeli alá. (pl. „Az első tavaszi széltől még ma is elvesztem a fejem, mondjuk, mondta, a természet ébredésének általános erotikájától...” — 31.) Ez a „mondtam-mondta” eljárás a belefeledkezés és a kizökkentés játékaként engedi követni a cselekményt, a (már) elolvasottak folytonos újraértékelésére késztetve ezzel a befogadót. Elbizonytalanító és felhívó tényezőként működik tehát, s a szerző a bizonytalanság mozzanatát még azzal is tetőzi, hogy az elbeszélői helyzet és ezzel együtt a megszólított partner személye (tényleges, fizikai jelenléte vagy távolléte) sem tisztázható — kezdetben legalábbis - megnyugtatóan. Ehhez hasonló eljárásokkal egyébként más kortárs regényírók műveiben is találkozhatunk (Podmaniczky Szilárd: Két kézzel búcsúzik a leopárd, Péterffy Gergely: A tűzoltóparancsnok szomorúsága). Az egyes szám második személyű narratív forma pedig önkéntelenül is - az elbeszélő kijelentéseinek minden célzatossága, konkrét személyre irányuló volta ellenére — a mindenkori olvasót helyezi a megszólított fél pozíciójába, ami pedig az önértés megváltozásának irányába ható esztétikai identifikáció előfeltételeit teremti meg. S ez már csak azért sem elhanyagolható mozzanat, mivel a regény olyan dolgokról szól, amelyek valamilyen szinten minden olvasót érintenek. A Megérkezés ugyanis — minden történelmi referenciája ellenére —

□

elsősorban beavatási regény, a test, a gyönyör, a személyiség titkainak regénye. Nem átfogó társadalmi tabló a korról, nem a politikai rendszer visszásságait és hamisságait leleplező korjellemző próza; az erotográfia itt egyértelműen dominál a szociográfiával .szemben. Ami viszont nem azt jelenti, hogy a kettő elválnék egymástól, inkább arról van szó, hogy Pályi a test titkai felől reflektálja a társadalmi-politikai rend titkait is, a szereplők magánéletén — a gyönyör szűrőjén keresztül mutatja be az önmagát (szüntelenül) a kánaán küszöbén tudó szocialista berendezkedés demagógiájának tudat(de)formáló hatását.

„Az a világ, amiben én felnőttem, nem ismerte az érzékiséget, csak a társadalmi igazságtalanságot és az osztályharcot. Attól én még tele voltam ábránddal, vággyal, sóvárgással, de eszembe sem jutott, hogy érzékiség is van a világon. Még csak az sem jutott eszembe, hogy testem van” (286.) — mondja a regény egyik szereplője. Az eszme és a test, a sulykolt ideológia és a tabuizált érzékiség oppozíciója egyik visszatérő motívuma a műnek: „úgy hittük (...), hogy az eszme és a mozgalom, amelynek odaadjuk az életünket és amely egyfajta végső fény számunkra, a testünk legcsábosabb igazságánál is magasabb rendű igazság” (174.); „mire jó ez a szar élet, ha a legfőbb beavatást hétpecsétes titokként elzárja előlem a mozgalom?” (189.) Ezt a tapasztalatot gyermeki nézőpontból — némi iróniát sem nélkülözve — is reflektálja a szerző: „kellenek a munkáskezek az ország újjáépítéséhez, ezt megjegyeztem, ezáltal anya nagy hasa is része lett a szebb jövőnek, amit a mi pártunk rendületlenül ígért, akkor pedig nincs benne semmi szégyenletes.” (113)

„Felfedezni egy másik testet mindig szédítő kaland” (142.), olvassuk, kihívás, tele titkokkal, olykor akár csodaszámba menő meglepetésekkel; ahogy lépésről lépésre, a beavatódás egymást követő fokozatain haladunk egyre tovább, egyre beljebb, kezdve az első csóktól, az első közösüléstől, az egyre leleményesebb és gyönyörtelibb „intim orgiákon” át egészen addig, hogy végül sikerül legyőznünk a Másik személyiségének és testének eredendő idegenségét. És így sikerül igazán megismernünk nemcsak őt, hanem önmagunkat is. Hisz a saját test felfedezése, mondja a regény főszereplője, „a megérkezés maga, a megérkezés önmagamhoz, a forráshoz, ahhoz, aki vagyok és amiből vagyok”. (240.) Mert „minden testnek van egy pontja, amely leplezetlenül elárulja az embert” (29.), s van egy másik is, a „kéj origója” (184.), mely a legnagyobb gyönyörig (ez az „őstitok”, a „nagy rejtély” — 249.) juttathatja el. Van ebben a folyamatban valami szakrális jellegű, a vallásos tapasztalattal és misztikus elragadtatottsággal rokon vonás, amire számos kifejezés utal a regényben. A szeretkezés titkokkal teli, bűvös zarándokút (246:),

P

Á 1

N 1.)

, Y l

l< A S

jvV

T

Hl

legér

kéz

és

Pályi András Megérkezés Kalligram

Pályi első nagyregénye a rendszerváltás szerelmi metaforája. Az erősen erotikus ihletésű mű arra keresi a választ, megszülethet-e a belső szabadságot eleve feltételező szerelmi misztika olyanokban is, akiket a társadalmi közeg megfosztott a belső szabadság eszméjétől. Kötve, 320 old., 13x18 cm bolti ár: 250 Sk kedvezménnyel: 229 Sk

belső utazás az „elragadtatottság tudati tájain” (133 ), a „megváltó-megszabadító gyönyör”-ig (112.), amikor az ember úgy érzi, mintha mégnyílt volna fölötte az ég (41.), harsonaszót és égi szózatot hall (18.), az orgazmus „szent vitustáncát” a „megdicsőült test végtelen nyugalma” (185.) követi, a „mennyei kéjízt” (184.) a „szerelmi átlényegülés” tapasztalata, az egymás számára megnyíló testek a „lét végső érzéki dimenziójával” (219.) érintkeznek. A kéj még tovább fokozható, ha titkolnivaló kapcsolatból származik, ha a szeretők lételeme a bujkálás, a rejtőzködés, nemcsak az ismerősök, hanem a Hatalom tekintete elől is. Mindez azért szükséges, mert az érzéki tapasztalat sZakralitása mellett eltörpül, semmivé foszlik a Párt iránti elkötelezettség is: „Mi egyébben hihetnék hát, ha nem a testi megváltásban, csakis a testem vagyok én, minden más dísz rajtam és pomádé, még a párttagkönyvem is, csak a testem, az ismeri a titkot, egy másik testre vágyik, hogy az üdvözítse.” (191.)

Pályi András új regénye — Németh Zoltán kedvenc metaforájára utalhatunk itt — az olvasó testével kommunikál, vagy mondhatjuk úgy is, szüntelenül szembesíti őt a gyönyör forrásaként értett testének tapasztalataival. így a beavatandó jelölt szerepkör rének határait kitolja a szövegen túlra, az empirikus olvasó irányába. (Kalligram, Pozsony 2003)

Benyovszky Krisztián

Könyvjelző 9/2003