Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)

2003-08-07 / 8. szám

Filozopterek a klónpiacon -1. Ami a kedves olvasónak alighanem először feltűnik, az a kissé megadjusztált rovat­cím. No most ha picit lejjebb tetszenek pislantani, látható, hogy a szerző neve is megvál­tozott. Grendel Lajos helyett — aki eddig ezt az ol­dalt írta — az áll ott: Hizsnyai Zoltán. Ez én szok­tam lenni olyankor, amikor a saját nevemen írok. Persze amikor egyéb neveket használok, akkor is a saját nevemben írok, noha nem hiszem, hogy teljességgel benne foglaltatnék ebben a névben, hogy erről a biztos támpontot jelentő helyről prézsntitálnék kifelé. Nincs biztos támpont az író számára. Az olvasó helyzete merőben más. Szá­mára ott az idegen szöveg. A textusok, melyek meglendítik képzeletét, s melyekből biztos kézzel összerak. Összerak valakit, akiről azt képzeli, én vagyok. Az író azonban teljes imaginációs appará­tusával egyetemben ott hemzseg a saját szövegé­ben, ezért hát képtelen általa mássá összerakódni, mint újabbnál újabb textusokká. De térjünk vissza a címhez. A „filozoptereket” meghagytam — és nem csu­pán a kontinuitás végett. Tetszett, ahogy elődöm bevezette, megforgatta — és megtermékenyítette. Hadd fejlődjön csak tovább. A „klón” viszont ma­gyarázatra szorul. A halálról gondolkodtam a minap. Hogy valójá­ban mi is veszik el az eltávozóval. Az egyik tévé­­csatornán közben a klónozásról, a klón és az „eta­lon” viszonyáról beszéltek. Ha jól értem, a klón olyan, mint egy vadonatúj hardver. A test tökéletes másolata. Vagy ugyanaz a test — másodközlésben. Hardver — szoftver nél­kül. Vagyis senki sem azonos a kiónjával. Amiből logikusan következik, hogy a saját hardverével sem. A test csak eszköz. Arra jó, hogy létrejöjjön ségítségével az, aki valójában vagyunk: a szoftver. Pontosabban az egymást kiegészítő szoftverek bonyolult hálózata. No mármost a test előbb-utóbb lebomlik ugyan, de a szoftver továbbél, továbbcsiszolódik más hardvereken. Persze vannak azért zsákutcák, aztán meg a természet olykor igencsak pazarló, a nagy kulturális program időről időre lefagy, és fontos fájlok vesznek el, de ami az itt maradók számára lényeges és használható, az többnyire azért beépül az újabb programokba. Szóval min­denkiből megmarad valami. Még azokból is, akik spontán írják a maguk szoftverét. Hát még azok­ból, akik tudatosan írnak! Igen ám, csakhogy az írói halhatatlanság sem egyetlen túláradó és kiterjeszkedő tudat és képze­let műve. Az író szoftvert ír ugyan, ez a szoftver azonban a használata (az olvasás) során valami­lyen titokzatos okból hardverként viselkedik, vagyis a legkülönbözőbb szoftverek íródnak rá. Ilyen értelemben tehát az olvasó is író. És persze néha az író is olvas. Egymást olvassuk, de az olva­sás során önmagunkat írjuk bele az idegen szöve­gekbe. Azok vagyunk tehát, aki a kulturális kap­csolatrendszer imaginárius terében megjelenik. Mindazok. Ha viszont az olvasó képzeletgenerátorként, vagyis amolyan segédhardverként használja az én szoftvernek írott művemet, akkor ez a segédhard­ver nem lehet más, mint az én szoftverem hardve­re, vagyis a testem (vegyétek és egyétek...) — illet­ve annak kiónja: a könyvem. A könyv, amely az ol­vasó képzeletében tökéletes hasonmásom, s amelyből (elvben) tetszőleges számú példány nyomtatható. S amelynek köszönhetően nem csu­pán szellemem, hanem testem is örökké élni fog. Igaz, a mások képzeletében — és ezerféleképp. Hizsnyai Zoltán Nyerteseink Múlt havi rejtvényünk helyes megfejtése: Zirig Árpád. A szeren­csés nyertesek (támogatóinknak, a Lilium Aurum és a Nap Kiadónak kö­szönhetően): Barusz Nóra (Köböl­kút), Berek Géza (Nagyölved), Be­rek Zsóka (Léva), Bogya László (Somorja), Gombos László (Jártok), Lelkes Ágnes (Diósförgepatony), Méry Júlia (Nagymagyar), Ölvecky Edit (Padány), Rácz Gabriella (Nagyölved), Szalay Ferenc (Fél), Urbán Katalin (Zseliz), Wirth Je­nő (Léva). Gratulálunk! E havi rejtvényünk: A csehszlová­kiai magyar irodalom válogatott bibliográfiája (1945—1985) című ötkötetes munka összeállítója szeptember 16-án lesz 75 éves. Ki ő? Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Új Szó könyvekkel és olvasókkal foglalkozó melléklete Megjelenik havonta egyszer Készül a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával Szerkeszti: Csanda Gábor Levélcím: Könyvjelző, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 E-mail cím: komvjelzo@poetic.com E számunk szerzői: Benyovszky Krisztián (1975) Madách-díjas irodalomtörténész (Érsekújvár), Cselényi László (1938) József Attila-díjas költő, műfordító (Pozsony), Csicsay Alajos (1938) szakíró, novellista (Párkány), Dömötör Ede (1975) fotográfus (Komárom), Hizsnyai Zoltán (1959) József Attila-díjas költő, a Kalligram főszerkesztője (Pozsony), Holop Zsolt (1972) újságíró (Párkány), Horváth Erika (1978) műfordító, szerkesztő (Vásárút), Keserű József (1975) irodalomkritikus (Komárom), Kocur László (1977) irodalomtörténész (Komárom), Kozsár Zsuzsanna (1970) író, szakíró (Kassa), Lakatos Krisztina (1975) újságíró (Pozsony), B. Mánya Ágnes (1975) magyar-történelem szakos tanár (Érsekújvár), Mészáros András (1949) filozófus, egyetemi tanár (Pozsony), Szászi Zoltán (1964) költő, újságíró (Kalonda), N. Tóth Anikó (1967) író, irodalomtörténész (Ipolyság) Könyvjelző 8/2003

Next

/
Thumbnails
Contents