Könyvjelző - Az Új Szó melléklete, 2003 (2. évfolyam, 1-12. szám)
2003-07-10 / 7. szám
Alakzatok, képek Aki ismeri a retorika és a képiség nemzetközileg elismert magyar kutatójának, Kibédi Varga Áronnak öt évvel ezelőtt megjelent tanulmánykötetét (Szavakt, világok. Jelenkor), annak A jelen (Irodalom és művészet a századfordulón) című új könyve — a frekventált témákat illetően - nagyobbrészt az ismerősség jegyében olvasódik majd. A kötet néhány írásában ugyanakkor megfigyelhető egy óvatos szemléleti elmozdulás (a váltás erős szó erre), mégpedig a megértés, az interpretáció elmélete irányába. Másként fogalmazva: Kibédi Varga a szónoklattan hagyománya felől világítja meg az értelmezéselmélet fő kérdésfelvetéseit, jellegzetes elemzői eljárásait és műfajait (Lehet-e a szövegeket értelmezni? Az önértelmezés művészete). Ennek köszönhetően a hermeneutika kérdései egy alkalmazási területeiben egyre táguló retorika horizontjában fogalmazódnak újra. Ezzel az eljárással, közvetve, nemcsak a retorika „teherbírását”, leíró és heurisztikai potenciálját, valamint a jelenkor irodalmi és művészeti jelenségeinek reflexiójában megmutatkozó termékenységét, válaszképességét demonstrálja, hanem egyben kifejezésre juttatja a két diszciplína egymásra utaltságát is. Kibédi Varga áron A JELEN Irodalom és művészet a századfordulón Kibédi Varga Áron A jelen Irodalom és művészet a századfordulón Kalligram A szerző a jelenkor világpolitikai, társadalmi, kulturális eseményei közt kalandozva többek közt arra keresi a választ, van-e jövője az irodalomnak, milyen új határok és határátlépések irányába halad a művészet. Fűzve, 224 old., 12x18 cm bolti ár: 210 Sk kedvezménnyel: 189 Sk Már a kötet címadása is egy frappáns retorikai gesztusként értékelhető, hisz mozgásba hozza a „jelen” szó többértelműségét, amivel egyúttal az alcímben jelzett korszak művészetének egyik leglényegesebb kérdésére, a nyelvi és képi jelek mimetikus és reprezentáló funkciójának összetett problémakörére is utalás történik. A cím ellenére Kibédi Varga reflexiói nem szorítkoznak kizárólag a jelenkor művészi jelenségeinek és teoretikus megfontolásainak vizsgálatára; a kötet egyik fontos hozadéka, hogy ezek tágabb művészet- és tudománytörténeti kontextusban nyernek megvilágítást. A kötet szerzője a jelenkori esztétikai tapasztalat összetevőit és az elméleti reflexió eredményeit általában a múlt horizontja felől (is) szemléli. Különböző művészeti ágak, egymástól távol eső művészi korszakok és teljesítmények közt teremt ily módon kapcsolatot - anélkül, hogy ez anakronisztikus megállapításokhoz vezetne. Ezekben az alapvetően távlatnyitó „viszszanyúlásokban” (is) a szónoklattan jelenti számára a legfontosabb irányzékot. Kibédi Varga nemcsak a irodalmi művek tanítási gyakorlatban is régóta vizsgált stilisztikai és poétikai vonatkozásainak kibontásakor és jellemzésekor támaszkodik a retorika klasszifikációs elveire és fogalmi apparátusára, hanem a szó és a kép, tehát az irodalmi és a képzőművészeti alkotások befogadásának és ábrázolási elveinek összevetésekor is. A szerző „retorikai gondolkodására” — akárcsak előtte más kutatókéra is - jellemző, hogy számára az alakzatok és a szóképek nem csupán a szöveg művésziként aposztrofált kifejezőeszközeit nevezik meg, hanem segítségükkel általános érvényű nyelvi, műfaji, művészetközi és világképi összetevőkre világíthatunk rá. A nyelvi-textuális és a képivizuális jelek közti viszonyok sokrétűek (amint azt egyébként szintén Kibédi Varga Áron más helyen megjelent rendszerező-osztályozó jellegű tanulmányaiból ismerhetjük), ezek közül a kötetben az irodalom (tájleírás) és a festészet (tájkép) versengésével, a nyelviből a képi jelrendszerbe való átfordítás eseteivel (Narratív határesetek), az irodalmi és képzőművészeti műfajok osztályozási elveinek hasonlóságaival (Képzőművészet és retorika: történeti kép, monokrómia, ready made), a percepció (nézni-olvasni) és a hatás intenzitásának különbségeivel (A regény múltja és jövője), a kép és a mqndat referenciájának analógiáival (Lehet-e az irodalmat interpretálni?), valamint a verbális narratíva és a mentális kép összefüggéseivel (Azonosulás és távolságteremtés az irodalomban) foglalkozik — hol részletesebben, hol csupán érintve a problémát. Kiemelném még A mai francia regény című tanulmányt, mely először a Kalligram azonos című számának (2000/9) bevezetőjeként jelent meg, s remek eligazító a témában. A kortárs francia regény egyik jellegzetes tendenciájaként tartja számon a szerző az „alanyosodást”, az alanyhoz és a történethez való visszatérést (138.), majd egy lábjegyzetben megjegyzi, hogy a képzőművészetben hasonló jelenségek tapasztalhatók: „A neofigurális festészet a maga módján visszanyúl a portréhoz és a történeti képhez (Chia, Garouste). A performanszokban az alany saját testét disszociálja (Orlan, Abramovic). A videó-installáció középpontjában az emberi történés áll (Gary Hill, Thierry Kuntzel, Bill Viola).” (139.) Mindenképpen figyelmet érdemel A nemek és a kultúra című tanulmány is, mely a férfi és női írói produkció műfaji különbségeit tárgyalja, különös tekintettel a francia klasszicizmus és a német romantika korszakára. Befejezésként érdemes még arról is szót ejteni, hogy a világos, lényegre törő stílusnak köszönhetően a könyv a legszélesebb olvasóközönség számára válhat élvezetes és tanulságos olvasmánnyá. Kibédi Varga Áron széles körű tájékozottsága, impozáns tudása nagyfokú szakmai alázattal párosul. Nem az ezoterikus nyelven megszólaló tudós, hanem az avatott közvetítő szerepét vállalja magára, a retorika, a poétika, a hermeneutika és az irodalomtörténet fogalmai és elemző eljárásai segítségével az irodalom és a képzőművészet aktuális és „régi-új” problémáiba vezeti be az olvasót; további forrásokhoz utalja őt, prognosztizál és kérdez, megfontolásra érdemes szempontokat vet fel, egymástól távol fekvő művészi korszakok közti összefüggésekre mutat rá. Talán ebben a megértetésre való törekvésben, előadásmódjának fegyelmezett egyszerűségében ragadható meg a legmarkánsabban a szerző hermeneutikai attitűdje. (Kalligram, Pozsony 2003) Benyovszky Krisztián k it'i tlí \ \t\Ml H úU;iÚili:lk.lÚ elő A\ kt'líú, í t tulalOlUttUÍOv \ U'.'t» lítÚUlúúUO kOUW \i»V kiÚÚ\ri iÚÚÚUl Kúlóí*»\í*il jck'Út Úti ^ tOOO-Hvú tu*» kv l > Vi NVAki'U U‘t V kílU i’S Hi út; W ;ishiúv;lúúh;m Lillák ki, :l kiú t tkt t lU V>£V|KJú) UtülítfH MVÚ V k:lUi£i ;ÚÚÚ:U ÍH'Ú ji'U út ÚHv; UTM vktUCú HáÚtíÚU, ilíiút lUUUUiúítiit ket úí*!'Ui{íi \tüv: Íc'filíiúú ktY'útk;* i JfOlVÖV f s Ivli'bi vO, :uúíúck IH'VV Vein (J00.Í V Hrúvtústik^ kttvsíiáú ít ú> ilt -ií kúústítútiú l eveti Út t\úU M'*»-' kíú 4 úV;ii4 \ M títúsívki iU k úktíUOjít kit lAúúltúÁm kt’U n ft U út ttwa íúúúát K;UmúúMí 4 v -tk'lV V j«. U k s't i tiU. V tU u klú iiú W tú l t s kiVít'j» cutt'i’Ái t ú\U km «MUai t, JVó '' Könyvjelző 7/2003
