Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-04-11 / 15. szám
2. «ldstl. KOMÁROMI LAPOK 1342. április 11. A Felvidéki és Kárpátaljai Magántisztviselők és Alkalmazóitok Szövetségének elsi közgyűlése több mint ezer tagot képviselő kiküldőttagja felkereste őt, indítson mozgalmat a párt keretében á tagok házhelyigényének biztosítása céljából. Ő akkor még tagja, sőt körzet vezető je volt a pártnak és így kötelességének tartotta a mozgalom megindítását. Ezért eljárt a minisztériumban, eljárt a hatóságoknál, a rendelet megjelenése után pedig több ízben sürgette a házhelyigénylés bejelentéséhez előírt lajstromok űrlapját. Minthogy ez sokáig nem volt kapható, a párt nyomatott ilyen űrlapot és ennek felhasználásával több község pártszervezete útján összeiratta az igénylőket. Közben azonban a pártközpont ■értesítettc, hogy evvel a kérdéssel nem kíván foglalkozni, ami azonban nem zárja ki azt, hogy ő mint ügyvéd folytassa a már megkezdett mozgalmat. Miután meggyőződött arról, hogy a rendelet nem tiltja el az ügyvédi közbenjárást, sőt azt több tekintetben kívánatossá teszi, a párthívek többszöri sürgetésére saját neve alatt folytatta a mozgalmat annál is inkább, mert két község kivételével az összes többi már jelentkezett községi szervezet kívánta ezt. Eljárása tehát annyira jogos és indokolt, hpgy a megtámadásra sem mint ügyvéd, sem mint volt pártkörzetvezető okot nem szolgáltatott, miért is azt visszautasítja és kéri a közgyűlést, hogy eljárásának korrektségét állapítsa meg. Pataky László biz. tag nyomban válaszólt a felszólalásra. Kijelentette, hogy dr. Böszörményit sem személyében, sem ügyvédi ténykedésében nem támadta és ez nem is állott szándékában . Mikor hallotta, hogy a községekben eljárt ez ügyben, még örült neki, hogy az egyszerű népet valaki felvilágosítja igényéről. De amikor meghallotta, hogy a nyilas párt nevében folyik ez az eljárás, nagyon megütközött rajta, mert hisz éppen a nyilaspárt volt az, amelyik a törvényt nem szavazta meg, sőt az ellen harcolt. A törvényt minden magyar ember javára alkották, azt tehát politikai párt saját agitációs céljaira ki nem használhatja. Ezért érezte szükségét annak, hogy a vármegye közgyűlésén az ilyen eljárás ellen tiltakozzék és indítványt nyújtson be. Evvel azonban dr. Böszörményi ügyvédi ténykedését érinteni nem kívánta. Dr. Böszörményi a választ mint kielégítőt elfogadta és tudomásul vette s így a kérdés további hozzászólás nélkül elintézést nyert. Megalakult a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége Háziipari Szövetkezete Március 27-én tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége Háziipari Szövetkezete. Az új szövetkezet, melynek alapítói sorában vitéz Horthy Istvánná föméltóságú asszony is helyet foglal, a MANSZ-tagok háziipari tevékenységét kívánja előmozdítani, új. munkaalkalmak teremtése, a munkabérek lehető emelése és a háziipari munkáltatás minél szélesebb körű kiterjesztése révén. A szövetkezet a Hangya Központ tagszövetkezeteként fog működni, ezáltal biztosította a szakszerű kereske-i delmi irányítást és a szükségszerű ellenőrzést is. A Szövetkezet díszelnöke özv. gróf Ráday Gedeonná, elnöke dr. Álgyay Pálné, alelnöke dr. Csiky Jánosné, igazgatósági tagjai: dr. Baranyay Lipótné, dr. lm-» rédy Kálmánná, dr. Stolpa Józsefné, özv. dr. Tormay Gézáné, dr. Wünscher Frigyesné, Ferenczy Gyula és Maurer László. Á dolgozó magyar asszonytársadalom nagy érdeklődéssel és bizakodó várakozással tekint az új szövetkezet működése elé. Itt a tavasz ! Ránduljunk ki az Erzsébef-szigeten levő „Béka"-csárdába (az uszoda közelében), ahol elsőrendű italok, meleg és hideg ételek, halászlé jutányos árban állanak a mélyen tisztelt közönség rendelkezésére. Pontos és figyalmas kUiolgdiás GyínyOrűkorUiolyisig! Naponta ctgiyzens 1 Tánc! Stives psrtfogsjt kér KÜRTI LAJOS 116 vendéglős. ..............BBIIIISIZISIEaiSI* A Felvidéki és Kárpátaljai Magántisztviselők és Alkalmazottak Szövetsége, melynek központja Rimaszombatban van, alapszabályainak jóváhagyása után nemrég tartottá Budapesten első évi rendes közgyűlését. A számadások beterjesztése mellett az elnökség ismertette a Szövetség eddigi működését és jövp feladatait. Ezek szerint kívánja a magántisztviselői kar társadalmi színvonalának emelését és a társadalombiztosítási intézmények oly irányú fejlesztését, hogy ezek mán kuHúrállamok hasonló intézményeivel azonosak legyenek. A Szövetség nem szűnik meg fáradozni azon, hogy a visszacsatolt felsőmagyarországi nyugdíj járadékosok nagy összegű levonásai az egész vonalon hntályialn iíUassartuk, mert érre befizetéseikkel .elvitathatatlan jogai szerezlek. Óhajuk, hogy a 65 éves nyugdíjazási korhatár nőknél 55 és férfiaknál 60 évrevisszaállíttassék és a betegellátás szabad orvosválasztás útján kellő gyógyszerkiadással rendeztessék'. Újból módot kell adni a modernül berendezett kórházi kezelés és üdülőhelyek igénybevételére. V Elkészült a város ezévi költségvetése, de bármennyire tetszetős külsőbe öltöztetve kézbesítették is ki azt a törvényhatósági bizottság tagjainak, bizony nem sok örömünk van benne, mert nem kevesebb, mint 42ofo pót adókulcsemelést irányoz elő. A múlt évi 89»lo-kal szemben ugyanis 131 "',)-ra kívánja felemelni a javaslat a pótadót. Hozzá még ezt a nívót is csak úgy lehetett megvédeni, hogy 100.000 pengős államsegélyt irányoztak elő anélkül, hogy erre nézve legalább enyhe Ígéretet kaptunk volna. Hiába, a baj sohsem jár egyedül. Egyik maga után vonja a másikat. Nagy baj az általános drágaság s ez hozza magával eztra másik bajt, a pótadóemclést is. S mért a' pótadó túlnyomórészben a házakat terheli, további baj, hogy a háztulajdonosoknak semmiképp sem áll módjukban regresszálni magukat, mert a házbért emelni nem szabad. De hát — sajnos — háborút viselünk, a közterhekből tehát mindenkinek nagyobb porciót kell magára vállalni, hogy a háborút mielőbb teljes győzelemmel befejezhessük. Tehát — mint említettük, — a pótadóemelés okát áz általános drágaságban kell keresnünk. De ugyan ki is tudna ma egy egész évre előre pontosan kalkulálni? Ez az oka annak, hogy a költségvetése nem is lehet reálisnak tekinteni, amit maga a javaslat is elismer, amikor azt mondja, hogy ma »a gazdasági életben is olyan új követeimén yCK és feladatok állanak elő, melyekkel számolni, illetőleg megbirkózni szinte lehetetlennek látszik.« Számvevőségünk azonban megpróbálta a lehete1 lent, mert költségvetést mégis csak keil készíteni s ismerjük el, ez a kísérlet az adott körülmények között — ha szomorú eredményre vezetett is, — a lehetőséghez mérten hű .képét adja jövő évi gazdasági és pénzügyi kilátásainknak. A költségvetés a város évi szükségletét a múlt évi 1,457,404 P-vel szemben 1,965.635 P-ben irányozza elő, . ami tehát 508.231 P szaporulatot jelent. Evvel szemben a bevétel a mull évihez képest csak 390.827 P-vel emelkedik s így a szükséglet fedezetlen emelkedése 117.404 P, ami valóban 420/0 pótadótöbbletnek felel meg. Az 508.231 P szaporulatnak oroszlánrészét 186.316 P-vel a személyi kiadások szaporulata teszi. E szaporulat okai a tisztviselők fizetésének és családi pótlékának törvényszerű emelése, a város II. lakbérosztályba történt sorozásával jelentkező lakbértöbblet, az évközi előléptetések és a jelentékeny létszámszaporítás, amit a népmozgalmi nyilvántartás, a katonaügyek megnövekedése, élelmiszer jegyirodák felállítása stb. tett szükségessé. Mint ez utóbbiakból látjuk, tCK a Szociális kerocsss minden ágazatára kiterjedő tárgyalásaikat kiegészítette dr. Cselényfi Pál kormányfő tanácsos, országgyűlési. képviselő, a Ív/EPTOSZ elnökének nagy, értékű felszólalása, melyben a kérdések egész komplexumát nagy áttekintéssel ismertette. A közgyűlés nagy megnyugvással vette tudomásul, hogy kormányunk illetékes tényezői teljes ‘jóakarattal támogatják a . Szövetség közérdekű törekvéseit és ebben a Magyar fiiét Pártja országos elnöksége is hathatós segítséget nyújt. A Szövetség vezetői egyidejűleg behatóan megvitatták az időszerű kérdéseket a belügyminisztérium, a földniív. minisztérium, valamint a HABI illetékes tényezőivel, ahol bizonyságot szereztek arról, hogy mindenütt az okszerű fejlődés útját keresik. Ezt tanúsítja a most megjelent 264.000/ 1012. IS. M. sz. rend.’let is, mely a kötelező nyugdíjbiztosítás szempontjából a javadalmazási határt a magántisztviselőknél havi 500 P-re és az öregségi, rokkantsági, özvegység)' és árvasági biztosításnál e határt 800 P-re emelte. a város mindig több és több olyan terhet kénytelen vállalni minden ellenszolgáltatás nélkül, amelyek lényegükben államkormányzat természetűek. Tetemes szaporodást jelentenek a légoltalmi kiadások, az iskolánkívüli testnevelés és népművelés,, általában az iskolák, államrendőrségi hozzájárulás stb. jelentős emelkedést mutatnak továbbá a napszámbérek, általában a dologi kiadások '(fűtés, világítás, portó, telefon, irodai felszerelések stb.), melyek az általános, drágulás következményei. Ugyanerre vezethető vissza a szemétfuvarozásnál mutatkozó 7,0.145 P emelkedés, a közegészségügynél jelentkező 89.148 P; a kulturális kiadásoknál fellépő 57.353 P, a szegényügy igényelte 33.621 P többkiadás is, valamint a városépítési rovat 1 13.563 P költségtöbbletének jelentékeny része. Végeredményben a háztartási alap költségvetésének szükséglete 1,965.635 P, fedezete pedig 1,641.845 P és így a hiány 323.790 pengő, amelynek fedezetéül a költségvetés, —mint már említettük, — 131 «/o pótadót ■jelöl meg és javasolja, hogy a kereseti adó kulcsa az előző évivel egyezően ezúttal is 70/0-ban állapíttassék meg. Húsvéthétfőn reggel Komáromba érkezett a kultuszminisztériumból dr. Szombathjalvy György tanügyi főtanácsos és dr. Csaplovics József főigazgatóval, valamint Alapy Gáspár polgármesterrel beható tanácskozást folytatott városunk leendő középiskolájának elhelyezése ügyében. Közel két órán keresztül helyszíni szemlét tartott a délkomáromi kir. járásbíróság épületében és megállapította, hogy ez az épület megfelelő átalakítások után a leányközépiskola elhelyezésére kiválóan alkalmas. A leányközépiskolát a kultuszminisztérium már szeptember elején m^g akarja nyitni, addig azonban a járásbíróság épü-. létének átalakítása nehezen készül el, így. tehát a leánygimnázium két alsó osztá-MILUS vegyileg fest, tisztit ruhákat KOMÁROM Nádor-utca 3. Telefon 292. Alapíitalof! 1905. Időnk és terünk nem engedi meg, hogy a költségvetés részleteivel is foglalkozzunk, a törvényhatóság közgyűlése azonban előreláthatóan nem fogja ezt sem elmulasztani és megtalálja a módját annak, hogy ezt az elijesztően magas deficitet jelentékenyen csökkentse. Több helyen látunk fölemelt előirányzatot, amely még az általános drágulás mellett is túlzott. Vannak továbbá beruházási javaslatok,- amelyeket legalább részben egész nyugodtan el lehet a háború utánra halasztani, vannak bevételek, melyeket fokozni lehet stb. Vagyis meg van a remény arra, hogy a költségvetés ebben a formájában nem megy keresztül a közgyűlésen s ha kell is emelni a póíadót, mégsem ilyen nagy mértékben. Hangsúlyozzuk továbbá, hogy a költségvetés még nem szentírás, hanem csak kerete .a jövő évi gazdálkodásnak, ami annyit jelent, hogy ezt a keretet túllépni nem szabad, de az egészet kimeríteni nem feltétlenül szükséges. Takarékoskodással, a bevételek lehető fokozásával és gondos behajtásával tehát a lelküsmeretes sáfár sokat megtakaríthat. HONVÉDEINKÉRT A keleti harctéren küzdő hős honvédőink melegebb ruházati cikkekkel való ellátására az alábbi adományok érkeztek hozzám: M. Kir. Államvasutak Komáromi Oszlálymérnöksége 74.10 P, Dunajobbparíi m. kir. pénzügyőri szakasz állományába tartozó pénzügyőrök: 23.80 P, Komárom és Vidéké Ipart.: 8.50 P, Klein Ferenc és Ilofslödter Jőzs-fné, Nagykoszi (lábadozó honvédeknek-' S P. Természetbeni adományok: özv Kállay Tivadarné: 3 p.ár kesztyű, í drb sál, 1 pár érm. legítő. Üdvhadsereg munkatársai: 5. drb sál. Dr. Bartha Lajosné: 3 pár énnelcgítő, 192 drb cigaretta. A felállítandó Vöröskereszl-kórház részére az Üdv hadsereg munkatársai 36 drb mbsdókesztyűt készítettek és juttattak el hozzám. — Ezekért az adományokért ez álon mondok leghálásabb köszönetét s hős honvédőink részére további szíves adományok felajánlását kérem. Komárom, 1942. április hó 9. Alapy Gáspár polgármester. lyát és a kereskedelmi iskola első osztályát egy évre ideiglenesen másutt kell elhelyezni. A déli városrészben működő r. k. egyházközség elnöksége nagy előzékenységet tanúsított ebben az ügyben s a zárda főnöknője: Marsovszky Melinda nővér a zárdaiskola I. emeletének keleti szárnyában felajánlott a leánygimnázium két alsó osztályának elhelyezésére két tantermet és még két tágas helyiséget igazgatói iroda és tanári szoba céljára. A kereskedelmi iskola első osztálya pedig a délkomáromi r. k. egyházközség elemi fiúiskolájának egy tantermében nyerne elhelyezést. A részleteket az egyházközség a város vezetőségével a napokban tárgyalja le. Szemeiényét óvja a jó szemüveg! Forduljon bizalommal Novak OPTIKA-FOTO szaküzteléhez NÁDOR-UTCA 19. - TELEFON: 39. Márkás fényképezőgépek, látcsövek, optikai cikkek! Momarom vw-ros 1943. évi költségvetése Szeptemberben megnyílik a leányközépiskola