Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)

1942-04-04 / 14. szám

l#m. április 4. KOMÁROMI LAPOK I. U S V É E M L E K E K Piiostojás Az első, amelyet kaptam, sárga volt. Csodálatos dolog, de sárga volt. Vi­szont tiulni kell: husvétkor csak pi­rostojás van. Ha sárga is, ha kék is, ha lila is: valamennyi pirostojás. A piros úgy ráragadt a húsvéti tojásra, akármilyen színt is játszik valóban, csak pirosnak látjuk. Mert az ember szeme ilyenkor a lélekkel lát. S a pi­ros szín az öröm színe. A feltámadás színe. Az é.let színe. Akkor azonban, azon a régi husvé­­ton, még nem tudtam ezt. Ötéves voltam. Anyám kotyvasztotta a levendulavizet, arra is ügyetlen vol­tam még. Apám pedig az elrongyoló­­dott kendergatyája darabjából szorí­tott az üvegemre fedőt, Akkortájt még nagyúri passzió volt a dugós-sziirős locsolóüveg. De nem is volt baj: szebbre nőttek a lányok. Mert a. ken­dergyolcson által úgy özönlött a le­vendulavíz, akárcsak az egekből a zá­por. Kocsis Aranyhoz toppan am be. Fél­­fejjel nagyobb volt nálam. Szóval: egész komoly hajadon volt már. De azért megijesztettem. Úgy sikított, mint a kismacska. Mert ahogy nekihajítot­tam a locsolóüveget, a szagosesső igé­nyest a szeműbe zúdult. Csípte a le­vendulavíz, akárcsak a virágot a dér. Én persze még nagyon buta voltam akkor. Azt hittem, a nők sikítása ak­kor is örömöt jelent, ha haragusznak is közben.. ß Kocsis Arány az asztalhoz lépett. Kiemelt a iáiból egy tojást. Azt a. sárgát éppen. S odaadta. Én pirosat álmodtam, öröm-színüt. Piros-boldogsággal indultam Kocsis Aranyhoz. S most: itt láttam a sárgát. Nyújtottam a kezem utána, de nem eléggé. Mert csukladozva dobbant már a szívem. A tojás leesett, összetört. Szétfröccsent a pallón. Sárga héja úgy szikrázott a szemem közé, mint az irigység netovábbja. Nyuszika Vadnyuszika volt. Apám hozta. Be­vallom: lopta az öreg. Hajtőként sze­repelt ugyanis a vadászaton s az egyik úr, aki farába lőtt a nyuszikának, igen kövér volt. Pocakos. Hát azt tar­totta az apám, eleget evett már éle- , tében, kibírja a nyuszika nélkül. Ka­bátja alá csapta, hazahozta este. — Pörköttet eszünk, — mondta. Anyám örült, mert bizony abban az időben már igen kotlottunk a húsele­­: delre. Mikor azonban tettlegességre került volna a so\r s apám az öregkést fogta, kiderült, hogy a nyuszika még él. ' — Milyen szomorúan pislog, — ha­­■ tódott meg anyám is és erre apám kése megakadt a tengőben. Hát mégse ettünk azon az estén nyúlpörköltet. Bekötöttem a vérző fa­rát, magam mellé vettem a kuckóba. s velealudtam. Másnap már talpraáUt. Harmadnap már ugrani is tudott. Husvétra megnőtt. Ekkor is sajnál­tuk, de kifogyott már a szemelesé­­günk s a búzavetés se akart ehetfi­­zölddé iperedni a határban. Hát mégis | le kellett vágni a nyuszikát. Kicsi hú­gom zokogott, magam is könnyeztem. S apámat is bánthatta a lelkiismeret, mert mielőtt főbekólintotta volna a nyuszikát, keresztet vetett magára. Ettől a naptól fogva tartom bűnös embernek azt, aki annyira se tud ural­kodni az ösztönein, hogy nyuszika­húsra áhítozik husvétkor... Kisbáiány Ez pedig akkor történt, amikor még senki se élt a mai emberek közül. Bőt: nem is husvétkor történt, hanem karácsonykor. A betlehemi pusztán pásztorok le­geltették a nyájukat. Oszt egyszeresük nagy világosság támadt, megjelent a fejük fölött egy angyal, aki örömet hirdetett. No, erre kapták. a sátorfá­jukat s iramodul kezdtek az öröm felé. Az egyik öreg pásztor azonban megvakarta a tarkóját. — Mégis csak itt kék maradnia valakinek, -r- . mondta, — különben elszólod a nyáj. — Hát az Áron itt mar ad! — döntöt­tek végül. Áron akkorika bujtárgyerek volt, ha bele állt a fűbe, ki. se látszott be­lőle. Az öröm azonban nagyranövesz­­tette. Kivált a szívét. Ott maradt hát a nyáj mellett, mert a döntés ellen nem lehetett apelláta. De sírt, zoko­gott, akár a zápor. A könnyein keresztül aztán meglá­tott egy kisbirkát. OH szundikált a közelében, a holdfény aranyszínűvé főst ötté i a szőrit. Beleszúrt valami Áronba. — Mégis elmék, — gondolta — inkább megszököm. Mer ez a kisbá­­rány csak neki született, a Jézuská­nak! Ellopta az aranyszőrűt. Futott vele az öröm irányába. S faképnél hagyta a nyájat. Az istállóablakon bekukkantott. A jászol fölött vakító volt a fény s az égből nótaszó hallatszott. A pászto­rok nagyriéhezen, de kikullogtak vég­re. Káprázott a szemük a fénytől s csengett a fülük a nótától. Hát nem vették észre Áront. Elmentek. Akkor beszökött az ajtón. Odatette Kis jézus elé a lopott barikát, melléje meg a szívét. Kisjézus ránézett. Mosolygott. Az­tán felemelte dundi-kezecskéjét, rá­­símított a barika hátára. S ekkor csoda történt. A karika kapta magát; kiosont az istállóból. Jancsi elsápadt, elakadt a lélckzeie, de Kisjézus csak tovább is mosolygott. S ez a mosoly vezérelte Áront vissza a nyájhoz. Még hamarább odaért, mint az öregpászto­rok. Alert futott, a kisbarika csengő.-. szava. után. A kisbarika tudniillik szintén a nyáj felé jutott... Husvétkor mesélte ezt az öregapám, akkor, amikor Rédly tekintetes úrék aklábát ki kellett csípnie a leggyön­­gébb-húsú kisbárányt. Mert Rédiyék is olyan bűnre vetemedtek, hogy kis­­bárány-hússal szándékozták csillapí­tani a. húsvéti éhségüket. Pedig kár, mert a húsvéti Hsbárányba a karácso­nyi Kisjézus oltotta belé a szelídsé­get ... (nf) János: (letérdel) Uram ... Péter: Uram, én egy percig sem kételke­dem benned... Jézus: Simon Péter, mondom neked: aki áll, az vigyázzon, hogy el ne essék . . . Meg­mondottam neked, hogy mielőtt a kaka« megszólal, háromszor tagadsz meg engem... Péter: Én? Soha, Uram... Soha! Jézus: Immár nem sokat fogok veletek beszélni, meít jön e világ fejedelme, de énbennem semmije nincsen . .. Amint meg­hagyta nekem az Atya, úgy cselekszem .. . Üljetek itt, várakozzatok és virrasszatóki velem... (Tanítványok elüt a jobb sarok­ban lekuporodnak a sötétben.) Jézus: (a gyenge fényben marad, hátúi letérdel, leborul.) • Jakab: (hosszabb szünet után) Mi lesa velünk ..'. ? Hajjaj.. . János: Bízzunk őbenne ... Jakab: Bízzunk őbenne! Hallottad az előbb, mivel bíztatott? Üldözni fognak ben­nünket . . . Talán meg is ölnek. . . János, már alszol? Igazad van. Az a legjobb. Na­gyon fáradt vagyok. Megpróbálok én 1« szundítani. Péter: De hova Lehetett Júdás? (elal­szik. Halk zene: Popul« mens, quid feci tibi . ..) Jézus: (feltérdel) Szomorú az én leiken* mindhalálig. . . Atyám, neked minden le­hetséges ... Atyám, ha lehet, múljék el tőlem ez óra... (fölkel, arccal a fénybe áll, lenéz a városra) Jeruzsálem, Jeruzsár Szabadság Fényiéit a nap Galíciában, Lemberg felett is ragyogott, de borotvált még a fagyos szél s a hó keményen ropogott. A lembergi vasút felé vigan tapodtam a havat: hathónapi harctér után szabadságra vitt a vonat.., Vitt a vonat, kapaszkodott a Kárpátokra, dohogott, a szivem is segített neki, az örömtől dobogott. Mintha szivem melegétől enyhült volna a levegő ! Úgy mosolygott rám a szabadság, mint egy tündérszép szerető. Szolyván már hóvirágot vettem, Munkácson első ibolyát, s a Gellérthegyen már virágba borultak a mandulafák. Erdélyi József. Az Olajfák hegyén Papini után írta: DR. BORKA GÉZA. Szereplők: Jézus, Péter, János, Jakab, A sátán, Júdás, Malchus, Poroszlók. Szín: Erdőrészlet. A szín teljesen sötét, csak a hold sejtelmes derengését jelzi va­lami kékes fény. Péter: Uram, nem lett volna jobb, ha valamennyien feljövünk ? Kár volt lent hagy­ni a többieket. Tizenketten mégis nagyobb biztonságban lennénk. Jobban tudnánk rád vigyázni! János: Csak tizenegyen, mért Júdás nem jött fel velünk. Jakab: Júdás nem jött velünk? (ijedten) Hallod, Uram? Jézus: Az Ür énvelem vagyon, hogyan árthatna nékem az ember? Péter: Júdás valami gonoszát tervez... János: Jól eltaláltad uram, hogy ki lesz közülünk áruló ... Jakab: Érzi a veszedelmet, hát mindjárt cserbenhagy bennünket... De Uram, és most mi lesz velünk? Mondj valami bíz­tató szót... Jézus: Titeket is üldözni fognak. Ki fog­nak benneteket zárni a zsinagógából... Sőt, eljön az óra, hogy az, aki megöl tite­ket, szolgálatot vél tenni az Istennek. Jakab: (ijedten) Szép kis vígasztalás! Hát Uram, és te nem védsz meg bennünket? Jézus: Ha engem üldöztek, titeket is. üldözni fognak. A szolga nem lehet különb az uránál. Ha majd a világ gyűlöl benne­teket, jusson eszetekbe, hogy engem ha­marább és jobban gyűlölt. Jakab: Szép kilátások, mondhatom! Jézus: Nem ti választottatok engem, ha-, nem én választottalak titeket.. . De' nein.': kell félnetek... Nem hagylak árván ben­neteket. Visszajövök hozzátok. Még egy kevés idő, és a világ nem lát engem, de ti láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok .. . rfc) lem, aki megölöd a prófétákat és megköve­­ö zed azokat, akik hozzád küldettek .. . Hány­szor akartam egybegyüjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk egybegyűjti csibéit a szár­it nyai alá, de te nem engedted ... Sátán: (vörös fény világítja meg az arcát. Jézus háta mögé áll, Jézus hátra se néz) El­jöttem újra hozzád... A múltkor ugyan gorombán elutasította!, és tulajdonkép ha­ragudnom kellene rád, de hogy lásd, mi­lyen sokra becsüllek, mégegyszer akarok beszélni a fejeddel. De előreis kijelentem, hogy ez lesz az utolsó szavam hozzád. Ha jössz, jössz, ha nem, akkor rohanj a vesztedbe. Mert remélem, • tudod mi vár rád? Odalent már kész a manőver elle­ned . . . Már fel van állítva a csapda. A fő­pap és a cinkosai zseniális tervet eszeltek ki ellened. Idefigyelj: följelentenek a római hatóságoknál, hogy illojális vagy, irredenta vagy, lázadást készítesz elő. És ezen a téren a római törvények nem ismerik, a tréfát... Hát nézd, nincs semmi értelme, hogy ilyes­minek kitedd magadat. Eljössz szépen most velem, elviszlek Egyiptomba, vagy ha aka­rod, Rómába. Ott most divatban vannak a filozófusok. Máról holnapra világhírű léssz. Egy kicsit átfésülöm a filozófiádat és igen nagy szolgálatokat tehetsz az én eszméimnek. És én bőkezű leszek irá­nyodban. Gondold csak el: egész Róma, az egész kultúrvilág a lábaidnál hever.. . Ha akarod, császárrá teszlek... Látod, ez igen! Ez nekedvaló lenne. Mit keresel te ebben a vidéki zsidófészekben? Ez nem; a te képességeidhez való hely-... Itt téged nem becsülnek meg ... Az intelligencia meg­vet és gyűlöl... Vagy neked ez a pár analfabéta halász, meg útkaparó, meg vá- Snos a fontos? Mit értenek ezek a te gon­dolataidból? Nézz oda, össze akar dűlni a világ, és a te kedves barátaid jóízűen hortyognak. Ezekért áldozod fel magadat? Jézus: (odamegy az alvólchóz) Péter, al­szol? Nem bírtok virrasztani egy órács­­‘kát? Péter: (álmosan) Nem alszunk, Uram ... (elalszik) Jézus: (visszaáll a fénybe, elnéz kifelé, a messzeségbe.) Sátán: Gratulálok a tanítványaidhoz... Mondhatom, furcsa egy ember vagy. Ilye­nekért forgácsolod szét magadat. Rómában, vagy Alexandriában egyetemi tanárok val­­lanának mesterüknek. Olyan iskolád len­ne, .hogy csuda. Lefőznéd Plátónt, vagy Aristoteles!. No, idehallgass, gondold meg a dolgot... Mi lesz itt a te eszméidből? Gondoltál te erre? A buták nem értik meg, a kis ravaszok kiforgatják, meghamisítják. - A rajongók fegyvert fognak kovácsolni be­lőlük. Haj, de szép lesz, mikor a keresz­tény a keresztényt fogja megégetni a te neved nagyobb dicsőségére .. . H ehetve :..

Next

/
Thumbnails
Contents