Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)

1942-12-19 / 51. szám

2. oldal KOMÁROMI LAPOK 1942. áiícember 19, Egyhangúan választolt felsőházi tagot Komárom város A városi törvényhatóság rendes közgyűlése ^ **?* >■'^ időszerűtlen és fölöEgcs volt. A ma­gyar élet hivatásának ma már olyan magaslatán áll, hogy inkább károsnak, inint hasznosnak veszi a címekkel való megkülönböztetést. Azoknak az embe­reknek, akiket fontos pozícióra emel, Hem a címmel kívánja megadni a te­kintélyt, hanem avval, hogy elvárja tőlük: teljesítsék kötelességüket. A ma­gyar élet nem ismer címkorságot. A címet semmiféle törvény nem rendül­te el: rossz szokás csupán, amely kü­lönbséget alkot magyar és magyar kö­zött. A kisebbségi sors egyik legna­gyobb élménye, hogy a címkórságot levetkőztük, de a trianoni Magyaror­szág öntudatra ébredt magyarsága is elvetette mái'. Makkay János »Uram­­bátyám országa« című könyve sok ar­cot pirított ugyan, de a pirulás nyo­mán sokan magukba szál.tak. A Sajtó­­kamara is felemelte tiltakozó szavát s az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga is kikérte magának ennek az elavult szokásnak alkat mazását. A felső1 lázi tagság nem »maga;mél­­tóságú tisztség« — mint egyik lapunk írta. A felsőház »főrendi jellege meg­szűnt, az az idő tehát, amikor a tagjai már magukkal vitték bele a magos méltóságot' és ezzel együtt a címet, elviharzott. A mai felsőháznak egysze­rű iparos, sőt munkás tagjai is van­nak, akiket a bizalom kiválasztott. Az a folyamat, ame’y az új idők szellemé­ben indult el s amelynek útját állani semmi erővel se lehet többé, megnyi­latkozik az új felsőházi tagválasztá­soknál is: nem a születés, a rang és cím a mérvadó, hanem a személy ér­téke, bármilyen társadalmi osztályba is tartozik. Ne kapjunk tehát az a'kaimon, hogy — különösen olyankor, ha még a régi, elavult szokás »szabályai« sem adnak alapot, vágj» legalábbis csak igen eről­­tetetten erre — mindjárt a méltósá­­gos megszólítást használjuk. Nincs szükségünk új »méllóságosok« -ra, ha­nem tettrekész, nagyakaratú magya­rokra, akik . meglátják a bajokat, fel merik azé,kát fedni s küzdeni, verejté­kezni tudnak elmúlásuk érde­kében. Ezért tűnt előttünk idegennek s idő­szerűtlennek a polgármester úr meg­szólítása, — az első megszólítás, ame­lyet az új felsőházi taghoz intéztek. S azért teltük ezt szóvá, mert tudjuk, hogy a komáromi lélek kibontakozá­sának útját az ilyen megszólítások fe­lől alkotott vélemény-különbségek nézetek is gátolják. Egy nevezőre a véleményekkel! Ez az egy pedig csak az lehet, aminek lényegét — úgy hisszük — eléggé ki­fejtettük ebben a cikkben. Hangverseny Ma, december hó 19-én, délután 5 órakor lesz a vármegyeház nagyter­mében a karnagyképző tanfolyamat végzett tanerőkből alakított énekkar­nak hangversenye. E kiváló együttesnek előadását vá­rosunk és vármegyénk igen nagy ér­deklődéssel várja tekintettel arra, hogy a tiszta jövedelem tgyrészbm a honvédek céljait, másrészben pe­dig a továbbképzés céljait szolgálja-Jegyek az Unióban és es le a pénz­tárnál kaphatók. Komárom szab. kir. város törvényha­tósági bizottsága december i6-án dél­után 4 órai kezdettel tartotta rendes téli közgyűlését a városi székház tanácster­mében vitéz Nagy Nándor főispán el­nöklésével, amelyen a tagok csaknem teljes számban jelentek meg. Válasz­tásról volt Ugyanis szó, ezúttal választott» a város az országgyűlés felsőházába egy rendes és egy póttagot. Ebben leli ma­gyarázatát a szokatlan nagy érdeklődés. A tárgysorozat két első pontja kereté­ben a közgyűlés tudomásul vette a Kor­mányzó Ür köszönetét a város felszaba­dulási évfordulója alkalmából távirati úton fölterjesztett hódoló üdvözlésért, valamint azért a távirati részvétért, ame­lyet város a Kormányzóhelyettes Űr halála alkalmából terjesztett föl. Ezután dr. Csukás István főjegyző felolvasta a m. kir. Belügyminiszter le­iratát, amelyben közli, hogy az új felső­házi törvény értelmében Komárom vá­ros egy rendes és egy póttagot jogosult á felsőházba küldeni és amelyben elren­delte, hogy ez a választás december 19-éig megtartandó. A közgyűlés ezért elrendelte a választás 'megfejtését. Vitéz Nagy Nándor főispán indítvá­nyára a közgyűlés dr. Szíjj Ferenc el­nöklésével szavazatszedő kíildötség'et vá­lasztott, amely küldöttség a szavazóla­pokat beszedni és összeszámolni hivatott. A szavazás tartamára az elnök a köz­gyűlést felfüggesztette. A szavazás befejezése után az elnök' az ülést újból megnyitotta, mire a sza­vazatszedő küldöttség elnöke bejelentet­te, hogy leadtak összesen 50 szavazóla­pot, ebből 49 dr. Kállay Endre kir. köz,1 jegyzőre esett és egy üres volt. Ugyan­ilyen formaságok között történt ezután a póttag megválasztása is, amelynek so- 43 szavazat Surányi Ferenc délkomá­romi apát-plébánosra esett, 6 szavazólap pedig üres volt. A választás eredményeként vitéz Nagy Nándor főispán dr. Kállay Endre kir. közjegyzőt felsőházi rendes tagságra, Surányi Ferenc apátplébánost pedig felső­házi póttagságra megválasztott­nak jelenléte ki. Alapy Gáspár polgármester üdvözölte a varos nevében a megválasztottakat. Visszapillantást tett a város utóbbi év­tizedeire és kijelentette, hogy ez a nap rendkívül nagy fontosságú a város tör­ténetében, mert ezúttal választott a vá­ros először az országgyűlés felsőházi­ba képviselőt. Méltatta a megválasztot­tak érdemeit és működésükre az Isten áldását kérte. Dr. Kállay Endre felsőházi rendes tag meghatva mondott köszönetét a törvény­­hatóság részéről megnyilvánult bizalo­mért és fogadalmat tett, hogy a haza és a nemzet érdekeinek ha­tárán belül minden erejével a város érdekeit kívánja szolgálni. Az így egyhangúan megejtett választás után a közgyűlés folytatta a további tárgysorozat letárgyalását. Ennek során az év végével automatikusan kieső 5 közigazgatási bizottsági tag helyét tit­kos szavazással töltötték be. A közigaz­gatási bizottság új tagjai lettek: Balogh Miklós, Bangha Dezső dr., Czike Imre, Prónay Aladár dr. és Surányi Ferenc th. ^bizottsági tagok. Ugyancsak titkos szavazással ejtette meg az iskolaszék megválasztását is, amelynek eredményeként iskolaszéki ta­gok lettek: Balogh Miklós, dr. Bangha Dezső, Czibor Géza, dr. Dobrovich Ágos­ton, Dosztál Nándor, Gyalókay Kálmán, dr. Kathona Tibor, Dr. Kállay Endre, Kollányi Miklós, Kovách Tihamér, Kris­­tófí Sándor, dr. Polony Béla, Pödör Béla, dr. Prónay Aladár, Szegedy Jó­zsef, dr. Szijj Ferenc, Sulacsik Lajos és dr. Veszelovszky János. A társtörvényha­tóságok átiratai során csatlakozott a köz­gyűlés a .Magyar Városok Szövetségé­nek ama indítványához, hogy Szent László napja nemzeti ünneppé nyilvá­níttassák, kimondta a közgyűlés, hogy Zrínyi Ilona 3oo éves születési évfordu­lóját a jövő évi első közgyűlésen meg­­imnepli, csatlakozott Abaúj-Torna vár­megyének a káromkodás elleni mozga­lom támogatása tárgyában felterjesztett javaslatához, Ung-vármegyének a ke­resztény felekezetek hitoktatói díjának felemelése iránti feliratához, Sopron vá­rosnak a zene-iskolai tanszemélyzet nyugdíjügyében tett felterjesztéséhez és Kolozs-vármegyének a hősi hatottak csa­ládtagjai támogatására irányuló javas-, latához. Tudomásul vette a közgyűlés a közerő igénybevétele tárgyában alkotott sza­bályrendelet, az autótaxiipar gyakorlá­sáról szóló szabályrendelet és a házaló kereskedés eltiltásáról készült szabály­­rendelet miniszteri jóváhagyását és e jóváhagyott szabályrendeleteket kihir­dette. A közgyűlés már korábban elhatároz­ta, hogy a huszárlaktanya tatarozási költségeire 200.000 pengő kölcsönt vesz fel. Alapy Gáspár polgármesternek szor­gos utánjárással sikerült kieszközölni, hogy a Belügyminiszter erre a célra lOO.OOOpengö segélyt folyósított a városnak, s így csak iöo.ooo pengő kölcsönt kell felvenni. Ezért az örvendetes tényért a közgyűlés hálás köszönetét szavazott dr. Cserzi István belügyminiszteri osztály­­tanácsosnak és Alapy Gáspár polgár­mesternek. Tudomásul vette a közgyűlés, hogy a Belügyminiszter a hivatásos tűzoltók lét­számát felemelte és felkérte a polgár­­mestert a rendelet végrehajtására. Komárom vármegye tisztviselői laká­sokat épít a Damjanich- és Bercsényi ut­cák, valamint a Gombai sor vonalán, miért is ezen utcák szabályozása vált szükségessé. Hajda Jenő műszaki főta­­tanácsos e szabályozási terveket elké­szítette, a közgyűlésnek bemutatta s a közgyűlésnek azokat elfogadta. Ugyancsak elfogadta a közgyűlés n műszaki főtanácsos azon javaslatát, hogy a Pandató-, Gazda- és a Magyar utcák által határolt telektömbben nem három, hanem négy új utcát nyit, a negyedik! útca a Magyar Utcába torkol. Elrendelte továbbá a közgyűlés a Polgár és Kis­polgár utcák szabályozását is. Ezután letárgyalta a közgyűlés a pén­­ügyi bizottság részéről előkészített és a kisgyűlés által elfogadásra ajánlott ja­vaslatokat és ezeket kivétel nélkül abban az értelemben fogadta el, ahogy azt már legutóbbi számunkban a .pénzügyi bizottság üléséről írt beszámolónkban ismertetnünk. Levente munka Dörög az ágyú, zúg a csata zaj. Rohamoz a honvéd. Szivében a hazaszeretet parazsa ég. Állja a vártát és védi a hazát. Jelszava: »Becsülettel a Hazáért!« Ugyanekkor idehaza a belső front is dol­gozik. Elsősorban a magyar levente mun­káját is megkell látni. Az ifjúság nevelése a. nemzet átütőereje. Az ifjúság hazafias, érté­kes szellemisége, fél győzelem. * December 5-6n szombaton este, a széltől Kifújt pirosarcú leventék érkeznek az ott­honba. Számuk egyre nő. A játékterem átrendezve, ünnepies hangulat zsong a fü­lekben. A levente ifjúság szerény keretek! között, de annál nagyobb lelkesedéssel ün­nepelte meg a Kormányzó Ur nevenapját. Az ünnepélyen megjelentek az egyesület tisztikara nevében: vitéz Vásárhelyi Ká­roly polg. isk. ig., egyesületi elnök ás Koc­sányi József tanár, az egyesület titkára. A Levente Parancsnokság részéről Kiss Sán­dor főhadnagy. A leventék hozzátartozói közül is szép számban jelentek meg. A mű­­port a komáromi »Klapka György« ifjúvezetö képző tanf. adta. A lelkes ifjúvezetö gárda rövid, de értékes ünnepléssel hódolt vitéz nagybányai Horthy Miklós Öfőméltóságának. * December 9. 1 óra. Az ifjúvezetők vidá­man és odaadással dolgoznak gyakorlóte­rükön, mint mindig. Ma a szívük azonban sokkal gyorsabban dobog. Hisz meg kell mutatni, mit tudnak a komáromi ifjúveze­tők. A II. hadtest levente parancsnoka: vitéz Somogyváry Vilmos ezredes szemlélte meg a kiképzés menetét és eredményességét. A szemlét jólsikerült díszmenet zárta be. A hadtest parancsnok megelégedett és bíztató szavakkal búcsúzott el, abban a reményben* hogy a magyar ifjúvezető jelöltek IOO0/0-0& eredménnyel végzik el ezt a tanfolyamok A magas látogatók távozása után" emlé­kező szívvel avattuk fel az. egyik gyakorló termünkben (ami ezután díszterem lesz) azt az egyszerű emlékművet, amelyen ott dí­szeleg Jász Dénes tart. főhadnagy, volt le­­venteoktató és Tarezaly Zoltán hadapród­­őrm., volt levente boxoló edzőjének neve, A levente ifjúság egykori lelkes vezetői voltak mind a ketten. Ételüket gyilkos orosz­­golyó kioltotta. Az ő lelkűk örök időkre ott jég a haza oltárált és fényével utat mutat a. magyar ifjúságnak. Emlékük örökké élni fog! * A komáromi ifjúvezetők kérelemmel for­dulnak a szives és’ adakozás terén mindig elöljáró Komárom város közönségéhez. If­júvezető leventék járnak Betlehemeikkel házról-házra. Gyűjtenek ők, és a szeretet hangján kérnek; azoknak a családfő nél­kül maradt magyar testvéreink részére, akik­nek szomorú karácsonyuk lesz. Szerény adományainkkal akarunk szeretetünk me­legéből ajándékozni nekik karácsony esté­lyére. Érezzék ezek a honvédek, akik a szent estén és a Zord orosz télben, állják a vártát, hogy a nemzet atyai szeretetéből itt­hon maradt hozzátartozóinak is jut. Szívünk egész melegével gondolunk rájuk abban a reményben, hogy a jövő szeretet­­ünnepe meghozza az egész világnak a »árva-várt békét. . Szebb jövőt! Z—-J. P—8, Vennék zongorái vagy ploninót készpénzért. Budapest, Endrődy Sándor u. 46/B ?u Hausner. Tisztújítás al2-es bajtársi csoportban A helybeli 12-es bajtársi csoport folyó év dec, 13-án tartotta évi közgyűlését a Fácán vendéglő nagytermében. A közgyűlést A r­­nold Ernő ü. v. parancsnok nyitotta meg, majd Kaubck Károly s. tiszt beszámolt a csoport évi működéséről. E szerint a cso- Iport 8 rendes havi értekezletet és 6 intéző­bizottsági ülést tartott. Jún. 6-án országos ezrednapot, nov. 1-én az emlékmű előtt gyászünnepélyt, dec. 6-án pedig teadélutánt rendezett. A rendezések mind igen szépeit sikerültek. A csoport vezetősége üdvözlő át­iratot intézett a 22-es honv. gy.-e. parancs­nokságához abból az alkalomból, hogy az ezred az orosz harctéren hősiességével ki­tüntette magát. Jelentette, hogy a csoport­nak három tagja hunyt el az év folyamán. A közgyűlés felállással áldozott az elhunyt bajtársak emlékének. Ezután, mivel az ed­digi vezetőség megbízatása lejárt, az ű| tisztikar megválasztására került a sor. Zzemlye Gyula karelnök lendületes sza­vakkal vezette be a választási eljárást, melynek folyamán a következő tisztikart választották meg: örökös tiszteletbeli főpa­rancsnok : dr. G e ö b e 1 Károly; ügyv. pa­rancsnok: Arnold Ernő; helyettes ü. v. parancsnok: Diós János; pénztáros: Tóth Dénes; ellenőr: Vörös Béla és Wojto­­witz Richárd; kulturelöadó: Banai Tóth Pál; segédtiszt: I. Kaubek Károly; II. Hermann László. Intézőbizottság: a tisztikar tagjai, valamint Jády Zsigmond, Vargha Gyula, Zeve Imre, Renner Imre, Németh István, Jády János, Kozáry Ferenc, Olajos Ferenc, Juhász László, Töltéssy Já­nos, Jancsó Sándor, Balogh Gyula, Dvor­­niesek Lajos, Kossár József és Zsemlye; Gyula. Körzetvezetők: I. kér. Póló Gyula és Vörös József; II. kér. Beke Viktor és Kesz­tyűs Ferenc; III. kér. Kubicza Mihály és Schlesinger Kornél; IV. kér. Paksy Károly és Szerda Pál; V. kér. Tóth Ignác és Csicsay János. Elhatározta még a közgyűlés, hogy a csoport a rendes havi értekezle­teit minden hó második szombatját követő; vasárnapon tartja a Fácán-vendéglőben. BAKÁCS BÉLA bornagykereskedő KOMÁROM, Eötvös^utca 11. Nagy választék elsőrendű badacsonyi, hegyvidéki, úgyszintén a legjobb hírnévnek örvendő csengődi borokban. Győződjék meg boraim kitűnő minősé­géről. Raktáron tartok továbbá legjobb minőségű palackborokat és pezsgőket is. Jutényss árak! Fenfes és figyelmes kiszolgálás!

Next

/
Thumbnails
Contents