Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)

1942-10-24 / 43. szám

6. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1942. október 24. HÍREK — Kirendelés. A m. kir. belügyminiszter dr. Bélteky Gyula városi tanácsnokot mint adóügyi tanácsadót ideiglenes szolgálatra Nagyváradra rendelte ki abból a célból, hogy az ottani városi adóhivatal ügykeze­lését a törvény és egyéb jogszabályokban meghatározott szabályszerű irányba terel­je. Az év végéig dr. Bélteky Gyula felvált­va részben Komáromban, részban Nagy­váradon fog szolgálatot teljesíted. Uj vitéz. S o ó k y Béla MÁV ellenőr október 21-én tette le a vitézi esküt Ko­márom vármegye vitézi székkapitánya előtt. Az új vitéz, akii nemrégen a {Nemzetvédelmi Kereszttel is: kitüntetlek, a világháború alatt a nagyhírű 37. honvéd tüzérezred kötelé­kében teljesített hosszú ideig Irontszoigála­­tot mint felderítő és tüzérmégfigyelő. — Választás. Dr. Szij j János, földinket, a csurgói főgimnázium tanárát a mezőtúri ref. főgimnáziumhoz választották meg ta­nárnak. — Reíormációs ünnepélyek a helybeli prot. templom okban, kién is közösen tartják aneg a helybéli prot. Egyházak a reformá­ció emlékünnepélyét a következő program­inál: oki. 28-án, szerdán este C órakor a délkoműromi ref. templomban előadást tart F a d gyű s Aladár ev. esperes, az Ige szol­gálatát “V ö r ö s Béla ref. s. lelkész végzi. — Ok-. 29-én, csütörtökön az északi ev. templomban előadást tart S a á r i Imre ref. lelkipásztor, Igét hirdet Konkoly, Iván tábori lelkész. —- Okt. 30-án, pénteken a déli ev. templomban előadást tart Gala m­­b o s Zoltán ref. lelkipásztor, Igét hirdet A utal Gábor ref. hitoktató lelkész. — Okt. 31-én. szombaton az északi ref. templom­ban (Jókai-u. előadást tart Mirt se Ár­pád budapesti ref. lelkipásztor, az Ige szol­gálatát Konkoly Iván végzi. Mindegyik ünnepélyen ezen felül szavalat, szóló- és karénekszámok lesznek s más kisérő mü­­sorszám egészíti ki az ünnepélyt. A templo­mokat fűtik. Az ünnepélyek minden alka­lommal este pontban hat órakor kezdődnek. Ugyanezen napon, tehát okt, 31-én délelőtt 10 órakor az összes prot. templomban ün­nepélyes istentisztelet tartatik. Uj és használt ÍRÓGÉPEK kedvező részletfizetésre, író- és számolt gépek szakszei ű javítása, évi jokarbantarlása. Használt írógépeket veszünk és eladunk. BORBÉLY ÉS BARÁTH KOMÁROM, Nádor-utca 37. Nagyirafik melleit. 192 Templonuivatás. A komáromi hely­őrségi templom a nyáron általános restaurá­láson ment keresztül. Ezek a munkálatok befejezést nyertek s az így' új köntösbe öl­tözött templomot holnap, vasárnap d. e. 10 órakor . ünnepi mise keretében áldja meg dr. H a á s z István tábori püspök. — Köszönetnyilvánítás. Vitéz dr. Földes György h. vármegyei árvaszéki elnök, a Bajtársi Szolgálat vezetője 827 P 70 fillér készpénzt, 8043 darab és 624 doboz cigaret­tát, több csomag dohányt és különböző italokat, valamint süteményt és konzervet volt szives hozzám eljuttatni a hadbavonuló csapatok részére. A Bajtársi Szolgálat a gyűjtés terén kifejtett érdemes és ered­ményes munkásságáért ez úton mond hálás köszönetét és szives támogatást a jövőre is kér. Alapy Gáspár polgármester. — Zászlóavatás. A városunkban érkezett II. utászzászlóalj a jövő hónapban’ fogja felavatni csapatzászlaját. A csapatzászlót Esztergom vármegye közönsége adományoz­ta utászainknak. — Uj segódlelkószt helyezett Komáromba a ref. Egyházhoz Medgyaszay 'Vince du­nántúli kerületi püspök: Vörös Bélát, aki eddig a székesfehérvári Egyházban teljesí­tett szolgálatot, mint hitoktató segédlelkész. — Honvédeinkért. A harctéren küzdő, a harctérre induló s a komáromi hadikórhá­zakban ápolt sebesültek részére újabban az alábbi adományok érkeztek hozzám: gróf Degenfeld Schomburg Oítóné 200 P, 22/1. zászlóalj tisztikara és legénysége 380 82 P, Járási ipartársulat 105 P, községi elemi is­kola tanítói és növendékei 94.60 P, ref. elemi iskola növendékei 25.92 P, Petrovszky Meny­hért 30 P, kir. ügyészség és fogház alkal­mazottai 23.5 J P, Hofstädter Józsefné és Lóránd Mihály 10—10 P, Tóth Lajos 5 P, özv. Tárnok Dezsőné szilva, Komjáthy nő­­vérnk egy tolipárna és három évi. szépiro­dalmi lap, özv. Lehoczky Arpádné egy drb. tolipárna két drb. huznttal, Darányi Györgyné 50 1. tej, dr. Taróczy Herbertné cigaretta, mákos kifli, pálinka. A nagylelkű adomá­nyokért igen hálás köszönetét mondok és nagyon kérem a további szives adakozásokat. Alapy Gáspár polgármester. Komárom városi GŐZ- ÉS KÁDFÜRDŐ NYITVA : A kádfürdő kedd kivételével minden nap. A gőzfürdő nők részére hétfőn 12—t# óráig, pénteken 12—1* óráig. — Féri ak részére catitörtökön 12—19 éréig, szo ­baion (—tr áráig, zasárnap 7—15 óráig káunkáafilrdő szombaton 17—19 óráig, ishiás áa reumásokaak iszappakelás. Szives látogatást kér TÓTH MÁBT0M («*) ________fürdőbérlő. — A Szociális Missziótársulat kon­gresszusa. A Szoc. Missz. Társ. Országos Szervezete október 6—7.-én tartotta országos kongresszusát Budapesten, amelyen a komá­romi szervezetet Alapy Gáspárné elnök és Uzoni Gáborné ügyvezető elnök képviselték. — Református egyházkerületi gyűlés volt okt. 21—23-ig Pápán Medgyaszay Vince püspök és Balogh Jenő v. igazságügyi miniszter, kerületi fögondnok elnökletével. A közgyűlés egyházi és iskolai ügyek tár­gyalása mellett a hitélet számos kérdésével foglalkozott. Nagy elismeréssel állapította meg a lelkiéletnek több helyen való fejlő­dését. Komáromból Nangy Nándor főispán, Galambos Zoltán lelkipásztor, dr. Sziij Fe­renc kormányfőtanácsós, Gyalókay Miklós ig.-főmérnök vettek azon részt, mint a ko­máromi ref. egyházmegye kiküldöttei. Dr. Soós Imre törvényszéki elnök pedig mint kerületi tanácsbíró vett részt a kerületi gyűlésen. — Orvosok katonai szolgálatban. Dr. B e r c z y Károly dunaszerdahelyi, dr. A d amis Géza gútai községi orvosok, to­vábbá *dr. Marschall Lajos alsópatonyi és dr. Öllé Ferenc balonyi körorvosok katonai szolgálatra vonultak be. Helyette­sítésükről gondoskodás történt. Q skeres zíény fiatal leány, 4 polgári végzett­séggel és gépírással hivatalban elhelyezkedési keres. Cím a kiadóhivatalban. ~ __________ — Felhívás! Felhívjuk a tisztelt érdek­lődők becses figyelmét arra, hogy a komá­romi EMSZÓ és a »Népmű vel’ödési Bi­zottság« által megrendezendő továbbképző tanfolyamon résztvenni óhajtók beiratkozá­saikat minél hamarább biztosítsák és egy-. bén arra is felhívjuk szives figyelmüket, hogy a rendezőség minden tudásával azon van, hogy a tanórák ideje ne húzódjon ki későbbre ,mint a hivatalos elsötétítési idő. A résztvenni ■ óhajtók szives figyelmét még- • egyszer tisztelettel felhívja a Rendezőség. M.agyar-u. 4. sz. — Irodalmi est. Az Uj Élet c. folyóirat köré csoportosult fiatal katolikus írók a komáromi Kát. Akció meghívására novem­ber 22-én d. u. 6 órai kezdettél Irodalmi Estet rendeznek a főgimnázium dísztermé­ben A magas nívójúnak Ígérkező estre, még visszatérünk. — Akarsz csodaszép filmet látni? Akkor nézd meg az 5-ös számú őrház címül, amelyet most .pergetnek az északkomáromi Jókai Mozgóban egész hétfőn estig. Jegyek­ről azonban tapácsos előre gondoskodni. — Házasulandók — figyelem! Ismételten közöljük a házasulandókkal, hogy a házas­ságelőtti kötelező vérvizsgálatot kizáró-1 a g hétfőn és csütörtökön végezzük el a Közkórház II. Pavillon I. emeletén dél­előtt 8—11-ig. Kérjük az érdekelt feleket, hogy mindennemű kivételezés vagy sürgetés iránti kérelemtől tartózkodjanak, mert ez a munkát zavarja és nem teljesíthető techni­kai okok miatt. M. kir. nemibeteggondozó Intézet, Komárom. — Komáromiak régi ismerőse, Kittenber­­ger Kálmán, a világhírű afrikai oroszlán­vadász szerkeszti a legjobb magyar vadász­­újságot, a »Nimród Vadászlap«-ot, amely­nek minden száma a vadászat, a solymá­­szat, a vadászeb tenyésztés köréből közöl érdekesebbnél érdekesebb cikkeket pompás képekkel tarkítva. A vadászat barátai saját inaguk ellen vétenek, ha nem rendelik meg ezt a nívós, értékes lapot, amely havonta, háromszor jelenik meg. Mutatványszámot szivesen küld a kiadóhivatal: Budapest, IV., Egyetem-u. 4. Előfizetési ára olcsó: ne­gyedévre csak 4 pengő. Legolcsóbban vásárolhat 63b DOBOS faiskolában Újiehéiién. Tulajdonos: Dr. Kubinyi Tibor Több millió akáccsemete, sorfa és subáiig, több száz­ezer gleditsia-maclura-kanadai és jegenyenyár és egyéb sorfák. Trágyázatlan nyíri homokon termelve, bármely talajon fogamzásbiztosak. — Kérjen árjegyzéket! — Sportkitünleíés. A Honvédelmi Köz­löny legutóbb megjelent számából arról ér­tesülünk, hogy. a honvédelmi miniszter Apró József hadnagynak, volt országos ifj. gerelyvető bajnoknak a Nagy Sport-, ügyességi Jelvényt, Reichert Gyula törzs­­őrmesternek pedig, a KAC futball-edzöjének a Kis Sportügyességi Jelvényt adományezta. Itt említjük meg, hogy Apró József had­nagy az ETO október” 11-én rendezett cél­lövő versenyén 417 egységgel 3-ik, a székes­­fehérvári kér. tíztusa-versenyen pádig 4170 ponttal igen erős mezőnyben 5-ik helye­zést ért el. A komáromi nők honvédelmi szolgálnia Önkéntes Honvédelmi Női Szolgálat volt a tárgya a református asszonyok és lányok legutóbbi közös megbeszélésének, melyet múlt vasárnap, október 18-án tartottak a Kollégium dísztermében. A telkért előadó: Bátyainé Antal Gab­riella mesteri felépítésű beszédben ismer­tette a magyar nő hősi honvédelmi szol­gálatát a múltban. Megkapó rajzát adta azoknak a »Nagyasszonyoknak«, akik a nemzet, a haza szolgálatában a legnagyobb áldozatra is képesek voltak. Külön kitért Mátyás király anyjára, az egri asszonyokra, »árva« Bethlen Kata grófnőre, áz erdélyi nagy fejedelmek hitvestársaira. Szólalt azok­ról a kis szolgálatokról is, a névtelen női hősök áldozatáról és hűségéről, mellyel édes hazánkat Isten után a legnagyobb kincsük­nek 1 ártották. A. lelkesítő és komoly hatást kiváltott be­széd után Galambos Zoltán lelkipász­tor beszélt á hős honvédek külső frontjá­val kapcsolatban az itthoni frontról, a nők itthoni szolgálatának mai problémáiról. Az alattomos és káros susogók, a békételenséget mutató és hirdető és szító hazaárulók ellen ma is egységes frontban kell fellépni a magyar nőknek, mert az itthoni frontot magyar jövőnk érdekében fenn kell tartani erősen és teljesen. Ismertette a cseh megi szállás idejében végzett hűséges munkáját, az igazi magyar nőnek és kérte a jelenlevő­ket, hogy jelentkezzenek az illetékesek fel­szólítására önkéntes honvédelmi szolgálatra. A termel egészen megtöltő hallgatóság kö­rében az a vélemény alakult ki, hogy most mindjárt jelentse be aki teheti, hogy mi­lyen munkát volna hajlandó vállalni s ha majd jelentkezni kell a szolgálatra 'az ille­tékesek felkérésére, akkor az Egyház ré­széről mindjárt megtörténhetik a jelentke­zők felajánlása. így mindjárt igen szép számú jelentkezőt lehetett feljegyezni, akik nyilvántartatnak. A mind végig lelkes és tüzes hazaszeretettől álhatott gyűlés a lel­kipásztor imájával ért véget. Keresek 4 holdas kertem megművelésére egy becsületes, szorgalmas családot akik azt egyedül művelik meg, esetleg felesbe is adjuk. Ajánlatokat kérek a feltételek megnevezésével címemre: Vtfulff Olaf Kolozsnéma. Komárom m. Csallóköz.' — Az idén is megrendezik az Országos Protestáns Napokat. Az Országos Bethlen Gábor -Szövetség ebben - az évben is meg­rendezi Budapesten október 31-ike és no­vember 12-ike között az immár hagyomá­nyossá vált Országos Protestáns Napokat. Az ünnepségek keretében a Vigadóban és a protestáns templomokban rendezendő re­­formációs emlékünnepélyeken kívül Isten­­tisztelet is lesz. Cserkész- és leventeünnepé­­lyek a Vigadóban, majd koszorúzó, futár­lánc protestáns nagyjaink emlékművéhez. A Magyar Biblia Társulat alakuló közgyű­lése, a Magyar Evangéliumi Munkásszövet­ség konferenciája és különböző evangélikus társulatok és testületek gyűlései, végül rá­dióelőadások töltik ki a Protestáns Napok gazdag programját. Hóz Dél-Komáromban há­­■BH rom szobás lakással minden elfogadható árért sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: ANGYAL JÓZSEF É.-Komárom, Uj-utca 6. sz, 638 — Csilizköz visszacsatolása volt az egyik főtárgya Győrvármegye közgyűlésének. Keszthelyi Géza dr., az ezer évig Győrme­gyéhez tartozott, de még mindig vissza nem csatolt, fölszabadult Csilizköznek Győrme­­gyéhez való visszacsatolását indítványozza. Eddig nehéz volt a közlekedés Csilizköz és Győrmegye között, de a medvei híd meg­nyitja az utat és a vármegyének mindent el kell követnie, hogy az ezer éve testéhez! tartozó szinmagyar Csilizköz visszatérjen. Az indítvány nagy lelkesedést keltett és ily értelemben fölírnak a kormányhoz. Gyümölcsiák, díszfák, fenyők, stb.* kaphatók WINTER ISTVÁN faiskolájában. Érsekújváron. Surányi út 26. sz. Telefon: 46 - 95, Kérjen ingyen árjegyzéket! — Októberben virágzik az orgona. Udvard községben, a templomhoz tartozó -egyházfi udvarán az orgonák csodálatos virágdísz­ben állnak. A ritka szép jelenségnek sok nézője akad. Ház, telek, birtok vételét és eladását eredményesen és gyorsan közvetíti, SZÖLLŐSY ERNŐ Fö dművelési Minisztérium által engedélyezett ingatlanközvetítő irodája. Komárom, Kossuth-tér 4. sz. M1 Vadászok figyelmébe! Mindennemű lőtt vadat a legmagasabb napi áron vásáról Somorjai 6» János Komárom, Klapka-tér 9. - Telefon 215. P. T. Fogyasztó Közönség szives figyelmébe! A közeledő fűtési idény előtt — így nyil­vános közzététellel most először, de illetékes helyre számtalanszor, tettünk jelentést, hogy a legnagyobb nehézségekkel kell számol­nunk a tüzelőanyag ellátása terén. Ami kevés tüzelőanyagot igen nagy után­járással, vesződséggel, anyagi áldozattal meg­szerezni és a helyi piacra hozatni módunk-« ban áll, azt iparkodunk igazságosan elosz­tani. Minden érkezendő tüzelőanyag 50 o/o-át kisteletekben 25 kg-ként telepünkön szol­gálunk ki. Cca 10o/o-át hatósági utalványozásra, pé­keknek adunk, míg a fennmaradt cca 40 , százalék a nagyfogyasztó közönségnek jut. _ Ezen 40 o/o-os mennyiségnek előterjesz­­tcsét csak akkor fogadjuk el, ha legalább is azt tudjuk, hogy a tüzelőanyag úton van és beérkezése várható. Mindig c^ak annyi előjegyzést fogadunk el, amennyi tüzelőanyag beérkezésével szá­molni lehet. A tűzifát 500 kg-os tételekben a város bel­területére kifuvarozzuk, a a város külső te­rületére a fuvaros hiány következtében, saj­nos, nem fuvarozhatunk anyagot. Ezen külterületi mennyiségek amíg tüzelő­anyag készletben van 100 kg^-ként —.35 azaz. 'Harmincöt fillérrel alacsonyabb ár mellett (mint ahogy a kifuvarozás megvan álla­pítva : telepről vehető át és viendő. el. Szén, vagy brikett, vagy kokszbrikett mennyiséget 100—200 kg-ként iparkodunk vevőinkhez juttatni, ugyancsak a város bel­területére fuvarozva. Megkérjük a fogyasztó közönséget, hogy nehéz munkánkban legalább is jóindulattal támogasson. A tüzelőanyag kereskedők, csak úgy mint más kereskedők rendes forgalmuknak, igen kis részét kapják meg és így elsősorban ' őket terheli a mai állapot, amit azonban . csak úgy, mint mások, mi is, de a fogyasz­tók is türelemmel kell, hogy viseljünk. Komárom, 1942. október hó. Teljes tisztelettel: 652: Rácz Ferenc iíj. Jády János • Fried Kálmán és Fia vitéz Finía Gyula Petrovszky Menyhért Lóránt Mihály Balogh Miklós Weisz Gyula. Friedné Schultz Gertrud Arányi Aladár Agy toll olcsón! Tarka toll 70 fillér, jobb 1.60 sz. vegyes fosztottas 2.40, jobb 3.—, mégjobb 3.40, finom, szürke 4.—. Fehéres, fosztott libatoll 5.50, jobb fehér 6.50, mégjobb 7.50, kimondott, jóniinőségű 8.50, pehelyest 10 — P-töl szállít 5 kilós papirzsák csomagolásban, bérmentve, utánvéttel Tisztviselőknek 3% kedvezmény VARGA ANTAL ágytoll-vállalata. Kiskunfélegyháza. Szent János-tér 33. sz. __________________________________________________614 — Komárommegyeiek a gyüinölcskiállítá­­son. Az október hó 3-tól 12-ig Budapesten megrendezett országos gyümölcskiállításon a Komárom-vármegyei termelők kiállítási csoportját a Komárom-Esztergommegyei Gyümölcstermelő Egyesület rendezte és ál­lította ki. Komárom vármegyéből a kiállí­táson részt vett, elsőrendű kiváló minőségű.' gyümölcsével, dr. Virágh Zsigmond, Tata, iákinek a bírálóbizottság Komárom vár­megye tiszteletdíját és a Gyümölcstermelők Országos Egyesülete oklevelét ítélte oda. azonkívül dr. Virágh Elemér, Tata, vitéz Pillér József, Moesa, és a gútai kistermelők csoportja, kiknek a bírálóbizottság bemuta­tott szép eredményért és jóminőségű gyű­­mólosért elismerő eklevelet juttatott. — Méhészeti tanfolyam kezdők részére. A komáromi méhészegyesület az állami mé­hészeti lelügyelóséggel karöltve, az iskolán­­kívüli népművelési bizottság támogatásával folyó évi november hó 1 -tői kezdődőieg há­romhetes méhészeti tanfolyamot rendez. Teszi ezt azon célból, hogy a mai háborús élelme­zési nehézségek leküzdésére minél többen kapcsolódhassanak bele a termelésbe. Különö­sen kívánatos a női hallgatók nagyobbszámú jelentkezése. A tanfolyam ingyenes, jelentkezni lehet Bocz Béla egyesületi titkárnál, Bercsényi ut. 23, szám alatt, naponta d. u. 2—5 óra között 60i — M. kir. rendőrség komáromi kapi­tányságához egy drb. szemüveget és egy órát szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságnál sz átvételért jelentkezzék.

Next

/
Thumbnails
Contents