Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-09-19 / 38. szám
1942. KSeptember 19. KOMAROMI LAPOK 3. oldal. Két havi törzsfizetés és családipótlék erejéig javasol a vármegyei kisgyűlés rendkívüli segélyt a tisztviselők és alkalmazottak részére. .. ;> ..’S. ' Mx alispán* jelentése a ha*ellátásról Ülést tartott a vármegye kisgyiilése és közigazgatási bizottsága A nyári szünidőre tekintettel elmaradt úgy a vármegyei kisgyűlés, mint a közigazgatási bizottság augusztus havi szokásos ülése és így a szeptember i 5-én megtartott ülések két hónap anyagát ölelték fel. Ez meg is látszott a tárgysorozaton, mert például a kisgyűlés tárgysorozata 205 pontból állott, ami alapos próbára is tette a kisgyűlés munkaerejét. Elégedetten állapíthatjuk meg, hogy a kisgyűlés a próbát kiállta, a hatalmas tárgysorozatot kellő alapossággal és mégis aránylag rövid idő alatt letárgyalta. A szabadságon levő főispán helyett mindkét ülésen Reviczky István alispán elnökölt. Kisgyűlés A kisgyűlés ülése 9 órakor kezdődött és napirend előtti felszólalás hiányában nyomban rátért a tárgysorozatra. A közgyűlés elé tartozó ügyek előkészítésében első helyen a kér. miniszter leirata szerepelt, mellyel a közúti átalányok felemelése tárgyában intézkedik. A kisgyűlés tudomásulvételt javasol. Ugyancsak javasolja a kisgyűlés a közgyűlésnek, hogy Komárom thj. városnak az OTBA szolgáltatások kiterjesztése iránti feliratát hasonló szellemű felirattal támogassa. A mezőgazdasági ingatlanok közötti határvonalon ültethető fák és cseriék ültetési távolságát a vármegye szabályrendelettel kívánja meghatározni. A szabályrendelet-tervezet szerint fát 1 m.-, cserjét és bokrot 50 ent,. távolságra szabad ültetni a szomszéd határától. A cserje magassága legfeltebb másfél méter lehet, a magasabb fák pedig legalább 10 m. sortávolságban ültethet ők. A szabályrendelet beltelkekre nem vonatkozik és a magánjogi kártérítési igényt nem érinti. A kisgyűlés javasolja a közgyűlésnek a tervezet elfogadását, Ugyancsak szabályrendelettel kívánja a kisgyűlés rendezni a gazdasági cselédek szolgálati, felmondási és szegődési idejét s kötelezővé kívánja tenni a cselédek részére bérlevél kiállítását. A bérlevelek űrlapját kötelezően írja elő a szabályrendelet-tervezet, melyet szintén elfogadásra ajánl a kisgyűlés. Dr. Hinléder-Fels Jenő vm. tiszti főügyész elérte a nyugdíjazási korhatárt, dr. Földes György árvaszéki helyettes elnök pedig kitöltötte szolgálati idejét. A kisgyűlés javasolja a közgyűlésnek^ hogy mindkét érdemes tisztviselőt továbbra is tartsa vissza eddigi szolgálatába, mert mindkettő munkaképességének teljes birtokában van és a tisztviselői létszámban amúgy is jelentékeny csökkenés észlelhető. Dr. Kállay Endre bizottsági tag írásbeli indítványt nyújtott be a vármegyei tisztviselők és számvevőségi tisztviselők, valamint egyéb alkalmazottak gyorssegélye és karácsonyi segélye tárgyában. A kisgyűlés javasolja a közgyűlésnek', hogy az érintett tisztviselők és alkalmazottak részére két havi törzsjizetésnek és két havi családi pótléknak megjelelő összegű segélyt szavazzon meg olyként, hogy a segély jele a kormányhatósági jóváhagyás után azonnal, a másik jele pedig karácsony előtt utaltassák ki. A kisgyűlés javaslatát a rendkívüli életéletviszonyokkal és a jelentősen lecsappant létszámú tisztviselői kar felfokozott munkateljesítményével indokolja. Fedezetül a múlt évi megtakarítást jelölte ki a kisgyűlés, amely jóval nagyobb, mint a segély összege. Méltányos is, hogy a megtakarításból a tisztviselők is részesüljenek, mert hisz a megtakarítás elsősorban nekik köszönhető. A mocsai faiskola jövő évi költégvetését 6290 P szükséglettel és 6340 P fedezettel elfogadásra ajánlja a kisgyűlés,, míg a faiskola 1939—1941. évi zárszámadásait elfogadta és tudomásul vette. A zárszámadásokból megállapíthatóan a faiskola minden évben némi felesleggel zárult. Saját hatáskörében a kisgyűlés azsitvatői révházat a Gazdák Biztosító Szövetkezeténél biztosította tűzkár ellen. Komárom város a különválás előtti időből közmunkamegváltás címén hátralékban van 4188 P-vel. A kisgyűlés kimondta, hogy ha a város 30 napon belül 3257 P-t megfizet, a többi hátralékról lemond. A tatai téli gazdasági iskola költségeihez a kisgyűlés 2500 P hozzájárulást szavazott meg. Ebből 1000 P dologi kiadás, 1500 P pedig ösztöndíj. — Kimondta a kisgyűlés, hogy a Belügyi Közlöny és egyéb törvénykönyvek beszerzésére 600 P-t, vagyontalan betegek kórházi szállítási költségeire 2000 P-t, a főszolgabírói hivatalok irattári anyagának selejtezésére 5000 P-t, két komárommégyei születésű országos nagyság fejszobrának készítésére 100 P-t, a Jókai Egyesület támogatására 2000 P-t, a Tűzrendészed Felügyelői Hivatal elhelyezésére 650 P-t, a gesztesvári turista menedékház építési költségeire 4000 P-t, a Kisalföldi Kertészeti Felügyelőség költségeire 2400 P-t, a közigazgatási tanfolyam hallgatói segélyezésére 10.000 P-t, a Darányi Diákház részére 5000 P segélyt, a péliföldszentkereszti zarándokház felépítési segélyére 3000 P-l, a Vöröskereszt Egyesület tanfolyamköltségeihez segély címén 500 P-t állít be a jövő évi költségvetésbe és hogy a körorvosi tanfolyam résztvevőinek fejenként 150 P segélyt nyújt fi jövő év% ben is. Ezután az egyes községek jóváhagyást igénylő határozatait bírálta felül a kisgyűlés. Közigazgatási bizottság Komárom vármegye közigazgatási bi zottságának ülése az alispán kéthavi jelentésének ismertetésével kezdődött. E jelentés elsősorban a kormányzó Urat és csa'ádját ért két gyászesetről emlékezett meg. A vármegye főispánja távirati úton fejezte ki a Kormányzó Urnák a vármegye őszinte részvétét, a Kormányzó helye ties Ur temetésén a főispán és alispán képviselték a vármegyét. Ezután beszámol a jelentés a vármegye területén lefolyt nevezetesebb eseményekről, így a dunaalmási új fürdő megnyitásáról, a tatai leventeúszóversenyről, az ugyanottani hősi emléktábla leleplezéséről, a somorjai járási sokgyermekes családanyák kitüntetéséről. —Dr. Pápay Zoltán közig, gyakornok kilépett a vármegye szolgálatából s a közigazgatási tisztviselők száma evvel ismét csökkent. ■— A közbiztonság kielégítő, fegyelmi eljárás nem indult. Ezután áttért az alispáni jelentés a közellátásra. A cséplés és elszámolás rendben megtörtént, a kenyérellátás biztosítva van. Hiány a zsír ellátás és az állati takarmány tekintetében mutatkozik. E téren a zug forgalom és evvel kapcsolatban a maximális árak túlhágása fokozottabban észlelhető. Lehetetlenné kell tenni, hogy a zugkereskedetem magas árak mellett vásárolja össze az elsőrendű szükségleli cikkeket és evvel aláássa a belső frontot. Kéri a bizottságot, hogy ezt az előterjesztést a maga részéről is támassza alá. Itt az idő, hogy a feketepiacokra a hatalom a legnagyobb szigorral csapjon le. Mindent el kell követni arranézve is, hogy a libazsír közfogyasztás céljaira fordíttassék. Utasította a községeket, hogy a sertéshizlalás fokozása céljából mindent kövessenek el s azt a községi helyi viszonyoknak megfelelő módon kötelezővé is tegyék és hassanak oda, hogy a kilátásba helyezett takarmányt minél többen igényeljék. Az alispán jelentéshez Löké Károly, Bittó Kálmán és Ordódy István szóltak hozzá, majd azt a közig. biz. egyhangúan tudomásul vette. A közigazgatási bizottság legutóbbi üléséből felírt a kereskedelmi miniszterhez, hogy a doborgazi hidat Szencen keresztül kössék össze a pozsonyi úttal. A miniszter értesítette a közigazgatási bizottságot, hogy elrendelte a szenei öszszekötő út közigazgatási bejárását is és ennek eredményéhes képest, de az érdekeltek meghallgatása, után határoz. A leiratot a bizottság megelégedéssel vette tudomásul. Ezután az egyes szakreferensek terjesztették elő kéthavi jelentéseiket. Dr. Boncz Nándor árvaszéki elnök jelentése szerint a gyámpénztári pénzkezelés és e pénzek gyümölcsöztetésé tárgyában megalkotott szabályrendeletet a kormány jóváhagyta. Jánossy Károly pénzügyigazgató jelentésében az adók behajtásának az eredményét ismertette, dr. Benson Tamás kir. ügyész -pedig beszámolt a törvényszéki fogház helyzetéről és ellátásáról, amely kielégítő, Dr. Székelyhidy György t. főorvos jelentése szerint a fertőző betegségek száma szaporodott, járványról azonban beszélni nem lehet. Az elmúlt két hónap alatt a vármegye területén született 1067 lélek, meghalt 504, így a természetes szaporodás 563, ami kedvező eredménynek mondható. A csecsemőhalandóság 9.80/0, szintén kedvező. Vitézi Szabó István kir. tanfelügyelő jelenti, hogy a kultuszminiszter tárcája terhére 4 patonyréti iskolát állíttat fel, az. érdekelt községeknek csak a szükséges telket és a kézi és igaerőt kell adniok, valamint az iskolák dologi szükségletét kell fedezniük. — Az iskolánkivüli népművelés júliusban szünetelt, augusztusban pedig megkezdődtek az előkészítő munkálatok. Ordódy István biz. tag kérte, hogy a Madar községhez tartozó Ujpusztán rendszeresítsenek tanítói állást, mert iskolaépület és tanítói lakás már van és a tankötelesek száma is elérte az előírt mennyiséget. Vitéz Szabó István bejelentette, hogy ez irányban a felterjesztést már megtette, amit a bizottság helyesléssel vett tudomásul. Dr. Csorba István indítványára a közigazgatási bizottság feliratot intéz a belügyminiszterhez hogy a háború tartamára mentsék fel a községi orvosokat a tanfolyamok kötelező látogatásától. Nem szolgál ugyanis a közegészség javára, ha a bevonulások folytán amúgy is csökkent orvosi létszámot a tanfolyam kötelező hallgatásával még tovább is csökkentik. Dr. Deme Sándor állámépítészeti hivatali főnök, Pünkösdi Pál gazdasági felügyelő és dr. Bajor László főállatorvos jelentését másutt részletesen közöljük. A bizottság a jelentéseket tudomásul vette, majd az albizottságok tárgyaltak. — Egészségvédelem. Augusztus hóban az orvosi tanácsadásokon megjelent 496 terhes, 2538 csecsemő. 1217 kisded, 8 tuberkuíotikus, 80 nemibeteg, 3 idegbeteg, 36 trachomas és 331 egyéb beteg. Az egészségügyi védőnők meglátogattak 581 terhest, 289 gyermekágyast, 3418 csecsemőt, 2947 kisdedet. 110 tuberkulotikust, 17 nemibeteget, 20 fertőzöbeteget, 198 szociális beteget, 276 iskolást és 68 egyéb beteget. — Felmérési munkálatok. Vérteskelhely község elhatározta, hogy a tagosítás során lel nem mért területeket saját költségért felméreti. TÖKÉLETES KONSTRUKCIÓ ELŐZÉKENY KISZOLGÁLÁS Ez a három alapelv az ORION- gyár mindenkori programja. Ezen az úton / MA IS TOVÁBB HALADUNK!* Meggyőzik Ont erről új készüléktipusaink. MINDEN ORION-RÁDIÓKERESKEDÖ KÉSZSÉGGEL BEMUTATJA Kopható: MÓROCZ P£TER rádió és villanyfelszerelési szaküzletében Komárom. Nádor-u. 15. - Telelőn 44. I TT