Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)

1942-09-05 / 36. szám

4. oldal 1942: &acpk;nil>er 5». KOMAROMI LAPOK DUNAALMÁS Irta: Lenhardl György A Komáromi Lapok korábbi szá­maiban folytatólagosan közöltük Lenhardt György értékes írá­sát »Thermae Almasieses« cí'men. I ! A dunaalmási hőforrások felfede­zéséről s a velük kapcsolatos kutatásokról szólt a cikksorozat s arról, hogy őseink is milyen nagyraértékelték már ennek a komárommegyei falucskának je­lentőségét. Onkénytelen adódott az az ötlet, hogy ezután magának a falunak, Dunaalmásnak történe­tét is megírja a szerző. A törté­net valóban érdemes erre. Len­hardt György alapos, élvezetes írása, amely könyvalakban is megjelenik majd, bizonyéira ked­ves olvasmánya lesz mindenki­nek, aki vármegyénk eme kies­­fekvésű faluja iránt érdeklődik, s aki hálásan gondol vissza ar­ra a jótékony hatásra, amelyben Dunaalmás áldásos vizei része­sítették. Megkísérlem ezt a kies fekvésű, kellemes helyet a mai ember szemével nézni, adott­ságát, éleiét, problémáit, örömét, bánatát e pár sorommal belekapcsolni a mai lük­tető életbe, múltjának vázlatos ismertetésén keresztül. Kezdjük mindjárt az őskorral. A természet szépségei iránti érzék, a lakóhely megválasztása dolgában, a kőkor, kivált a bronzkor embere semmivel sem imarad a mai ember mögött. A régi ember éppúgy szerette a szép vidéket, a kényel­mes, jól megközelíthető otthont, a min­dennapi élet szükségleteinek fedezésére al­kalmas környezetet. Lakásául a hegy oldalában barlangok, a védett hegyoldalak kínálkoztak, tüzelőt erdőben a fák, élelmet az erdők vadjai, a Duna halai és a legtermészetesebb utat, a viziútat a Duna, ivó- és fürdővizet a források szolgáltattuk. > A természetkedvelő embernek körülbelül ma .is ezek a leglényegesebb igényei. A régebbi építkezések alkalmával mindig előkerültek a földből őskori emlékek, n történelemelőtti ember jelenlétének marad­ványai. Most is, ha újabb lelet kerül elő, majd­nem vaktában rámondhatja az ember: na ide szívesen építenék. Az őskor embere is szívesen elnézte a hegy lábánál hömpölygő .nagy folyót s ép]) úgy elgyönyörködött a túlsóparti er­dőkben, a hullámos, fákkal tarkított sík­ságban, a csillogó-kanyargós Zsilvában, mint a mai kor embere. Gyűjteményem nagy részét c kies helyek­ről kiásott régiségek teszik, ékes bizonysá­gául annak, hogy a szép iránti szeretet egybeforrt az emberrel. Á bronzkori ember kultúrájának foly­tatását a kelták ittléte bizonyítja, kiknek már jól épített útjaik voltak. A római hódí­tás ezeket átvette és elsőrendű hadiútakká fejlesztette. Aki manapság a kényelmes autóbuszban ülve végigszáguld a beton-országúton, leg­feljebb az út érthetetlen kanyarodói ötle­nek a szenjébe, de arra nem gondol, hogy tulajdonképpen kelta országúton halad. A népek országútja volt ez mindig, most is az. A Duna és járható partja összekötő kapocs a szomszédos népekkel. Kihasználják ezt a lehetőséget már az ősember, a kelták, a rómaiak" s a népván­dorlás zajló áradata szűnni nem akaró hullámokban hömpölyög ezen a nyugat felé. A honfoglaló magyarság nvugat felé röp­penő rajait hányszor elkalauzolja ez az út a német kalandokra. Viszont a nyugatról megindult s a Szent­földre vonuló keresztes hadaknak kelet felé csalogató útja ez. Békésen tűri a hátán szá­guldó tatárlovak vad vágtázását, a magyar s török vitézek véres portyáit, majd a Becs ostromára induló török s magyar hadsere­gek förgeleges özönlését. Látja ez az út a Buda ostromára vonuló nyugati serege­ket, majd a kuruc-labanc világ cikázó had­meneteit. A negyvennyolcas harcok néma szemtanúja, melyeknek emlékét az álmási temetőben domborodó sírhalmok őrzik. Látja a világháború lüktető forgalmát és már új beton-köntösben fogadja a Szerbia ellen felvonuló félelmetesen szép német páncélos hadtesteket. Zajlik, morajlik rajta az élet és a hátán keresztül formálódik ki a történelem. Bi­zony ez alatt a pár ezer év alatt sokat látott és hallott. Bátran rá illik ez a mon­dás: »öreg, mint az országút«. * Néha egész váratlanul a hegytető felől sorozatos durranások zavarják meg a fali: csendjét. Az idevalósiak tudják, hogy a kőbányában robbantottak. Ha az embert felviszi a kíváncsiság a hegyfok nyugat felé néző bányáihoz, önkéntelenül szemébe ötlik egy szép magas töltés, mely idillikusán hajlik a fenyöerdőn keresztül le a hegy­oldalon. Ez" a már a rómaiak által is használt bányából vezető kőhordó út. A rómaiak innen bányászták és ezen vit­ték a mái Kzőny területén fekvő Brigetioba az erődítésekhez és a város építéséhez szük­séges kövei. Ezen szállították a kőanyagot a komáromi vár építéséhez, sőt a vár 1818. utáni átépítéséhez is. A vasút megjelenése­kor fölhasználták a már meglévő kész töl­tést a vaspályának s a Komárom felöl Almásra utazók közül kevesen gondolnak arra, hogy tulajdonképpen római úton utaz­nak. Római emlék kevés maradt fenn. Néha­napján találkozunk római cserép-, vagy edénytöredékekkel,, néha előkerül a föld­ből egy-két római pénz, mely ittlétükről tanúskodik. Római-kori halászemlék is került elő , a Duna partjáról: kifúrt római tetőcserépből készült hálónehezék, mellyel kedves horgász barátaim örvendeztettek meg. * Az Almás környékére kirándulóknak bi­zonyára feltűnik egy-két helyelnevezés. Ilyen a Barát-hegv, Pap-hegy, Les-liegv, a Pusztaalmás határában fekvő Kuruc­­hányás, de legjellegzetesebb az Akasztó­­hegy. E név is történeti emléket őriz, me­lyet a nép szerefete nagy királyunk. Mátyás királyról tartott fenn. A hagyomány így szól: Mátyás az igaz­ságos, komáromi vadaskertiében vigadoz­­va meghallja, hogy az almási révész zsa­rolja a Dunán átkelni akarókat és hatal­maskodik a szegényekkel. Vándorló diák­nak öltözik és az almási révnél át akar kelni a Dunán. A révész öt is meg akarja zsarolni, de ö nem hagyja magát, mire az lezáratja: a diá­kot. Egy szegény asszony ad be neki ételt a rácson keresztül egy fatányérban, aki a tálat addig megtöltve arannyal kapja vissza, amennyi ctel volt benne. Egy főúr a király képében jelenik meg és kiszaba­dítja a diáknak öltözött királyt, aki aztán igazságot szolgáltat és arra a begyre akasz­tatja fel a bűnöst, melynek ma is Akasztó-1. Szemrehányás a komáromi költőknek Féja Gézának mutogattam egyszer, Komáromban jártában, ennek a lapnak példányait. Szemébe ötlöttek a versek, amelyeket a.lap közölt. Tamás Lajos, Kossányi József, Vért Vince, Jámbor László versei voltak. Az író el is olvasott belőlük párat. Aztán érdeklődéssel kér­dezte : Kik ezek a költők ? — Komáromi fiúk, feleltem. Féja tovább olvasott. Lát­tam, csak a verseket keresi. Aztán eny­­nyit mondott még: Kár nekik eltemet­kezni, megérdemelnék, hogy a hang­jukat necsupán Komárom hallja ... Ez jutott eszembe most, amikor az egyik lapban azt olvasom, hogy a ma­gyar vidék gyáva. Éppen azok kussol­­nák, azok nem merik a hangjukat hal­latni, akiknek a mondanivalójuk figye­lemreméltó. Az irodalmat illetőleg a vi­déket elkönyvelték a dilettantizmusnak. S ennek azok az okai, akik kincseiket gyáván tarisznyájukba rejtik s nem mu­tatják meg. Egyszóval: begubóznak. Miért? A rév bizonyos források szerint ott veit,, ahol most van a megye állal szeretettel! és áldozatkészséggel felépített révkikötő, 'a rév­­ház pedig a mai református parochia te­rületén állott. Almásra nézve legérdekesebb és érté­kesebb a komáromi múzeumban látható* — Almásról származó, de Neszmélyen ta­lált feliratos kő, melyet a múzeum ak- | kori igazgatója, az áldott emlékű Alapy ' Gyula dr. fedezett feL és ismertetett. A követ nem kisebb- ember, mint Pan­nónia egykori, kormányzója: L. Aurelius Gallus készíttette a aympháknak, a gyógy­források jószellemének, nyilván hálából, hogy az almási hévíz gyógyuláshoz segí­tette. A feliratos kő*teljes szövege így hangzik? NYMPIilS' SACRUM L. AVRELLVS GALLVS HEG. AVG, A római fürdő maradványait és közel kétszáz évvel ezelőtti, állapotát a jó öreg „ Torkos .1 ustus János már- előttem ismer­tette. ■ Tehát kedves nyaraló, ha lesétálsz a rcv­­kikölőhöz, hogy a motoros, komppal a túlsó oldalra menj.s hogy a páti erdő felől gyönyörködjél Ahnás szép panorámájában, jusson eszedbe, hogy isméi történelmi he­lyen jártál. Ha a tulsóparti kirándulásból visszatérve a Szilágyi-vendéglő felé visz az útad és a Csecse Ödön bandájának szívet megejtő muzsikája becsalogat, megint kí­sért a történelmi levegő: eddig, terjedt az almási bencés kolostor, melynek falai közt tárgyalták és kötötték meg., a* Zsitvatoroki­­békél 160C-ban és merevedett’ meg egy időre a magyar-török határ, mely Füzitö és Szőny közt, Körülbelül a: falé távolság­ban húzódott. (Folyt, köv.) Ezt a »miéfte-et k-i.lb felvetnem a ko­máromi költőkkel kapcsolatban is. Kü - Ionosén velük kapcsolatban,, akiknek a hangját egyszer már meghallotta — egy országrész. Mi az toka annak, hogy Ta­más Lajos, a kisebbségi sors egyik leg­többet olvasott költője most hallgat? Miért nem olvassuk, a fővárosi folyóira­tok hasábjain Kossányi József nevét, akinek forradalmian bátor, szociális ér­zéssel telített verseit Mécs László aján­lotta az elnyomatásban sínylődő ma­gyarság vigasztalásául ? Miért gubózik be a magyar föld, parasztverejték s parasztsóhaj hangjának megszólaltatója, Vért Vince, akinek a kiállása különö­sen most volna olyan időszerű ? S miért hozta csak el Komáromba mély pesszi­mizmusát, de pesszimizmusában meg­­nyugvó lelkét Jámbor László, akinél na­gyobb technikust nem igen találunk a legnagyobbak közt sem ? Ha verseiket olvassa az ember, ame­lyeket, sokszor könyörgés árán, meg­kaphatunk e hasábok számára: önkény­telen arra kell gondolnunk, hogy az önbizalom hiányzik belőlük. Mert amit írnak: igenis érték, olyan érték, amely-A nagyítás hozza ki a kép rojtéit szépségeit! Felvételeit legszebben nagyítja DOBOS foiószakiizleí KO MÁR DM, VÁR M EGYE-U T '(A 9. TELEFON 210. Aranytallérok zuhogása A távozó nyár mégis visszafordult s karjába vette ezt a sík vidékei. Úgy babusgatja azóta, mintha gyermeke volna. Csapa édességet csurgat az égből, a szívét adja, hogy minden szegény jól lakjon; egyszer. Piruló almát himbál a fákon, útközben aranytallért veszt cl. Aranytallérok zuhogása, örül, ki fényedből részét megkapja. Alattad gyűlik, forrva gerjed a tisztuló világ új zamatja. Tánuis Lajos. TOLLHEGGYEL Irta: NEHÉZ FERENC Ha POLÁK I festtetés tisztittat tökéletes munkát kap! Függönyök tisztítása és rámázása! KOMÁROM 1. . Rákóczi Ferenc-utca 21 sz. nek szét kellene’ szorítani Komárom fa­lait. Féja Gézák eléggé hivatottnak tar­­tóm arra, hogy ne ok nélkül nyilatkoz­tassa ki ebbéli, véleményét. Tamás La­jos, Kossányi József, Vért Vince és Jám­bor László az általános magyar Irodalom szempontjából Is számbavcend&k s an­­nak, hogy ez nem történik így, csak maguk az okai. Pedig jelentkezniük kel­lene, okvetlenül, mert az nemcsak a maguk, hanem sokkal magasabb szem­pont miatt is kötelességük volna. A ma­gyar vidék, a magyar kisváros s magyar rög becsülete kívánja így, amelynek köl­­teményeiklien liangot adnak! 2. Mi lesz: a-kultúrával? Nemsokára itt az ősz. A-nap ugyan még melegen szórja sugarait, de a fák orcája már sápadt: levél-könnyek pe­regnek le róla. Haldokolni készül a ter­mészet1 s ebben a haldoklásban komoly figyelmeztetés van. Figyelmeztetés: az.­­életre, amelynek a természet ravatala, mögött kell kivirágoznia. Ez az élet pe­dig: a kultusae, a téli napok vigaszta­lójáé, öröméé, amelyben részesülnie kell minden magyarnak, kicsinek ŐS nagynak, úrnak és szegénynek. Ötletek szekták születni, ilyenkor. Ter­vek, nagy elhatározások. Az egyesüle­tek berkeiben mozgolódás támad. A ve­zetőség, a választmány tanácskozik. Fa­lun a papi, tanító meg egy-két lelkes parasztember, iparos dugja össze a fe­jét. Hogy is lesz csak? Mit is csinálunk; majd a télen ? Most mintha nem vennénk észre ezt a mozgolódást. Csendesség honol min­denütt. Egy-két hangocska elvétve, in­­nen-onrian: semmi többi Az egyesületek némák,, falun is, de lugkivált városon. M int kar a magyar kultúra üg ne egysze­rűen lecsúszott volna az emberek szí­véről.. Miért ? Háború van! Minden tekintet, gond, figyelem erre- irányul. Milliók hullanak el, patakokban folyik, a vér. Ki törődhe­tik ilyenkor az egyesületi élettel,, kul­túrával?— kérdik. A város szeme az újságokon, füle a rádión. A falu vakon, süketen hallgat. Dermesztő, kétségbe­esett csönd ül. a vidéken. Senkise moz­dul, csak vár, tétlenül, konyult fővel, görnyedt háttal, mintha megadással várná a sors ostorának suhanását, amely elől szándéka nincs elugrani. Nem. jól van ez így! A-honvéd oda­­künn az orosz pusztákon a kultúráért ontja vérét. A barbarizmus ellen küzd, amely a kultúra ellen lázadt fel s le­dönteni akarja, amit idebent építettünk. Tudnunk kell ezt, mert az itthoni épü­let épségéért mi is felelősek vagyunk. Reánk hízták azok, akik odakint van­íliák. S mi lesz, ha ebben az épületben, gaz nő, pókháló? Mi lesz, ha eluralko­dik benne a bűz, mert sose szellőztet­jük? így várnánk beléjük a harcoso­kat, akik megóvták a rombolástól s lakik a győzelem után melegedni, örülni gyarapodni térnek meg beléje? A kultúra ez az épület. Döbbenjünk hát önmagunkra. A kőié'ességünkre. A háború közepette még nagyobb ez a kö­telesség, mint máskor. És ennek a kö­telességnek a teljesítése örömet kell okozzon, mert talán áldozattal jár. Elő az akarattal, fel a fejjel! Szülessenek az ötletek, készüljön a munkaterv! Nyíl­janak meg az egyesületek ablakai s a kultúra oltárán készüljön az áldozat. A kultúra fénye olvassza fel a közönybe dermedt magyar tájak lelkét. Szebb jegyver, mint a kultúra: nincs.. S nekünk ezzel kell harcolnunk idebent. Erre kö­telezett el bennünket az új (Európa, amelyben csak úgy kapunk helyet, ha. rászolgálunk: műveltségünkkel.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents