Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-08-29 / 35. szám
1942. augusztus 29. KOMÁROMI LAPOK 3. oldal. A komáromi szivek hadai üzentek Tél tábornoknak Reggel kilenc óra. Az égen már teljes hatalommal uralkodik a nap s úgy veri aranysugarú ostoraival a jámbor kis íelhőbáránykákat, hogy jóformán idejük se lehet bóbiskolásukból felriadni, máris pusztulniok kell. A park felől virágillatot lopkod erre a szellő: a virágillatban az orgona lelke üzen, amelyet talán az egyik sétatéri ház előtt fakasztott másodszor is örömre ez a csodálatosan szép, verőfénnyel teli nyárvége. A Klapka-téren egy csapat fiatal diák áll. Leventék. Halkan beszélgetnek, az arcuk csupa várakozás. A szemükben valami különös tűz lobog. Valami különösen szép feladat, valami különösen gyönyörű küldetés érzete szokott ilyen tüzel! lángralobbantani. ■—• Jönnek! — kiált valaki a sarokról; A csapat rendje megbomlik. A fiatal arcok, szemek lángja akkorát villan, hogy betölti az egész teret. Az egész) várost. Elhomályosítja a napsugarat s megremegteti a szíveket. Hat óriási lovasfogat kanyarodik a járda szélére. A bakon honvédek. Az első kocsiról egy szakaszvezető ugrik le. A leventék körülveszik. Vezényszó, parancskiadás. A fiúk pár perc alatt a kocsikon teremnek. Egy pillanatra mintha mozdulatlanná dermedne a város. A járókelők megállnak, minden tekintet a kocsikra, a honvédekre, a leventékre szegeződik. — Mi történik itt ? — kérdi egy öregúr. — Indul a gyűjtés — feleli az egyik fiú, — honvédeink javára! — Persze... — mondja az öregúr s már szaporázza is gyönge lépteit. Neki is eszébe jutott már. Siet haza, biztosan, hogy kellőképpen várja a fiúkat... Simacsik néni pengője Töpörödött öregasszony bandukol elő a Vármegye-utcából. Nagyon egyszerű, szegényes ruhát visel, kopott .fejkendője árnyékából szomorú,. könnyés szemek világinak felénk. — Nem leszek otthon, mire a Király püspök-utcába érnek, — mondja — hát azért jöttem a fiatalurak elé... Remegő hangon teszi hozzá: — De ne haragudjanak, én nem tudok mást adni... Köténye alól előhúzza a kezét s egy csillogó egypengöst nyújt a leventék mellé beosztott nemzetesasszony felé. A nemzetesasszonynak könny buggyanik a szemébe. De a mi tekintetünk is elhomályosul. Remegő kézzel jegyzem a noteszembe ennek az első adakozónak nevét: —. özvegy Simacsik Vincéné, Király püspök-utca. Senkije sincs, egyedül él, Hetek óta spórolta a pengőt...' A pengőt, amelynél nagyobb s értékesebb adományt nem ..adtak még a ransyar honvédnek! A leventefiúk vigyázzba merevednek, mikor elhalad soraik közt Simacsik néni. A szakaszvezető odaszól a kocsin ülő honvédeknek: — Tisztelegj! Simacsik néni mosolyog. Csöndesen. Könnyesen. S ballag a Nádor-utca felé. Utánaosonok: — Épp a Király püspök-utca felé piennek a fiúk. Elvinnék a kocsin, Simacsik néni. — Köszönöm, — mondja, — a templomba indultam. — Miért? — A szegény Kormányzóhelyettes úrért imádkozni... „Szebb jövőt!“ De már indulnak a szekerek. Szerteszét a városba. Zörgésük olyan, mintha a szívek kapuja felé vezető országúton haladnának. S amerre mennek, kopogtatniok se kell. Maguktól nyílnak ki előttük a szívek. A leventeifjak sorraj árják a lakásokat: — Szebb jövőt! Honvédeinknek gyűjtünk. — Tessék, már készen a csomag. Minden lakásban így fogadják őket. Az az öregúr, akivel az imént a Klapka-téren találkoztunk, egy jómeleg bekecset nyújt át. ' 1 . — Magam is az orosz fronton viseltem. A legkedvesebb emlékem, de odaadom. Örülök, hogy nemhiába takargattam. Szükség lett rá újra... S gyűlik a sok holmi. A fiúk nyugtát adnak minden átadott darabról. Aztán viszik a kapuban várakozó kocsira. Egyre terhesebb a kocsi, egyre vígabban húzzák a lovak. Mintha ők is tudnák: ez a teher édes. Minél nagyobbat nyom, annál könnyebb. Az egyik Jókai-utcai kalaposüzletből hatalmas, prémes kucsmával a fején jön vissza a levente. Annyi kucsmát kapott, a fejére is kellett tennie, különben nem. birná el. — Pont tizenkettő, akárcsak az apostolok! *— újságolja örömmel. — S valamennyi vadonatúj! Az egyik városház-utcai házban már az ajtóban várja a fiúkat egy úr. — Szebb jövőt! — köszön előre a fiúknak. — Adjon Isten! — fogadják azok. Gyönyörű pokrócot hoz elő a cselédleány, aztán lábzsákot, bőr lábszárvédőt. Az úriember habozó tekintettel nézi a holmit. Aztán megszólal: — Nincs még valami? — Nem találtam mást, — feleli a cselédlány. Az úr a zsebébe nyúl, kivesz 50 pengőt a tárcájából. Nyújtja. — Sajnos, — mondja a levente, — mi nem fogadhatunk el pénzt. — Akkor várjanak egy kicsit. Pár perc múlva jön a cselédlány. Nyöiriban utána a második, harmadik, negyedik, Isten tudja már hányadik. Bömböl a vidék. Remeg a föld. Most már az ellenség is tudja, miről van szó. Minden rendelkezésre álló tűzerőt a műszaki zárai elé helyez. A mieink azonban erre is fel vannak készülve. Aknavető, nehézpuska, helyenként — bunkerok ellen — páncéltörő, géppuska és golyószóró egészíti ki a tüzérség romboló tüzét. A megerősített árkászjárőrök szemkápráztató gyorsasággal tovább küzdik előre magukat. Ötszázméteres szélességben pirosfehér zászlók jelzik a műszaki zárakon nyitott kapukat. A gyalogság útja szabad. Az árkász azonban nem fejezte be feladatát. Ő az él hegye. Tovább küzdi magát. Az egyik járőrt Nagy Ferenc tizedes vezeti. Komáromi gyerek. Második évét szolgálja. Hirtelen meglepetés éri. A rozs-Egy bunker nyílásából tüzet kap a járőr. Jól álcázott, fűvel és gazzal teljesen benőtt építmény. Kérdően villannak össze a szemek, amikor Csenke zászlós kúszva megérkezik. Intésére két részre szakad a raj és kúszik, kúszik... Fedett helyen közelíti meg az erődítményt. Amikor rárohannak, egy tiszt és öt ember ugrik ki a bunkerből. Föltartott kézzel. Az első bunker a mienk! A Nyers Gyula parancsnoksága alatt Két vadonatúj pokrócot hoz. Most vette a legközelebbi üzletben. — Köszönjük, honvédeink nevében, — búcsúznak a fiúk. Lent, a kapuban, már indulni akarnak tovább, mikor ismét megjelenik a cselédlány'. — Még várjanak egy kicsit, — mondja. A Csonka-féle szücsműhely felé fut. Percek múlva egy hatalmas, prémes bundával jön vissza. ! — Ezt is a gazdám küldi. —- Ejha! — esik le az álla a bakon ülő -honvédnek. Addig-addig mustrálja a többszáz pengő értékű adományt, míg egyszercsak, mikor a leventék a legközelebbi kapualjban eltűntek már, magára kapja a bundát. Olyan nagy a gallérja,, hogy a feje is alig látszik ki belőle. — No, — mondja a honvéd, — ebben még az égzengés se hallható, nem még az a silány muszka gránát! Jöhet a „tábornok úri“ így íolyik a gyűjtés. Az ősi város, amelynek, mióta csak itt áll a történelem viharaival küzdve, mindig legnagyobb kincse a katona volt, most is kitárta a szívét. Ez a szív megértette, mii ről van szó. Az ősi kötelesség teljesítés séről s a háláról, amellyel a magyaf) katonának adóznia kell. Komárom szíve hadat üzent. Hadat üzent Tél tábornoknak, »aki« ott feni lelket-dermesztő fegyi véréit az orosz puszták mélyén, szövetségeséül szegődve az ellenségnek, amely a vesztünkre, pusztulásunkra tört. Abban a nagy offenzivában, amely Tél tábornokkal szemben indult, Klapka városa is elfoglalja helyét. Méltó marad önmagához, mert nagy-nagy szegénysége közepette is: áldozni tud. Nehéz Ferenc. hói tüzet kap. Öt orosz golyószóróval és puskával tüzel. »Hőre rukiU, fel a kezekkel! hangzik a figyelmeztetés s a következői pillanatban röpül a kézigránát. Itt nem lehet sokat tétovázni. A vezető személyes példamutatásától függ majdnem minden. Egyszerre öt kézigránát robbant a szovjetoroszok között. Nyomában szökelés. (Három orosz mozdulatlanul fekszik. Ivetten a mély futóárok kanyarulatában tűntek el... Nagy tizedes járőre szőkéivé tör tovább előre, miközben minden talpalatnyi helyet gondosan átvizsgál. Egyetlen aknának sem szabad maradnia. Nehéz és felelősségteljes munka ez. Az oroszok összesen tizenhat féle hurokhúzó és taposó aknát használnak. Egy mozdulat, egy lépés emberéletet követelhet, ha az árkász nem lelkiismeretesen végzi munkáját. előnyomuló járőr elfogta a sávjába eső ellenséges tábori Örs őrszemeit. A meglepett muszkák szó nélkül emelték magasba a kezüket... Békésen kullogtak a magyarok közé. Kenyeret majszoltak. Valamelyik komáromkörnyéki fiú nyomta a kezükbe: ne éhezzetek, mint otthon... Nyers Gyula kis csoportja is kúszva közelítette meg az előtte lévő bunkert. Kézigránáttal füstölték ki az oroszokat. Egyetlen nap tíz ellenséges erődöt vett birtokába egy komáromi árkásszázad \jaiaI10l Oroszországban, augusztus hó. (Honvéd haditudósító század.) Vihar előtti csönd ül a tájon. Itt-ott zizzen, mozdul alig észrevehetően a virágba borult rozs, vagy a magasra nőtt virító gyom... Csak a helyzettel ismerős, gyakorlott szem látja: jól fölszerelt honvédek — árkászok — kúsznak szemkápráztató fürge mozdulattal néhány lépést előre, majd »lapítanak«... A falu szélén húzódó fasorban beásott, majd hosszú kilométereken át mélységben tagolt ellenállási vonalban magukat biztonságban érző vörösök nem sejtik, mi közeledik... A rozs és gyom tovább hullámzik, halk jeleket ad, miközben az ellenséges műszaki-zárhoz érkeznek a komáromi árkászok. N a g y Imre főhadnagy, századparancsnok, jól álcázott magaslati helyről figyeli a mozgást, majd varjú-károgással (rengeteg varjú van a környéken) megállítja az előnyomulást. Itt kell bevárni a pár perc múlva esedékes tüzérségi »muzsikát«. Az »előtáncot«. Az ostromfelszereléssel ellátott egy parancsnok és 'négy főből álló, gyalogsági félrajokkal megerősített árkászjárőrök fekve maradnak. Idegfeszítő pillanatok következnek. Csen k e Ferenc és nemes Szájbéli József zászlósok, szakaszparancsnokok, járőrtől-járőrhöz kúszva személyesen adják ki az utolsó utasításokat. Eldördül az első ágyúíövés Az ősök nyomában... A gyöngyhöz hasonló fog a természet ajándéka. Ápolja gondosan ezt az értékes ajándékot és használjon ehhez Chlorodont-fogpasztát, amely fogalmat jelent a célszerű fogápolásban. Felkelés után és lefekvés előtt Chlorodonf fogpaszta Elsőnek a parancsnok ugrik a még füstölgő kísérődbe. Már senki süics benne... A vörösök a kézigránát üdvözlő hangjára kámforrá változtak... Kilométerekre rohanhat előre itt az ék. Gyors ütemben nyomulnak előre a járlöröík s nyomukban a gyalogság végez tökéletes felgöngyölítő és tisztító munkát... Az árkásíj gyalogság nélkül, a gyalogság árkász nélkül nem érhet el gyors és jó eredményt. Az alakulatok és fegyvernemek tökéletes összhangja hozza meg a sikert. Az ötödik előnyomuló sávban Mure ncsák Vilmos őrvezető járőre halad az élen. Erős ellenséges tűzben szedik fel az aknazárakaá, nyitnak kaput az utánuk jövőknek. A harmadik domb vonulatnál kemény ellenállásba ütköznek. Nehézfegyver támogatást kérnek és kapnak. Az ellenséget lefogó tűz alatt bámulatos fürgeséggel mozognak a karok és lábak. Muranesák úrvezető vágja az első kézigránátot a bunker lőrésébfe, majd utasítására az egyik szlávul beszélő; honvéd elkiáltja magát: »Adjátok meg magatokat! Nincs menekülés!« Nagyobb nyomaték kedvéért újabb kézigránát robban a bunker előtt. Fél perc sem telt el: a bunkert védő vörösök megadták magukat. F.zredsávunk jobbszárnyán M a j o r Pál tardoskeddi tizedes járőre haladt. Nagy terepnehézségekkel küzdöttek itt a fiúk. Orosz géppuskák, golyószórók és aknavetők tartották fenn a honvédeket. Kemény tüzérségi támogatás mellett jutottak nagy ügyességgel mégis előbbre és előbbre. Major Pál tizedes komolyabb veszteség nélkül két bunkerből füstölte Id a kommunistákat. A szívós védekezés nem használt. A magyar gyalogság előretörését nem lehetett megakadályozni. Ezer esztendővel ezelőtt ezen a földön az akkori világ legfélelmetesebb katonái: a honfoglaló ősmagyarok táncoltatták lovaikat. Őseik nyomában most új magyar hősök járnak az orosz pusztákon. Egv komáromi gyalogezred támadási sávjából ragadtunk ki itt néhány kis példát. Köteteken át folytathatnék a fölsorolást. Mert itt minden honvéd igazi hősként áll és cselekszik a maga helyén. Méltóan a nagy ősökhöz. Ferencz Gyárfás hdp. őrm.- POLÁK,« festtetés tisztittat tökéletes munkát kap! Függönyök tisztítása és rámázása! KOMÁROM l. Rákóczi Ferenc-utca 21 sz.
