Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)

1942-08-22 / 34. szám

1

1912. augusztus 22.

KOMÁROMI LAPOK

3. oldal.

A zászlók ügyében

Irta: Nehéz Ferenc

Ünnep volt megint, nagy magyar ünnep: Szent István király ünnepe. Az Országalapító emlékét megpróbáltatásainak egyik legnehezebb idejébe,t idézte a nemzet. Menekülés volt ez az ünnep, Hozzá, a Gondolatához, amely erőt. kitartást, hitet kölcsönöz azoknak, akik magukévá teszik s valóban küzdeni akarnak a békés séges, szebb magyar jövőért.

Szent Istvánt ünnepelni igazán csak lélekben lehet. Nem fontos a külsőség, a dísz, a nagy beszéd, — Szent Istvánhoz nem méltó a frázis, amellyel anynyira tele szoktak lenni nemzeti ünnepeink. A lelki ünnepnek azonban vannak spontán kü'sö megnyi’atkozásai, akárcsak az örömnek, amelyet titkolunk ugyan, de amelyet a pír elárul az arcunkon. Ilyen külső, önkéntelen megnyilatkozása az ünneplő léleknek az, ha nemzeti ünnepeinken kitűzzük házunkra a zászlót.

Bevalljuk, fölöslegesnek, s csupán rossz szokásnak tartjuk, amikor a polgármester a nemzeti ünnepek előtt felhívást intéz a város közönségéhez a város fel - lobogózása érdekében. A zászló ki tevést a léteknek kell diktálnia, nem hatalmi szónak. A zászlóval a hazafiasságomat mutatom meg s a nemzet színeiben, amelyekkel a házam elejét díszítem, a hitem tükrözik. Hitem: az ünnep jelentőségében. Bizonyságtevésem: hogy az ünnepet értem, példáját elfogadom, magamévá teszem. Egyszóval: hogy magyar vagyok.

Különösen s talán sokak szemében rákmerőnek tűnik a zászló fogalmának ez a meghatározása. De így kellett leírnunk, mert régen tapasztaljuk már, hogy Komárom közönségének nagyrésze nincs tisztában, mit jelent a magyar zászló. Megfigyeltük, hogy nemzeti ünnepeinken a város házainak túlnyomó része zászlódísz nélkül marad, annak ellenére, hogy a polgármester minden akialommal figyelmeztető s kérő szóval fordul a város közönségéhez. Március idusáról, a Felszabadulás Napjáról s a többi nemzeti ünnepről igen sokan mintha nem is vennének tudomást. (Súlyosabb dolog, hogy például a legutóbbi Felszabadulás Napján igen sok üzlet s műhely nyitva maradt!) A komáromi hazafiasság spontán, legcsekélyebb megnyilatkozása körül — be kell vallanunk — baj van, ami szégyenteljes dolog s amin okvetlenül s a legsürgősebben segíteni kell!

Kik nem tették ki a zászlót Szent István ünnepén ?

A púdéi és ofcdtUMst

Uó&zfiálaéa

még nem tökéletes kozmetika. Ellenben az ápolt fogsor minden nő legszebb ékessége. Használjon tékát O D O L - fogpépet, mert ettől nemcsak szépek lesznek a fogai fianem ez frissít és üde

Szent István király ünnepén sétát tettünk néhány komáromi utcán. Csak a legfontosabb, legnagyobb utcák házait vettük szemügyre, vájjon milyen külső jel árulja el a ház urának az első szent király emléke iránti kegyeletét s azt, hogy ünnepének értelmét magáévá tette. Megdöbbentő eredménnyel jártunk. Éppen a Róla elnevezett utcában, az északkomáromi Szent István-úton (azelőtt Nádor-utca) a következő számú házakon nem láttuk kitéve a nemzeti lobogót:

32v, 33-,■'350.6., 37-, 3g., 42., 44-,

46., 49., 51., 56., 69., 71’r 73a 75;

81., 85., 87. és 89.

A Br. EötVös-utcában, a város egyik leghosszabb, legforgalmasabb utcájában

még

szomorúbb v

olt a

kép.

Itt az

1,,

3-,

5-, 6„ 8.,

10

., II.,

12.,

.13»

14-.

16-,

17., 18.,

2 1.

, 23.,

2 7;

30.,

3U

33;

36., 38-.

39-, 40.,

4L,

42!,

43-,

44-,

46., 47-,

48.

, S1*»

54-,

55.,

57-,

64., 65., 68., 70. és a 71. számú házak urai felejtették el hazafiasságuknak jelét adni.

De ne gondoljuk ám, hogy a déli városrészben vigasztalóbb tapasztalatra tettünk szert. Itt éppen búcsú volt, Szent István király-napi búcsú, az utcákon hullámzott a nép s éppen ott, a búcsú forgatagának közepette kellett nélkülöznie mindenkinek Szent István lobogójának színeit a házakon. Az elegáns, előkelő villanegyedben, a Kun Miklós-utcában a 3., 4., 5., 9., 12., 14., 20., 22.,

Hogy nincs. Volt mindegyiknél. Mind csak nevetett, aztán kidobta, hogy ezt nem lehet elolvasni!

— De a főszolgabíró úr elolvassa, ugye? Mindenki aszondja, jó ember, okos ember! Nem fogja kidobni a szegín, szegín, ereg cigányt!

Furcsa lap lehet, amit még a tanító sem tud kibetűzni! Nézem; fölírva rá a cím rendesen, meg az Infanterist Lalta Lajos neve is, rendes bakaírással. Hanem a másik oldala! Azon bizony szegény írástudatlan cigány próbált girbe-gurba sorokat firkálni, hátha csodát tesz az ég és sikerül, amit sohase tanult!

A vén cigány néz rám, reménykedve. Csöndben marad, hogy ne zavarjon, de a szája jár hangtalanul. A szeme csupa könyörgés. Ugv-e el lehet olvasni? Ugy-e?

— Hát persze, hogy el lehet olvasni!

És már olvasom is. Úgy, ahogy

egy tucatban tizenkét akkori katonalevél szólt:

Kívánom, hogy ezen pár sor írásom a legjobb egészségben találja ...- Kíván ja... A Lajos... Hogy engem ... — az öreg cigány hangja sírásba fóliád.

»Én hálá Isten egészséges vagyok: {mert ha nem volna az, nem írt volna a századtól levelet).

24. és 26. számú házak szégyenkeztek zászlódísz nélkül, gazdájuknak s lakóiknak nagy dicséretére. Ds a Mussoliniúton is sok házat találtunk ugyanilyen szomorú állapotban. Például: a 13., 15.,

17., 19., 24., 26., 28., 29., 30a., 31.,

32-> 33-, 38. és 40. számú házat.

Hány számot kellene idejegyeznünk, ha az egész várost bejártuk volna? Nem tettük. Szándékosan csak a nagyobb utcákon mentünk végig, azokon a helyeken, ahol a város »legtehetősebbjei« laknak, ahol az se lehet a kifogás, hogy nem futja zászlóra. Azzal se érvelhetnek egyesek, hogy Szent István napja katolikus ünnep. Szent István az egész magyarságé, ünnepelnie kell minden magyarnak, vallásra való tekintet nélkül, mint ahogy az első magyar ember, a Kormányzó Ür ünpepli, aki református

MAGYARORSZÁGI ODOLMÜVEK R. T.

BUDAPEST

létére minden évben ott megy a szent király Jobbja mögött!

Annak a háznak az urát például, amelynek a homlokán az '»Ehrmann Ob zella orth. kóser étkezdéje« című tábla »díszük«, nem illetjük megrovással, amiért elfeledte kitenni a zászlót. De szégyenpír futja el az arcunkat, amikor azt kell látnunk, hogy olyan házakról is hiányzott a háromszín, amelyeknek .a kapuja felett Szent István koronájával díszített magyar címer lóg s a címer körül »/nagy. kir. hivat alté jelöl meg a felírás. Nem mentség ugyanis az sem, hogy nem a saját házunkban lakunk: attól, akinek házbért fizetünk, elvárhatjuk, hogy nemzeti érzéseinket tiszteletben tartsa.

És az országzászló? ...

Befejezésül még egyet. Ha már a zászlók ügyéről van szó, legyen szabad feltenni ezt a kérdést is: hát a legííőbb s legfontosabb zászlóval, a komáromi országzászlóval mi lesz? Sokat írtunk már erről, talán nem is hoznánk elő, ha nem követelné ez az alkalom, mert eddigi szavunk csak pusztába kiáltó szó maradt. Lassan négy esztendeje lesz annak, hogy Kormányzó Urunk, elsőnek az összes

— Egíssíges ... Hálá Isten ...

»Amit ő nekik is szivemből kívánok. «

A vén cigányt rázza a sírás.

— No, és a felesíginek ír-e?

— Hogyne! Azt, hogy:

»Kedves feleségem, te csak várj rám hűségesen, a jó Isten majd megsegít valahogy!«

Öt perc sírás-szünetet kellelt tartanom.

Aztán folytattam. Kiolvastam belőle mindent, amit akart. Én nem hazudtam vele egy szót sem.

Elismételtette hatszor, míg könyv nélkül nem tudla. Utoljára már ő javított ki, ha a szöveg változott. Az tán elindult. Frissen, boldogan. Kezében lobog a tábori lap, siet vele Jiaza, Cseszlére, oda is ér estére. Aztán majd elmondja a sátor többi füstszagú lakóinak, hogy mit írt a Lajos. S a legfontosabb az, amit ismétel bol dognak, boldogtalannak az egész úton. ha nem hallja senki, magamagának:

— A Lajos él!

... Milyen egyformák ezek a tábori lapok! Ma talán más a szövegük, inkább a Valahol Oroszországban ismétlődik bennünk. És mindez olyan mindegy: Az a legfontosabb, amit az Lalta cigány olvasott ki belőle:

— A Laios éli

visszacsatolt felvidéki város közül, csapatai élén bevonult Komáromba. Már ez a körülmény is — úgy érezzük — egyenesen kötelességévé tette Komáromnak, hogy országzászlóját a lehető legsürgősebben felállítsa. Nem történt meg). Azóta minden eldugott kis felvidéki falucskában, sőt apró kis majorban is felállították már a magyar hűség, magyar akarat s magyar vágy eme égbe-lengő jelét, csak éppen Komárom, Jókai és Klapka városa feledkezett meg erről. Illetékeseink mindig okot találtak arra, hogy a felállítást elodázzák. Annál inkább érthetetlen s furcsa ez, mivel az országzászló s annak művészi alapja, Berecz Gyula nagyszerű alkotása, már régen készen van s az egyik helybeli kőfaragó udvarán hever, az idő vasfogának kitéve, patinázódva, rongálódva.

Nem hisszük, hogy ne volna mód ennek a lehetetlen állapotnak megváltoztatására. Az országzászló felállítása s elhelyezése nem hátráltathatja a város súlyos problémáinak megoldását, de a háborús helyzet sem, amikor a legnagyobb szükség van arra, hogy hazafias megnyilatkozásainknak jelét adjuk, amelynek kiváltása az országzászló látványától is függhet. Zászlótalan mivoltunkat a városban megforduló idegenek is észrevették! s r/emegyszer szóvá is tették. Komáromnak minden alkalommal — igen — szégyenkeznie kellett...

A zászlók megbecsülése, ne feledjük, szent kötelesség, s a zászlók háromszíne

a mi becsületünket tükrözi!

Remény van arra, hogy szeptemberben mégis megnyílik a leányközépiskola

Komárom társadalma nemrégen szomorúan értesült arról, hogy a régóta tervezett leányközépiskola szeptemberi megnyitása ismét elmarad, mert az illetékes minisztérium nem engedélyezi ezt. A megnyitás elhalasztásának okai felől meglehetősen homályos magyarázatokat kapott a komáromi közvélemény. A szülők és illetékesek körében mozgalom indult meg, hogy erre a homályra fény derüljön. Elsősorban S lírányi Ferenc apátplehános volt az, aki magáévá tette az ügyel s maga tett lépéseket Budapesten a leányközépiskola érdekében. Simányi Ferenc a napokban felkereste az igazságügyminisztert, akiiéi több, mint másfél óra h 0 s zs z a t tárgyalt, majd a kultuszminisztériumban kért kihallgatást. Érdeklődésünkre elmondta az apátplébános, hogy az ügy ismét jó stádiumban van s remény van arra, hogyj a középiskolát szeptemberben, ha kissé megkésve is, megnyitják. A város vezetőségének éberségén, a fontos ügygyei szembeni teljes odaadásán múlik most már, hogy ez a sokat vitatott! kérdés végre megoldást nyerjen.

— Uj folyóirat. Az egyetemes magyar irodalom nagy múltjának igen sok értékét Felsőmagvarországnak köszönheti. Sajnos, ma a szellemi élet Felsőmagyarországon — központi, erőteljes irányítás híján — teljesen pang. Kultúrát szerető közönségünk mindmáig érzi, hogy életéből hiányzik az a komoly, magas színvonalú folyóirat, amely Felsőmagi arország elsőrangú íróit és fontos problémáit ismerteti meg vele. A cseh megszállás alatt a kassai Kazinczy Könyvbarátok Társaságit kétezernyi előfizetőjével bebizom ította, hogy az irodalom és az irodalmi élet a nemzet létfenntartásának egyik legfontosabb eszköze. A kassai Kazinczy Társaság tehát elhatározta, hogy egész Felsőmagyarország va'amennyi ku.túrális egyesületének bevonásával >Uj Magyar Museum« címmel irodalmi, tudományos és művészeti szemlét indít, évi 2 kötetben, 1 füzetben,, évenként 40 ív (640 oldal) terjedelemben, nemzetiségi nyelvű melléklettel. A nemzetiségi melléklet a más anyanyelvű testvéreinkkel való kapcsolat elmélyítésére szolgál. Az első szám 1942. szeptember hó folyamán jelenik meg. A szemle előfizetési ára egy évre 10 pengő, a Kazinczy Társaság és a felvidéki testvéregyesületek tagjai számára 8 pengő.

JföGgérÍ£<@ZÍ©l§ az 1942-es szenzációs minőségű rádiókészülékek:

ORION, PHILIPS, STANDARD, TELEFUNKEIT, stb,

gyártmányok nagy választékban. — Díjtalan bemutatás rádiókereskedőnél,

JE* ikP JEfil 1Ü2. Komárom 1. Városház-a. 8. - Teleionszám • 186,