Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)

1942-08-22 / 34. szám

Hatvanharmcsdik évfolyam 34. szám Szombati 1942 augusztus 22 Politikai, társadalmi és közgazdasági lap — A Komárom Vármegyei Közjóléti és Gazdasági Szövetkezet, a Vármegyei Tüzoltószövetség, a Vármegyei Daloskerület és a Vármegyei Állattenyésztési Egyesület hivatalos lapja Előfizetés: Egész évre li pengő, félévre 5 pengő, negyedévre 2.5# pengő. Egyes példány ára 9.29 pengő. Alapítolla: néhai TUBA JÁNOS. — Főszerkesztő: 1)R. GAÁL GYULA. Felelős szerkesztő: DB. KALLLAY ENDRE. Szerkesztő: DR. BABANYAY JÓZSEF. Fői inni katarsak: SZOMBATIJA VIKTOR és NEHÉZ FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor ucea 29. sz. Telefon: 89. Megjelenik minden szombaton. Kéziratokat nem adunk vissza. Magyarország Kormányzóhelyettese vitéz nagybányai Horthy István az orosz harciéren hősi halált halt Szent István király ünnepét ülte az ország. A mosolygó kék égről zuhogva hulltak a nap aranysugarai, zengtek a harangok s a házakon piros*-fehér-zöld 'lobogókat lengetett n szellő. Lélekben örült mindenki, boldog volt, jhogy az első iszent király trónusához szállhat áhítatával, ahonnan erőt, hitet, példaadást meríthetett ahhoz az élethalálharchoz, amelyben ma mindnyájan résztveszünk. És egyszercsak az ünnepi örömbe belehasíloU egy jiír, mini a villámcsapás. A magyar napsugarat ború (akarla el hirtelen, a piros-fehcr-zöld színű lobogók mellé gyászlobogók kerültek, a harangok hozsannás szava elnémult, hogy 'azután rögtön gyászos hangon, szomorúsággal s fájdalommal lelve .zúgjon át a magyar földön, megrázva a lelkeket, megdermeszlve az ünnepi örömet s könnyeket csalva a veröfényben ragyogó szemekbe. Déli 1 óra tájban megszólalt a rádióban egy föliiidii­­lástól reszkető hang s bejelentette, hogy rendkívül Jonlos híradás következik: „Vitéz nagybányai Horthy István Magyarország kormányzóhelyettese ma reggel az orosz harctéren repülőgépen hősi halált halt. Ez a tragédia mélységes gyászba borítja az egész magyar nemzetet. Vitéz nagy­bányai Horthy István hősi magyar halála nagy és szent áldozat a léiért és a jövőért küzdő haza oltárán. ** A Kormányzóhelyeítes Úr öfóméiíósága hősi halottja az igaz magyar kötelesség­­teljesítésnek. Nemes, alkotó élete és bátor katona-halála legyen világító példaadás mind­nyájunk számára a haza iránt tartozó kötelességünk áldozatos és önfeláldozó teljesítésére." A hír hallatára megakadt torkunkon a szó, kiállt egy pillanatra szívünk dobogása, megdermedt a kezünk, mely az imént még a rádió gombját csavargatta, megmerevedett a tekin­tetünk, amely előtt egyszerre a gyászoló család fájdalma raj­zolódott ki a legsötétebb színekben, s agyunk­ban bontakozni kezdett a mérhetetlen veszteség tudata, mely ezt a nemzetet harctéri győzelmei során érte. -Dulce et decorum est pro patria móri! Bár­mennyire igaz is ez a római megállapítás, bár­­fnennyire édes és dicső is a hazáért meghalni, az első pillanat mégis a legmélyebb és legőszin­tébb gyász és részvét pillanata. Tudjuk jól, hogy ifjú kormányzóhelyettesüuk hősi halálá­val kitörölhetetlenül írta be nevét a nemzet tör­ténelmében. tudjuk, hogy éppen halálával vált örökéletűvé minden idők magyarjai szívében, tudva tudjuk, hogy a legtökéletesebb megdi­csőülést jelenti a becsület mezején bekövetke­zett hősi halál, az első pillanatban mégsem íez jut eszünkbe, hanem az a nagy veszteségé inely a szűkebb és tágabh értelemben veit csaladot, a rajongásig szerelő szülőkel, hitvesi és árvát, illetve az egyik legnagyobb remény­ségét veszteit nemzetet érte. Még csak néhány hónapja, hogy a nemzet egyhangú bizalmából elfoglalta a kormányzó­­helyettesi széket, de ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy bebizonyítsa rátermettségéi, elhi- íj ’ í vatollságál. Áldozatos készséggel sietett édes­atyja öregedő vállairól levenni az országiás gondjainak egy jelentékeny részéi és ebben a törekvésében egyik komoly (eredmény után a másikat érte el. Szervezett, buzdított, épí­tett, dicséri, áldozott, hogy népe jövőjét minél jobban bizto­sítsa s helyet szerezzen neki a nap alatt. De állandóan édes­apja példája lebegett szemei előtt, az olranlöi hősé, aki súlyos Sebesülten sem hagyta el a parancsnoki ludat, míg a végső győzelmet ki nem vívta. Úgy érczle, hogy neki is kötelessége osztozni a magyar honvéd sorsában, neki is kötelessége véres áldozatot hozni a hazáért. És egyszer csak elképedve olvassuk, jiogy Kormányzóhelyettesüuk már hetek óla a harctéren tek jesít szolgálatot múlt repülőfohadnagy. j i ! -! ' ' A mindent jobban tudók fölényesen mosolyogtak a híren. Bár á mi életünk olyan biztos volna, mini az övé, — mondo­gatták, kétkedve a hírek valódiságában, melyek szerint az ifjú Főméltóságú úr a legkomolyabb légi harcokban is tevékeny részt vesz. Aki azonban ismerte az ő határtalan bátorságát és a még­­őalártalauabb hazaszeretetét, aki hallotta liszllársai megnyi­latkozását az ö kiváló katonai szelleméről, fegyelmezettségéről és bajiársias áldozatkészsér gérői, az aggódva gondolt a legrosszabb lehető­ségekre és félve, remegve várta mielőbbi visz­­szatérését. A repülő élete még békés viszonyok között is hajszálon csüng. Annál inkább ál­landóan élet-halál között lebeg a harci repüiő. Vitéz Horthy István nemcsak nevében, hanem a valóságban is vitéz volt. Az ő nej* mesen heviilő bajtársi lelke nem bírta volna el, hogy hajtársai életüket kockáztassák, ő pedig ennek tétlen nézője legyen. Megköve­telte, hogy minden komolyabb vállalkozásban résztvehessen s mindig ott száguldóit a levegő szárnyain, ahol legnagyobb volt a baj és leg­közelebb volt a veszély. S a katasztrófa be­következett. Amíg élt, a magyar ifjúság példája és mintaképe volt. Ez az ifjúság, a magyar repülés ügyének jövendő letéteményese, amely a leg­többet köszönhet Horthy Istvánnak s amely első szárnybontogatását éppen az ő elgondolá­sai és felhívásai alapján tette meg s amelynek a sorsát még kinl, a harciéren is a szívén vi­selte, — legelsősorban gyászolja őt. Ez az ifjú­ság a vezéréi, urát siratja Horthy Istvánban, mert tudja, hogy a végső győzelemért, a szebb jövőért folyta­tóit harcban nagyon megérzi hiányát. A halála fölötli fájdalomban azonban, mégis, büszkeségei iérez ez az ifjúság. Büszkeséget, mert ez a halál a legsiebhj, (amelyben magyar ifjúnak része lehet s amely által a boldo­gabb élei, a biztos győzelem felé vezet az út. Az üzenetei, amit a Korinányzóhelyettes Ur nemrégen a frontról küldött haza, vég­rendeletként zárla szívébe a magyar ifjúság s annak alapján folytatja a küzdelmet a kölelességleljesílés mezején. t Mikor e sorokat írjuk,, még nem ismerjük a katasztrófának p részleteit. Csak annyit tudunk, amennyi elég ahhoz, hogy lelkünket elöntse a gyász, szívünket elszomorítsa a fájdalom. De gyászon, fájdalmon túl él bennünk a vigasztaló tudat, hogy amely nemzetnek ilyen önfeláldozó, hős, kötelességtudó vezérei vannak, az élni fog örökké.

Next

/
Thumbnails
Contents