Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-07-25 / 30. szám
4. oldal. KOMAROMI LAPOK 1912. július 25 A VESZTŐHELYTŐL AZ INTERNÁLÓ TÁBORIG {Egy magyar újságíró élete ■ cseh megszállás alatt) Irta: dr. Barany ay József. (XII. közlemény.) Bizony ez a zsupáni fölfüggesztés a megyei könyvtárosi állásomból sok álmatlan éjtszakát okozott nekem. Imádtam a könyvet, a magyar kultúrát és attól féltem, hogy ez a fölfiiggesztés elzár a könyvektől. Már öklömnyi gyerekkorom óta szerettem a könyvet és attól fogva rengeteget olvastam. Nem is egy, de több nagy könyvtárt kitenni az, amit én már átolvastam. Kamocsán, a Vág melletti faluban születtem, de az életforgatag a Balaton melletti Keszthelyre sodort és ott a premontrei gimnáziumba jártam. Magyar tanárom először Rtipp Kornél volt, aki később kilépett a rendből. Ő oltotta lelkembe a magyar nyelv és irodalom iránti rajongó szeretetet. Később Púkor Adorján lett a magyar nyelv és irodalom tanára. Minden gyerek ábrándozik, hogy mi szeretne lenni: kocsis, hajós, vagy katona. Én könyvtáros akartam lenni már kiskoromban is. Amikor Ghyczy Dénes alispán kinevezett a vármegyei könyvtárhoz segédőrnek, én voltam a világ legboldogabb embere. Pedig ugyanakkor figyelmeztettek, hogyha kérvényt adok be segédtanfelügyelői állásra, ki fognak nevezni. Volt hozzá protektorom, maga Komárom halhatatlan szülöttje: Jókai Mór, akinek unokahugát, Jókai Etelkát, Jókai Károly ekeli földbirtokos leányát nagybátyám, Ihász Lajos hathalmi es deveeseri nagybirtokos vette el feleségül. Ezen a réven Hegedűs Sándor, volt pénzügyminiszter és családja is támogatott volna, de én még föl se kértem őket. A komárommegyei könyvtári segédőrségre való kinevezésem meghozta az én teljes boldogságomat. Annak ellenére, hogy igazán éhbérért dolgoztam a magyar kultúrának. Ha más pályára megyek, doktori diplomámmal és megírt könyveimmel fényes, jövedelmező pozíciót érhettem volna el, de ha újra születnék, megint csak erre a pályára mennék, a könyvek közé. Adja a Magyarok Istene, hogy a magyar kultúrának, a magyar könyvnek sok-sok ilyen szerelmese legyen, mint én. Emiatt okozott nekem álmatlan éjtszakákat és nyugtalan napokat a könyvtárosságtól való fölfüggesztésem. Lehangoltságomban meleg napsugárként hatott szegény édesanyám első levele, amit sírva olvastam el. Már egy kicsit megnyugodott, de folyton aggódik és imádkozik értem. Csomag is jött Tanyról: fehérnemű, ami már nagyon hiányzott. Jött még hazai pogácsa is, amit édesanyám sütött! »Drámai találkozás volt a táborunkban. 170 újabb internáltat hoztak ide. A már előzőleg ittlévő magyar tisztek egyikben fölismerték a miskolci direktórium egyik tagját, aki őket halálra Ítélte. A tisztek ezt jelentették is a táborparancsnoknak azzal a kéréssel, hogy akasztassa fel ezt az új jövevényt. El is vitték, de estére visszahozták. Itt a táborban nagyon elbújva élt, félt a magyar tisztek bosszújától! A magyar tiszteknek nincs szegényeknek egy vasuk sem. Ha valamit tudok hozatni a városból, mindig meghívok egyet közülük egy kis harapnivalóra. Irénke is gyakran tellátja szegényeket. A pénztelenség miatt jelentkeztek is a táborparancsnokságnál.« »Nekünk, komáromi foglyoknak nagy örömöt okozott, hogy Komáromból meglátogatott bennünket özv. Rozs Józsefné és Hoffer Károlyné. Sok üzenetet, levelet, csomagot hoztak, nekem is nővéremtől, özv.. Apró Györgynétől és unokahugomtól, Apró Margittól. Sok komáromi újságot mondottak. Sajnos, az érdekünkben való mozgolódásnak nincs még eredménye, Faltényi íőállatorvos MILUSI vegyileg fest, tisztit ruhákat KOMÁROM Nádor-utca 3. Taie'an 292. Alapíllaioií 1395. sokat jár a zsupán nyakára, hogy engedjen haza bennünket. Itt van Irénke nővére is, eleven, élénk hölgy ő is, elvált asszony. Dr. Zsedényi Béla udvarol néki erősen. A vendégekkel állandóan együtt vagyunk. Be is mentünk velük a táborból a városba. Jól esett velük elbeszélgetni a komáromi dolgokról. Velük Leitmeritzbe is átrándultunk. A sörcsarnokos itt is melegen leparolázott velünk. Az Elbén ismét csónakon mentünk át, a nők énekeltek a ladikban: Ringó csónak mély ölén Asszonyomhoz járok én (keringő a Leányvásárból). Mikor Leitmeritzből visszajöttünk, egy futballpálya mellett haladtunk el. A kisérő őrünk lelkes futbalista volt és annyira belemerült a mérkőzés nézésébe, hogy tőle ugyan könnyen megszökhettünk volna. Mi nógattuk, hogy gyerünk már haza!« »Egyik délelőtt fürödni vittek ©l bennünket. A zuhanyozók igen jó hatást tettek ránk. A pokrócainkat pedig fertőtlenítették. így talán a férgek is elpusztultak. Lapom, a Komáromi Újság otthon gyűjtést indított az itteni szegény internáltak javára. Spitzer Béla, a lap kiadója az első adományt, 30 koronát elküldte nekem. Én marmeládét vettem rajta és kiosztottam a szegény komáromi internáltak között. A hegyeken megjelent a hó, igen hideg van, fázunk, a fogunk vacog.« Mindez 23 éve történt. Akkor a szívem is 23 évvel volt fiatalabb. Nem csoda tehát, hogy belélopódzott a szerelem. Egy bájos hölgynek a képe volt a szívem legmélyén. Micsoda boldogság ért, amikor megérkezett az ő levele a szomorú fogolytáborba. Aggódik miattam, várja a levelemet. Azonnal írtam néki. Másnap megint nagy öröm ért. Egy közös ismerős, aki a postilion de Amor szerepét játszotta köztem és az imádott hölgy között, három fényképet küldött őróla, egyenesen az ő kívánságára küldA történelem megfordítása Olvassuk az újságot a kávéházban s ia háború eseményei kapcsán mindenkinek van kérdése, javaslata, mindenki tűnődik,. szaporodnak a kávéházi Konrádok, akik mindent jobban s pontosabban tudnak s akik még Rommelnek is adhatnának egy-két jótanácsot.. . Most hirtelen arról kezdünk beszélni, hogy mily tökéletesek mostanában a fegyverek s mily hosszú az út a kőkorszakbeli ember baltájától, vagy az ősmagyarok nyilától a korszerű tankig s a zuhanóbombázóig. — Ha II. Lajosnak csak tíz tankja s tíz repülőgépe lett volna, visszakergethette volna a törököket egészen a Balkán hegységig s megfordult volna a magyar történelem. Ez aztán pompás téma lett: belegyönyörködni a múltba a »tökéletes« jelen büszkeségével s a ma emberének fölényével. Mi lett volna, ha. .. Ezt kezdtük játszani. A képzelőerő hirtelen felszökkent s mindenkinek volt valami ötlete, mindenki hozzászólt: a játék s a gondolat határozottan érdekes lett. Mi lett volna, ha ... Hát igen. Képzeljük tel, mi lett volna például, ha az ősmagyarok nem ökrösszekéren s nem lóháton, hanem valami isteni csoda által épített vasúti hálózat kocsijainak segítségével jöttek volna be az országba a szorosokon keresztül s megfelelő harcászati s területfoglalási tervvel negyedév alatt elfoglalták volna az ország minden fontos részét s betonbunkerekkel hálózták volna be a gyepüket s gyűrűket. . . »A mi barakjaink már túlzsúfoltak. Átmentünk egy másik táborudvarba helyet keresni, mert megígérték, hogy elvisznek régi helyünkről. Egy török mecsetben meg is állapodtunk. Én az imám szószéke alatt jelöltem ki a helyemet. A tisztek már előbb ebbe a fogoly-udvarba kerültek.« »A fogolytársak hegedűt szereztek. Van közöttük néhány kitűnő hegedűs. Esténként hegedülnek, énekelnek. Rendesen korán lefekszem és így hallgatom a kellemes hangversenyt.« »Átköltöztünk a mecsetbe. Allah hiába növesztette meg a szakállamat és hiába feküdtem az imám szószéke alatt, éjtszakánkint rettenetesen fáztam. Alig vártam a reggeleket, hogy fölkelhessek.« Idézhetnék még sokat a fogságomban írt naplómból, de azt hiszem, ennyi is elég. Hogy is mondja Petőfi »A rab« című versében ? Jött végén a hollóseregnek, Jött végén egy fehér galamb, Jött a drága hírnek meghozója... jött Irénke, a mi drága védangyalunk, bent járt a táborparancsnokságon és látta a listát, hogy közülünk, komáromiak közül negyvenötöt hazaengednek. Holnap indulunk. Nagy volt az öröm. Azonnal leültem Gyarmctthy borbély műtőszékére és levétettem a gyász jelét, hosszúranőtt szakállamat. Este kimentünk egy közeli faluba, ahol elég jó hangulatban vacsoráztunk meg. Másnap bementem a városba emléktárgyakat vásárolni. Nem lehetett mást kapni, csak poharakat, Theresienstadt képével. Az utcán megszólított egy itteni cseh, aki Komáromban szolgált, JaVornitzky-nek hívták. Üdvözletét küldött Maitz Rezsőéknek és Klementéknek. Bent a táborban elbúcsúztunk a még ottmaradt komáromiaktól s az ismerős tisztektől. Könnyezve búcsúztunk el Irénkétől, aki szintén könnyeket törölt ki szép szemeiből. A táborparancsnok ezredes nagy beszédben búcsúzott el tőlünk. Németül beszélt. Amikor kezet fogott velünk, azt mondotta, hogy — Viszontlátásra! — De nem itt! .. . — törtünk ki önkénytelenül. (Folyt, köv.) Kalandozni az ősmagyarok apró, vidám tankokon jártak volna, a zsákmányt háromtengelyű teherautó szállította volna Nyugat-Európa városaiból haza. A kunokat, besenyőket félkézzel kergettük volna vissza a keleti hazába: néhány géppuskás század elintézte volna a kérdést. Aztán a tatárjárás ? Nos, a tatárjárás az egész kávéházi asztalt érdekelte, volt, aki tankokkal, volt, aki néhány bombavetővel, gépfegyverrel intézte volna cl. A tatárokra mindenki haragudott s egymást torkoltuk le egyszerűbbnél egyszerűbb fegyverekkel. Mit tank, mit repülőgép! Tíz golyószóró! Egy harckocsiszázad! Vagy egy lángszórós szakasz. Ez elintézte volna a tatárokat. Képzeljük el például, hogy a tatárok feje fölött megjelenik egy vij • jogó bombavető s lekiild néhány üdvözlő csomagot. . . Mátyás király egész Európát megvette volna egy jól felszerelt vegyesdandárral. Szolimánnak is elég lett volna tíz gépfegyver, vagy egy gyorstüzelő ágyús üteg. Gépágyús gránátot oda neki, Szolimánnak, még mielőtt háromszáz ágyújával ránk nyitotta volna a tüzet. Nem is hiányzott volna Szapolyai János. És Rákóczi ? Félév alatt övé lett volna egész Magyarország, koronástul, tengerparttal, Délvidékkel együtt. Egy tüzérezred, egy gyalogezred s egy harckocsi század... Negyvennyolcat is megnyertük volna. Rákosi Viktor azt írta egyszer, hogy az egész szabadságharcot el lehetett volna intézni akkor, ha valaki már kitalálta voüra az. öjlövetű Mannlichert. Hiszen a poroszok is azzal győztek az osztrákok fölött, hogy gyorsabb járású s fürgébb töltésű volt a puskájuk hatvanhatban.- Ó, — mondja Borka Géza, — én azt tartom, hogy a tatárjárást egyetlen öngyújtóval megakadályozhattuk volna. — Ez már mégis merészség!- Egyáltalán, nem merészség. Képzeljetek, hogy odamegyek a tatár kán sátrához, csinálok egy hókusz-pókuszt s valami nagy varázslatot és megmondom a kánnak, hogy mindenből tüzet csiholok azonnal, ha nem megy vissza hazájába. S felpattintottam volna egy öngyújtót. Képzeljétek, mennyire megrettent volna a jó öreg mongol hadvezér a titokzatos szerszámtól . . . Ebben maradtunk. Néhány gép fegyver, gyorstüzelő ágyú, repülőbomba, öngyújtó és gyufa helyes időben s a kellő, helyen alkalmazva: mindig megmenthette volna az országot. Mindenki köszörülte elméjét a múlton s a jelen fegyverein. Csak azt nem tudtuk éppen megmondani, hogy milyenek lesznek tíz év múlva a korszerű fegyver rek, amelyekkel majd akkor győznek . ., Pedig ez a titka az egésznek. Inkább tíz évvel előre ugyanis, mint ezerrel hátra. Itt azonban megállóit a haditudomány. . . (thyvi) írás a király boráról Sárgult belük ■ város levéltárából Az ezerhatszázas években a bor- és !iú.sinérés joga a várost illette. Neki voltak bormérő helyiségei, ahol a bort és alamáziáí (pálinkát) mérték. A város, mint privilégiummal bíró, hússzékeket is állíttatott fel, székállókkal méretve, a húst, miely a bor jú- és marhahúsra terjedt ki; a disznó- és birkahús vágása a böllér céhet illette. A kimért hús után hús pénzt, a fogyasztott bor után pedig okoló pénzt szedett a város, melynek összegét időről-időre a nemes magistratus állapította meg. Az akoló pénz szedésének .joga tíz hónapon keresztül a várost, két hónapig pedig a kincstárt illette és az ezidőben fogyasztott italt hívták király (»órának-, mert akoló pénze dupla voll. Az akoló pénzt a város korcsolyásai szedték. ők állapították meg a városba érkezett bor mennyiségét, minőségét, erősségét, melyről jelentést téve a magistrátusnak, borkóstolója útján ellenőriztette azt. A borkóstolónak hivatalos állásánál fogva kötelessége volt naponta a csapszékek körüljárása. a mért bor megkóstolása erő, íz és minőség tekintetében' s ha az a korcsolyások jelentésétől eltért, el is konfiskálhatta. Akadt is e nemes hivatással járó állásra elég pályázó, de csattanója az, hogy nem bírták ki soká, két-három év után elvivé« őket a guta, csapán 167(i-ban nemes Kúthy József uram halt meg közülük vízkórban, ft sok borkóstolás miatta. E kor boldog embere nem ismerte még a pótadót. Nem is volt a városnak számvevősége, számvevője, főbíró uram kormányozta egyedül a jövedelmek ágazatait s ha azoknak egyik-másik forrása apadóban volt. egyszerűen felemelte azt és helyre állt a kassza hiánya. 1658-ban a fából készült pellengér az idők vasfoga által megemésztetvén, új, kőből készült pellengér felállítását tette szükségessé. Ha ma ilyesmi léteznék, legelőször is a hely kijelölésére“ bizottság alakítását, majd annak jelentése nyomán a rajz elkészítését eszközlő mérnöki hivatal véle.ménvezését, annak alapján a tanács határozatát, a számvevőség költségelőirányzó javaslatát, utána a pénzügyi bizottság előterjesztését, a közgyűlés jóváhagyását, majd a miniszter megerősítését vonná maga után és fel is állíttatnék az úgy két év után, ha közben ki nem tűnnék, hogy a kijelölt hely közerkölcsi szempontból kifogásolható, hogy a készítésre előirányzott alap időközben kimerült s ' így újabb előirányzatot igényel már az időközi áremelkedések miatt is, ami Viszont újabb tárgyalásokat kíván s így a pellengérre ítéltek várhat« nának még. Mindezt főbíró uram egycsapásra intézi el, maga elé hivatván Fellerhauser kőfaragó mester uramat, ki megértvén a rendelést, nyolcad napra leszállítva azt nemzetes Kiss Zsigmond remekes kovácsmester úr karikáival, láncaival bőven ellátva. Nyolc foréntjába került ez a városnak s mivel a kassza éppen apadóban volt (e csúnya szokását napjainkig megtartá), egyszerűen az akoló pénzt felemelé 3 karajcárról 5-re, kellő fedezetet találván az új pellengér kifizetésére. A »király borának« akoló pénzét az ezerhétszázas évek elején egy összegben váltotta meg a város és szedte azt, míg. az állam el nem vette tőle. Ma fogyasztási adó néven ismeretes a1 korcsmárosok és hentesek nagy örömére. És azóta nem korcsolyások szedik, hanem finom, müveit úriemberek vezetik akadálytalan menetét drága öntöltő tollúkkal sok és nagy könyveket tele írva. Az átalakuló élet megváltoztatta ezt is és mégis, mégis kifelejtett valamit a nagy apparátusból, pedig az napjainkban is időszerű lenne: a borkóstoló állás felújítását. Csodálom, hogy az illetékesek erre még nem jöttek rá, e szükes világban akadna rá pályázó bőven. Farkas Péter, te el.« Megérkeztek az !942-es szenzációs minőségű rádiókészül-kék; ORION, PHILIPS« STANDARD, TELEFUNKEN, stb, gyártmányok nagy választékban. — Díjtalan bemutatás PTTfegayiy rádiókereskedőnél, Dw Komárom 1, Városház-u. 8. - Telefonszám 166, Kis irka-firka
