Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-07-18 / 29. szám
1012. július 18. KOMAROMI LAPOK 7- oldal VÁBMEGYE1 ELET Község — Szövetkezet — Állattenyésztés — Közgazdaság Nagysikerű vetésdíjazások a somorjai és dunaszerdahelyi járásban BÁNYÁSZ Leszáll, akár az élete árán Felhozza nekünk a meleget. Bányász volt az Úr is, mikor Leszállt értünk és szenvedett. Földben a szenet s az érceket Nem zárják ügy el a hideg kövek, Ahogy bezárják a szeretetek Az elt'ásnlt ember-szívek. A Kisalföldi Mezőgazdasági Kamara vetésdíjazásai keretében a somorjai járásban ■ezévben Nagyszarvára, Szemeire és Csákányra került a sor. Mindhárom községíren az erre a célra alakult bírálóbizottság Tnegtekintette a kisgazdák búzavetéseit és •a legkiválóbbakat díjazásban részesítette. A díjazáson megjelent Rázgha Károly felsőházi tag, a Kamara elnöke is. A bírálóbizottság elnöki tisztét mind a három községben S c h’iu s t e r Béla, a járási mezőgazdasági bizottság elnöke töltötte be. A gazdák részéről Csákányban feltűnően nagy volt az érdeklődés a .vetésdíjazás iránt, melynek eredménye a következő: Nagyszarván: 1. v. Cséfalvav József Keszölcés (a Kamara tiszteletdíja és arany «oklevele); 2. Hervay József (ezüst oklevél); 3. özv. Bernáth Péterné (ezüst oklevél); 4. Bors János Keszölcés (bronz oklevél); 5. Kajdacsi Lajos Keszölcés (bronz oklevél); 6. Pénzes Viktor (bronz oklevél); 7. Szerda Mihály (bronz oklevél). Szeméten: 1. Halász István (a Kamara tiszteletdíja és arany oklevél); 2. Bors Viktor (ezüst oklevél); 3. Panda Ferenc (ezüst oklevél); 4. Panda Vince (bronz oklevél); 5. id. László Vendel (bronz oklevél); C. Szemes János (bronz oklevél); 7. Konrád Lajos (bronz oklevél). Pozsony csákány ban: 1. Tóth János (a -Kamara tiszteletdíja és arany oklevél); 2. Varga Ernő (ezüst oklevél); 3. Mikóezi Benő (ezüst oklevél); 4. Mikóezi Ernő (bronz oklevél); 5. Kertész István (bronz oklevél); 0. Hollósy László (bronz oklevél); 7. Vida Boldizsár (bronz oklevél). A pozsonyeperjesi nagysikerű vetésdíjazás után a dunaszerdahelyi járásban 28-án Felbáron. 29-én Bősön rendezett határbejárássaí egybekötött búzavetésdíjazást a Kamara. Ennek keretében mindkét helyen N i r is c h y Ferenc g. e. titkár, a Kamara képviselője szakelőadást tartott az olajosmagvak termesztéséről és betakarítási munkálatairól és ismertette a vetésdíjazások célját, a nagyszámban megjelent gazdák igen nagy érdeklődése mellett. A bírálóbizottság. amelynek elnöke Bősön Kosa Dezső járási mezőgazdasági bizottsági elnök, Felbáron pedig Nirschy Ferenc volt. a következő gazdáknak ítélte oda a Kamara díjait: Felbáron: első díjként Világhi _ Ferenc Nagybodak értékes tiszteletdíiat nyert, arany oklevelet kapott Soós Gyula Nagybodak, ezüst oklevelet kapott Hideghéty Károly Felbár és Mészáros József Süly. bronz oklevelet nyertek: Domonkos Miklós, Almási József, Fekete Imre felbári gazdák és Sánka József sülyi gazda. Bősön: első lett Grófi Sándor, aki értékes tiszteletdíjat nyert, arany oklevelet kapott Fenes Sándor, ezüst oklevelet Jandura Boldizsár és Nagy István, bronz oklevelet nyertek: Derzsi Ferenc, Hüsvét Jónás, Csikmák István és Csikmák Antal hősi gazdák. Milyen nehéz ott a bányász sorsa, Ahol megértést nem nynjt a tömeg. •R‘zusr.1 a tárna szakadt rája, Kit keresett, az ölte meg. Feltámadás ígéret uzoknak, Kik másokért kiizdnek e nagy tusán. Kern hal meg, de ott kezdődik csak Az életünk: a golgotán. Amíg a hit a lelkűnkben él. Az Úr Jézus a lámpánk nekünk. Az élet-tárnában e lámpával Dicső az is, ha elesünk. , (Vásárát) Péntek Sándor. — Orvosi megbízás. Az alistáli közegészségügyi kör teendőinek ellátására Berczy Károly dr. községi orvos, dunaszerdahelyi lakos kapott megbízást. — Főzőtanfolyamok. Gután a zöldkeresztes népélelmezési főzőtanfolyam befejezést nyert. Június 26-án Nagymegyeren újabb főzőtanfolyam kezdődött. — Zöldkeresztes tej- és cnkorakció. A belügyminiszter a vármegye területén a zöldkeresztes tej- és cukorakció továbbfolytatására a III. negyedévre 31.671 pengő államsegélyt és 15.000 kg. cukrot bocsájtott a rászorultak segélyezésére. 30.000 tenyészbaromfit osztanak ki kedvezményes áron Népies baromfitenyésztésünk minőségi színvonalának további fokozottabb fejlesztése céljából Ránffv Dániel báró földrní"velésügyi miniszter ezidén mintegy 30.000 darab kiváló minőségű tenvészbaromfi kedvezményes kiosztását határozta el és az : akció lebonyolításával a gazdasági felügyelőségek közreműködésével a Baromfitenyésztők Országos Egyesületét bízta meg. Az akció keretén belül nemesített magyarfajta, fehér, sárga és kendermagos színváltozatú tény észkakasok kerülnek kiosztásra. Minthogy pedig ebbő! a fajtából az előrelátható tömeges igénylések nein volná“nak kielégíthetők, a hazai viszonyaink között jól meghonosodott és két évtizede kitin nőén bevált rbode island fajta tenyészkakasok is kiosztásra kerülnek. Nagyszámban osztanak ki továbbá nemesített magyar jércéket, pekingi gácsérokat és tojókat, bronzpulykakakasokat, nemesített magyarfajta gúnárokat és tojókat, gyöngyöskakasokat és tojókat. A tenyészbaromfiak mintegy 50 százalékos árkedvezménnyel, előzetes állategészségügyi és tenyésztési vizsgálat után, bérmentve. a kedvezményes kiosztási ár •utánvételezése mellett augusztus 15. és november 30. közötti időben kerülnek kiosztásra. Mezőgazdasági helyzeijeíeníés A gazdasági felügyelő havi jelentése szerint az elmúlt június hónapban az időjárás, a hó elején hűvösebb volt, mint az az évszaknak megfelel, a hó közepe mérsékelten meleg, majd a hó végén az évszaknak megfelelő meleg időjárás, két-három ízben reggel erős ködképződés. Csapadék kielégítő volt. Általánosságban az időjárás kedvezőnek volt mondható, mert a fejlődésben hátramaradt növényzet egyenletes beérését elősegítette. A talaj vizessége miatt meg nem munkálható területek nagysága csökken!!! ts a gazdák mohar, köles vetésével iparkodtak már megmunkálható területeket hasznosítani. A kalászosok közüL a búza s a zab, a kapások közül a répa és tengeri 'szép javulást mutatott, ennek dacára gahona'é'ékből a közepesnél gyengébb termést várhatunk. Jelenlegi kilátások szerbit kapások jó termést Ígérnek. Rétek, legelők fűnövése erőteljes volt s bőséges táplálékot nyújtottak a legelő állatoknak. , A mezőgazdasági munkálatok végzésében fennakadás általában nem fordult elő, kézimunkaerő rendelkezésére állott a gazdáknak. Ködök a sík' s mélyebb fekvésű szőlőkben levél- és íiirtperonoszpórát okoztak, minek következtében nagyobb terméscsökkenés várható. Tenyészbaromfi juttatásban a támogatásra rászoruló és arra érdemes hivatásos kisgazdák részesülhetnek, más foglalkozásúak igénylései csak a kisgazdák igényeinek kielégítése után vehetők figyelembe. Egy-egy községben csak nagyobbszámú kérelmező esetén osztanak ki baromfit. Tojók kizárólag baromfitenyésztő mintaközségekben kerülnek kiosztásra. A fehér, szín, változatú tenyészbaromfiak a tenyészkerületeknek megfelelően az Atföktön és a Délvidéken, a (sárgák a Dunántúlon, a kendermagosok pedig a Felvidéken, a keleti országrészekben és Erdélyben kerülnek kiosztásra. kizárólag oly területeken, ahol azok tenyésztésének'minden előfeltétele ad\ a van. A rbode island! fajta egyelőre az ország egész területén kiosztható. Az igényléseket a vármegyei gazdasági felügyelőségeknél lehetőleg augusztus 15-ig keli bejelenteni. Ezenkívül az állami ellenőrzés alatt átló telepekről származó tojásokból keltetett köze! egymillió naposcsirke is kiosztásra kerül. 'A naposcsirke igénylését közvetlenül a keltetöközpontoknál kell bejelenteni. Uiaink áilopoScs A m. kir. államépítészeti hivatal jelentése szerint az előirányzott munkák közül folyamatban volt: A tatai Kossuíb-léri útszakaszok átépítése. a lándor— agyagosi út építése, a kul•csodi Csilizhíd építése, a gúta—szímöi és a nemesócsa— gútai 111. útak, úgyszintén a 14. sz. komárom—nyitrai ált. közút teljes térítéses hengerlése, az állami útak. valamint a cementmakadám burkolatok bitumenes javítása, a medvéi Dunahíd lejárójának építése. Megindult az ógyalla—gútai th. közúton felemelt töltésre a kőpálva ráépítése, de az érsekújvári m. kir. kultúrmérnök; hivatal kérésére ez a munka az általa végezletendő további töltésemelés miatt és, tartamára szünetel. A magasépítési munkák közül folyamatban volt a tatai téli gazdasági iskola, az alsógallai lóm. kath, iskola és templom és a gellei orvoslakás építése. A többi 'vállalatba adott orvoslakásépítések. nevezetesen a nagymagyari. tárkányi és szőnyi, építési anyag hiánya miatt szüneteltek. Meg volt az ógvallai, dunaradvánvi és naszvadi orvoslakásépítésre a versenytárgyalás, .úgyszintén a-14. sz. komárom—nyitrai áll. közúti Zsityahíd újjáépítését megelőző közigazgatási helyszíni bejárás, az érsekújvár— naszvadi th., etei és az izsai bekötő útak, valamint a múlt évi műtárgyépítések műszaki felülvizsgálata. A folyó évre előirányzott állami és th. zúzott fenntartási fedanyagot aránylag tűrhető mennyiségben szállították a kőbányák. Ez anyagok kifuvarozása .— elsősorban a megyei teherautóval — folyamatban volt. A gödörkavics fenntartási anyag termelése ‘és kilúvarozása zavartalanul folyt. A közútak állapota - egyes nagy forgalmú makadám buifiolatú útszakaszokat kivéve — jónak mondható. — Egészségvédelmi tanácsadások. Az orvosi tanácsokon megjelent 724 terhes, 2774 csecsemő, 1121 kisded, 23 tuberkulotikus, 73 nemibeteg, 275 egyéb beteg. Az egészségügyi védőnők meglátogattak 59Ó terhest, 496 gyermekágyast, 3062 csecsemőt, 2867 kisdedet, 164 luberkulotikust, 25 nemibeteget. 30 fertőzőbeteget, 7 egyéb beteget, 109 iskolást. — Tüdőbeteggondozóink működése. A vármegye területén működő tüdőbeteggondozókon jelentkezett 271 új beteg, és 332 régi. Röntgenvizsgálat volt 436, szűrővizsgálat 1670. laboratóriumi vizsgálat 623. — Orvoslakások. Gúta község kijelölte az építeni szándékolt orvoslakások telkeit, Nagymagyar község pedig rendezte az orvoslakás céljára szolgáló telek tulajdonjogát. Dunaradvány község elhatározta, hogy az orvoslakás építésére újabb 15.000 pengő MABI kölcsönt vesz fel, mert az előirányzott összeg nem volt elegendő. A kisgyü!és a határozatokat jóváhagyta. — Tani1 ót; nyugdíjjáruléka. Nagymegyer község elhatározta, hogy a felekezeti iskolai tanítók nvugdíjjárulékát átvállalja. A kisgyülés a határozatot jóváhagyta. — Vágóhíd. Nagymegyer község vágóhidat épít 32.000 pengő költséggel. Erre 10.000 pengő saját fedezete van, a hiányzó 22.000 pengőt pedig kölcsön útján kívánja biztosítani. — Az ONCSA-házak kerítései. Az Országos Nemzeti Családvédelmi Alap sokgyermekes családok részére kedvező feltételek mellett házat épít, az előirányzat azonban nem engedi meg, hogy a házakhoz tartozó mintegy 600 négyszögöles telket be is keríttesse. Bánhida község az ott épült ONCSA-házak kerítésének elkészítését magára vállalta. A nemeslelkű határozatot a kisgyülés jóváhagyta. — Délszlovenszkói Villamos részvények. Örsújfalu községnek 50.800 cseh korona névértékű Délszlovenszkói Villamos r. t. részvény van birtokában. Ezeket a- részvényeket most eladásra felajánlotta az államkincstárnak. — Vadászterület bérbeadása árverés mellőzésével. Agostyán község vadászterületét árverés mellőzésével bérbeadta a községi gazdáknak. Határozatát avval indokolta, hogy csak így tud a község gazdaközönsége hathatósan védekezni a vadkároktól. Minthogy a vadászati törvény megengedi a szabad egyezkedés útján való bérbeadást is, ha ez a község érdekében áll, a kisgyülés a határozatot jóváhagyta. • — Vásártartási engedély. Naszvad községben évenként mindössze 2 országos vásár van. A több mint 6000 lakosú nagyközség most még két vásár tartására kér enge-1 délyt. A kisgyülés javasolja a belügyminiszternek az engedélv megadását) Toldi Mária magyar aéSa énekesnő énekel minden este a DUNA' -kávéházban // Kitűnő étterem és szálloda. Komárom, Dunapcurton. 511-— Utalvány nélkül lehet rézmészport vásárolni. Bánffy Dániel báró földmívelésügyi miniszter a vonatkozó kormányrendéletben kapott felhatalmazás alapján a rézmészpor iorgalombahozatalát szabaddá tette. A földmívelésügyi miniszter rendeletének a hatálybalépése után tehát rézmészr port a szőlősgazdák is utalvány nélkül vásárolhatnak. — Vadászati haszonbér felosztása. Nagymegyer község elhatározta, hogy a vadászati haszonbérből a kuriális birtokosság részére és a volt birtokosság részére különböző összegeket kiutal. A kisgyülés a határozatot nem hagyta jóvá. mert a törvény szerint abban az esetben, ha nem osztják ki a4 egész haszonbért az összes birtokosságnak, úgy az közigazgatási célokra fordítandó. — A gazdák most szerezzenek egymástól gabonavetőmagot. Az idei termésrendelet alapján a gazda kát. holdanként számítva búzából 120, rozsból, vagy árpából 110, zabból pedig 80 kg. vetőmagot tarthat viszsza magának a cséplés után. A rendelet megengedi azt is, hogy az a gazda, akinek megfelelő vetőmagja nincs, gazdatársától magot cserélhessen. Felhívjuk tehát a gazdák figyelmét arra, hogy inár most szerezzenek be egymástól vetésre alkalmas magot. f — Ne halogassak az aratást! Felhívják a gazdákat arra, hogy idejében arassanak le, mert az aratás késői megkezdése a pengés miatt jelentékeny szemveszteséggel jár és a jelen körülmények között minden szem gabonára szüksége van az országnak. Akkor aratják a legjobb és legtöbb gabonát. amikor, a szem még viaszérésben van, vagyis a kalászban a mag már nem tejes, de körömmel még könnyen átvágható. Az ilyen gabona a keresztekben • és az asztalokban utánérik és csíraképessége kiváló. Az aratás idejét tehát nem a levél és a szán sárgulása mutatja, hanem az, hogy a gabonaszem viaszérésben yan-e, vagy sem. A gazda saját érdeke éppen úgy megkívánja az idejében való aratást és cséplést, mini az országos érdek, amelynek eleget tenni ma a legtöbb nemzeti kötelesség. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik szeretett édesanyánk özv. Szőnyi Dóvidné f. hó 10-én végbement temetésén megjelentek, ravatalára koszorút és virágot helyeztek, vagy részvétüket más módon fejezték ki, ezúton mondunk hálás köszönetét. Komárom, 1942. július 10. 433 A gyászoló család. 3220/1942. Fk. sz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Di-. Zsombor Miklós komáromi ügyvéd által képviselt Alt Erzsébet komáromi lakos javára 1250 P tőke és több követelés és járulékai erejéig az ó-komáromi kir. járásbíróság 1941. évi 3954., sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1942. évi június 22-én lefoglalt 2050 P-re becsült ingóságokra fenti kir. járásbíróság Pk. 15.659/1942. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján a megnevezett. továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre ha kielégítési joguk ma is fennáll és Jva ellenük halasztó hatályú i'öénykereset folyamatban nincs, végrehajtást szenvedő lakásán. Ekel, Margit major leendő megtartására határidőül 1942. évi július hó 27. napjának délután 4 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt üszőt, borjúk, csikó és egyéb ingóságokat a legtöbbel Ígérőnek készpénzfizetés mellett — de a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Komárom. 1942. évi július hó 10. Bíró Kálmán 438 kir. bír. végrehajtó. 3081/1942, Fk. sz. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Dr. Mohácsy János komáromi ügyvéd által képviselt dr. Mohácsy János komáromi lakos javára 385 P és 142 P tőke és több követelés és járulékai erejéig az ó-komároJ mi kir. járásbíróság 1941. évi 17173—74. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1942. évi március hó 4-én lefoglalt 1504 P-re becsült ingóságokra az ó-komáromi kir. járásbíróság Pk. 17.173—74/1941. sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján a következő megnevezett: dr. Fürth Béla ügyv.-által képv. Tóth Károly javára 2500 P s [jár., továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartó-* sát elrendelem, de csak arra az esetre, ha; kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán, Komárom, Klapka-tér- 9. sz. alatt leendő megtartására batáridőül 1942. évi [augusztus hó 6. napjának délután 2 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt búk* rok, jégszekrény, sí-talp, ágyak és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett — die a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabban nem — el fogom adni. Komárom, 1942. évi július hó 10. Bíró Kábnáu 445 kir. bír. végrehajtó-»