Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-06-13 / 24. szám
4. «Idái KOMÁROMI LAPOK 1942. június 13. A VESZTŐHELYTŐL AZ INTERNÁLÓ TÁBORIG (Egy magyar újságíró éleis a cseh megszállás alatt) Irta: dr. Baranyay József. (VI. folytatás.) A katonaság is járt itt sokszor, hogy fegyverek vannak nálunk elrejtve. Mi Alapy Gyulával váltig hangoztattuk, hogy ez múzeum, itt fegyvergyűjtemény van és elrejtve nincsenek fegyverek. Egyszer beállít hozzám egy cseh őrmester (ez már igazi őrmester volt) négy katonával és rossz magyarsággal előadja, hogy föl vagyunk jelentve, mert fegyvereket rejtegetünk a római kőkoporsókban. Erre azt feleltem: — Ha azt mondom, hogy nincsenek a kőkoporsókban fegyverek, maguk úgy se hiszik el. Nézzék meg ... — és fauni mosollyal néztem, hogy mit csinálnak ? A négy katona nekiáll a többmázsás koporsófödélnek, de nehéz megfogni. A nagy erőlködésben az egyiknek az ujjabögye odaszorul a rés közé, a hatalmas tető ráesik, hogy a vére szétfröccsenik. Nem írhatom le, hogy a megcsonkított ujjú cseh katona mit mondott, mert újabban a káromkodást büntetik. Kicsi híja, hogy föl nem pofozta az őrmestert, hogy mit hozza őket liyen bolond helyekre és a négy katona kimondotta a szentenciát, hogy ők tovább nem emelgetik ezt a marhaságot, már tudniillik a koporsófödelet. El akartak menni, de én távozásuk előtt azt mondottam: — Döntsék el, hogy vannak-e fegyverek a kőkoporsókban, nehogy minket állandóan zaklassanak. Erre azt mondja az őrmester: — Lehet, hogy vannak ott fegyverek, de nem baj, mert azokat úgyse lehet onnét elővenni. Ezzel a bölcs Ítélettel aztán eltávoztak. Egyszer beállít hozzánk a Kultúrpalotába egy apró kis emberke. Külseje nem volt éppen bizalomkeltő. Elmondotta, hogy ő a csehszlovák múzeumok egyik felügyelője, mutassuk meg néki a múzeumot. Látta a mi bizalmatlanságunkat és azt mondotta: — Ha a cseh világra jön, négy krajcárost és trombitát tesznek elébe. Ha a pénz után nyúl, akkor tolvaj lesz belőle. Ha a trombitát fogja meg, zenész lesz. Uraim, én megnyugtatom önöket: én a trombita után nyúltam .. . Ez a tudós férfiú Hoffmann volt, a csehek híres régésze, aki neve után ítélve német származású lehetett. Ez a Hoffmann úr államsegélyt eszközölt ki a kultúrpalotái múzeum számávozott Komáromból, megígérte Janositsnak, hogy minden erejével szóban és írásban azon lesz, hogy a trianoiá hazugságokat megdöntse. Macaluso bizony csak hivatalos aktusoknál érintkezett a csehtót polgári és katonai hatóságokkal, amikor elkerülhetetlen volt. Nagy szimpátiát nem mutatott iráyukban. Ugyanez történt, amikor francia tisztek váltották föl az olasz ellenőrzést. Ismeretes, hogy a francia a megtestesült illem és étikét, de az idekerült csehi-tót tisztek között nagyon sok volt, aki igen messze esett az illemtől. Ez érthető is volt, mert nem egy magasrangú cseh, vagy tót tiszt, hirtelen, mim den átmenet nélkül csöppent bele a magas rangba legtöbbször előzetes előkészültség nélkül. Nem hiába járt akkor köz-szájon, hogy azért nincs most annyi cirkusz, mert a lovászol’; mutatványosok magas állásba kerültek. Egyszer megjelent itt Komáromban egy hatalmas úr. Tőle még a zsupán is tartott. Az útlevélosztályt vezette, de . kegyetlen szigorral azzal szemben, aki nem kente a kereket, hogy jobban forogjon. Hoszszabb itteni uralkodása után valahogy kipattant róla, hogy egyszerű pincér. Ej kellett hagynia előkelő állását. Azt elhagyta, de Komáromot nem, mert a tiszti kaszinóban visszatért régi mestert ségéhez és vendéglőt nyitott, de még a csehek se pártolták, hát hamarosan itt is becsukott. A francia tisztek már velük született túlírnom illemérzék miatt sem rokonszenveztek a cseh-tót ' tisztekkel éppen azért, mert ezekből hiányzott az illem iránti érzék. Horner Árpád, az őrsi Darányi uradalom intézője beszélte, hogy egyszer látogatóba voltak az uradalomban francia, tót és cseh tisztek. ’ Az ebédhez amikor leültek, az egyik csehzlovák elég magasrangú tiszt szétbont tóttá az asztalkendőt és az izzadt haj át, homlokát, arcát beletörölte, természetesen az orrát se felejtette ki és aztán visszatette az asztalra, mintha rendes dolgot végzett volna. Erre a francia tisztek összenéztek és azt mondották, nekik sürgős dolguk van és elmentek. Többet nem is jöttek együtt a francia tisztek a csehszlovákokkal. Kerülték egymást. Azokkal a magyarokkal, akik tudtak franciául, szivesen érintkeztek. Az új jövevények erkölcsi fölfogására jellemző az alábbi eset is. Á Magyar Nemzeti Párt hivatalos lapját, a Barázdát, amelynek közel 20 évjg voltam a felelős szerkesztője, egy ideig a Virradat nyomdában nyomták. Egyik alkalommal, amikor bemegyek a nyomdába, bemutatkozik egy új nyomdavezető. Elmondotta, hogy Komáromba egyik felvidéki városból jött, ahol hallatlan eset történt. A zsupán udvarolt az egyik köz ismert és közkedveltségnek örvendett kávéházi kaszímőnek. Hogy ennek a lánynak a jövőjét biztosítsa, elküldte egy ’hathetes tanfolyamra, ahol polgáriskolai tanári oklevelet szerzett és aztán kinevezte az ottani polgári leányiskola igazgatónőjévé. — Polgárista leányom van és azért jöttem el onnét, mert nem akartam, hogy a kislányomat ilyen hölgy tanítsa. Ehhez igazán arcátlanság kell, hogy ugyanoda nevezte ki, ahol előbb mint kaszímő tevékenykedett. Ilyen körülmények között még akkor, se igen ‘keveredett volna össze a magyarság ezekkel a csehszlovákokkal, ha nem is hódítókként jönnek. Sajnos, voltak gyenge magyarok is, akik bedőltek nekik. Ezekre azonban jellemző, hogy a fölszabadulás után ezek voltak a leghangosabbak és nem is ököllel, hanem téglával verték a mellüket, hogy ők milyen gerinces magyarok voltak a csehek alatt. És... ezeknek a nagyszájúnknak sikerült is busás jutalmazásokat kiverekedni, amíg a csendesek, szerények szépen lemaradtak. Dehát nem baj, ezek a csendes magyarok úgyse jutalom reményében voltak gerinces magyarok a megszállás alatt és ha újra lejátszódnék ez a rettenetes életfilm, akkor is újra el játszatták nehéz szerepüket. Azoknak a bedült és most vitézkedő magyaroknak pedig bocsássunk meg, hiszen valamikor azt mondották, hogy olyan kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kell bocsátani. (Föl ytatjuk.) PANNÓNIA SZÁLLÓ Budapest, Rákóczi-ut 5. (038) Központi fekvés. Korszerű kényelem. Egyágyas szobák 6 P-től 12 lJ-ig, kétágyas szobák 9 P-től 18 P-ig. Éttermében Veres Károly és cigányzenekara muzsikál. Elismerten kiváló konyha. - Polgári árak! ra, de hát »timeo Danaos et dona íerentes...« nem akartuk elfogadni, mert akkor majd a cseh állam rátette volna kezét féltre őrzött múzeumunkra. A zsupán azonban valósággal karhatalommal tukmálta ránk ezt a segélyt, de aztán sikerült később ettől a veszedelmes ajándéktól megszabadulnunk. Hoffmann úr mindjobban kivetkőzött szerénységéből, mind követelőbb lett és különösen akkor aggódtunk,amikor SzornbafhyXiktor, az akkori Jókai egyesületi főtitkár átrendezte a múzeumot és a csehek országos régészeti kiállítást rendeztek Prágában. A komáromi múzeumból is sok értékes tárgyat vittek el, különösen a római régiségek közül. A tárgyak elvitelét nem lehetett megakadályozni, de csodák csodájára a tárgyak visszakerültek. Ha a Komáromból való kivonulásukkor több idejük lett volna, annyi bizonyos, hogy a múzeumot elrabolták volna innét. A csehek állandóan azon fáradoztak, hogy a Kultúrpalota nagytermét adjuk át a cseh-magyar ismerkedés, összebarátkozás céljaira, magyar-cseh kaszinót akartak mindenáron létesíteni. Igazán, nem egyszer nehéz volt visszautasítani, de álltuk azért a sarat. Nagyon nehezen értettek virágnyelven, nem vették, vagy nem akarták észrevenni, hogy mi ebből az összebarátkozásból nem kérünk. Egyedül Macaluso olasz ezredes, a 'cseh-tót csapatok parancsnoka férkőzött be a komáromi magyarság megbecsülésébe és szeretetébe, mert hamarosan kinyilvánította, hogy őket a csehek rútul becsapták, azt állítván, hogy Komárom' és környéke egészen tót lakosságú, holott látja, hogy ez tiszta, szinmagyar vidék. Berzsenyi*Janosits József, a komáromi államépítészeti hivatal főnöke, a kitűnő zenész, Liszt Ferenc tanítványa, olaszul folyékonyan beszélt. Ő.- volt Macalusonál a tolmács és amikor eltá-ICözgyűlést tartott A M. D. 0. Hivatásszervezete í. hó 6-án este 7 órakor tartotta évi rendes közgyűlését a -Kultúrpalota képtártermében. Viola István elnök nyitotta meg a közgyűlést, majd L a c s n y József titkár terjesztette elő beszámolóját az elért eredményekről. Az előterjesztett költségvetést, a pénztári jelentést és a számvizsgáló bizottság nevében felszólaló Valkovics Imre jelentését tudomásul vette a közgyűlés és a tisztikarnak a felmentvényt megadta. Korelnöknek egyhangúlag a Jlivatásszervezet orsz. központi képviseletében megjelent Maráki József közp. titkárt választotta meg a közgyűlés, aki ellenjelölés hiányában a következő tisztikart terjesztette a közgyűlés elé: elnök: Viol ai István, II. elnök: Kósa György, alelnökök, ill. az elnökség tagjai mint szakoszt. elnökök : B e d n á r i k Katalin a dohánybev. szakoszt. elnöke, Grosz József a szabók elnöké, Lencse János a taxisok elnöke, Nyiry László a keresk. alk. elnöke, Dr. Polony Béla mint az Értelmiségi Tagozat elnöke. Titkár: L a c s n y József körz. titkár, Rettich Béla titkár h. Ellenőröknek T a r i c s Lajost és Valkovics Imrét, pénztárosnak Papp Ilonát, Választmányi tagoknak: Deminger Józsefet, Kossányi Józsefet, Blahovics Lajost, Nagy a Hivatásszervezet j Lajost, Fekete Lajost, Túri Ferencet, | Veress Dezsőt és Víg Józsefet, számvizs- i gáló bizottsági tagoknak: Do sztál Gyulát, j if j. Gonda Jánosnét, póttagoknak: C s iz y Józsefet és K i s-P e t i k Ferencet választották meg. Dr. Polony Béla, az Értelmiségi Tagozat elnöke mondott köszönetét a bizalomért és a HOGE küldöttségének figyelmét köszönte meg, hogy a közgyűlésen megjelent- Majd az új munkásmentalitásról és a keresztényi összefogásról beszélt nagy figyelem közben. Dr. Polony Béla felszólalása után az elnök napirend utáni felszólalásra kérte fel a központ részéről megjelent Maráki József közp. titkárt, aki a munkásság önképzésének fontosságára mutatott rá. Az új Magyarori szágban képzett munkásokra lesz szüksége a hazának és már most kell készülni a békére, míg a háború dúl. Minőségi magyarokra van szükség, mondotta, de erre nevelődni és tanulni kell. A közellátásnál érezzük a közösségi érzés hiányát leginkább. Mindezek olyan bajok, amelyeken segíteni kell és lehet is. Kérte a tagokat hogy bar jaikkal, sérelmeikkel bizalommal forduljanak a szervezethez, mely minden tőle telhetőt megtesz a munkásság érdekében. Szemefényét óvja ■ a jó szemüveg f Forduljon bizalommal Movák QPTIKA-FOTO szcküzlstéhez NÁDOR-UTCA 19. — TELEFON: 39. Márkás fényképezőgépek, látcsövek, optikai cikkek! MILUS vegyileg fest, tisztit ruhákat KOMÁROM Nádor-utca 3. Telelőn 292. Alnpíilaioit 1905. Fogynak az iparosok Sárgult betűk a város levéltárából És ezt az úrnapi körmenet alkalmával kellett szomorúan megállapítani, hogy fogynak, bizony nagyon fogynak Komárom egykor oly messzeföldön híres iparosai. Nézem a csizmadiák vörös színű zászlaját, hat őszfejü, megtört öregember lépked utána, közülük is már négyet csak a tradíció vezet, otthagyva mesterségét az idők változata mellett. Pedig valaha ötvennégy mester volt e nemes céh tagja, huszonnyolc öreg, kilencvenkét kis és nagy legény, valamint százkét kis és nagy iffiúval (inas-t sál). Micsoda impozáns tömeget képeztek, mikor Űrnapján büszke önérzettel, de vallásos ihlettel lépkedtek céhzászlójuk után (azon mesterek penigh, kik kevélségből meg nem jelenvén az céh zászlaja alatt, annak okát adni nem tudván, még a protestánsok' is, büntetése lészen egy font viasz, az legineké fél font viasz, az iffiaké penigh egy forint). Nézem az ácsokat, Uramfia, ezek is hogy leapadtak. A két bőrkötény es, bárdos ifjú után nem lépked senki, nincs egy szabaduló ifjú se. Hej, pedig micsoda nagy napjuk volt ez valaha. Az atyamester, a remékesmester tizenöt, húsz ifjút bocsátott a céh elé, hogy a nemes testületbe felvegyék őkéül,( p ma alig vannak annyian, hogy zászlórúdjukhoz juthasson egy-egy. Szomorú jelenség a kőmívesek, apadása is, pedig micsoda nagy, híres céh volt ez a maga idején. A komáromi kőmíves legényeknek híre, mégpedig jó híre volt az egész országban, s ha munkára jelentkeztek, rögtön felvette őket a pallér. Sokan vissza is éltek ezzel, komárominak váltván magukat, de munkájukkal elárulták tudatlanságukat, mire a pallér rögtön kimondta a szentenciáját: nem vagy te, öcsém, komáromi. Hát ilyen híresek voltak ök. A kertészek zöld zászlaját /öt mester viszi, nincsenek is többen, senki sem megy zászlajuk után. Leteszik szépen egymás 'mellé a régmúlt idők e beszédes jelvényéit, hogy egy év leforgása után újra hallhassák az ács-, kőmíves- és kertészindulót. A banda is nagyon megfogyatkozott, nem a régi nagybanda, ez, nincsenek is ötnél többen, de azért tűzzel, lelkesedéssel játszák az 9gész országban csak nálunk ismert céhindulókat. És szállnak a hangok fel, fél, linagasabbra, mint a templom, mint a torony, tel az egek trónusához. És száll, szálj a gondolat is vissza, viszsza odáig, mikor még ezek a zászlók újak voltak, mikor először hozták ki Isten liázáJ ból őket, mikor először dicsőítették, dicsérték az Istent. Akkor is ily szép, verői Jénj-es júniusi délelőtt volt. Igaz. az úttesten nem volt még aszfalt, a házakon emelet, de annál több aprócska, fehérre meszeli bája s oldalukon annál több zöld ág. Zászló is több volt. Legelöl a molnárok hófehér színű selyem zászlaja, ötvennégy komáromi molnármester ajándéka, utána a céh tagjai, egyforma hamuszürke ruhában. Majd a zubboncsira csinálok gyengezöld zászlaja, aztán a szűcsök, vargák, gombkötők, fésűsök, bábosok, mészárosok, superek, asztalosok, kötélverők és sok-sok más céb zászlai, szépen egymás után, hosszú sort képezve. Eltűntek, megsemmisültek mind. Megemésztette őket a tűz. A tűz, mely! oly sokszor volt réme a mi szerencsétlen városunknak. Az 1618. évi tanácsi jegyzőkönyv így ír róla: »Az tüzek penigh városunkban éjjelről éjjelre szaporodván, az drabantok mellé éjjeli, nappali trázsákat köteles lészen adni minden ház, az gyujto-Í’ató penigh megh fogdosván, minden irgaom nélkül az büdös tóba vettetik«. (A büdös tó a imái Szentháromság szobra előtt, a volt villanyóra körül terült el.) Az 1848. évi tanácsi jegyzőkönyv pedig ezt mondja: »Leégvén az egész város, annak minden lakója hajléktalanná válva nyomorultabbakká lettünk a nyomorultaknál. A tűz heve pedig oly erős vala, hogy a templomok harangjait felolvasztä«. Igen, ez a tűz emésztette el a Szent András belsejét is, benne a szép céhzászlókkal. Azóta kevesebb a céhzászló, de fogy, egyre fogy az alattuk haladó iparosok szállta is. Mert ők is égnek; ha nem is a látható tűz piros lángjával, de a láthatatlan élet egyre égetőbb, súlyos gondot adó, emésztő lángjától és félő, nagyon félő, hogy, egyszercsak a még meglévő céhzászlók is bentmaradnak a templomban, nem lesz, aki kihozza őket. Farkas Péter. Éstek-Komáromban közműves 100 Oöies telek anyagokkal •ladó Cím a kiadóhivatalban.
