Komáromi Lapok, 1942 (63. évfolyam, 2-52. szám)
1942-01-10 / 2. szám
1 Haívanharmcdí -vioiynm Okresná kmzniea Historické oddelenie 945 33 KOMÁRNO 2. szám Szombat, 1942. január ZO. Politikai, társadalmi C s közgazdasági lap — A Komárom Vármegyei Közjóléti és Gazdasági Szövetkezet, a Vármegyei "űzőitószövetség, a Várír:egyei Daloskerület és a Vármegyei Állattenyésztési Egyesület hivatalos lapja Előfizetés: Elmész évre 10 penge, félévre 5 pengő, negyedévre 2.50 pengő. Egyes példány ára 0.20 pengő. Alakította: néhai TUBA JÁNOS. — Főszerkesztő: DR. GAÄL GYULA. Felelős szerkesztő: DR. KÁLLAY ENDRE. Szerkesztő: DR. BÁRÁNY A Y JÓZSEF. Főmunkatársak: SZOMBATHY VIKTOR és NEHÉZ FERENC. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor ucea 29. sz. Telefon: 80. Megjelenik minden szombaton. Kéziratokat nem adunk vissza. A trianoni Elkészült Komárom város 1940. évi zárszámadása Is szégyentörvényt ki k“ll szakítani a magyar törvénykönyvből. — hangoztatja a Magyar Nemzeti Szövetség decemberi közgyűlésén elfogadott határozati javaslata. Az 1S20. június 4.-éit Trianonban kötőit békeszerződés, helyesen békeparancs becikkelyezéséről szóló 1921. évi XXXIII. le.-uak, mint a magyar nemzetet megalázó igazságtalan törvénynek a magyar törvénytárból törlését követeli a határozati javaslat, mert »a becikkelyezés az 1920. évi november 13.-án tartott nemzetgyűlés tekintélyes számú tagjának ott felolvasott tiltakozása szerint nem alkotmányosan és a törvény szövegéből is kitűnően külső kényszer hatása alatt jött léire«. Szomorú emlékeket idéz fel bennünk ez a minden tekintetben liszíe- Ictremcltó és komoly figyelmet érdemlő határozati javaslat. Megelevenedik előttünk a vesztett világháború, az ezt követő négy hónapos kommunizmus, inaid az ennek betetőzését jelentő román megszállás utáni, lelkileg és anyagilag teljesen leszegényedett Magyarország, melynek koldusköntösére a koszlp'rzes profitéhség hiénnliada is kocka vetett, eszünkbe • •» í I Ir ”, r*f»külljei, a vagonlakó1,., .1.. Hústalanok, az éhezők és fázok e*r^z légiói, a nyomor és pusztuló mi idén vonalon. Ez a mélypontra jutott rszág állt vádlottként Trianonban az clbizakodotí győztesek arbitrázsa előtt. Könynyű volt tehát elmarasztalni, könnyű volt rákényszeríteni a megalázó békét. ökölbe szorult ugyan tízmillió fnagyar dolgos kéz, de inai nem tu> dott, hiányzott belőle az erő, hiányzott az izmok rugalmassága, elszívta azt belőlük a mindennapi kenyér gondja, a sok-sok egyéni tragédia. És még ebben a kétségbeejtő állapotban is akadtak elszánt magyarok, akik inkább választották volna a nemzeti halált, mint a szégyenteljes megalázást. Akadtak nemzetgyűlési-képviselők, akik azt az álláspontot képviselték, hogy a magyar törvény íozástt ik nein lehet és nem szabad a trianoni békeparancsot törvénybe iktatni és ezt az álláspontjukat a nemz- Igyűlésen felolvasott tiltakozásukkal majd a gyűlésről demonstrative távozásukkal juttatták kifejezésre. Ám gj őzött /elük szemben a józan ész és a muh gyár jövőbe vetett bizalom. Pedig most, huszonegy év távlatából vizsgálva az eseményeket megkell állapítanunk, hogy a törvény beik tatás ellenzékét több körülmény igazolta, így megállapítható, hogy a béke-parancs becikkelyezését követelő beígért Ultimatum a magyar kormányhoz soha meg nem érkezett, csupán üres fenyegetés volt. A becikkelyezés megtörténte után egy hónap múlva, 1921. július 7.-én pedig a francia kamara ülésén maga Briand francia miniszterelnök és külügyminiszter kijelentette, hogy »elég egy lekinieliel vetni a magyar térképre, máris megállapítható, hogy a magyar határ sem nem igazságos, sem nem végleges :. S valóban, a francia országgyűlés egy teljes évig várt még a trianoni szerződés ratifikálásával. Több francia szenátor indítványára a francia törvényhozás felhívta a kormányt, küldjön ki bizottságot, amely megállapítja majd, hogy a békeszerződés alkalmazása mb lyen következményekkel járt Középeurópában. De leginkább igazolták ezt Nemrégen számoltunk be a város 1939. évi csonka zárszámadásáról. Ez' még le senx tárgyalta a törvényhatósági bizottság közgyűlése, máris elkészült az 1910. évi zárszámadás is, amelynek összefoglaló, a fősommázalokat tartalmazó sokszoros!'ott példányait már ki is kézbesítették a bizottsági tagoknak. Az egész zárszámadást költségkímélés kedvéért nem sokszorosították, csupán rövidebb időre bocsátották azt a bizottsági tagok rendelkezésére, hogy legalább beletekinthessenek a részletekbe is. Ezt a takarékoskodást a magunk részéről nem helyeseljük, különösen nem a zárszámadásnál. A zárszámadásból tűnik ki ugyanis, miként sáfárkodott a vezetőség a város vagyonával, itt tehát a részletekkel való foglalkozás sokkal kíi óvatosabb és azok ismerete sokkal fonsabb, mint a költségvetésnél. Ha tehát a költségvetéseket gépírással sokszorosított példányokban készítik el, annál indokoltabb, hogy ugyan- Azt mégíegyeK. a zárszaniatiássai j-.. Nem gondolunk mi nyomtatott sokszorosításra, ez valóban jelentékeny költségtöbbletet jelentene. De ha a zárszámadást úgy is gépírással kell elkészíteni, annak sokszorosítása már igazán jelentéktelen költségíöbbletle! járna, akárcsak a költségvetésnél. Az 1940. évi zárszámadás ép úgy, mint az 1939. évi csonka zárszámadás, magán viseli az első évek próbálkozásának a bélyegét. A két városrész egyesítése után az 19'tO. évi költségvetés volt az első teljes költségvetés, ennél tehát az előző évi csonka költségvetés és zárszámadás eredménye még irányadó tapasztalatokat nem nyújtott. Úttörő munka tehát ez az első év és éppen ezért úgy is kell azt kezelni, a tárgyilagosság rovására azonban még sem szabad figyelmen kívül hagyni azokat az észleleteket, amelyek a jövő szempontjából tanulságokkal szolgálhatnak. Éppen ezért nem hagyhatjuk szó nélkül a zárszámadás legnagyobb és leglényegesebb hiányosságát. Ez a meg nem engedett hiteltúllépésekben nyilvánul meg. Készséggel elismerjük, hogy ezeknek a már említett tapogatózás volt az oka, igen sok kérdést év közben kellett rendezni, ami természetszerűen a költségvetésben még nem történhetett meg azok ismerete híján. Az ide vonatkozó a lelkes ellenzéket a törökországi események. Mindez arra mutat, hogy a szerződés törvényerőre emeiését kissé •elsiették s a kényszerhelyzet e tekintetben nem állott be. De bármiként történt is a dolog, most már közeledik az ideje, hogy a szégyenfoltot a nemzet saját kezeivel törölje le arcáról. Utódainknak ezt a törvényt nem szabad a magyar törvénytárban megtalálniok. Ha volt is kényszerhalás, azt a müncheni nemzetközi megállapodás és annak következményei megszüntették, a törvény megmaradása tehát nemcsak a magyar nemzeti érzülettelj de e>vei a észrevételünk is ezért inkább formai mint érdemi. Az 1927. évi V. sz. törvény és az ennek végrehajtása tárgyában kiadott rende'et szerint a kötségvetés ugyanazon fejezetén betűi hitelátruházásnak van helye, ha ezt a közgyűlés megengedi. Ez annyit jelent, hogy amenynyiben az ugyanazon fejezetben szereplő tételek közül az egyiknél megtakarítás mutatkozik, a másiknál pedig fedezethiány, úgy az előbbi megtakarítás ez utóbbi hiány fedezetére felhasználható, A közgyűlés a kívánt hozzájárulást ehhez a hi tel átruházáshoz meg is adta, így tehát e tekintetben hiba nincs. Ámde ugyanaz a törvény és rendelet imperative kimondja, hogy az egyes fejezetek között hasonló hitel átruházásnak nincs helye még a közgyűlés engedélyével sem, hanem ha valamely fejezet költségvetési ele-., irányza'a a szükségletek kielégítésére nem elegendő, úgy a hiányt pótköltségvetéssel kell fedezni. Ha tehát például a Közigazgatás fejezetnél megtakarítás, a Pveuűéazer lejeié üíéDpeáig hiány mutatkozik, a törvény értelmében a Közigazgatásnál mutatkozó megtakar!! ást nem szabad a Rendészet hiányára fordítani, hanem e hiány fedezetére vonatkozóan szabályszerű pótköltségvetést kell készíteni és azt a felügyeled hatósággal jóváhagyatni. Ezt az eljárást akkor is végre kell hajtani, ha a pótköltségvetés nem is igényel pótadóemelést, mert pld. a megtakarítások kellő fedezetet biztosílanak. Hogy ennek a rendelkezésnek van-e sok értelme, most nem kutatjuk. A törvény azért törvény, hogy azt minden körülmények között betartsák, akár jó az a törvény, akár nem. Ámde ennek a most érintett törvénynek van egy jelentős hiányossága is. Ugyanis ezt a korlátozást nem erősín meg semmiféle szankcióval, vagyis a fenti korlátozó rendelkezés be nem tartása esetére nem tártalmaz sem érvénytelenségi, sem felelősségi, sem megtorló intézkedéseket. Fel merül tehát a kérdés, mi történik akkor, ha a város vezetősége az előbbi rendé keze ek figyelmen kívül hagyá á.al az egyik fejezetnél jelentkező megtakarítást a másik fejezetnél mutatkozó hiányok fedezésére fordítja anélkül, hogy pótköltségvetést készítene? Ez a kérdés merül fel az 1940. évi költségvetéssel kapcsolatosan is, mert ez is hemzseg a meg nem engedett hitelálruházásoldól. döntőbírósági Ítélettel és a tényleges állapottal is ellenkeznék. Mindezek belátása késztette a huszonegy év előtti ellenzék még élő tagjait arra, hogy a Magyar Nemzeti Szövetség elé terjesszék határozati javaslatukat a hiba utólagos helyrehozása iránt. A Szövetség közgyűlése a határozati javaslatot egyhangúan magáévá telte és azt az országgyűlés két háza elé terjeszti. Most már tehát a törvényhozás feladata, hogy e kérdésben a döntő szót kimondja s a magyar nemzeti társadalom kívánságának megfelelően szentesítse a tényleges helyzetet. Beismeri ezt a költségvetés bevezető része maga is, de mentségül azt hozza fel, hogy a fedezetlen szükségletek oiy későn jelentkeztek, amikor már nem volt remény arra, hogy a pótköltségvetést a felügyeleti hatóság még ugyanabban az évben jóváhagyhatta volna, az élet pedig meg nem állhat. Ezt a megokolást telies egészében nem fogadhatjuk el. Magunk is koncedátjuk\ lmgy az élet meg nem állhat, de mégis csak közelebb járunk az igazsághoz, — értjük itt a formai igazságot, — ha legalább a közgyűlés elfogadja a pótköltségvetést és annak alapján folytatjuk a meg nem állítható életet, mint ha minden formaságot félretéve önkényesen gyakorolja a város vezetősége az utalványozást az u'/igik fejezet megtakarításából amá■d'k fejezet hiányainak a fedezésére. Különösen áll ez most, az 1940. év esetében, amikor a meg nem engedett hitelátruházás 189.097J?.fí P t toft J-y ami lOOo/o pótadónak felel meg. (A költségvetési hiány 173.248.— P volt 98o/o pó'.adófedezelíel.) Oly nagy öszszegről van tehát szó, amelyet semmikép sem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, még akkor sem, ha a vonatkozó rendelkezésnek nincs is semmi szankciója. De tovább megyünk. Tegyük fel, hogy valóban nem volt más megoldás, mint az önhatalmú hitelátruházás. Ebben az esetben is a város közönségét képviselő törvényhatósági bizottság joggal elvárhatja, hogy az ilyen hitelátruházásokat legalább előzőleg bejelentsék neki s így legalább tudja, hogy mire fordítják a megtakarításokat. Meg kell azonban a költségvetésből állapítanunk, hogy még ez a bejelentés is a legtöbb esetben hiányzott, a megtakarításokat legtöbbször a közgyűlés tudta és hozzájárulása nélkül tologatták az egyik fejezetből a másikba, sőt az egyik csoportból a másikba. így a közgyűlést most már kész dolog elé állítják s egyszerűen azt kívánják tőle, hogy a meg nem engedett hitelátruházásokat jóváhagyóan vegye tudomásul. Hogy mit szói ehhez a közgyűlés, vállal ja-e ezekért a felelősséget akkor, amikor az esetleges kifogásoknak már a falrahányt borsónál több értelme úgy sincs, nem tudjuk. Mentségül szolgál, hogy a költségvetés egyensúlya nem billent fel, mert az előírt pótadó fedezte a szükségleteket, sőt még 360.33 P megtakarítás is mutatkozik. Ezt azonban csak annak köszönhetjük, hogy 173.248 P előirányzott pótadó helyett az előírás jóval több volt, ami a pótadóalap emelkedésének a következménye. Itt tehát már nem is megtakarításról, hanem bevételi többletről van szó, vagyis 1nemcsak hitelátruházás, hanem egyszerű és közönséges hiteltúllépés is történt. A többevétel pedig nem jelenti, hogy azt okvetlen el is kell költeni és külö-
