Komáromi Lapok, 1940 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1940-10-12 / 41. szám
1940. október 12. KOMAROMI LAPOK 9. oldal. SPORT KÖZGAZDASÁG Nagy érdeklődés előzi meg a gimnazistáink sportversenyét Reviczky István alispán üdvözli vasárnap délután a Ráckertben versenyző Euröpa-nagyságokat Nagy érdeklődés előzi meg egész vármegyénkben a komáromi gimnázium vasárnap délután fél 3 órakor kezdődő nagyszabású sportversenyét. Tömegesen érkeznek már napok óta a jegyigénylések, az elővételt figyelembe véve rekordközönségre van kilátás. S az érdeklődés nem is csodálható, hiszen hasonló nagyszabású verseny még nem volt soha ezen a vidéken. Both István főhadnagy vezetésével fél 3 órakor a gimnázium vívói lépnek először a ráckerti pályára. Rövid bemutatójuk után a 18-szoros országos középiskolai bajnok, Szt. István fk. méri össze erejét gimnáziumunk válogatottjával. Érdekes küzdelemere, nagy harcra van kilátás. Diákjaink igen fenik a fogukat, hiszen a »Mester« idén is bajnok volt s legyőzése nagy fegyvertény volna. A félidőben következik a nap főeseménye. Az ország 2—2 legjobb súly- és diszkoszvetője mérkőzik. A gerelyvetésben Európa egyik legjobbja, 'Várszegi indul. Dr. Darányi még ma’ is a világ legjobb kétkezes sülydobója, de az egykezes dobásban is Európa legjobbjai közt foglal helyet. Kulitzy sokszoros magyar bajnok. Németh szintén, Remecz pedig már két olimpiászon ért el szép helyezést. Vármegyénk alispánja köszönti a pályán a vendégeket, akik Berecz Gyula szobrászművész gyönyörű bronzplakettieit kapják komáromi szereplésük emlékére. Ennél nagyobb csemegével — Komárom sporttelepét tekintve — diákjainak igazán nem szolgálhattak volna; megérdemlik hát, hogy versenyükön mindenki kint legyen. Komáromiak! Mutassuk meg, hogy értékeljük a magyar jövendőt, támogatjuk letéteményesét, az ifjúságot s közönnyel, nemtörődömséggel nem vesszük el kedvét hasonló s még ennél is nagyobb versenyek rendezésétől. Csukás Andor testnevelő tanár a gimnazisták nagy erőpróbájára a következő csapatot jelölte: Balhéim (Ajtay), Murányi, Rónay, (Jedlicska), Udvarnoky, Aradi, Szoby, Reif, Jancsó, Varga, Both, Szénássy. Goldberger SE -KFC 3:2 (1:1) Barátságos mérkőzés, amelyből csak tizenegyes révén tudott győztesként kikerülni a budapesti csapat. Tudósítónk jelenti: A jóhírű budapesti Goldberger SE csapatának komáromi vendégszereplésére alig 400 főnyi közönség volt kiváncsi. Pedig a játék sokkal nagyobb érdeklődést is megérdemelt volna. A KFC a következő csapattal állt ki: Rédei, Tóth III., Csizmadia, Öllé, Palást, Lehotai, Mészáros, Homoki, Tóth II. (Ivaványi, Tóth II., Tóth IV.) Kurucz. A játékot j-övid ünnepség előzte meg, amelynek keretében a KFC nevében Banai Tóth Pál társelnök zászlói nyújtott át a vendégeknek. Berecz bíró vezetése mellett folyt le a mérkőzés. Az első féli időben épen úgy mint szünet után mindkét csapat egyformán vette ki a részét a támadásból. A GSE technikásabb, a KFC lelkesebb. A vezetőgólt a vendégek érték ej, de Iványi rövidesen kiegyenlített. Szünet után ismét a pestiek jutnak vezetéshez, Mészáros pompás lövése azonban ismét a GSE hálójába juttatja a labdát. Már-már döntetlennek látszik a mérkőzés, amikor Berecz játékvezető Öllé egy teljesen ártatlan kezeléséért tizenegyest ítél a KFC ellen és ezzel a pestiek győznek. A győztes csapat nagyon lelkiismeretes és tehetséges játékosokból áll, akik még ilyen barátságos jellegű mérkőzésen is a tudásuk javát akarták adni. A KFC együttese az előző teljesítmé- Syékhez hasonlítva javulásról győzött meg bennünket. Örvendetes az ujoncoknák törekvő és lendületes játéka. Szép tehetségről tettek tanúságot a komáromi leventevívók A Komáromi Leventegyesület kardvívó szakosztálya, amely nem régen alakult meg, máris szép s valóban dicséretreméltó eredménnyel dolgozik. Az a verseny, amelyet szept. 5-én és 6-án rendeztek a gimnázium tornatermében, bíztató remény arranézve, hogy a dicsőséges magyar kardnak győztes katonái teremnek Komáromban is, akik tágabb keretben, nagyobb fronton is meg fogják állani a helyüket. örömmel üdvözöljük a fiatal levente-kardforgatókat s különösen elismerésünk és köszönetünk Both István főhadnagy honvéd vívómestemek, aki fáradságot s időt nem kímélve, nagy szeretettel tanítja, képezi a fiúkat. > Az első levente-versenyt két részben tartották, szombaton az elődöntőkel, vasárnap pedig a döntőket vívták. A vasárnapi versenyre nagy és előkelő kő-Bajnoki mérkőzés Szenilőrincen: zönség gyűlt egybe. Eredmények: 1. Hármas 8 győzelem, 1 vereség, 2. Hápka 6 győzelem, 3. vereség, 3. Fiiipek 6 győzelem, 3 vereség, 4. Szabó 5 győzelem, 4 vereség, 5. Németh 5 győzelem, 4 vereség. Az első helyezeti Karmosnak, nagy jövőt jósolnak a szakértők: villámgyors parád-riposztjaival, észszerű másodikszándékú támadásaival messze kimagaslott a mezőnyből. De igen tehetséges a többi helyezett is. A verseny után a tiszteletdíjakat vitéz Ászt aló ssy Lajos alezredes, katonai parancsnok osztotta ki a győzteseknek, szép buzdító beszéd kíséretében. I Előre leventék, ifjú kardforgatók! Kardotok csapásai nyomán a szebb magyar jövő útja tisztul!... (nf) KFC—Szentlőrinci AC Kéthetes szünet után megindulnak az NBC további küzdelmei. *v KFC csapata — a szerencsétlen sorsolás következtében — egymásután most harmadízben megy idegenbe. Bajnoki mérkőzésének színhelye Szentlőrinc lesz, ahol a SzAC együttesével méri össze az erejét. Vasárnapi NBC műsor: A Szentlőrincre utazó lilák összeállítása valószínűleg ez lesz: Rédei, Tóth III., Csizmadia, Kányái, Palást, Öllé (Pálfy I ), Mészáros, Tóth II.. Iványi, Tóth IV., Lehotai. A csapat Simon edző és Takács intéző kíséretében vasárnap reggel indul és éjfél után tér haza. V KFC közgyűlést tart Szentlőrinc: KFC—SzAC 3 órakor, bíró Figyelmesi. Csepel: Budakalász—Cs. MOVE, bíró Herz. Újpest: Dorog—UTE, bíró Lantos. Érsekújvár: Tatabánya—ÉSE, bíró Periinger. Budapest: Alba Regia—Hungária SC, bíró Halász. Pápa: Csillaghegyi MOVE—Pápa, bíró Szalai. A KFC II. a nehezen meginduló nyugati kerületi II. osztályú bajnokságban vasárnap második mérkőzését jálsza. Ellenfele a mosonmagyaróvári Hubertus tartalékcsapata lesz, amellyel annak otthonában méri össze az erejét. A Komáromi FC október hó 22-én, kedden este fél 9 órakor közgyűlést tart a Központi szálloda különtermében. A tárgysorozat legfontosabb pontja az új tisztikar megválasztása lesz. Hubertus—KFC Az újvárosi KFC első osztályú bajnoki mérkőzést játszik vasárnap a magyaróvári Hubertus csapata ellen az újvárosi pályán. Az előmérkőzésen az UKFC ifj.—Szőnyi SE csapatai találkoznak. ^SecjérítGZt&k az 1941 -es szenzációs minőségű rádiókészülékek: PHILIPS, STANDARD, TELEFUNKEN, stb. gyártmányok nagy választékban. — Díjtalan bemutatás rádiókereskedőnél. DU VM&lIah Komárom 1, Városhúz-u. 8. - Telefonszám: 166. A vármegye gazdasági helyzete Elekes Imre, várm. gazd. főfelügyelő szept. jelentése szerint az esős és száraz napokkal váltakozó időjárás a mezőgazdaságra elég kedvező volt, mert a gabonafélék betakarítása és a cséplési munkálatok általában befejezést nyertek és a rendelkezésre álló igaerővel és gépi erővel elkésetten' megindulhattak az őszi vetéshez a talajelőkészítő munkálatok és a vetési munkálatok. Kedvezett az időjárás a szálastakarmány-félék és kender betakarításának, a burgonya, cukorrépa és fűszerpaprika szedésének, valamint a dohány betakarítási munkálatainak és végül nagy mértékben elősegítette a kukorica beéredését is. Ezidőszerint a talajelőkészítő munkák nagy igyekezettel és szorgos ütemben folynak, -amit lehetővé tett az a körülmény, hogy a katonai szolgálatra behívott lovak nagyobb része már hazakerült. Az őszi repce, bíborhere és őszi árpa elvetése befejezést nyert. Ezek a vetések egyenletesen jól kikeltek és erőteljes fejlődésben vannak. A rozs és a búza vetésé folyik, sok helyen már jól kikelt rozsvetéseket látni. A korai kukoricák szedése folya- Inalban van, a kellő időben és szárazabb fekvésekben elvetett közép- és későbbi érésű kukoricák érés előtt állanak. Ha az időjárás még két hétig kedvező lesz, úgy jó kukoricatermésre számíthatunk. A kukorica-csövek általában szép nagyok és a szárakon szép számban mutatkoznak. A korai burgonya termése betakarítást nyert, a nedvesebb természetű talajokon termett burgonyánál több-kevesebb rothadt gumó mutatkozott. A cukorrépa szedése és szállítása jó eredménnyel folyik. Itt említem meg, hogy a vármegyei munkabérlmegállapító bizottság 1 kát. hold cukorrépa kiszedésért élelmezés nélkül 36 pengő, takarmánycukorrépáért 32 pengő és takarmányrépáért 28 pengő munkabért állapított meg. A szálastakarmányfélék közül a mohar, köles, a lucerna, valamint a réti sarjú kaszálása és betakarítása jó minőségben legnagyobb részben befejezést nyert. Jókai Mozgó fTlgr.tlnalotaf A legelőjószág szeptember hó folyamán még elegendő táplálékhoz jutott a legelőkön. Miután a folyó évi gabonatermés gyenge minőségű, a termelés biztosítása, a többi és a minöségtermelés előmozdítása céljából a nemzetgazdasági érdeknek megfelelően minden törekvés oda irányult, hogy a gazdaságokat, főleg a kisgazdaságokat és vízkárosultakat jóminőségü őszi gabonavetőmaghoz juttassák vetőmag kiosztási akció keretében. Komárom vármegyében vízkárosult gazdák részére Ínséges búzából 1008 métermázsa és rozsból 144 métermázsa nyer kiosztást oly módon, hogy ennek ára az 1041. évi termésből lesz megtérítendő. A minőségi vetőmagvakból készpénz ellenében 3736 mázsa búza, 206 mázsa rozs és 98 mázsa őszi árpa nyer kiosztást. A gabonapiac ezidőszerint lanyha, kisgazdák részéről egyáltalán kínálat nincs. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a szorgos •■zántási-vetési és kukoricatörési munkáktól nincs ráérő idő az eladásra szánt gabona befuvarozására. Az eladásra felkínált gabonatételek értékest.ése egyébként zavartalanul folyik, a kormány által megállapított árakon. Sok a gyenge csírás, 72 - 73 kg-os búza, melyért a Futura kénytelen levonásokat eszközölni. Az állatok értékesítése elég vontatott. A szarvasmarha árak 70 f.—1 P, a sertésárak 1.20—1.40 P, a borjú árak 70—80 fillér között mozognak. Kevés zsírsertés kertit a piacra, minek következménye a zsírhiány. Gazdáink a hizlaló takarmányok drágasága miatt ráfizetéssel dolgoznak. Ceglédi Bortermelők Szövetkezete saját termésű borainak kimérése KLAPKA-TÉR 9 SZÁM Elsőrendű borok mérsékelt árakon I A komáromővárosi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság. 5298-1939. tk. sz. (489) Szombaton és vasárnap, október 12— 13-án a: ZAVAROS ÉJSZAKA, a magyar filmgyártás égjük legjobb alkotásának előadásait folytatják. É pompás magyar bűnügyi vígjáték főszerepejt Totpay Klári, Rajnav Gábor, Gózon Gyula, Iiilicsi Tivadar, Simon Marosa és Makláry Zoltán jitsszák. A legújabb magyar hangoshíradó egészíti ki e nagygszerű szórakozást, amit ez a film nyújt. Október 14—15—16-án, hétfő, kedd és szerdán a: DUNAI HAJÓSOK. Érdekes, jó film, amelyet érdemes megnézni. A szőke Dunán lejátszódó regényben pompás színészek alakítják a nagyszerű szerepeket: Jávor Pál, Halmay Tibor, Hilde Kräht, Attila Hörbiger, Öskar Sima. Október 17—20-ig, csütörtöktől vasárnapig: SARAJEVO c. monumentális magyar film kerül vászonra. Pompás, kalandos és egyben megható történet, amely a szivébe markol a nézőnek és egy leány viszontagságos életét vezeti a háború forgatagán keresztül haza Magyarországra. A főszerepeket Tasnády Fekete Mária, Kiss Ferenc, Tímár József, Vértes Lajos, Berky Lili és Gózon Gyula játsszák. Irodalom UJ Idők, a magyar középosztály népszerű hetilapja. Előfizetési díja negyedévre 6.40 P, egyes szám ára 50 fillér. A Magyar Lányok, leányaink kedvelt hetilapja. Előfizetési dij negyedévre az Otthonunk melléklettel együtt 4 P. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY-KIVONAT. Ifj. dr. Mohácsy János komáromi ügyvéd áltál képv. Komáromi Első Hitelintézet végrehajlatónak özv. Régens Jánosné szül. Lukács Júlia kolozsnémai lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 1.814 P 30 fillér tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Kofozsnéma községben fekvő, s a I. kolozsnémai 98. sz. betétben A. L 2—5 és .9 17 sorszám 49Q—2,. 491, 492, 493, 879, 880, 1003, 1116, 1117, 1118. 1388—2, 1389—2 helyrajziszám alatt felvett Régens Jánosné szül. Lukács Júlia nevén 1/2 részben vezetett ingatlanjutalékokra 354.30 P becsértékben. II. A kolozsnémai 104. sz betétben A.’ I. 2. 3. sorszám 342—1, 342—2. helyrajziszám alatt felvett Régens Jánosné szül. Lukács Júlia nevén 1/2 részben vezetett ingatlanjutalékokra 661.43 pengő becsértékben elrendelte. Az árverést 1940. évi november hó 6. napján, délelőtt 11 órakor Kolozsnéma községházánál, a telekkönyvi hatóság helyiségéljen fogják megtartani. Az árverés alá eső 98. sz. betétben felvett ingatlant a kikiáltási ár 2/3-nál, az árverés alá eső 104. sz. betétben felvett ingatlant a kikiáltási ár i/2-éiiél alacsonyabb áron eladni nem lehet. bánatpénz a kikiáltási ár 10o/o-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi százalékára kell kiegészíteni. Komárom, 1940. nov. hó 17. napján Dr. Mauer Imre, s. k., ömkf. jegyző. A kiadvány hiteléül: Horváth s. k. sh. tisztv. A KÖNYVELÉS KÖTELEZŐ és hasznos. Könyveltessen szakemberrel. Spielberger, Ilalász-u. 4. Telefon 200. (462) Az Én Újságom—Tündérvásár, a gyermekek hétvégi öröme. Előfizetési díj negyedévre ajándékkönyvvel együtt 2 P. Mindhárom lapból díjtalan mutatványszámot kívánatra küld a kiadóhivatal: Budapest, VI., Andrássy út 16. — Csodálatos álomvilág. Röpke szárnyon szines álomvilágba jutni, bút-bajt elfelejteni megfizethetetlen öröm, s mégis könnyűszerrel megszerezhetjük, ha azokra a nagyszerű könyvekre hízzuk magunkat, amelyek a Pengős és Félpengős Regények új sorozatában most jelentek meg. Nyomban igazolja ezt a megállapítást a legfrissebb Pengős-kötet, Goldmann: »Az örvény szélén« című regénye, amely már az első lapjain belesodorja az izgalom örvényébe az olvasót. Az új Félpengős-köny vek: Zaymus: »A porcé liánmajom« az élet misztikumába vezet el és különös embersorsokat mutat meg izzó, romantikus keretben, Báldwin »Rózsaszínű szobá«-ja pedig a mintája annak, hogyan lehet az érdekfeszítő detektívregényt bájjal, üdeséggel, szerelemmel telíteni. »A Nyugat úttörői« örömet jelent annak a hatalmas olvasótábornak, amelyet Zane Grey kifogyhatatlan fantáziája és elbájoló költészete meghódított. Turul Filmszínház Komárom, Kun Miklós u. íl. Telef. sz. 4-70. Október 12., 13., 14. és 15-én, szombat, vasárnap, hétfő és kedd. (A lillafüredi filmhét kitüntetett magyar filmje.) — Csak 16 éven felülieknek! MÁRIA KÉT ÉJSZAKÁJA. Főszerepben: Szilágyi Szabó Eszter, Uray Tivadar, Csortos Gyula, Greguss Zoltán. Palaky Jenő, Latabár Kálmán, Sennyei Vera. — Kisérőműsor: UFA híradó. A szombat «I. u. 4 órai és a vasárnap d. rí. 2 órai előadás olcsó hslyárral: 20—70 fillérig. Október 17. és 18-án, szerdán és csütörtökön: VÉGZET. Egy titokzatos gyilkosság nyomozása adja a keretét ennek a sok-sok dallal és muzsikával fűszerezett filmnek. Főszereplők: Beniamino Gigli, Kirsten Heiberg, Hilde Korber, Werner Fütterer. — Magva r és FOX világhiradó.