Komáromi Lapok, 1940 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1940-01-06 / 1. szám
4. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1940. január fi. LEVELEK VIDÉKRŐL Vannak időszakok, amikor a vidék egyszerre csak levelezni kezd. Postai levelezési kap. Ifz-húsz fillérért nagy örömet szerez magának azzal, hogy ismeretlennek ír# és csekély örömet annak, aki a levelet kapja. Igaz. hogv embere s levele válogatja az örömöt. Ilyenkor, félidőben a versekkel bélelt levelek s a kölcsöntkérő Írások divatosak. Kihozza a postás például a versekkel. színdarabokkal s elbeszélésekkel súlyosbított küldeményt. leleszi az asztalra s elkcdvellenílőnek rögtön kéri a biintelésporlól. így hullanak ki a-versesetek, cikkezetek. regénytémák a borítékból. S mellette, bíztatónak, a levél: Van szerencsém bocsánatot kérni, mivel kézzel írt soraimat merem az, igazgatóság elé terjeszteni. De hamég lenne szükség színdarabra, vagv ilyen versekre, örömmel imák több példáml is. önöket kérem: egy kérésre kérnék a további müveim írására engedélyt! Továbbá örömmel várom, mini kezdő versíró. igaz szer I “llel. Isten velük; Olvasván a verebei, a hazai színműi r; »dalom s \ eskü! leszel jól felfogott érdekében az ‘ngedélyl a mai napig sem adtuk meg. Lehet, hogv majd engedély nélkül versel a kezdő versíró, de akkor, mini engedély nélküli iparosi, bízómnál megbüntetik. Tegyék. Vagy. ime, egy másik feszülő izom. eget verő ígéret: : Itten küldöm önökhöz egy verskötetemet, amelv lulajdonképen már a második kötet, de az elsőt most még itthon hagytam és csak körülbelül a július elejétől mostanáig írt verseket küldöm itten, fiatalságom ellen Ve sokai f »glalkozom vr írással. Fiatal...? Hát már éppen nem vagyok valami gyerek, mivel már 1!) éves vagyok. Szüle tie ni Ü21 február 3-án. Azt h;szem. már ide s tova másfél éve írogatok. K másfél esztendő- gyümölcse valami 120 vers. Lennének szívesek kiemelni a szürke egyszerűségből. Tudom. hogy ezt önök megtehetnék s reméltem, meg is t “szik. Verseimben is amint látják, sokat foglalkozom ezzel a problémával. Magam sen tudom, miért. Azt hiszem, hogv jelenleg ‘leghöbb vágyam, hogy fiatalságom .ellenére bel 'szólhassak egyikmásik -dologija. ha nem másként, hál irodalmi úton. Amint látják, forradalmi, sőt nagyon is forradalmi keletű ember vagyok. önöktől is elvárok annyi elismerés!, hogg legalább ezt a kis v rses füzetet kinyomtatják, aztán pedig fog menni minden, mint a fölként kocsi. Minden bizalmat önökbe vetve elvárom, hogy februárra, esetleg hamarább is, nyomdafestéket igyanak verseim s én mint ismert diákköltő nézem a teli napot. Ha önök hirtelen elismernének, s verseimet kiakarnák nyomtatni, úgy értesítsenek s a még itthon lévő 60 -65 versemet is elküldöm önöknek. Verskötetem címe legyeu: ?Álljon elém az, aki azt mondja: Nem! Tudom, hogy van ebben a címben valami forradalmi, de. ha lehel, hát úgy szeretném, hogy volna isN Sajnos, a jóiként kocsi s a teli napot néző versek lovagja határozottan rossz verseket írt. Legalább is, vaunak annyira rosszak, mint amekkora írójuk forradalmi elbizakodottsága . Fiatalsága ellenére is a világirodalom vezérei szívesen elkövetnek majd mindent. hogy bele ne szóljon a nagyvilág kérdéseibe. Majd, ha jobban fagy. Ámde vannak rövidebb, parancsolóbb levelek is. Ezl kaptuk a napokban például: ara kérem a Szombti ural. hogy ha ludna nékem privátlilag egy húsz ezer pengő kölcsönt adni és úgy tudom, hogv van az úrnak jó ismerősei inéin e tudna azoktól a részemre kérni s a kor volna szives aból küldene három száz pengőt utazási költséget és a löbil majd el intézem a Sz. ural lovába maradok kiváló íisz’elelíei K. A. Vereknv.“. házszám. és kivánok kelemos ün pék I és még egv s:: -r meg Írom. hogy volna olyan szives küldeni nékem három száz pengői. Ezennel felhívom jóismerőseimet, privátlilag- tömörüljenek köréin s a nagyeszű csallóközi férfiú számára szavazzák meg azt a rongyos huszezrel. Mert van Vereknyén ész! Nem hiába, szegények, egveiőre még odaát maradtak, de tudják is pontosan. kihez kell pénzügyben fordulni. Privátlilag. • C1G Á X VÖK V ESZE DE I. ME A mull hetekben történt, hogy valami nagyobb s vidámabb ügyből kifolyólag a csendőrök bekísértek három tucatnyi vándorcigányt Komáromba s a fogházba helyezték el a csapatot, némi üdülésre. Zaj nélkül ez nem ment, fogcsikorgaiások nélkül sem. nem szerel a more egyhelyben sokáig tartózkodni, különösen, h i fogház ez az üdülőhely. Ez lelt volna még a kisebbik baj. A nagyobbik akkor következett, amikor a morék látogatására s lelki eg\ ensúiyáuak alátámasztására < in.gje ent.’k a kapcsolt mezei hadak s egy-egv látogatási napon hatvan-hetven roma is becsoportóuiU Komároml)ii. Éktelen orílitozások. lármájuk felverte a D eák Ferenc-ucca méla csendjét, zavarta az iskolai tanítást s legkiváil nem használt a törvényszék nyugalmának. Mentek a fenébe! De no n mentek. Menjetek a pokolba, különben benneteket is befogunk. Kicsit szélrebbeutek, mint a morzsán lakmározó verebek, amikor kavicsol dobnak közéjük, aztán ismét összedugták a fejüket. Nem leheleil őket szétrobbantani. Újra s újra az. épület köré csoportosultak, mindenáron beszélni* szerettek volna a fogház mélyiben sziesztázó rokonsággal, harci lármájuk egyre erősbödött. Ekkor valaki kitalálta a fegyvert. Érces hangon harsant bele a levegőbe: — Rendőr! Vigye be a fertőtlenítőbe ezt a társaságot! Huss... Egy pillanat alatt szélugrott a társaság. Még a sánta öreg dádé is iszkolt. lója loll kifelé az uccából scsak valahol á Kossuth-téren szedte össze magát a banda. Mert pofon, fogda, ordítás: egv sem használ ellenük. De egy kis fertőtlenítés hírére kiszaladnak a világból. Azóta sem jöttek rokont álogalóba. Fagyasztják poloskáikat a mezőn. »3<0 Telefon 183. gyorsan és pontosan száliít WILHEI1 ÁRU Nádorvonalsor (Pozsonyi kapuval szemben) dobos illatszer- és fotószaküzlet Vármegye-utca 9 szám alatt (a Kincs házban). Remekül felszereli árukészletével áll a kedves vevőközönség rendelkezésére. Szenzációs alkalmi ajándék különlegességek. Hogyan neveljünk jó magyar katonaanyagot ? A honvédség teljesítőképessége — felszerelésén kívül — a magyarság kalonaanyagának belső értékelői függ. Katonai értékel a kiképzés minősége szabja meg. Ez a gyakorlatban csak akkor lesz eredményes, ha szilárd erkölcsi alapra és nagy megerőltetésekre képes testi adottságokra épül. Akkor tehát, amidőn a magyar katonaanyag nevelési kérdéseivel foglalkozunk, tulajdonképen a szellemi és testi edzésnek gyakorlati megoldásra váró feladataival állunk szemben. A szellemi nevelés dolga az önfeláldozó, önzetlen és a közösség érdekeiért élni-halni kész, hősi lélek kialakítása. Értéktelen ugyanis minden szaktudás és hiábavaló minden anyagi felkészültség, ha a nemzeti jövendőt az egyén érdekei után sorolják, ha túlsók a hiú élretörő és kevés arneggyőződéses alárendelt. A lelkek gyökeréig ható nevelés dolga az is, ha a vezetésbe vetett bizalmat erősítik. Az okos bizalom cs a jóindulatú bírálat ugyanis a szellemi erőket összefogja, a vezetésnek önmagába vetett hitét emeli, alkotó munkához kedvet és erőt ád. A mindenáron való gáncskeresés elkedvetlenít és bizalmatlanná tesz. Végeredményben tehát a lclkierők szétmálásához vezet. A szellemi erők megteremtésének és megerősítésének feladata legnagyobbrészt módszeres oktatással érhető el. Erre minden állam polgárunkat, különösképen azonban a honvédségbe kerülő férfilakosságunkat, zsenge fiatalságától fogva, rá kell fogni. Az ifjakat az iskolában, a levente intézményben, vagyis egész lelki fejlődésük időszakában szakadatlanul a katonaeszmények megértésére és gyakorlására kell szoktatnunk. Mindez hiábavaló erőlködés, ha a gyakorlati élet jószándékú iskoláink szellemétől idegen marad. A legmélyebb nyomot ugyanis nem az iskola, hanem az élet benyomásai hagyják a lélekben. A jó kalonaanyag másik nevelési feladataként jelentkezik a testnevelés. A gyermekkorban kezdődő és a fejlődéshez mérten fokozódó követelményekéi támasztó testedzés nemcsak ellenállóképes szervezetet teremi, hanem az egykorú ifjak egvüvélaHozásának és egymásrautaltságának nemes érzését is erősíti. Ennek nemcsak katonai előnyei jelentkeznek, hanem társadalmi kihatásai is jótékonyan érezhetők. A kötelező leventefoglalkozásokon az egymással szükségképen érintkező, de különböző társadalmi osztályokhoz tartozó ifjak között leomlanak a válaszfalak. Jobban megismerik egymást, több megértést tanúsítanak a különböző életpályájú pajtások szükségletei és teljesítményei iránt. Ezáltal önként szolgálják az annyira kívánatos szociális kiegyenlítődést. Az egyén tényleges szolgálati ideje alatt szakkiképzésben részesül, katonává válik, de még ezalatt az idő alatt sem nélkülözheti az erkölcsi nevelési. A katonai ismereteket fel kell frissíteni, az együvétartozás érzését tovább kell ápolni. Ez a lövészkötelezetlség évei alatt történik. Mindezek a feladatok a lakosság részére tagadhatatlanul elfoglaltságot jelentenek. A közönség azonban nem remélhet jobb jövendői, ha a közös munkából és küzdelemből az egyén nem vállalja szívesen a reá kijutó munkát. Tisztában kell lenni azonban azzal is, hogy a küzdelmet mindenki csak abban az esetben vállalja szívesen, ha mind a küzdelem, mind pedig a küzdő maga, a nemzet minden egyes tagja részéről az őt méltán megillető megbecsülésben részesül. A nemzet katonaanyagának nevelési kérdéseihez tartozik a hősi halottak . hozzátartozóinak és a megrokkantak emberi ellátásának tagadhatatlanul komoly gondol jelentő feladata is. i nagpfflinség panaszkönyve Ha nyitott szemmel meg',- valaki a Jókai ucca jobb oldalán a Kossulh-lér felé, akkor sem tud. eléggé vigyázni, mert könnyen kiütheti Inlszeinét, a most felállított forgalmi táblában. Érthetetlen az államépítészeti hivatal inlézkedése, mert ilyesmit felszerel letui hozzáértőkkel kellene. A szakértők biztosan magasabbra szerelnék, nem pedig pontosan kiszámítva az emberi szem magasságába. Vagy talán a tartóoszlop magasságával akartak spórolni? A közönség lesli épsége, de különösen a szemevilága megőrzése érdekében kérünk sürgős intézkedéseket, de nemcsak ott, hanem másutt is hasonló veszélyes helyeken. — Folynak a Budapesti Mezőgazdasági Kiállítás előkészületei. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület kiállílásrcndező bízótIsága elhatározta, hogy az 1940. évi, sorrendben immár negyvenkilencedik kiállítását az igen korai húsvéti ünnepek miatt a szokásos időpontnál néhány nappal korábban, március 30 április 7. napjain rendezi meg. Az előkészületek, ennek figyelembevételével folynak, a kiállítási iroda az ősz kezdete óla teljes felkészültséggel dolgozik, szétküldtük már a jelentkezési felhívásokat, sőt a !tenyészállatok csoportjában a bejelen-, jtések határideje január (i án már le is jár, míg a többi csoportokban a bejelentés határideje február Iá A kiállításon a lenyészáüalérlckesítcsl és beszerzést jelentős szállítási, hitel és különféle egyéb kedvezmények fogják; előmozdítani. Belföldön át) százalékos,a szomszédos államokban ugyancsak* jelentős utazási kedvezmények lesznek a kiállítás alkalmával, amely a magyar gazdasági élet egyik legjelentősebb eseményének Ígérkezik ebben az évben is. A kiállítási iroda készséggel ad felvilágosítási bármilyen irányú érdeklődésre (Budapest, IX., Köztelek u. 8. sz., telefon: 18-79-54). — A gúlái egészségszalgáiul január (i án este 8 órai kezdettel a község» polgári iskola tornatermében a szegénysorsú csecsemők fel.segély ezésére zártkörű Zöldkereszl jólékonycélű, bált rendez. Személy jegy. 1.50 1*. Család jegy 3 személyre 3.50 P. A felkarolásra szoruló emberese ,relék, az eljövendő idők állam- - ■ nemzetfemitartó magyarjainak mcgnie ítése érdekében kérjük a szíves lá .r- MÍásl. Ha szereted a szép, kedves könyvet, küldj 1 pengőt Dr. Baranyay József szerkesztő címére (Komárom Kultúrpalota), bérmentve küldi meg legújabb könyvét Komárom a magyar népda’okban címűt, Halasy Jenő festőművész hangulatos címképével. Ajándéknak igen alkalmast ü