Komáromi Lapok, 1940 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1940-08-10 / 32. szám

2. oldal. KOMAROMI LAPOK 1940. augusztus 10. ISmándi keserüvlz -böl . 3 ujjnyi Jó ezt tudni minden étvágytalannak! nyomán kell, hogy meginduljon az egész­séges gazdasági vérkeringés és gazdasági (jólét. A segítésre szorulókat és érdemeseket nem az egyéni tolakodás, sem az igénybe .vett protekció, hanem Komárom vármegye minden egyes (»külön kenyéren élő«) csa­ládjáról kiállított és minden család szo­ciális helyzetét feltáró családi lapok alap­ján választja ki a szövetkezet, miért is mindenkinek érdeke, hogy az összeírást végző közegnek pontos adatokat mondjon be. Természetes, hogy minden család rá­szorultságát és érdemességét külön-külön, egyénenkmt is megvizsgálják. A szövetkezet a vármegye közönségének, szegénynek és gazdagnak egyaránt a meg­értését kéri, többet nem beszéli A tettek fognak helyette beszélni és erre garancia a vezetőség részéről: Nagy Nándor főis­pán, Reviczky István aüspán, dr. Kiss István egy. tanár, szervező és ügyvezető igazgató, valamint tiszt. Wittinghoff Ágnes szoc. nővér személye. Naszvad, 1940. augusztus 6-án. Bencsik Jenő. Ami a nőket is érdekli Rendelet a katonák nősüléséről A hivatalos lap a közelmúltban rende­letet közölt a honvédség és csendőrség tagjainak nősülése ügyében. Kimondja a rendelet, hogy a házasságkötéshez nősülési engedély szükséges; a tényleges állományba tar­tozó személyeknek, a besorozott, de még be nem vonult újoncoknak, kivéve a mozgósítás esetét vagy a háború idejét, a felülvizsgálati úton tartósan szabadsá­goltak közül azoknak, akik még tény­leges munkakötelezettség alatt állnak. Nősülési engedély szükséges azoknak is, akik tartósabb tényleges szolgálatban ál­lanak, továbbá azoknak, akik ideiglenesen bármilyen tényleges szolgálatra bevonul­tak (próbaszolgálat, fegyvergyakorlal stb.) és azoknak, akiket a tényleges szolgálatból ideiglenes szabadságra bocsájtottak. A besorozottak közül azonban az, akit pőltarlalékba osztanak be, nem szorul nősülési engedélyre, kivéve az alatt az idő alatt, amelyben ki­képzés céljából tényleges szolgálatot tel­jesít. Ha olyan férfi akar házasságot kötni, aki csak nősülési engedéllyel házasodhat, a házasság kihirdetését csak akkor lehet Móric kisasszony Irta: Nehéz Ferenc. 1. ' Sok dolga volt Jókainénak s különben is igen elfoglalta az öröm. Hát megígérték szegénykének, hogy rendbehozzák helyette az udvart. Weber Toncsi mindjárt az ár­vácska-ágynak vetette magát, azt kezdte kapátgatiú, Bezerédy Pepi az orgonafák alatti utat gereblyézte kitűnő érzékkel, míg Nagy Lina a rózsák öntözése irányá­ban tanúsított roppant igyekezetét, tudni­­jilik azt hallotta félfüllel, hogy azokat a folyosómenti gyönyörű Marechal-Níelekel még maga a várvavárt vendég ojfogatta régesrégen, mikor még itthon diákoskodott a kollégiumban. özvegy Jókainé igazán nem tudta, ho­gyan hálálkodjék ekkora nagy kedvesség s figyelem láttán. — Tudjátok mit? — mondta, mikor már sehogysem talált megfelelő szót a köszö­netre. — Mihelyt megérkezik a fiam, sor­­bacsókoltatlak vele benneteket! — Nagyszerű! — kurjantott a püspökék Linája. — És a korbácsol már előkészí­tette nénémasszony? — A korbácsot? Minek? — Hát a fia hátára. Máskülönben nem hiszem, hogy rászánja magát arra a csókra. — Mi az? — mosolygott Jókainé. — Te talán olyan rondának képzeled magad, hogy nem lesz gusztusa hozzá? — Isten őrizz! — felelte a huncut. — De amilyen szörnyű bátor legénynek is­merem Móricot, inkább a Vágdunába ug­rik, mint hogy valakit megcsókoljon, ügy fél az a fehérnéptől, mint a tűztol! — Nono, lelkem, a kecskeméti levegő nem ám olyan, mint a komáromi. Attól még a szelíd bárány is farkassá válik. Linát nem lehetett meggyőzni. — No, ha Móricból is farkast tudott csinálni, akkor még ma szólok a Wein­­müller Fáninak, hogy csináljon valami propagandát Kecskemétnek a Komáromi Kalendáriumban. — Miért? — Hogy minden komáromi anyámasz­­szony-katonája odamenjen nyaralni!... \ Hát ez már igazán sok volt. Jókainé arcáról menten elrepült a mosoly s ha ebben a pillanatban nem harsan fel a ka­puban a Lakőr ugatása, ez a Lina, annak ellenére, hogy nem kisebb ember volt a papája, mini a püspök, hát olyat kapott volna, hogy megemlegette volna még öreg­korában is. De felharsant a Lakőr ugatása elrendelni, illetőleg a házasság kihidetése alól csak akkor "lehet felmentést adni, ha a házasuló bemutatja a nősülési en­gedélyt. Az anyakönyvvezető köteles megvizsgálni, hogy a házasuló, amennyiben nősülési engedélyt nem mutat be, engedély nélkül nősülhet-e. A nősülési engedélyt a besorozott, de be nem vonult újoncok részére a sorozásra való előállás helye szerint illetékes hon­védkiegészítő parancsnokság, másodfokon a honvédelmi miniszter adja meg. A tény­leges állományba tartozó nem hivatásos legénységi állományú személyeknek a nő­sülési engedélyt a csapattest parancsnoka adja. Tisztek és tisztjelöltek részére a nősü­lési engedélyt minden esetben a honvé­delmi miniszter állítja ki. A még be nem sorozott személyek nő­sülési engedély nélkül köthetnek házassá­got-Mindent a hazáért! Fel kell jegyeznünk ezt az esetet, ha n vele kapcsolatos személyek nevét [nem is írjuk ide. Megrendílően szo­morú eset, tele fájdalommal, de van benne valami magasztosság, valami vigasztaló, valami olyan, ami a köny­­nyéknek is boldog értelmet ad... miért a hazáról van szó. Esküvő volt a minap Komáromban. Boldog ifjú pár lépett ki a szent eskü után a Szent András templomból. Alighogy kilépett, a menyasszony le­sújtó hírt kapott: bátyja, aki a ma­gyar légihaderőben pilóta volt, lezu­hant gépével kötelessége teljesítése közben s szörnyethalt. Ennék a menyasszonynak tavaly ilyentájban egy másik bátyja, aki szintén pilóta volt, szintén lezuhant a haza szolgálata közben s az is meg­halt. Ennék a gyönge kis menyasszony­nak, aki most szeretett volna beevezni a boldogság révébe, még van egy bátyja: ez nem a levegőt választotta |a haza védelme s nagyobhátétele ér­dekében, hanem a magyar honvédség egyik — harcikocsihadoszlályában tel­jesít jelenleg szolgálatot, kint a ha­táron. Különben pedig ennek a menyasz­­szonynak az apja alhadnagyi rang­ban, kitüntetésekkel díszítve szolgálja la hazát. ... Gondolkozzunk csak egy kicsit. Belátjuk, ugyebár, hogy néha a fáj­dalomszülte könnyeknek is lehet büszke s boldog jelentősége! Kedden és szerdán lesz a komáromi Vasnap Mindenki ismeri annak a nemes és hazafias szándékú szép mozgalomnak a célját, amely a vas és fémek beszol­gáltatását kéri a magyar társadalom­tól. Ennek a mozgalomnak a kereté­ben rendezik országszerte az u. n. »V asna p«-okat, amelyek eddig min­denhol a legteljesebb sikerrel, sőt sokszor bámulatos eredménnyel foly­tak le. A mai nyersanyaghiány teszi szükségessé, hogy mindéin parányi vasdarabot, vagy fémét megbecsüljünk, mert érték, amiből újabb feldolgozás után sok­­mindem olyasmi készülhet, amire a jelem körülmények között a hazá­nak nagy szüksége van. A magyar társadalom szive ügyévé avatta ennek a mozgalomnak a si­kerét s minden tőle telhetőt megtesz, hogy a nemes szándék megvalósuljon. Mint értesülünk, a Vas- és Fén> gyüjtő Iroda a jövő hét keddjén, agusztus 13-án lés szerdán, 14-én rendezi meg Ko­máromban a Vasnapot. Az előbbi napon a balparti városrész­ben történik meg a gyűjtés, az utóbbi nap pedig Komáromujvárosban. A komáromi Vasnapra vonatkozó hir­detményeket kiragasztva olvashatja a komáromi közönség. Meg vagyunk győződve arról, hogy Komárom közönsége is szívvel-lélek­­kel magáévá teszi a Vasmapok cél­ját s azon lesz, hogy a komáromi gyűjtés is a legteljesebb sikerrel vég­ződjék. »Receptkönyveket kívánságára ingyen küld: dr. Oetker gyár, Budapest, VIII., Conli-utca 25.« Dr. Fabinyi Tihamér Komáromban Dr. Fabinyi Tihamér v. pénz­ügyminiszter, a Magyar Általános Hi­telbank elnök-vezérigazgatója f. hó 3-án délután Komáromon átutazóban meglátogatta a Hitelbankkal szerződé­ses viszonyban álló Komárommegyei Hitelbankot, majd udvariassági láto­gatásokat tett, N a g y Nándor főis­pánnál, Reviczky István alispán­nál és A 1 a p y Gáspár polgármes­ternél. Ezt az alkalmat felhasználta arra is, hogy a város történelmi neve­zetességeit megtekintse. Nagy érdek­lődéssel tekintette meg a Jókai mú­zeum 1848-as emlékeit, a Jókai szobát és a Jókai emléket, majd a Szent András templomot. Megtekintette a régi görög katolikus templomot, a ko­máromi új- és ó-várat és Komárom patinás történelmi emlékű épületeit. A látottak mély benyomást tettek az elnök-verézigazgatóra, és a prog­ramot összeállító uraknak megelége­dését fejezte ki. Közel négy órás ko­máromi tartózkodása után folytatta útját Győr felé. zsebkendőt, hanem rútul otthagyta a sár­ban. És csak a véletlen mentette meg kegyelmedet attól, hogy ügy Istenigazában megmondjam a véleményemet kegyelmed­nek! — Ejha! És... és mit mondott volna? — Azt, hogy akiben még annyi érzék sincs a női mosoly iránt, hogy egy zseb­kendőt felemeljen, hát az fogja magát, de sürgősen és menjen el a trencséni vár­ba Csipkerózsikának... Jókai Móric, végzett kecskeméti jog­­akadémista, megtántorodott a szülői ház küszöbén. Elsáppadt. S csak bámult-bá­­tnult azokba a kacagó, kegyetlenül gú­nyos kék szemekbe. Szólni akart, de a torka elszorult. Nagysokára hebegte csak, rekedten: — Asztalos Etelka ... mondja, mit akar velem? A szemek kacagása abbamaradt. Cso­dálatos dolog történt. Asztalos Etelka le­hajtotta a fejét. S úgy mondta halkan, de olyan halkan, hogy a háta mögötti virá­gok kelyhébe bújt kis bogárkák danája is majdnem elnyomta a szavát: — Ne haragudjon ... S elindult lassan, úgy lehajtott fejjel, a kapu felé. Ment a virágok közt, bő ru­hájának szegélye hozzáért némely útszéli tulipánhoz s Jókai Móric meggyőződéssel hitte, hogy ebből kifolyólag szebbre nyílt ki hirtelen az a híres komáromi virág... Egy pillanatba se telt, ott termett mel­lette s megfogta a kezét. 4. A Szombathy-uccában Nagy Lina azt mondta: — Mégis csak szemtelenség! Mikor le- IszáLlt a kocsiról, észre se vett bennünket. — Észrevett, de rögvest inába szállt a bátorsága... Odaértek a kapuba. Bezerédy Pepi visz­­szarántotta Linát: — Odanézz! Az udvaron, a virágok közt látták őket. Álltak egymás mellett, a fiú fogta a leány kezét; s Asztalos Etelka éppen most vette ki a hajából azt az árva rózsabimbót!. Feltűzte a fiú mellére. A fiúnak ragyogott az arca. Weber Toncsi megbökte a püspökék Limáját s csak ennyit mondott: — A Móric kisasszony!... Bent, az udvar mélyén, a fehérmárvány folyosó-oszlopok árnyékában egy fehér­­hajú asszony állt s az illatot-ringató szel­lő éppen feléjük dobta a szavát: — Mégis használt a kecskeméti levegő! Özvegy ásvai Jókai Józsefné mosoly­gott a fehér márványoszlopok árnyékában. Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tu­domására hozni, hogy Komáromban, az Északi pályaudvarral szemben (vendéglő épületben) „Első Komáromi Rum- és Likőrgyártási üzem“ bejegyzett cég néven rum- és likőrgyőrlási üzemet nyitottam. Szives pártfogást kér: Kovács Mihály cégtulajdonos. 341 s ez azt jelentette, hogy a »gyorsparaszt« megérkezett. Jókainé kitárt karraL futott a kapu felé, egy pillanat s már ölel te­csókolta azt a kocsiról lepattanó magas, szőke, íehércilinderes, lila-gérokkos fia­talembert. aki csillogó szemmel termett ott a karjaiban: — Édes fiam! Móricom! — Édesanyám!... Ketten maradtak. Csend volt az udva­ron, csak a virágok lehelték illatozó lel­kűket, valami meghatott áhítattal, a gyö­nyörű, ibolyakék augusztusi ég felé. Mesz­­sze, mint egy sóhaj, most halt el egy ha­­rangszó. — Hát megjöttél, fiam? — Megjöttem. Nem is mozdulok el töb­bet kegyelmed mellől... — Ne haragudj, Móric, ha mindjárt megkérdezlek. Szegény apád is ezt tenné. Hogyan végeztél? — Anyácskám, tudja kegyelmed, hogy valahányszor csak oda álltam a professzo­raim elé, mindig szegény apám tekin­tetét éreztem magamon. Büszkévé akar­tam tenni őt odafent az égben is. — És ... és sikerült? — Mint első eminens jöttem el Kecske­métről. Most már csak az a fontos, hogy az élet milyen kalkulust fog adni... 1 A két kék szempár egymásba ölelkezett. Aztán a fehérhajú asszony végigsímított kezével azon a dús, fiatal, szőke hajon. Nem kellett szó, csak ez a simítás. Ez be­szélt s felelt: bízom benne, hogy az élet­ben is eminens leszel... S a fiúnak sem kellett más útravaló. Indultak befelé, a házba: — Megemberesedtél, Móric. Fékom adta, már a szakállad is serked. , — Bíztatom is erősen, lelkem. S nem­hiába fogadtam meg Petőfi Sándor taná­csát, aki kiváló kenőszert ajánlott rá. — Petőfi? Ki az? — Már nem emlékszik rá kegyelmed? Az a nyurga fiú, aki meglátogatott ben­nünket, mikor Pápán diákoskodtam. — Hiszen azt Petrekovicsnak hívták. — Olyanformán. Petrovicsnak. De azóta Petőfi lett. S honunk egyik nagy költője. Kecskeméten is meglátogatott s ő másolta le a Zsidó fiút, amivel az Akadémián di­cséretet nyertem. A Hétköznapok elejét is megmutattam neki. . . — Hétköznapok? Mi légyen az? — Készülő regényem. Amibe a lelkemet, a szívemet írom ... N Aggodalom csendült az anyai hangból: — Vigyázz mágadra, Móric. A sok írás megárt. A betű rontja a szemet... — De a lelket a imennyországba emeli! — Már szóltam Asztalos uramnak is. Megígérte, hogy lehetőleg nem kell sokat körmölnöd az irodán ... A fiú megtorpant a küszöbön: — Asztalos uram? — Igen. Az új principálisod, akinél a patvariát végzed majd. — Hát már ezt is elintézte, édesanyám? — El bizony. Asztalos István uram a leghíresebb ügyvéd Komáromban, apád­nak is jóbarátja volt. Szeretettel fogad. Az udvar felől halk nesz hallatszott. Mintha kapu nyílt volna. Csakugyan: az uccáról jött valaki. Jókai Móric hátra­nézett a küszöbről, aztán megfordult. Nem vette észre, hogy az anyja is odanézett, ahová' ő s hogy Jókainé csendesen besu­hant a konyhaajtón. 3. I Móric állt s nézett. Nézett a virágok feje fölött, oda a kapu felé. A kapuban egy fiatal leány állt. Talpig fehér ruhában volt az illető, csak a csi­gákban leomló hollófekete hajában, köz­vetlenül a homloka felett mosolygott egy pirinyóka rózsabimbó: az volt piros rajta, meg aztán az arca. Tudniillik az arcán is rózsabimbók himbálóztak által. S most elindult. Mintha a napsugáron jött volna. Uramfia, fel is jött a folyosó­­lépcsőn! S mái- itt mosolyog előtte: — Ha megengedi kegyelmed, hogy én képviseljem a familiát, hát akkor Isten hozta. Asztalos Etelka vagyok... Mikor a keze hozzáért az övéhez, azt is elfelejtette, hogy meg kéne mondani az ő hevét is. Asztalos Etelka kacagott: — Ne féljen, nem kell bemutatkoznia. Már régen ismerem a patvarista urat... — Ismer? — Sőt! Tavaly, mikor itthon volt a va­kációra, egyszer meg is lestem a szigeten. — Meglesett? — Mondjuk, hogy véletlenül éppen ne­kem is a szigeten volt dolgom. Ugyanis véletlenül éppen akkor ért az eper. S mikor összetalálkoztam kegyelmeddel, rá is mosolyogtam. — Véletlenül? — Természetesen. S mikor kegyelmed nem akarta észrevenni a mosolygásomat, hát elejtettem a zsebkendőmet. — Ez is véletlenül történt? — Hallja, egy olyan drága zsebkendőt elejteni! Weininüller Franciskával együtt hozattuk Párisból... Persze, hogy vélet­lenül. — És én? — És kegyelmed? Még véletlenül se ha­jolt volna le, hogy udvariasan felvegye a

Next

/
Thumbnails
Contents