Komáromi Lapok, 1940 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1940-01-27 / 4. szám
Lapunk mai száma a jövő heti budapesti rádióműsort hozza Hatvanegyedik évfolyam 4. szám Szombat, 1940. ianuár 27 Felelős szerkesztő KÁLLAY ENDRE DR. Szerkesztő BÁRÁNYAY JÓZSEF DR. Főnmnkatársak: FÜLöP ZSIGMOND és SZOMBATHY VIKTOR. Teleki Pál miniszterelnök a szakszervezetek deklarációját élesen bírálta A magyar nemzet nem egyesület, amelybe be lehet lépni A nemzeti érzést nem lehet feltételekhez kötni Előfizetés: Egész évre 10 Pengő, félévre 5 Pengő, negyedévre 2.50 Pengő. Egyes példány 0.20 Pengő. Ne csak bíráljunk! Komárom, január 26. Népi lehet elvitatni, hogy a mai nehéz, válságos időkben a jövőért való aggodalom uralkodik rajtunk, mint olyan érzés, amely korunkat legjobban jellemzi. Ha rátekintünk Európa térképére, szorongó érzés fog dl bennünket, mert azon egy rövid év leforgása alatt olyan nagy változások mentek végbe, amilyenekre alig mert volna gondolni a világ. Országok tűntek el a térképről, nemzetek léte forog kockán s valóban merészség volna évekre szóló nagy munkaprogramot készíteni, amikor senki sem tudhatja, hogy mit hoz a holnap. A most élő generáció számot vetett már azzal, hogy milyen végzetes következményekkel járhat minden mulasztás s ezért nyugtalan, ezért akar mindent menteni, ezért törekszik megbirkózni mindama problémákkal, melyek a jövő megmentésénél megoldásra várnak. Ez az általános nagy aggodalom érzése a különböző vélemények, bírálatok és kritikák melegágya, amelyt^|l ülölil <n fi q tolles jóhiszemű emberek sem, akik pedig valóban segíteni akarnak a helyzeten és az emberek sorsán. A szabad vélem énynyil vári fás, a tárgyilagos bírálat csak segítségére lehet a nehéz kérdések megoldásának, de a mai izgalmas korban sokszor olyan kritikák is elhangzanak, melyek egyenesen kárára vannak valamely ügynek. Itt nem az ellenségek rosszindulatú kritikájáról beszélünk, ezt megváltoztatni nekünk nem áll módunkban, de hivatkoznunk kell azoknak a kritikájára, akik dacára, hogy segíteni akarnak, véleménynyilvánításukkal zavart okoznák. Igen gyakran tapasztaljuk, hogy az emberek "bírálatot mondanak valamiről, anélkül, hogy meg volna hozzá a szükséges tárgy- és körülmény ismeretük, pedig «nélkül lehetetlen bírálatot mondani. A legminimálisabb követelmény, hogy mielőtt kritizálnánk, ismerjük meg élőbb a szóban forgó kérdést teljes valójában. Mint ahogy nem írhatunk lesújtó kritikát könyvről, melyet nem olvastunk, színdarabról,, melyet nem láttunk, — éppen úgy nincsen jogunk arra. ho'jy felületes ismeretek álap’.án ócsároljuk közállapotainkat, kifogásoljunk kormányintézkedéseket, kritizáljunk terveket, rendelkezéseket, eseményeket, — de embertársaink cselekedetét sem kifogásolhatjuk anélkül, hogy tetteik rugóit vagy hátterét ne ismernék. Ha célunk a nemzet boldogulása és közállapotaink Javítása, ne csak az esetleges mulasztásokat tartsuk számon, hanem a teljesítményeket is lássuk meg és ismerjük el azoknak a közre szolgáló nagy értékét is. A világháborút követő végzetes összeomlás óla a magyar nemzet olyan erőpróbát állott ki, mely teljes garanciát nyújthat jövő boldogulásához. Lehet bírálni a közállapotokat, meg lehet állapítani, hogy sok szociális problémát kell mielőbb megoldanunk, hogy sok tennivaló akad a közegészségügy, a társadalom terén, de ennek a bírálatnak olyannak kell lenni, amely nem a rosszhiszeműség, hanem a segíleniakarás jegyében született. Ereznünk és tudnunk kell, hogy nemcsak az ország vezetésére rendelt kormány fér fiák felelősek, ha— január 26. A Magyar Élet Pártjának csütörtöki pártértekezletén Donáth György képviselő szóba hozta a szociáldemokrata szakszervezet előző napon kiadott deklarációját, melyben a vezetők »a magyar munkásságnak a magyar nemzethez való tartozását nyilatkoztatják ki hangsúlyozottan. A felszólalásra Teleki Pál gróf miniszterelnök adott választ, melyben kijelentette, hogy előre hallott már a nyilatkozat kiadásáról, de csalódott benne. Ez a nyilatkozat, — folytatta a miniszterelnök, - amelyben ggy helyen az olvasható, hogy »a magyar munkásság nevében« szól, nem a magyar munkásság nyilatkozata a maga egészében, hanem egy-S7Prnen a SKllí«»<|rvil7P|I I máosí Fhben a nyilatkozatban sok olyan van, ami magától értetődik és amit mégis hangsúlyoznak. Nem szeretem, ha az emberek magátólértetődőt hang“O -o súlyoznak, mert ennek mindig rossz mellékíze van. Ilyen például az a kijelentés, hogy most is készen állanak az ország szolgálatára. — Oly természetes, hogy minden magyaf ember készen áll az ország szolgálatára, mégpedig nemcsak akkor, »ha valamely idegen hadsereg erőszakos kísérletével állunk szemben«, — mint ahogyan azt á nyilatkozat mondja,.— hanem mindenkor és minden vonalon a mai időben és békésebb időkben, mondom: ez olyan magától értetődő, hogy nem szükséges ezt egy csoport vagy akárki nevében kijelenteni. Ilyen kijelentés az is, — mondotta emelt hangon a miniszterelnök, — hogy »a magyar szervezett munkásság ez alkalommal is kinyilatkoztatja a magyar nemzethez való tartozását.; A magyar nemzet nem egyesület, amelybe be lehet lépni, amelyhez való tartozást lehet hangsúlyozni, vagy ha kiléptünk, azt lehet mondani, hogy most már nem tartozunk hozzá. — Minden magyar ember,— nem szükséges hangsúlyoznom — munkás, nem felelősek vagyunk mindannyian, akik csak magyarok vagyunk s akik nemzetünk sorsát szívünkön hordozzuk. Az egyén és a nemzet életében maradandó értéket nem annyira a nagy tettek, mint inkább a jólvégzett cselekedetek jelentenek. Sok embertársunk azonban azért sem képes komoly munkát végezni, mert idejének nagy részét lefoglalja a mások kritizáiása. Ahhoz, hogy kritizáljunk, bizonyos morális alapnak kell birtokában lennünk. Egy pillanatra se feledjük el, hogy a bírálat nagy felelősséggel jár, mert éppúgy lehet vele építeni, mint rombolni, lehet vele elégedetlenséget szítani, de lehet vele önludatosílaui is. Ha okunk, jogunk és lehetőségünk van a kritikára, akkor legyük meg azt megalkuvás nélkül, bátran, s tegyük meg minden olyan esetben, amikor felelősségünk tudatában bírálatunkkal elvégre mindnyájan munkások vagyunk, a maga helyen és foglalkozása szerint a magyar nemzet fia. Mindnyájunknak az a kötelességünk, hogy magánigényeinket az ország érdekei alá rendeljük. Az országot akkor is szolgálnunk kell, ha élete, fejlődése nem megrázkódtatások és katasztrófák nélkül, hanem megrázkódtatáso-Faragó Ede országgy. képviselő az álláshalmozások kérdését vetette fel s erre Teleki Pál miniszterelnök szintén válaszolt. A miniszterelnök kiemelte, hogy a kormány elvileg az áiláshalinozások ellen van, ugyanakkor azonban bizonyos kivételeket kell tennie, amik\>i i-ivKi e ;i ki * civitlvie a k;>/. érdekében komoly és elháríthatatlan szükség mutatkozik. Példát is hozott fel erre a miniszterelnök. Eszerint egy kiváló képességű tanítónőt nem lehet csak azért1 Most, hogy a jó Isten ismét meglátogatott ezzel a töméntelen hóval, hogy már az autólaxisok sem vállalnak helyifuvart, mert — amint mondják nem lehet egymást kikerülni, pedig hát ők is szívesen keresnek, eszembe jutotl, hogy a cseh világban is, jónéhány évvel ezelőtt ugyancsak elárasztotta városunkat egy ízben a hótömeg. Akkor a munkanélküliek küldöttségileg kérték a város vezetőségét, hogy már a nyomor és a munkanélküliség enyhítése kedvéért is takaríttassa el a város a havat az útból. A válasz eredeti és természetes volt: »Elolvad az ott is!« Úgy is lett. Három hét múlva már keresve sem lehetett havat találni, elnyelte a csatornahálózat. az igazságot, mint abszolút erkölcsi értéket akarjuk diadalra vinni. Azonban semmiféle erkölcsi jogosultságunk sem lehet arra, hogy az objektiv kritikus tiszteletreméltó mezében tetszelegjünk társadalmi és politikai életünk porondján, ha hiányzik belőlünk a belső meggyőződés erkölcsi ereje s a dolgok ismeretének hiányában közös nemzeti érdekek helyett egyéni céljainkat szolgáljuk. Az ilyen kritériumok mellett alkalmazott kritika ahelyett, hogy konstruktív törekvéseket szolgálna, destruktívvá válik. Javítás, építés helyeit a rombolást segíti elő. Az ilyen kritikának, ezekben a súlyos és felelősségteljes időkben el kell tűnnie a magyarság életéből, melynek jövendőjét csak az együttes, vállveteti munka alapozhatja meg és építheti ki a nemzet javára eredményesen. Ne csak bíráljunk, hanem dolgozzunk is! Szerkesztőség és kiadóhivatal Nádor ucca 29. Megjelenik minden szombaton. Kéziratokat nem adunk vissza. kon és katasztrófákon át vezet. A nemzeti érzést nem lehet feltételekhez kötni. Nem lehet azt mondani, hogy épen mert valaki érzi rendkívüli hivatását és történelmi felelősségét, — ezért semmiféle kötelezettségiből magát kivonni nem akarja, ess senkitől sem függ, ez mindenkinek elemi kötelessége. A miniszterelnök beszéde befejezésében kiemelte, hogy a magyar munkásság vezetőitől nem ilyen nyilatkozatot várt, a megnyilatkozás formáját szerencsétlennek tartja és az a meggyőződése, hogyha a magyar munkásság vezetői valóhan új nyomokon akarnak haladni, akkor ezzel a kifejezési formával véglegesen! szakítaniuk kell. nyugdíjazni, mert a férje is tanító és így ketten kettős jövedelmet élveznek az államtól. De ebből senki tőkét nem kovácsolhat és ott, ahol erre fontos nemzeti szempontból nincs elháríthatatlan szükség, természetes, hogy a kormány elitéli az álláshalmozást. a miniszterelnök, hogy közérdekből néha elkerülhetetlen, több állás betöltése, de szociális szempontból a kormány feltétlenül az álláshalmozások ellen van, elvi és gyakorlati tekintetben egyaránt. A1 a p y Gáspár kormányfőtanácsosi nem osztja ezt a nézetet, akármenynyire természetes is. A zord tél miatt az inségmunka úgyis 95 százalékban beszünt, a munkanélküliség tehát ugyanilyen mértékben emelkedett. Alkalmat kell adni a szegény embernek, hogy betevő falathoz és egy kevés fűtőanyaghoz jusson. S bár kilátásba helyezték, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül megkaphatja e célra a lengyel foglyok karjaiban duzzadó munkaerőt, ő az ajánlatot , nem fogadta el, mondván, hogy amíg komáromi polgár munkanélkül sínylődik. addig ő idegen munkaerőt nem vesz igénybe, még ha ingyenes is az. Itl van az inségmunka intézménye. Meggazdagodni ugyan nem lehet belőle, de az igazi nyomoron nagyot lehet vele segíteni. Ámde az inségnnmkával is haj van. Csak nemrég járt Zsindely Ferenc államtitkárnál egy háromtagú munkásküldöttség V i d á k Vince vezetésével, amely küldöttség arra kérte az államtitkárt, hasson oda, hogy az insé|gmunkabért 1 P 50 fillérről emeljék fel, mert ez a csekély napibér a nehéz munka ellenértékét nem is közelíti meg és abból családos ember igazán csak az éhenlialás ellen tud védekezni, a legelemibb emberi igények kielégítésére azonban koránt sem elegendő . Zsindely Ferenc állam ti tkár belátta a panasz indokoltságát, azonban rámutatott arra, hogy em nem napszám, hanem olyan munkanélküli segély féle, amely a vidéki napszámot a törvény értelmében semmi esetre sem haladhatja meg. Minthogy pedig a környékbeli falvakban a napszám 1 P 50 f-ben van minimálva, az inségmunkadíj felemelés« A hótömeg és az inségmunka A magyar munkásság színvallása A miniszterelnök az álláshalmozásról
