Komáromi Lapok, 1939 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1939-03-11 / 10. szám
1939. március 11. KOMÁROMI LAPOK 3. oldal. Iparlársulnli közgyűlés. A jobbparti Komárom és Vidéke Ipartestület márc. hó 5-én tartotta ez évi rendes közgyűlését, melynek fényét emelte megjelenésével dr. Zsindely Ferenc m. kir. államtitkár, a város képviselője, Alapy Gáspár m. kir. kormányfőtanácsos, a város polgármestere és dr. Vizkslethy Sándor városi tanácsos, iparhalósági biztos. A közgyűlésen Fejei Géza ipartestületi elnök elnökölt, melyen a tagok úgy helyből, mint vidékről igen nagy számban jelentek meg. Fejei Géza meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket, majd a határozatképesség megállapítása után a közgyűlést megnyitotta. Jelentésében beszámolt a testület elmúlt évi munkájáról. Egymás után sorolta fel azokat, melyekkel a testület vezetősége igyekezett segíteni a város, valamint vidékünk iparostársadalmának bizony elég súlyos anyagi helyzetén. Beszámolója közben örömmel emlékezett ínég a múlt év nagy eseményéről, kiemelve azt, hogy ez bennünket különösképen érintett, mert hiszen a 20 éve elrabolt anyavárosunk is visszakerült. Jelentése végén kérte a közgyűlést, mondjon köszönetét Alapy Gáspárné úrasszonynak azért, mert a múlt évi május 15-én tartott zászlóavatáson volt szíves elvállalni a zászlóanyai tisztséget. Az elnöki jelentés után Holy János jegyző ismertette az elöljáróság el-: múlt évi működését, majd Halász Ferenc pénztáros az 1938. évi költségelszámolást és vagyonmérleget. Annak jóváhagyása után előterjesztette az 1939. évi költségelőriányzatot. Ennek tárgyalása során Ray Dezső a jegyzői fizetésnek 150 P-re leendő felemelését indítványozta, melyet, valamint Holy János ipartestületi jegyző véglegesítését a közgyűlés lelkesedéssel és egyhangúlag vett tudomásul. Az 1939. évi tagdíjkulcs megállapítása, majd a számvizsgálók felmentvényének megadása után Holy . János jegyző ismertette a temetkezési csoport működési szabályzatát, melyet a közgyűlés teljes egészében elfogadott. Ezután a jegyző az elnökség által Összeállított s az Iparügyi Miniszterhez intézett feliratot olvasta fel s utána Fejei Géza elnök kérte a közgyűlést, hogy tegye magáévá a feliratban foglaltakat. A felirat felolvasása után dr. Zsindely Ferenc államtitkár, országgyűlési képviselő emelkedett szólásra és bevezető szavai után a feliratban foglalt sérelmekre adta meg válaszát. Elismeri, hogy jelenleg a felszabadulás folytán akadnak még bizonyos nehézségek, melyek azonban véleménye szerint a két városrész egyesítése után — mely kölcsönös érdek — meg fognak szűnni. Fejei Géza elnöknek az üdvözlő beszédben hozzáintézett szavaira válaszolva pedig kijelenti, hogy miként a budiban, úgy a jövőben is a legnagyobb készséggel áll mind az Ipartestületnek, mind annak egyes tagjai rendelkezésére. Zsindely Ferenc dr. beszéde után Fejei Géza elnök bejelenti, hogy beadvánnyal fordult a testülethez, melyben kérik, hogy a testület kezelésében álló vendéglő megüresedett üzletvezetői állását a közgyűlés titkos szavazás utján töltse be. Erre Horváth József tag indokolása után elrendeli a titkos szavazást, majd kijelöli a szavazatszedő bizottságot és a közgyűlést a szavazás tartamára felfüggeszti. A szavazás megtörténte után a közgyűlést megnyitja és bejelenti, hogy a közgyűlés Huszár Károly komáromi lakos, vendéglőst 76:17 arányban választotta meg üzletvezetővé. 1 [ [ Miután több tárgy nem volt, megköszönte a tagok megjelenését és a közgyűlést bezárta, így véget ért a mintegy 3 órán át tartott közgyűlés. HÚZÁS ÁPRILIS 4 és 5-én Ne feledje el az uj sorsjátékhoz osztálysorsjegy szerencseszámát levelezőlapon vagy telefonon NÁLUNK M EGRENjDÉLNI BENKÖ BANK R.-T. BUDAPEST, ANDRÁSSY-UT 56. 728 Tel.: 128-647. BÉOSI ‘VÁSÁRIÉI, 1939. március 12>fől 19*ig. 60% kedvezmény a német vasútvonalakon. 33V3% kedvezmény a magyar vasútvonalakon. Vásfirlátogaték 600‘— márkáig felármentes hitellevelet Igényelhetnek. Társasutazások útlevél nélkül 1 Felvilágosítás és vásárigazolvány minden IBUSZ utazási irodában, a Német Birodalmi Vasutak Idegenforgalmi Irodájában, Budapest IV., Váci utca 1—3. Telefon 180-229 és a Bécsi Vásár kirendeltségénél, Budapest VI., Andrássy ut 2«. Telefon 119-156, valamint a Bécsi Vásár fóelárusító helyén MER utazási irodában, Budapest IV., Vörösmarty tér 1. Az első március 15-ike húsz év után MÁRCIUS TIZENÖTÖDIKE A JÓKAI EGYESÜLETBEN A Jókai Egyesület a magyar szabadság kivívásának ünnepét nagy fénnyel kívánja megünnepelni. Március 14-én, este hét órakor a Kultúrpalota nagytermében vetítettképes előadás lesz. A vetítettképes előadást Pethő Sándor, a községi elemi iskola igazgatója tartja, 1848- ról, Petőfiről és Kossuth Lajosról, A bemenet ingyenes, önkéntes adományokat szed csak az egyesület. A vetítettképes előadás igen érdekesen, színesen s a közvetlen kapcsolat hangján tárja fel a múlt évszázad legfontosabb eseményének minden részét. Március 15-én, este hat órai kezdettel ünnepélyes emlékező estet rendez az egyesület. Az ünnepélyen a pápai Jókai Kör képviselteti magát előadókkal. Műsor: 1 .A Komáromi Dalegyesület énekli a magyar Hiszekegyet. 2. Dr. Szijj Ferenc egyesületi elnök megnyitóbeszéde. 3. Talpra magyar! — Petőfi verse. Szavalja: Varga József (Pápa). 4. A Dalegyesület elénekli a Szózatot. 5. Dr. Horváth Endre, a pápai Jókai Kör főtitkára ünnepi beszédet tart. 6. Kossányi József költeményeiből szaval. 7. Himnusz. Énekli a Dalegyesület, Schmidt Viktor vezényletével. — A bemenet ingyenes, önkéntes adományokat örömmel fogad az Egyesület. suth Lajos azt üzente... — Járjatok be minden földet... Énekli három szólamra az V/a. leányosztály Vezényel Sörös Krisztina tan.-mő. 11. Szent dal. Szavalja: Paksi Bözsi, őszi Margit, Óvári Margit tanuló. 12. Kik voltak a honvédek. Szavalja: Jancsó Sándor tanuló. 13. Hitvallás. Szavalja: Akács István tanuló. 14. Zárszó. * — Március 15. a helyőrségnél. Komáromban idén, a felszabadulás első esztendejében, szerencsés módon egybeesik az először nyilvánosan megült szabadságünnep az újoncok felesketésével és egyes helybeli tisztek ünnepélyes kitüntetésével. A helyőrségünk a tisztiparkban, rossz idő esetén a lovardában fogja ezt a hármas ünnepet megülni, melyet tábori misével kötnek egybe. A Klapka téren tartandó díszmenetben az iskolák és leventék részvételével láthatjuk fiatal hon-Nemzetünk legszentebb öröksége a szabadság, melyet még honalapító őseink hoztak magukkal s amelyet hosszú évszázadok viharai között hűségesen őrzött és életével s vérével védelmezett a magyar. A magyar szabadság ragyogó napjának évfordulóján emelkedett lélekkel, boldog örömmel ünnepel nemzetünk minden fia s hálatelt szívvel emlékezik meg azokról, akik a nemzet szabadságánVENALL A FOG BARÁTJA’A FOGKŐ ELLENSÉGE A REF. TANÍTÓKÉPZŐ INT. IFJÚSÁGA március 15-ikét szerdán délelőtt, 11 órai kezdettel ünnepli meg az Ó-kollégium nagytermében. Az ünnepély műsora: 1. Himnusz (énekkar). 2. Petőfi: »A nemzethez« (szavalat). 3. Hiszekegy (énekkar). 4. Ünnepi beszéd. 5. »Talpra magyar« (ének). 6. Petőfi: »Rab oroszlán« (szavalat). 7. Szózat (énekkar). Az ünnepély nyilvános lesz és díjtalan, az ifjúság hazafias szeretettel várja és fogadja az érdeklődő közönséget. * — Március 15-ének megünneplése a községi népiskolában. A felszabadulás után az első március 15.-ét az iskola az alábbi műsor keretében ünnepli meg az iskola tornatermében. 1. Himnusz. Énekli a tanuló-ifjúság. 2. Mi a haza? Szavalja: Csivre Ferenc tanuló. 3. Párbeszéd 1848-ból. Kecs-' kés Tibor és Weszelovszky Zsuzsi tanulók előadása. 4 .1848. március 15. ismertetése. Tartja: Pethő Sánddor igazgató-tanító. 5. Márciusi ifjúság. Szavalja: Tárnok Ilona tanuló. 6. Szózat. Szavalja: Kossár József tanuló. 7. Hiszekegy. — Szózat. Énekli az iskola vegyeskara három szólamra. Vezényel: Schmidt Viktor tanító. 8. Bcnkő János. Történet 1848- ból. Előadják: Angyal Júlia, Részi Margit, Szakács Vilma tanulók. 9. Nemzeti dal. Dramatizálva. Előadják a IV. fiúosztály tanulói. 10. Kosért küzdöttek és a hazáért életüket áldozták. Az országszerte megtartandó ünnepségből a felszabadult Komárom városa is kiveszi részét s az elnyomatás fájdalmas emlékű két évtizede után a legbensőbb hazafiúi érzésekkel áldoz a szabadság oltárán. Komárom város március 15-én, szerdán délután 3 órakor a Jókai szobornál és a Klapka szobornál szabadságünnepélyt rendez, melyre testvéries magyar szeretettel hívom meg az egyházi, katonai, polgári hatóságok és hivatalok képviselőit, a hazafias intézményeket, testületeket, egyesületeket és Komárom város közönségét azzal, hogy az ünnepélyen minél nagyobb számban megjelenni s ezzel az ünnepély fényét emelni szíveskedjenek. Az ünnepély sorrendje: A Jókai szobornál: 1. Hiszekegy. Énekli a Komáromi Dalegyesület férfikara Schmidt Viktor karnagy vezetésével. 2. Az ünnepélyt megnyitja és a Jókai szobrot megkoszorúzza Fülöp Zsigmond polgármester. A Klapka szobornál: 3. Himnusz. Előadja a {komáromi Dalegyesület férfikara. 4. Talpra magyar! Szavalja Takács Géza. 5. Ünnepi beszéd, mondja dr. Kát horn-if^j3kemberek százai;; itvödéin két parancsnokaik előtt elvonulni. A hivatalosan meghívottakon kívül a közönség számára is fenntartott térség van biztosítva. ba Tibor ügyvéd, városi képviselőtestületi tag. 6. A hatóságok, testületek, egyesületek képviselői megkoszorúzzák a Klapka szobrot. 7. A MOVE pápai társadalmi és sportegyesület országzászlót ad át Komárom városának. 8. A Fiedler-gyár országzászlajának átadása. 9. A város polgármestere ünnepélyesen átveszi a zászlókat. 10. Szózat. Énekli a Komáromi Dalegyesület férfikara. Felkérem a háztulajdonosokat, hogy házaikat március 15-én nemzeti lobogóinkkal feldíszíteni, és kérem az üzlettulajdonosokat, hogy az ünnepnapon üzleteiket zárvatartani szíveskedjenek. A hatóságok és testületek küldöttségeit március 14-én déli 12 óráig kérem a polgármesteri hivatalnál bejelenteni. Komárom felszabadult népe szent érzésben olvadjon össze e napojn s legyen ünnepünk méltó azokhoz a Inágy eszmékhez, melyek nemzeti szabadságunkhoz fűződnek! Komárom, 1939 március 11. Magyar testvéri köszöntéssel: Fiilöp Zsigmondi polgármester. — Hatalmas méretű lesz az idei béjcsi tavaszi vásár. A nagynémet birodalomba olvadt Ausztria új urai éppen úgy súlyt helyeznek az Európaszerte híres bécsi vásár tradícióinak megőrzésére, mint amennyire fontosnak tartják annak további fejlesztését, kerieteinek bővítését. Mindenesetre már az a körülmény, hogy a bécsi vásár mögött ma egy 8o milliós nagy nép kereskedelmi piaca áll, a maga megszámlálhatatlan és felmérhetetlen értékű cikkeivel, terményeivel és találmányaival, ismételjük, már egymagában ez a körülmény is bizonyíték amellett, hogy a bécsi vásár súlyban, fontosságban, méretekben megnövekedve jelentkezik Európa gazdasági fórumán. A leégett Rotunde helyén és környékén felépült óriási, vasszerkezetű csarnokokban felvonul a nagynémet birodalom iparának és kereskedelmének szine-java. A bécsi tavaszi vásárra utazó magyar utasok a magyar vonalakon 33.3 0/0 -os, a német vasutakon pedig 60 0/0 -os kedvezményt kapnak. Komárom város lakóssáqához!