Komáromi Lapok, 1939 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1939-11-18 / 46. szám
4. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1939. november 18. Ma, szombaton este: nagy hangverseny a Kultúrpalotában — Littasy György: ének, Sendlein János: zongora Bognár Cecil drv előadása a mai emberről A Jókai Egyesület szabadoktatási előadássorozatának első előadója Bognál' Cecil dr. volt, a pécsi egyetem tudós tanára, a komáromi bencés gimnázium volt népszerű, közszeretetben álló professzoré. Bognár Cecil vasárnap este tartotta meg igen nagy érdeklődéssel előadását, »A mai ember lelkivilága, címmel. A tudós előadó általános képet adott a mai világ szellemi arcáról s e keresztmetszetben megvilátotla az embert. A sok akarás jellemzi a mai időket, — mondotta többek között, — azonkívül nagyon erősen érezhető az általános bizonytalanság érzése. Már azt is vizsgálni kezdték egyesek, nincsen-e kozmikus oka ezeknek a mai válságos időknek, de ezt megvizsgálni nem elég az emberi ész. Az emberi ész mindenesetre sok gépet csinált s a gép nem szolgánk, lelt, hanem az ember lett a gép rabszolgája. A mai technika mellett az emberiség csodálatos jómódban élhetne, s mégis a gép szab törvényeket, diktálja az iramot. Megszűnt az emberek fölött álló, általános törvények tisztelete is, nem ismerik el az emberek azokat az erkölcsi törvényeket, amelyek felettük állanak. Nagy tisztelete van azonban az erőnek s ezért ma az emberek a hatalmas és nagy erővel bírókat tisztelik, a kisszerűséget, az emberi gyöngeségből fakadó élősdiséget elitélik. A mai korban az elveket nem ismerik el, nemcsak az erkölcsi elveknek, hanem az észbeli elveknek sincsen tisztelete. Sokkal inkább hisznek a babonában, mint a tudományban. Ma az áltudomány győzedelmeskedik. Az emberek kezdik elveszíteni az egyéniséget s szívesen tömörülnek kollektívumokba s ezt önként teszik! Vezetettek akarnak lenni minden téren. Az ember a mai korban, a maga egyedülvalóságában névtelennek s tehetetlennek hiszi magát. De nincs a világnak egy olyan kollektívuma mégsem, amely ugyanazt tudná elvégezni, amit egyetlen ember tud. A mai kor lélekzetelállítóan gyorsított film. Ennek az a következménye, hogy a gyors változás a különböző nemzedékek között óriási szakadást idéz elő. Az emberek nem eszmékben, hanem korosztályokban gondolkoznak. Felvetődik tehát a kérdés mi várható a jövőre nézve? Bármily kaotikus összevisszaság van is, tán azok mögött, akik most az előtérben állanak s nem tudják megoldani a kérdéseket, új, friss, ismeretlen, nem sejtett tömeg, emberi készültség áll, amely átveszi az emberek kormányzását s az összevisszaságból a tiszta vizek felé vezeti. Lehet, hogy az emberiség e káosz után a szebb, boldogabb jövő elébe megy. A kitűnő előadót, értékes és gondolatokban gazdag előadásáért hálásan ünnepelte a közönség. Pertekt gyors és gépirónot keres azonnalra az államépítészeti hivatal. Jelentkezés délelőtti órákban Deák Ferenc-ulca 3 szám. 11277) Felszabadulási örőmünnepélyek a Csallóközben A Csallóköznek csaknem valamennyi községe megrendezte a maga felszabadulási örömünnepét, nagy sikerrel s hatalmas számú résztvevővel. A nemesócsai Keresztény Magyar Nők Köre, minden helybeli egyesülettel együtt rendezte meg örömünnepét. Az ünnepélyen Nagy Nándor főispán is résztvett. Az ünnepély istentiszteletekkel, majd iskolai emlékezőelőadásokkal kezdődött. Majd zenés felvonulás volt a hősök emlékművéhez, ahol emlékbeszédeket, szavalatokat tartottak s itt történt meg a leventék ünnepélyes eskütétele is. Este műsoros estély volt, ezen dr. Borka Géza szerepelt ünnepi emlékezőelőadással, dr. Mihola Gyula pedig legújabb nótáit énekelte s hegedülte. — Nagykeszin, szintén Nagy Nándor főispán jelenlétében, hasonló emlékünnepélyt tartottak, zászlóavatással egybekötve. A falunak díszes zászlót báró Malcomcs Gyuláné ajándékozott. A magyar imádságok eléneklése után a zászlószögek keverésének ünnepélyes aktusa következett, majd a jelenvoltak, úgyszólván az egész község, — felvonultak a hősök sírjához. Itt vitéz Magyaros^y Sándor ezredes és báró Mallcomes Albert tartott emlékbeszédet. Este dr. Borka Géza és dr. Mihala Gyula szereplésével nagysikerű hazafias estét rendeztek. — Dunaszerdahelyen országzászlóavatás volt a felszabadulás napján. Az ünnepélyen megjelent Nagy Nándor főispán és dr. Turchányi Imre Országgyűlési képviselő. Dr. Turchányi Imre nagyszabású beszédben méltatta a nap jelentőségét. Az ENOB nevében Liptay Lajos dr. mondott beszédet, a dunaszerdahelyiek nevében dr. Szeiff Géza és Srenkeí Lajos városbíró beszélt. — Vásárúton is zászlóavatás volt, itt dr. Boda Károly beszélt. — Balonyban lelkes ünnepség keretében avatták fel azt az országzászlót, amelyet Rákosszentmihály adományozott a községnek. A rákosszentmihályiak nagy küldöttsége vett részt az ünnepélyen. Ä zászlót dr. Horváth Zoltán avatta fel. nágyhatású beszédet mondott Bohuss Rezső plébános és Füssy Kálmán országgyűlési képviselő. — Deákiban s Vágselyíyén is nagyszabású emlékünnepélyt tartott aki A Jókai Egyesület nagyszabású kultúrális és művészi előadás-sorozatot vett tervbe ez őszi idényre, hogy Komárom közönségének örömet szerezzen s bogy Komárom kultúréletét a régi, töretlen fényben lássák mindazok, akik a kisvárosok szellemi fejlődésének s az egészséges szellemi decentralizációnak hívei. A Jókai Egyesület ma, szombaton este rendezi meg nagyszabású hangversenyét, két kitűnő közreműködővel. Az egyik szereplő a magy. kir. operaház tagja, a rádióból is igen kitünően ismert fiatal énekművész, Littasy György. A másik szereplő Sendlein János, a jeles karnagy s zenetanár, aki Pozsonyban már nagy sikereket aratott ,s aki a zene komoly, avatott művelője. Littasy György dalokat s áriákat énekel, Sendlein zongorázik s az énekművész Sendlein Jánosnak néhány szép új dalát is elénekli. Műsoron Schubert, Schumann, Chopin, Kodály, Bartók, Liszt, Brahms, Verdi, Mussorgskij, Mozart, Kacsóh, SendLein-dalok, áriák s zongoramű-Ma már nemcsak a betegségek ellen kell megvédenünk a népet, hanem a magyar nép jövőjéért is küzdenünk kell. Ma már elsőrendű fontosságú ránk. nézve, hogy kijelöljük és kimunkáljuk mindazt a nemzetépílő munkát, amit a népünk jövőjéért és honvédségünkért tennünk kell.Felvetődik az a kérdés is, hogy mit tegyünk abban a tekintetben, hogy a honvédség és a közegészségügy kölcsönösen a legteljesebb mértékben szolgálják egymás céljait, érdekeit. Mert ugyan mit használ nekünk a legjobb hadseregszervezés, ha a nép testileg, szellemileg, erkölcsileg elernyedt, ha beteg és törődöd, ha számszerűleg állandóan gyengül s mind kevesebb lesz a fegyverfogásra alkalmas férfiak száma a haza védelmére. A katona korszerű nemzetvédelem szem előtt tartása melleit ma már természetszerűen nem gondolhat csak a mára, az azonnali hadifelkészültségre, hanem idejének kell lenni arra is, hogy a jövőre is gondoljon. Ugyanis a nemzetpolitikusnak és népességpolitikusnak is a legmesszebbmenő előrelátással és előgondolkodással kell tervet készítenie nemcsak a mára, hanem a holnapra is. A hadsereg az ő magas feladatát csak akkor tudja teljesíteni, ha teljesen eggyé olvad a néppel, s a hadsereg is a legteljesebb mértékben támogatja a nemzeti népességpolitikai törekvéseket. A hadsereg ezirányú közreműködése pedig igen nagy jelentőségű, mert az érettebb korban egy iskolázás sem hagy oly mély nyomokat az az emberben fizikailag, szellemileg és erkölcsileg, mint a katonaélet. Komárom város nyilvános közkönyvtára a vidéki könyvtárak között az első sorokban foglal helyet a gazdag könyvanyag és a hatalmas forgalom révén. A könyvtár tizennégyezer kötetből áll és e tekintetben kevés könyvtár dicsekedhetik ekkora könyvanyaggal, amely a gazdag szépirodalmon kívül a tudománynak csaknem minden ágát felöleli gazdag, értékes könyvanyaggal úgy, hogy a legigényesebb olvasó is megtalálja itt a kívánt szellemi táplálékot, A gazdag könyvanyagon kívül az olvasók száma meghaladja az ezerkétszázat. Az olvasók e hatalmas tömege évente negyven-negyvenötezer kötetet olvas. Olyan hatalmas szám ez, amelyhez hasonlót kevés könyvtár mutát föl. Különösen örvendetes jelenség, hogy a két testvér város összeolvadása óta a túlsó oldali komáromiak is nagy számban keresik föl a balparti városi könyvtárat, amely a Kultúrpalota földszintjén nyert elhevek. A művészi hangversenyre felhívjuk a figyelmet. Jegyek: 1 pengő 60 f., 1 pengő, 80 fillér, állóhely 40 fillér, diákjegy 20 fillér. Kezdődik ma, szombaton, este S órakor, színhely a Kultúrpalota. Az est műsora: 1. Schubert: Impromtu f-mollban. Zongorán előadja: Sendlein János karnagy, zenetanár. 2. Sendlein J.: a) Őszi tilinkózás. (Mécs László szövege.) b) Az esti szobából. (Páll Miklós szövege.) c) Ünnep. (Tamás Lajos szövege.) Énekli Littasy György, a m. kir. Operaház tagja. 3. Schumann: Gyermekjelenetek. 1. Idegen országokról, emberekről. 2. Furcsa eset. 3. Fogócska. 4. Esdeklés. 5. Váratlan szerencse. 6. Nagy esemény. 7. Álmodozás. 8. A kandallónál. 9. Vesszőparipa. 10. Komolykodás. 11. Ijesztgetés. 12. A gyermek elalszik. 13. Mit mond a költő. Zongorán előadja Sendlein János. 4. a) Verdi: Ária a Simon Boccanegra c. dalműből, b) Mozart: Ária a Varázsfuvola c. dalműből. Énekli Littasy György. — Szünet. — 5. a) Chopin: E-dur tanulmány, b) Kodály: Székely nóta. c) Liszt: Erdőzsongás. Zongorán előadja Sendlein János. 6. a) Kodály: Kit kéne elvenni. (Népdal.) b) Bartók-Kodály: Népdalok: Elindultam szép hazámból, Gerencséri utca, Huszár nóta. c) Kacsóh: Rákóczy megtérése. Énekli Littasy György. 7. a) Brahms: Nyolc keringő, b) Mussergsky: Gopak. Zongorán előadja Sendlein János. A műsor 2. számát a szerző, a 4. és 6. számát Szijj Ferenc dr. kíséri zongorán. Az általános védkötelezettség bevezetésével különösen fontos jelentőséget nyert a népegészségügy, mert minél több az egészséges polgár, annál erősebb a hadsereg. Ezért a jövő totális háborújában minden fegyveres szolgálatra alkatmatlan egyén nemcsak kiesést jelent a nemzetvédelemben, hanem terhet is jelent a közösségre, különösen akkor, ha testi, szellemi vagy erkölcsi fogyatékossága miatt a hátországban sem jöhet számításba a nők és gyermekek védelmében. A kapcsolatokat egyrészt a népességpolitika és közegészségügy között, másrészt a a véderő hadseregszervezése és a népességügy között rendkívül szorosak, mert a véderő erőssen függ a néptől, a nép számbeli, minőségbeli tulajdonságaitól s erényeitől, a testi, szellemi és erkölcsi képességeitől. A véderő főí'orrásai a nép harci és katonai erényei, a faji öntudata és ereje a születés, az egészséges életfeltételek, az ifjúság testi ügyessége stb. A népességpolitikai törekvések és a véderő tehát nemcsak hogy szorosan össze függenek, hanem egymásra vannak utalva. A nemzetvédelem érdekében tehát akkor lesz racionális a cselekvés, ha véderővel egyidejűleg a szociális népességpolitikára is súlyt helyezünk. Ezt a célt szolgálja, a kormányzat népi politikája is, amikor küzd a munkanélküliség ellen, adópolitikai reformokat hoz a kisemberek érdekében, javítja az alsóbb társadalmi rétegek helyzetét, emeli az életviszonyokat, hogy fokozza a családalapítási lehetőségeket és kedvet, s megadja a családalapításhoz szükséges biztos nyagi alapok lyezést, Kölcsönkönyvtári napokon: hétfőn, szerdán és pénteken 2—5 órák között az olvasók százai keresik föl a könyvtárat. Dr. Baranyai) József, városi könyvtáros két évvel ezelőtt Komárom meszszebb fekvő külvárosában, Partosújtelepen, vagy népiesen Kabátfalun 100 kötetből álló fiókkönyvtárat létesített, mert onnét ia rossz időjárás alatt a közlekedés nem könnyű és az olvasók nehezen tudtak bejárni a központi könyvtárba. A második fiókkönyvtárat most létesítette a városi könyvtáros a koppánmonostori iskolánál 100 kötettel. A város polgármestere, Alapy Gáspár kormányfőtanácsos — aki a könyvtár ügyét a szivén viseli — a könyvek kiszállítását most rendelte el úgy, hogy a koppánmonostori könyvtár a napokban már megnyílik Tóth Kálmán igazgató-tanító vezetése alatt és a magyar kultúrának egy biztos őrhelye lesz* Svábhegyi Szanatórium (Budapest) t A Komáromi Lapok olvasó tábora gyakran fog találkozni lapunk hasábjain a Svábhegyi Szanatórium nevével. A budai hegyvidék tündöklő koronája ■ Svábhegyi Szanatórium, mely a szanatóriumok között is kivételes helyet foglal el mert a legideálisabb kiimán, legkellemesebb milliőben, mintaszerű diagnosztikai és therápiás gyógyintézetet foglal magában. A Svábhegyi Szanatórium tökéletes felszerelése a legpontosabb klinikai kiszolgálást és diagnózist teszi lehetővé. A szanatórium vezetője, dr. Györki Béla igzgató-főorvos, aki mellett három bennlakó intézeti orvos teljesít szolgálatot. Az intézet orvosi kara állandóan a Szanatórium betegei és üdülői között van és nemcsak a hivatalos orvosi látogatások merítik ki orvosi teendőiket, hanem az állandó együttlét következtében már napok alatt kifejlődik az a baráti kapcsolat, melynek következtében a betegek kezelése sohasem válik sablonossá, hanem beáll az az egyéni lelki-kapcsolás, mely elengedhetetlen a tökéletes gyógyeredmény eléréséhez. A Szanatórium orvosi berendezése a legtökéletesebb. Röntgenlaboratóriuma Budapest egyik legelső szakértőjének vezetése alatt áll. Szívvizsgáló állomása a legtökéletesebb, legmodernebb apparátusokkal van felszerelve. Elekrokardiograph, oscillograph etc. etc. a kémiai és mikroszkopiái laboratórium minden vizsgálatra be van rendezve. Külön megemlítjük az asztma, szénaláz, migrén, csodálatos okának kivizsgálására szolgáló modern eljárásokat. A therápiás felszerelések felsorolása túlhaladja a napilap keretéi, csak annyit tudok mondani, hogy mindennel rendelkezik, amit a mai orvosi tudomány megkíván. Milyen cseleknél ajánlatos a Svábhegyi Szanatóriumot felkeresni? Basedow-kór. Igen elismert endokrinologusok szerint a Svábhegy gyógyhatása semmiben sem marad mögötte az 1000 m-es gyógyhelyeknek, sőt, nagyon sok esetben (különösen, ha szívzavarok is vannak) ez az optimális kiima, magaslat. A nagyszerű kiimán kívül nagyon fontos a szakszerűen összeállított egyéni, Ízletes diéta. A gyógyulás ellenőrzése klinikai vizsgálatokon kívül rendszeres alapanyagcserevizsgálattal történik. Szív- és véredény megbetegedések. Érelmeszesedés, magas vérnyomás, szívkifáradás, szívizommegbetegedés, keringési zavarokban szenvedők nagyon jól érzik magukat a Svábhegy középmagas klímáján. Légzés, alvás javul, a szívpanaszok már az első napokon enyhülnek. A klímán és gyógyszeres kezelésen kívül szénsavas-, oxigén-, léggyöngyfürdők, diétás kúrák, terrainkúrák, massageok szolgálnak a beteg szív és véredények gyógykezelesére. Az elektrokardiograph és oscillograph lehetővé teszik nemcsak a már panaszokat okozott szívhibák és véredény megbetegedések kimutatását, hanem a tüneteket még nem okozó, látszólag egészséges szív és erek elváltozásainak megállapításait is. A légzőszervek, (tüdő, garat, gége) akut és krónikus megbetegedései a Svábhegy por-, köd-, csíramentes napsütéses levegőjén gyorsan gyógyulnak. A tökéletesen felszerelt belégzőkamrák, inhalaloriumok, hideg- és meleg porlasztókészülékek erőteljesen fokozzák a természetes gyógytényezők hatását. Száraz és izzadmányos mellharlyagyulladást a szervezet leküzdi a Svábhegy napsugaras, száraz, köd- és csapadékszegény levegőjén. Nap- és légfürdők a téli hónapok alatt is zavartalanul végezhetők. Napsugaras balkonok, széltől védett, fedett loggiák és sétányok, mesterséges napfény (quarz) kezelés. Asztma, szénaláz és vasomotoros náthák okának kivizsgálására és gyógykezelésére a Svábhegyi Szanatórium tökéletesen be van rendezve. Gyógyszerek, inhalatiók, porlasztókészülékekkel való kezelések a betegszobákban is végezhatők. Asztma és tüdőtágulás kezelése tornával, légzési gyakorlatokkal. Tuberkulotikusok, szamárköhögésben és egyéb fertőző betegségben szenvedők nem vétetnek fel. (Folytatjuk.) — Kormányzósértés egy tótmegyeri szlovák kultúr ünnepen. Tótmegyeren vasárnap a szlovákok kultúrünnepet rendeztek. A kultúrünnepet különös módon kezdték: az ünnepség előtt az egyik rendező kifogásolta azt, hogy Horthy Kormányzó arcképe a teremben függ s azt indítványozta, le,kell venni a képet, mert »megbotránkoztatja a hallgatóságot!« A képet, — »nehogy botrányt okozzon« — cl is távolították s he4 helyébe Hlinka képét függesztették. Ezt a hatóság megtudta s a rendezőség közül Galbavy Jánost, Tóth Jánost, Hruby Károlyt, Gulbis Károlyt, Valasek Károlyt, Mach Józsefet, Silhovik Istvánt letartóztatták s átkísérték a győri törvényszékre. Kormányzósértési ügyekben a győri tábla helyén működő törvényszék ötös tanácsa illetékes. Érdekes, hogy ezt az ügyet még aznap megtelefonálták Érsekújvárról Pozsonyba s a pozsonyi rádió ugyanakkor, alaposan elferdítve s felnagyítva világgá kürt ölte a tótmegyerieken esett »sérelmet.« SVÁBHEGYI szanatórium csiramentes, napfényes, subalpin levegőjén pompásan gyógyulnak az akut és krónikus légzőszervi megbetegedések. Inhalatorium, Solekamra, modern belégző apparátusok. Mérsékelt utószezon árak. (Igazgató főorvos: Dr. GYÖRKI BÉLA) (1266) Hiba, ha a betegekkel többet törődünk, mint az egészségesekkel Komárom város közkönyvtára Koppánmonostoron fiókkönyvtárat állított föl Ez már a második fiókkönyvtára a városi közkönyvtárnak