Komáromi Lapok, 1939 (60. évfolyam, 1-52. szám)
1939-10-21 / 42. szám
1989. október 21. KOMÁROMI LAPOK 5. oldal. HÍREK EGY FÉLREÉRTETT PÁLYÁZAT. A Jókai Egyesület, a Risfalady Társasággal együtt ezév tavaszán irodalmi pályázatot hirdetett olyan irodalmi értékű miire, amely munka az ifjúság kezébe való. Egyszóval az ifjúságnak szánt irodalmi müvek számát akartuk gazdagítani eggyel. Ezt nevezik ifjúsági irodalomnak, vagy gyermekirodalomnak. A pácyázatnak 'érdekes eredménye, jobban mondva érdekes melléktermése lett. Egyrészt befutottak értékes irodalmi müvek, ifjúsági regények, elbeszélések, másrészt azonban a szülök félreértették a pályázatot s gyermekeiknek azt a tanácsot adták, hogy küldjék be elmeszüleményeiket. S a gyermekek, teljes nevükkel, sőt sokszor névvel s külön jeligével, rendre pályáznak is. Dülöngélő betűkkel írt elemista versek, kis gimnazisták szerelmi költeményei bizonyos Annuskához, iskolakönyvből kiollózott, ufánérzett mesék érkeznek szép számmal a Jőr kai Egyesületnek címezve. A gyermekek életrajzukat- is közlik, sőt, versenyen kívül is küldözgetnek elme szülémé nyékét. A szülők s a gyermekek nyilván félreértették a pályázat feltételeit: ifjúságnak szánt irodalmi müvet kíván az egyesület s nem ifjúság által firkált kezdete leges versikéket. Bizonnyal az ötszáz pengő hatotta meg a gyermekeket, — s n szülőket, de Annuskához s Micikéhez írt szerelmes zöngeményért e költőieden világban még sokkal kitünőbb versírók sem kaphatnak ötszáz pengőt... * — Uj polg. iskolai igazgatónő. Ä komáromi tankerületi kir. főigazgatóság az 1935. évi VI. t.-c. Végrehajtási Utasításának 7. paragrafusa alapján özv. Bátyai Mihályné szül. Antal Gabriella polg. isk. tanárnőt bízta meg a komáromi állami polgári leányiskola igazgatásával. A megbízatás olyan pedagógust ért, aki pedagógiai és irodalmi felkészültsége, szorgalma folytán érdemelte ki ezen kitüntető megbízatást. Az új igazgatónő pályáját a helybeli községi elemi népiskolában kezdte 1908-ban, honnál a polgári leányiskola kötelékébe 1914-ben nevezték ki. — Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Abkarovics József oki. középiskolai tanárt, a komáromi ref. tanítóképzőintézet volt tanárát, okt. 15-től az ungvári m. kir. állami gimnáziumhoz óraadó helyettes tanárrá kmevezte. — Tanítók kinevezése állami iskolákhoz. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter Nagy Erzsébet megyercs-violin Eusztai, Nagy István ógyailai, Szaa d i János bogyaréti, V i z v á r y Vilmos csallóközaranyosi, V o 11 a y Aurélné sz. Kollányi Erzsébet ógvallai tanítókat állami népiskolai rendes tanítókká, J a b - lonszky Tibor nemesócsa-zsemlékesi, Nagy Árpád ógyailai, S z i 1 y Margit nyúlhegyi, Vadkerti Antónia izsapi és Z s u 1 k á n Mária keszegfalvi-kavai tanítókat pedig állami népiskolai segédtanítókká kinevezte. — Gyász. Őszinte részvéttel vesszük a szomorú hírt, mely szerint negyedi dr. Szabó Kálmánná szül. P á 1 y Erzsébet súlyos és hosszas betegség után október 18-án elköltözött c földi életből. A felejthetetlen emlékű, drága jó hitves és édesanya kihűlt porrészeit október 20-án délután helyezték a ref. egyház szertartása szerint az ácsi ref. temetőben levő családi sírboltba nagy részvét mellett örök nyugalomra. A megboldogultban dr. Szabó Kálmán ny. városi tiszti főügyész nejét, dr. Szabó Andor ügyvéd és Szabó Iván édesanyjukat, Pály Dezső nyug. banktisztviselő szeretett nővérét gyászolja. Áldás poraira! — Polgári iskolai tanáregyesületi közgyűlés volt Budapesten f. hó 15-én. A tanáregyesületi közgyűlésen első ízben jelentek meg a felvidéki polgári iskolai tanárok képviselői: Somogyi István főigazgatósági polg. isk. szakelőadó, a szakosztály elnöke és Bakonyi István polgári iskolai tanár, a szakosztály titkára. A közgyűlés meleg szeretettel és lelkesedéssel ünnepelte a felvidéki polgári iskolai tanárokat. Somogyi István mondott köszönetét a megnyilvánuló testvéri szeretetért és azért, hogy a felvidéki polg. iskolai tanárok ügyét az egyesület magáévá tette. A felvidéki polgári iskolai tanárok iránt mind a felsőbb hatóságok, mind pedig a tanári rend tagjai részéről a felszabadulás óta egyre nagyobb jóakaratot és baráti szeretetet tapasztalhatunk. Ennek a megértő testvéri jóakaratnak felébresztésében nagy része van Somogyi Istvánnak, a pol-, gári iskolai szakosztály kiváló elnökének, akinek önzetlen és fáradhatatlan működéséért a felvidéki polgári iskolai tanárok őszinte hálával adóznak. — Házasság. D o m a Ervin városi tisztviselő, hírlapíró, lapunk munkatársa kedden vezette oltár elé Csorna Jolánka úrleányt. A fiatal párt Lestár István dr. prépost-plébános eskette a Szent András templomban. Az esküvőn sokan vettek részt az ifjú házaspár barátai s ismerősei közül, megjelent legelsősorban a komáromi ujságirógárda s kívánt sok boldogságot a kollégának s fiatal feleségének. — A Komáromi Dalegyesület 76-ik évi közgyűlése. A Komáromi Dalegyesület október 22-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja 76-ik évi rendes közgyűlését az egyesület nádor-utcai saját házában. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Magyar Hiszekegy, énekli a működőkar Schmidt Viktor karnagy vezetésével. 2. Az eblök jelentése a Dalegyesület 1938. évi működéséről. 3. Az 1938. évi zárószámadás felülvizsgálása, elfogadása és a felmentvény megadása. 4. Az 1939. évi tagsági díj megállapítása. 5. Az 1939. évi költségvetés megállapítása. 6. Az egyesület új alapszabályainak megállapítása. 7. Gold Benő harmincéves működőtag kitüntetése. 8. Díszelnök, tiszteleti elnökök, tiszteleti titkár, tiszteleti tagok megválasztása. 9. Háromtagú számvizsgáló bizottság megválasztása. 10. A közgyűlés előtt 24 órával előbb beadott esetleges indítványok. 11. Himnusz, énekli a működőkar. — Esküvői hír. Kálmán Antal és Boltrossy Margit házasságot kötöttek. Műiden külön értesítés helyett. — A szlovákiai reformátusok. Mint ismeretes, Szlovákiában 27 református egyházközség maradt, amelynek sorsáról az ottani református vezető férfiaknak kellett gondoskodni. A református egyházak lelkészei és világi vezetői egyházkerületet alkottak és ennek élére püspököt állítottak. Püspöknek Böszörményi András homonnai lelkészt választották meg, főgondnoknak pedig Mertens Alfréd dr. ügyvédet, akik a kormányhatalommal szemben képviselték a református egyházat. A szlovákiai ref. egyházak között azonban néhány szlováknyelvű egyházközség is van, amelyek a kormánynál a kerület magyar vezetősége ellen hangolták az illetékes fórumokat, aminek azután az lett a következménye, hogy a szlovák hatóságok nem járultak hozzá az egyházkerület megalakításához és a püspökválasztáshoz. Ennek lehet tulajdonítani, hogy Böszörményi András lemondott püspöki méltóságáról. Az egyházkerület vezetését most Szabó Béla pozsonyi ref. lelkészre, egyházkerületi főjegyzőre bízták és lépéseket tettek a kormánynál arra, hogy az egyház újjászervezését ne akadályozza meg. A kormányhatóságok különböző sérelmes intézkedései között igen súlyosan érintette a lelkészi kart a kormány ama rendelkezése, mely szerint a lelkészektől hónapokkal ezelőtt megvonta a kongruát. — Iskolai ünnepség. A Simor- és Majláth-iskolák október 29-én emlékünnepélyt rendeznek a Krisztus Király, a felszabadulásunk egy évi és a Majláth-iskola fennállásának 70 éves évfordulója alkalmával j a Kát. Legényegyletben. — Esküvő. Ifj. D’Elia Ferenc és Bokrossy Lilla f. hó 18-án házasságot kötöttek. Tanuk voltak: a menyasszony részéről: nemes Németh Ödön bírósági tanácsos, a vőlegény részéről: nemes dr. Marcis Árpád egyet. m. tanár. (1212) — Hangverseny a rádióban. Neves hegedűművész földink, Farkas Márta a budapesti rádióban október 26-án, csütörtökön 12 óra 10 perces kezdettel játszik, a következő műsorral: Händel g-moll szonáta; Mozart: Rondo; Franceaur: Sicitiano és rigaudor; Glazounov: Spanyol szerenád; Hubay: Arab panaszdal; Kreisler: Polichinei szerenád. Zongorán kiséri Polgár Tibor. — A dimaszerdahelyi színház műsora. Okt. 22-én, d. u. Trafikos Erzsiké, operett. Okt. 22-én, este Zimberi zombori szépasszony, operett. Okt. 23. Babus, Operett. Okt. 24-én, 32-es baka vagyok én, operett. Okt. 25-én, Hazajáró” lélek, szinmű. Okt. 26-án Zimberi zombori szépasszony. Okt. 27-én Bors István, vígjáték, Okt. 28-án délután, Túl a Nagykrivánon, operett. Okt. 28-án, este, Erzsébet, operett. Old. 29-én délután, Babus, operett. Okt. 29-én, este, Erzsébet, énekes játék. — A Jókai Mozgó előadási rendje. A Tisztipalotában játszó Jókai Mozgó előadásai hétköznap fél 7 és fél 9, szombaton fél 5, fél 7 lés fél 9, vasárnap s íiínnepnap pedig fél 3, fél 5, fél 7 és fél 9 órakor kezdődnek. — Magyarország aranybányáiról érdekes cikket írt Koch Sándor a Búvár októberi füzetébe. Nyiresi Tichy Kálmán a gömöri porták közt tett felfedező útjáról számol be. Gyulai Elemér a szinzongora, Remete Dezső a színes fényképezés technikai csodáit magyarázza. Nemes Suhay Imre Ausztrália problémáival foglalkozik, Rotarides. Mihály földtani sétára viszi az olvasót, Gaál István a lepkegyüjtésre ad útmutatást. A tudomány műhelyéből öl mű rovat változatos közleményeinek élén Raoul Francé a magyar barnaszén keletkezéséről írt cikkét olvashatjuk. A Búvár dr. Cavallier József szerkesztésében és a Franklin Társulat kiadásában jelenik meg. ff ©RSO&S ||||1§ egygombhongolósú Európavevő, kölönleges hullómcsapdák- 1É kai, dinamikus hangszóróval, kp. 189 P-ért A » s © iskolában, sportnál és iMÄ mindenütt elválaszt- "d/mjé i i i . eßlAly/ hatatlan jobarat az B ü 1 II ü " I — A holnapi, vasárnapi Mcirgács-esfre ismételten felhívjuk a magyar nótát szerelő komáromi közönség figyelmét. A »Fehér galamb száll a falú felett« s még soksok szebbnél-szebb magyar nóta szerzőjét eddig csak hírből, a rádióból ismerte városunk közönsége, most személyesen is alkalma lesz megismerni. M u r g á c s Kálmán amellett, hogy azokat a gyönyörű magyar nótákat írja, kitűnő énekes s he? dűs is. Maga fogja előadni s játszani legszebb szerzeményeit. A bevezető szavakat F ü í ö p Zsigmond ny. polgármester, a komáromi Koszorús Dalegyesület elnöke mondja s ugyancsak Murgács és Bethlendy-dalokkal lép fel q. fiatal, tehetséges Szecsődy Irén. Verbőczv László a legszebb Murgács-Gyökössy melodrámát adja elő. A dalest vasárnap este 6 órakor kezdődik a Jókai Egyesület kultúrpalotája nagytermében, jegyek olcsó áron kaphatók a Vavra-cukrászdában. — A csallóközi telepes községek új magyar nevei. Komárom vármegye törvényhatóságának előterjesztésére a belügyminiszter Hviezdoslavov községet Vörösmajornak, Ilodzsovót Zsemlékesnek, Okanikovó községet Szántóémek, Slurovót Margitpusztának, Srobárovót Szilasházának, Mudronovó községet pedig Ujpusztának nevezte el. Felhívom a nagyérdemű közönség szives figyelmét, hogy kályhák rakását, Harlmuth rendszerű speciális fafűtéses, valamint új kályhák rakását vállalom ügy helyben, mint vidéken Kiváló tisztelettel: Halupka István kályhásmester Komárom 4.. Gyár-utca 41, szám. Üj kályhák raktáron. — Legények egymás között. Farkas Lajos 26 éves tár kán yi legény átballagott falujából a szomszédos Csepre s olt borozott az egyik kocsmában. Mikor a kocsmából hazafelé indult, valaki a sötétben nekiugrott s kétszer hasbaszúrta. Farkas Lajos véresen esett össze. Életveszélyes állapotban szállították a komáromi kórházba. A merénylet ügyében nyomoznak. tfHunyaílí János természetes forr&ssó a 75 éve ' , í bevált keserüviz újszerű párlata. Borítékja •—**•; csak 16 fillér, ize sós nem keseríti “^5 Háromszokás lakás kiadó. Irodahelyiségnek is alkalmas. Dr. Selye Hugó, Deák Ferenc-u. 3. — Pozsonycsákányban postaügynökség lesz. Komárom vármegyében fekvő Pozsonycsákány községben 1939 október hó 18-án postaügynökség nyílik meg. A postaügynökség bárhova szóló közönséges és ajánlott levélposta küldeményt, továbbá belföldre szóló értékleveleket, csomagot s postautalványt vesz fel, az érkezett postaküldeményeket kézbesíti, postai és pénzügyi értékcikkeket, bélyeget árusít és mint a m. kir. postatakarékpénztár közvetítő hivatala működik. A küldemények énlcénti értéke a 6000 pengőt nem halja meg. A postaügynöksi hivatala Csallóközcsütörtök. Kézbesítőköelíenőrzőre Pozsony csákány községre terjed ki. A postaügynökség a csallóközcsütörtöki m. kir. postahivaíaüal tart fenn naponta ! EGY CSÉSZE TEA I ÁRÁN RAGYOGÓAN VILÁGÍTHAT TUNGSRAM LÁMPÁVAL egyszer közlekedő kocsijárat utján járati s i-rovatolájj. összeköttetést. — Balesetet okozott a gépkocsi reflektorfénye. Egyik nyári este Schlésinger Béla lévai gőzmalomtulajdonos gépkocsin haladt Párkányból Léva felé. Nana határában D. Czinte Károly gépkocsiját előzte éppen, amikor vele szemben jött Bibók Imre- piliscsabai cipészmester segédmotoros kerékpárján. A teljes világítással, erős ref lektor fénnyel haladó Schlésinger gépkocsilámpája annyira elvakította Bibókot, hogy látási képességét teljesen elveszítve az iit melletti mély árokba rohant gépével. Az esés következtében Bibók olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mai napig sem nyerte vissza munkaképességét. Schlésinger Bélát az enyhítő körülmények figyelembevételével 200 pengő pénzbüntetésre Ítélte a komáromi törvényszék. Az Ítélet nem jogerős. •a« co Szebbé Ön csakis ÉVA krém használata által lesz. - Rövid idő alatt eltünteti pattanásait, a bőrt bársonypuhává teszi. ÉVA krém szeplő ellen, éjjeli vagy nappali használatra. Ára P 120 ÉVA krém szappan Ára P —‘60 ÉVA púder minden színben —.60 és 1 P. Beszerezhető: Szent István gyógyszertár Komárom. Kossuth tér. Naponta pósta szélküldés ! — A »Földindulás« a Színházi Magazin új számában. Az utóbbi évek legnagyobb színpadi sikerének, a »Földindulás«-nak teljes második és harmadik felvonását közli a Színházi Magazin új száma, melynek vezércikkét a kiváló író, Hunyady Sándor írta. Egyed Zoltán kitűnő portrét írt Fedák Sáriról, a magyar származású amerikai filmsztár, Hajmássy Ilona hollywoodi karrierjéről pedig érdekes amerikai filmriport számol be. Az új számban a gyermekek ismét megtalálhatják kedves »Kis Magazin«-jukat, a felnőttek pedig kézimunka-, kotta- és vicclap mellékletet. Ezenkívül gazdag szmházi-, film-, sport-, divat- és irodalmi rovatok és Murád Lili kis cikke, melynek a Vígszínház Pygmalion reprizének nagy sikere ad aktualitást, egészítik ki a változatos és érdekes új szám tartalmát. ISKOLA-IDÉNYRE fehérneműéit, nyakkendők, harisnyák, esernyők, utazóbőröndök, irattáskák nagy választékban K R A U S Z SAMU cégnél Komárom, Báross-u. 6. (1052) Polák Miklós vegytisztító és ruhafestő Komárom, Rákóczi u.21. Fest, tisztít 1028 és vasait Galiértisztítás! Olcsó árak i A